2013. július 28.

Dr-Kováts György: ŐRIZKEDJETEK (1)

Fil. 3,2. Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől:

A gonosz munkások: akik rossz indítékból ténykednek Isten országában. Akár evangélizálnak, akár más területen végeznek lelki munkát, önzés, versengés, irigység vezérli őket, és ezért munkájukkal zavart okoznak.

A legtöbb tévtanítás így indul, a legtöbb szakadás mögött ilyen lelkületű emberek munkája búvik meg.

Pszichológiai és anyagi érdekek: népszerűség, hatalom, elismertség utáni vágy, pénzsóvárgás, saját jövőjének bebiztosítása, felemelkedés, vagyonosodás - ezek az indítékok alakítják ki a gonosz munkást.

Ugyanakkor az ellenség tevőlegesen belép: ahol ilyen vezérindítékok dolgoznak, ott az érdekek biztosítása kedvéért már megjelenik a hazugság, a hatalmaskodás, a személyválogatás és az ellenség ezeket erősíti fel, olyannyira, hogy a végén egy-egy ilyen vezető már nem is hasonlít régebbi önmagához. Tanítása is megváltozik, s szakadásokat okozó munkájáról nyilvánvaló lesz, hogy milyen forrásból származik.

Ameddig azonban idáig eljut, nem rövid idő. Előtte inteni, bíztatni kell a jóra, tanítani, oltalmazni. Utóbb már nem lehet segíteni. Ameddig nem késő, kell az intés munkáját ellátni, s akkor nem lesz nagy baj, talán.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.