Ján. 10,1 Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón [(thüra):
vagyis a kapun át] megy [(eiszerkhomai):
és hatol] be a juhok aklába, hanem
másunnan [(allakhothen):
vagyis máshonnan] hág [(anabainó): megy, és lép be] be, [vagyis
másfelől hatol és oson be],
tolvaj az és rabló.
Ján. 10,2 Aki pedig az ajtón [vagyis a kapun át] megy be, a juhok pásztora az.
Ján. 10,3 Ennek az ajtónálló [(thürórosz): kapuőr, aki őrizte az ajtót, vagyis a kapus]
ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára [(phóné): hangjára, kiáltására, mert megismerik a hangját], és a maga juhait nevükön szólítja,
és kivezeti őket.
Ján. 10,4 És mikor kiereszti az ő juhait, [(hotan):
és valahányszor a maga juhait mind kivezette] előttük megy; és a juhok követik őt,
mert ismerik az ő hangját.
Ján. 10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak [(pheugó):
elmenekülnek] attól: mert nem ismerik
az idegenek hangját*
*Az Úr Jézus
szenvedése előtt így szól tanítványaihoz:
„Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen
az éjszakán megbotránkoztok [és
elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én
bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva:
Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát. 26,31).
És ez így került
megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki
nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a
juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard!
Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA (JHVH =
Jahve). Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet
emelek!)” (Zak. 13,7).
Az Úr Jézus tanítványaival
elmegy, hogy a szolgálat után pihenjenek a tanítványok, de a tömeg utánuk
megy: „És kimenvén Jézus nagy sokaságot [nagy tömeget] láta, és
megszáná [és megsajnálta] őket [és megesett rajtuk a szíve], mert
olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [vagyis sok mindenre] tanítani” (Márk. 6,34).
És
Péter apostol így beszél a Krisztushoz megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek
(visszatértetk, visszafordultatok) lelketek
(életetek) pásztorához és
felvigyázójához (és felügyelőjéhez, és gondozójához)” (1Pét 2:25).
Dávid megvallása a jó Pásztorról: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön (terelget) nyugtat
engem, és csendes vizekhez terelget (vezet) engem. Lelkemet megvidámítja (felüdíti), az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál
árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, (semmi bajtól) mert te velem vagy; a te veszsződ és botod,
azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,1-4)
Ján. 10,6 Ezt a példázatot [példabeszédet]
mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, [nem érteték, hogy mit jelent] amit szól vala nékik [hogy mit akart vele mondani].
Ján. 10,7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom
néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja [a
juhok számára (thüra):
a kapu].
Ján. 10,8 Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de
nem hallgattak rájuk a juhok*
*Jeremiás próféta
így szól a hamis pásztorokról: „Elveszett (és pusztuló) juhnyáj volt az én népem, pásztorai
félrevezették őket, (a hegyeken tévútra terelték, /idegen istenekhez vezették őket / és) a hegyekben
bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő
(legelőjükről és) tanyájukról. Aki csak
reájuk talált, emésztette őket, (és aki csak érte, pusztította őket) és az ő elnyomóik (az ő ellenségeik) ezt mondták: Nem vétkeztünk, (és azt
gondolták, hogy nem fognak bűnhődni). Pedig
vétettek az Úr ellen, aki igazság otthona, (Aki az ő igazi hajlékuk), és atyáiknak reménysége volt”
(Jer. 50,6-7).
Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó [a kapu]: ha valaki én rajtam [keresztül]
megy be, megtartatik [vagyis
gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, tehát üdvözül] és bejár és kijár [vagyis tovább megy, tovább halad] majd, és legelőt talál.
Ján. 10,10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon [(kleptó):
észrevétlenül hatalmába kerítsen,
rászedjen, és félrevezessen] és öljön [(thüó): áldozatként levágjon] és
pusztítson [(apollümi): tönkretegyen,
romlásba vigyen, elpusztítson, megsemmisítsen, semivé tegyen, és elveszítsen].
Én azért jöttem, hogy életük legyen [(dzóé ekhó): hogy az
életet birtokolják], és bővölködjenek [(perisszosz): vagyis rendkívüli, különleges, szokatlan
életet birtokoljanak]*
*És folytatódik a
kijelentés: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek
világossága [fénye]” (Ján. 1,4).
