Jób 2. fejezet: Jób az Őt ért csapásokat Istennek tulajdonítja (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 2,1 Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai [(bén): az Istennek angyalai], hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttük, hogy udvaroljon az Úr előtt. [Más fordítás: Történt pedig midőn egyik napon fölkerekedtek, és eljöttek az istenfiak (vagyis az Istennek angyalai) és az Úr (JHVH = létező, vagy Örökkévaló) színe elé járultak [hogy az Úrnál jelentkezzenek]. A sátán (jelentése: szembenálló, ellenség, vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség) is megérkezett, közéjük jött, és megállt az ÚR előtt].

 

Jób. 2,2 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jössz [honnét és hogyan kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet, [a földön barangoltam, ott jártam-keltem, és kószáltam rajta].

Jób. 2,3 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é [G: (proszekhó): figyelted] az én szolgámat, Jóbot [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött]? Bizony nincs [hozzá fogható] a földön [bizony nincs] olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz [(tám): vagyis igazi ártatlan, feddhetetlen becsületes, derék ember], istenfélő, bűngyűlölő [vagyis fél Istentől, (šּׂúr súr): és elfordul, eltávozik, eltávolodik, és tartózkodik a gonosztól, és kerüli a rosszat].

Még [(ḥázaq): még most is kitartóan, ragaszkodik, és] erősen áll az ő feddhetetlenségében [(tummáh): tökéletességében, és ártatlanságában], noha [(ḥinnám): ok nélkül, indokolatlanul, és alaptalanul] ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt [(blʿ): vagyis adjam át az enyészetnek, hogy megsemmisüljön]^*

*Dávid így panaszkodik az Úrnak, kijelentve azt is, hogy az ellenség miatt – aki nem más, mint az ördög, vagyis a sátán, aki vádoló, rágalmazó, hiszen meg van, van írva: „a ti ellenségetek az ördög” /1 Pét 5,8/: „Gyalázatom naponta előttem van (mert minden nap szidalmaznak engem), és szégyen borítja arcomat. A csúfolók (a gyalázó, aki arcunkba vágva káromol, aki gúnyol, ócsárol, szidalmaz, és becsmérel), és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt, (aki folyamatosan üldöz minket) mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet (nem szegtük meg szövetségedet). Nem pártolt (és nem szakadt) el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről” (Zsolt. 44,16-19).

 És felkiáltva kérdezi: „Meddig szidalmaz, (és meddig gyalázhat) oh Isten, a sanyargató (az ellenfél)? Örökké gyalázza-é (és csúfolhatja) az ellenség a te nevedet” (Zsolt. 74,10).

 És Isten válasza az Evangéliumban: Ő nem megront, hanem helyreállít: „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne (és rajta) az Isten dolgai.

Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: (mert) eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat. Ezeket mondván, a földre köpött, és sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, és monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodott, és megjöve látva (vagyis: és már látott, amikor visszatért)” (Ján. 9,1-4.6-7)

Jób. 2,4 És felele a Sátán [jelentése: ellenség, vádló, rágalmazó, uszító] az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent, amije van, odaad az ember az életéért.

Jób. 2,5 Azért bocsásd ki csak [emeld csak rá] a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében [(šálaḥ): hagyd magára és küldj el, hogy elmenjek, (nḡʿ): és hozzányúljak, megérintsem a csontját és a húsát, vagyis a teljes hústestét]: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged? [Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni]^*

*Dávid megvallja a betegség okát: „Avagy elfelejtkezett-é könyörülni (vagy elfelejtette kegyelmét) Isten? Avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát (vagy elnyomta irgalmát a harag)? Szela. És mondám: Ez az én betegségem (és az az én bajom, gondoltam), hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott” (Zsolt. 77,10-11)

Jób. 2,6 Monda pedig az Úr a Sátánnak [jelentése: ellenség, vádló, rágalmazó, uszító]: Ímé kezedbe [a te hatalmadban] van ő [és visszaadom], csak életét kíméld^*

*És hogy miért adja vissza Isten a sátánnak Jóbot, annak az az oka, hogy a sátán Ádám céltévesztése miatt: „… e világ (e világkorszak: aion) istene” (2 Kor. 4,4)

