Készítette: Krisztus Szeretete Egyház
Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.
- Zsoltárok 18,29.
Néha, bár jelez a belső bizonyosság, az emberek nem ismerik fel. Például, egy időben, amikor szokásom szerint nyelveken imádkoztam annak a gyülekezetnek a vasárnap délelőtti összejöveteleiért, amelyet éppen akkor pásztoroltam, feljött belőlem valami teher azzal a gyülekezettel kapcsolatban, amelyet azelőtt pásztoroltam. (Emlékszel: amikor nyelveken imádkozunk, a szellemünk imádkozik — az ember szelleme pedig az Úr szövétneke, gyertyája.) Folyvást ugyanez történt. Úgy harminc nap után azt mondtam: „Uram, Te szólsz hozzám, hogy menjek vissza arra a helyre? Ha így van, szólj a feleségemnek is ezzel kapcsolatban.”
Egyik reggel azt mondtam Orethának: „Drágám, ha mond neked valamit az Úr, tudasd velem.” Majd vártam még harminc napot, és megkérdeztem tőle: „Szólt hozzád mostanában az Úr?” Ő azt mondta: „Ha szól is, én nem tudok róla.” Egy kicsit pontosítottam a kérdést. „Szólt neked az Úr valamit azzal kapcsolatban, hogy menjünk vissza…?” „Ó — mondta —, azt hittem, hogy ezt csak én gondoltam.” Vizsgáljuk meg ezt az állítást. Ha a hústestet értette ezalatt, akkor úgy nincs rendben. Ha azonban a valóságos ‘én’-re gondolt — a belső emberre, amely az Úr gyertyája — akkor nemcsak ő volt, akkor az Úr volt az, aki meggyújtotta a gyertyát!
Megvallás: Az Úr, az én Istenem meggyújtotta az én szövétnekemet. Ő világosít meg engem.
/Kenneth Hagin-Hitünk tápláléka napi adagokban/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.