„Hogy
valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne,
el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, tönkre ne menjen,
meg ne semmisüljön], hanem örök élete
legyen [Őbenne]” (Ján. 3,15)
Ján. 10,11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a
juhokért*
*Az Úr Jézus
megjelenti tanítványainak az Ő halálát: „Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok
[és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe
estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és
szétszóródnak] a nyájnak juhai”
(Mát.
26,31).
És ez így
került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki
nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a
juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard!
Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA. Vágd le a
pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)”
(Zak. 13,7).
És hogy ki a jó
Pásztor, arról így prófétál Ézsaiás: „Ímé,
az Úr (JHVH: Jahve) Isten (az én
Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé,
jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő,
és megfizetése (amiért fáradozott.) ő
előtte. Mint pásztor, nyáját úgy
legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).
És
hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/):
Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és
magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat.). Miképen a
pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), a mely napon
ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után (úgy viselem
gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek és
borúnak napján. És kihozom (kivezetem)
őket a népek közül s egybegyűjtöm a
földekről (az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és
legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (a völgyekben) s a föld
minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein
leszen akluk (Izráel magas hegyein fognak tanyázni),
ott feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér
legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, (és én keresek
nekik pihenőhelyet) s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet
visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a
megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék. 34,12-16).
És folytatódik a kijelentés: „És
(én megszabadítom, és) megtartom az én
juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh
között (vagyis igazságot teszek bárány és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort,
hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik
pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid,
fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24).
Dávid így prófétál az egyetlen Pásztorról: „Dávid zsoltára. Az Úr /JHVH: Jahve/ az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget), és nyugtat engem, és csendes vizekhez
terelget engem” (Zsolt. 23,1-6).
János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a
próféták: „Nem éheznek többé, sem nem
szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség: Mert a Bárány,
aki a királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő
forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könyet” (Jel.
7,16-17).
Ján. 10,12 A
béres pedig és aki nem pásztor [(poimén):juhpásztor, aki gondját viseli a juhoknak.
Áé: olyan személy, akinek gondjaira van bízva a gyülekezet].
Akinek a juhok nem tulajdonai, [(idiosz): nem sajátjai] látja a farkast jőni [(theóreó): amikor észreveszi, hogy a farkas közeledik], és elhagyja a juhokat, és elfut [(pheugó):
elmenekül]. És a farkas elragadozza [(harpadzó):
megragadja, és hatalmába ejti]
azokat, és elszéleszti [(szkorpidzó): szétszórja, szétkergeti]
a juhokat*
*Az Úr Jézus kijelentése: a hamis próféták
juhoknak látszó farkasok: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól
[és óvakodjatok, ügyeljetek, figyeljetek oda, és tartsátok szemmel az ál- a
látszat, és hazug prófétákat], akik
juhoknak ruhájában [vagy báránybőrben, bárány-külsőben] jőnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok” (Mát. 7,15).
És az apostol így folytatja, hogy ez: „Nem is csoda [nem is rendkívüli]; hisz maga a sátán is átváltoztatja magát
világosság angyalává. [a
fény követévé, és elhiteti az
emberekkel, hogy ő a világosság angyala, mert a világosság angyalának képére
változik át]. Nem nagy dolog azért [nem csodálkozom tehát], ha
az ő szolgái [követei, küldöncei] is átváltoztatják magukat [adják ki (tettetik) magukat] az
igazság szolgáivá [követeivé,
küldönceivé]; akiknek [megérdemelt] végük az ő cselekedeteik
[az ő munkájuk] szerint lészen. [Nem meglepő tehát, ha a
Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak.
Végül azonban megkapják, amit a tetteikkel megérdemeltek]” (2
Kor. 11,14-15).
És az Úr Jézus ezek közé küldi az Övéit: „Ímé, én elbocsátlak [és úgy küldelek] titeket, mint juhokat [vagyis
bárányokat] a farkasok közé; legyetek
azért okosak [józanságot megőrzők, önmagatokon uralkodók, érzéseiteknek
parancsolók, körültekintők, fortélyosok, ravaszok, eszesek, és meggondoltak] mint a kígyók. És szelídek [keveretlen,
vegyítetlen, tiszta, érintetlen, romlatlan, ártatlan, be nem szennyezettek, egyszerűek]
mint a galambok” (Mát. 10,16).