Jób. 2,7 És kiméne [vagyis eltávozott] a Sátán az Úr [JHVH: Jahve = létező, örökkévaló színe] elől [vagyis jelenlétéből]. És megverte [(náḵáh): csapással sújtotta] Jóbot undok [(rá šəḥín): gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és] fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig, [vagyis undok, rosszindulatú, és fájdalmas keléssel sújtotta tetőtől talpig]^*

*A csapást e világ istene zúdította Jóbra, Isten pedig az Úr Jézusban szabadította meg a sátán hatalmából mindazokat, akik ezt hittel elfogadták, mert az Úr Jézus az: „Aki a mi bűneinket (és vétkeinket) maga vitte fel testében (vagyis a testén) a fára, … akinek sebeivel gyógyultatok meg (és lettetek teljessé, és éppé, és az Ő véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket). (És az Ő sajgó sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét 2,24)

Jób. 2,8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu^* közepett.

*A görög fordításban: és így ült a városon kívül lévő trágyadomb mellett.

Jób. 2,9 Monda pedig őnéki az ő felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben [és még most is kitartasz amellett, hogy tökéletes, és ártatlan vagy]? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

Jób. 2,10 Ő pedig monda néki: Úgy [beszélsz, és úgy] szólsz, mint szól egy a bolondok közül [mint akik istentelenek, vagyis Isten nélkül élnek]. Ha már a jót [a jó dolgokat, javakat, és áldást] elvettük [és elfogadtuk] Istentől, a rosszat [vagyis a sikertelenséget, boldogtalanságot, és szerencsétlenséget] nem vennők-é [nem fogadnánk-e] el? Mindezekben sem vétkezik Jób az ő ajkaival [és még ebben a helyzetben sem vétkezett, és nem hibázott, és nem botlott meg Jób a szájával, a beszédével]^*

*A testi emberről így hangzik a kijelentés: „Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt, hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri, és még éjjel sincs nyugta szívének?! Ez is hiábavalóság!” (Préd. 2,22-23).

De az is kijelentést nyer, hogy a csapás kísértés, aminek célja az Istenben való hit elrablása: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal (és a gonosztól) nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.

Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim)! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka (sem fénynek és árnyéknak váltakozása)” (Jak. 1,12-17).

„Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr” (Jak. 5,11).

Dávid tudta ezt, ezért az Úrhoz kiáltva várja a szabadítást: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? (meddig tart ez, Uram) Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém (és meddig hatalmaskodik) ellenségem (rajtam)?” (Zsolt. 13,2-3).

És az Úrnak panaszkodva mondja, hogy csapásában egyedül maradt, mert: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim (is elhúzódnak tőlem) és messze állanak (mert csapás ért)” (Zsolt. 38,12)

Jób. 2,11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, amely esett vala rajta, eljöve mindenik az ő lakó helyéből

[Más fordítás: Jób három barátja pedig értesült mindazokról a csapásokról, és szerencsétlenségről, amely őt érte, és eljöttek hazájukból]. A témáni [jelentése: a jobbra fekvő, déli vidék] Elifáz [jelentése: az én istenem színarany, gazdagság; az arany istene, a gazdagság istene]. A sukhi [jelentése: elnyomás, gödör, árok, mélység, hajlat; hajlott, görbe] Bildád [jelentése: Bél szerette; a viszály fia; nyakas]. És a naamai [jelentése: az istenség gyönyörűség, kedvesség, bűbájosság] Czófár [karom, nyers, vakmerő; fütyülő, fecsegő; táncoló, ugráló; csicsergő, versengés fia].

És elvégezték [és megállapodtak egymással], hogy együtt mennek be [hozzá], hogy bánkódjanak vele és [részvéttel] vigasztalják őt. [És fejüket csóválva, élénk, keleti gesztusokkal együttérzésüket kifejezzék].

Jób. 2,12 És amint ráveték szemüket távolról [és messziről megpillantották], nem ismerték meg őt [és alig ismertek rá], és fennhangon zokognak vala [és hangos sírásban törtek ki]; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintenek [és port szórtak a] fejükre az ég felé.

Jób. 2,13 És ülnek vele hét napon és hét éjszakán át a földön, és nem szóla [hozzá] egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.