Pál apostol így búcsuzik az efézusi (jelentése: a vég)
véneitől, előljáróítól: „Mert én tudom
azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek (dühös és) gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak
(és nem kímélik a nyájat). Sőt ti magatok
közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat
magok után vonják” (Csel. 20,29-30).
Már Ezékielen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Elöljárói ő közepette, mint a ragadományt
ragadozó farkasok: vért ontani, a lelkeket elveszteni (vagyis az embereket
elpusztítani), hogy nyerekedhessenek
nyereséggel (vagyis nyereségvágyból). És
prófétái mázolnak nékik mázzal (és mázolják a habarcsot): hiábavalóságot látnak, s jövendölnek (és
jósolgatnak) hazugságot nékik, mondván:
Így szól az Úr Isten! Holott az Úr nem beszélt (és nem szólt)” (Ezék.
22,27-28).
„Elmegyek
azért a főemberekhez, és beszélek velük; hiszen ők ismerik az Úrnak útját,
Istenüknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen az igát, és tépték le
a köteleket! Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből, elpusztítja őket a
puszták farkasa, párducz ólálkodik az ő városaik körül; aki kijön azokból, mind
szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és elhatalmasodtak az ő
hitszegéseik” (Jer. 5,5-6).
Mert: „Fejedelmei
olyanok benne, mint az ordító oroszlánok, birái, mint az estve járó farkasok,
nem hagynak reggelre a csonton” (Sof.
3,3).
De: „Jaj a
mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat! Fegyver járja át a karját, meg a
jobb szemét! Száradjon el a karja, vakuljon meg a jobb szeme! (Zak. 11,17).
Ján. 10,13 A béres pedig azért fut [(pheugó): és menekül] el, mert béres, és nincs
gondja a juhokra [(meló): nem fontos neki a nyáj,
ezért nem törődik vele].
Ján. 10,14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és
engem is ismernek az enyéim*
*És: „Az én juhaim
hallják az én szómat, (és hallgatnak a hangomra) és én ismerem őket, és követnek engem” (Ján. 10,27). Bizony a jó pásztor nem fut el: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét
adja a juhokért” (Ján. 10,11)
Ján. 10,15 Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az
Atyát; és életemet adom [(tithémi): és leteszem] a juhokért*
*Mert: „Nem hogy az
Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van [aki az Atya mellől származik], az
látta az Atyát, [annak volt alkalma látni az Atyát]” (Ján. 6,46).
Bizony: „Az Atyát nem ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az
Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk 10,22).
Ján. 10,16 Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az
akolból valók: azokat is elő kell hoznom, [és
azokat is vezetnem kell] és hallgatnak majd az én szómra[az én (phóné):
hangomra]; és lészen egy akol [egy nyáj] és egy [(heisz hen):
egyetlen] pásztor*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „De [azt] mondom néktek, hogy
sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről
és napnyugatról [is], és letelepednek
[vagyis asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal,
Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek Istenének
királyságában]” (Mát. 8,11).
Mert beteljesül az Írás,
amely kimondja: „És teszem minden
hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze
földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger
felől (és nyugat felől), és amazok
Sinnek (Jelentése: sár, szenny,
mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld
örvendezz (és vigadozz), ujjongva
énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek;
mert (megszánta, és) megvígasztalá
népét az Úr, és könyörül szegényein (és a nyomorultakon)!” (Ésa.
49,11-13).
Hogy ez beteljesedjen, így
szól az Úr parancsa a mindenkorban élő Övéihez: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket],
bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a
Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19).
„Elmenvén e széles világra [a föld minden
részére], hirdessétek
az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér
érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden
teremtménynek, vagyis minden embernek]”
(Márk. 16,15).
Mert már a prófétán keresztül így szólt az Úr:
„Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a
Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására:
sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).
Mert: „Én, az Úr (JHVH=Jahve),
hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek (ʿam:
az emberiségnek, az emberi fajnak) szövetségévé
teszlek, pogányoknak (a nemzeteknek) világosságává.
Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a
fogházból a sötétben ülőket” (Ésa.
42,6-7).
Így teljesedik be a prófécia:
„De lesz még annyi Izráel fiainak a
száma, mint a tenger fövenye, (mint a homok a tengerparton) amely meg nem mérettethetik és meg nem
számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én
népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai! És összegyűlnek Júda fiai és
Izráel fiai együvé, és egyetlen fejedelmet választanak, és feljőnek az
országból, mert nagy lesz a Jezréel (Jelentése: Isten új vetésének,
plántálásának, új nép alapításának) napja!” (Hós. 1,10-11)
Ján. 10,17 Azért szeret engem [vagyis: (agapaó):
magát teljesen odaadta, átadta,
teljesen összekötötte velem, vált eggyé velem] az Atya, mert én
leteszem [odaadom] az én életemet [(tithémi):
lemondok az életemről, átadom,
kiszolgáltatom azt], hogy újra
felvegyem [(palin): hogy
ismét visszavegyem] azt.
Ján. 10,18 Senki sem veszi [egyetlen
ember sem (lambanó): szerezheti meg, és
veheti el] azt el én tőlem, hanem én
teszem le [önként adom át, szolgáltatom
ki , és adom oda] azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van
hatalmam ismét felvenni azt. [(exúszia): szabadságom, képességem, jogom, van
arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem] Ezt a
parancsolatot vettem [ezt a küldetést,
ezt a feladatot kaptam] az én Atyámtól*
*Mert: amiként az
Atyának élete van önmagában
[önmagában birtokolja az életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen
önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]” (Ján. 5,26).
Ján. 10,19 Újra meghasonlás [(szkhiszma):
szakadás, megosztás] lőn a zsidók [(iúdaiosz):
a júdeaiak] között e beszédek [e logoszok):
igék] miatt.
Ján. 10,20 És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne [(daimonion):
démon, gonosz szellemi lény (ekhó): ragadta meg, és tartja hatalmában, ezért] bolondozik [(mainomai):
magánkívül van, megháborodott, és őrültségeket
beszél], mit [(tisz ti): miért]
hallgattok reá?
Ján. 10,21 Mások mondának: Ezek nem ördöngősnek [(daimonidzomai):
nem démoni megszállottnak, nem egy démonizált embernek] beszédei [(réma):
megnyilatkozásai]. Vajjon az ördög megnyithatja-é a vakok
szemeit [(daimonion, dünamai)): démonnak, egy gonosz szellemnek lehet-e
hatalma, képes-e arra, hogy vakok szemét
megnyissa]*
*Hiszen meg van
írva, hogy: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a
meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat”
(Zsolt. 146,8)
Ján. 10,22 Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés [(egkainia):
vagyis a templom újraszentelésének, megújításának] ünnepe [a Hanukka
=
avatás, szentelés]: és tél vala*
*Ezt az ünnepet még
Izráel királya, Salamon vezette be: „És Salamon ünnepet szerze ebben az időben
hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, mely
összegyülekezék Hámáttól fogva (jelentése: erődítmény, vár, falaktól
körülvett város) az Égyiptom
(jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) patakáig. A nyolczadik napon pedig
gyülekezést (záróünnepet) tartának,
mert az oltár felszentelését (fölavatását) hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon” (2 Krón. 7,8-9)
Ján. 10,23 És Jézus [(hieron): a szenthelyen] a templomban, a
Salamon tornáczában [a Salamon (sztoa): oszlopcsarnokában] jár vala.
Ján. 10,24 Körülvevék azért [(kükloó): körülfogták] őt a zsidók [a júdeaiak], és mondának néki: Meddig
tartasz még bizonytalanságban [(airó): kétségekben, feszültségben] bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk
nyilván [(parrészia): nyíltan,
világosan; mondd ki a
nyilvánosság előtt]!
Ján. 10,25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem
hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében [az Ő hatalmával, és erejével], azok
tesznek bizonyságot rólam [azok
tanuskodnak mellettem].
Ján. 10,26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül
vagytok [és nem az én nyájamhoz tartoztok]. Amint megmondtam néktek:
Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat [és hallgatnak a hangomra], és én ismerem
őket, és követnek engem*
*János apostol
bizonyságtétele a Krisztushoz tartozásról, ami egyben kijelentés Krisztus
Istenségéről: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki
nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak
Szellemét, és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).
Ján. 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem
vesznek [(apollümi): el nem
pusztulnak, meg nem semmissülnek], és senki ki nem ragadja [(harpadzó):
senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el]
őket az én kezemből.
Ján. 10,29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb [(meidzón):
hatalmasabb] mindeneknél; és senki
sem ragadhatja ki [(harpadzó): senki hatalmába nem ejtheti, nem rabolhatja el] azokat az én
Atyámnak kezéből.
Ján. 10,30 Én [pedig] és az Atya egy [(heisz hen):
és ugyanaz] vagyunk*
*És az Úr Jézus
újra-és újra kijelenti magát a júdeabelieknek: „Jézus pedig kiálta és monda:
Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És
aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45).
Amikor búcsúzik az Úr Jézus
tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda
néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep?
Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk
az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A
beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki
én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában
vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11).
Pál
apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül (közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten
(aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált;
megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben
(pneuma: szellemben). Megláttatott
(megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a
pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett
dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
Ezt ismerve vallja meg Pál
apostol: „Kicsoda szakaszt [vagy kicsoda
választ] el minket a Krisztus szerelmétől
[agapéjától: Isten szerinti szeretetétől]?
Nyomorúság [nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás,
szorult helyzet, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés,
szorongás] vagy szorongattatás [szükség,
szorongató keserűség, szükséghelyzet, szorult helyzet, kín, gyötrelem, ínség]
vagy üldözés, vagy éhség, [éhínség]
vagy mezítelenség, vagy veszedelem, [vagy
életveszély] vagy fegyver-é? [kard, háború,
erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom]. „Mert meg vagyok győződve, [és biztos vagyok benne] hogy sem halál [a
természeti (biológiai, fizikai) halál, vagyis a hústest halála]. Sem élet [a
természeti (biológiai) vagyis a hústestben való élet]. Sem angyalok [vagyis
uralkodó szellemi lények, vagy hírnökök, követek, vagy pásztorok] sem
fejedelemségek [kormányzatok, amelyek részint földi, részint mennyei angyali
hatalmasságok. A mennyei hatalmak a csillagokat irányító erők, a csillagok
mintegy látható kifejezői ezeknek]. Sem hatalmasságok [erősségek, erőmegnyilvánulások, sem csodatévő erők]. Sem jelenvalók
[vagyis jelen időben történő, és beálló,
a jelenlevő dolgok] sem következendők
[eljövendők, ami még körül fog venni,
amik elkerülhetetlenül meg fognak
történni]. Sem magasság, sem mélység, [sem
magasságban sem mélységben lakók] sem semmi más teremtmény [sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz, vagyis
a világűr térbeli jelenségei, vagyis a csillagok világában történők] nem
szakaszthat el [nem állhatnak oda közénk,
és nem képesek elválasztani]
minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon [és megjelent, és megbizonyított] a mi Urunk Jézus Krisztusban.
(Róm. 8,35.38-39).
Isten már Mózesen keresztül
figyelmezteti népét: „Halld (és értsd
meg) Izráel: az Úr (JHVH: Jahve), a mi Istenünk, egy Úr (és Ő az egyetlen
Úr)!”
(5 Móz. 6,4).
És Ézsaiás prófétán keresztül
is így jelentette ki magát az Úr: „Ti
vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy
megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem
Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül
nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én
kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti
megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a
seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten.
Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem jelentém előre? Ti
vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8).
Pál apostolon keresztül pedig még egyértelmübbé teszi
a Szent Szellem a kijelentést: „…
Krisztus, aki mindeneknek felette
örökké áldandó [imádni való]
Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5)
Ján. 10,31 Ismét köveket ragadának azért [és újra köveket vittek oda] a zsidók [a júdeaiak], hogy megkövezzék őt*
*Ahányszor
kijelenti magát az Úr Jézus, meg akarják kövezni: „Monda nékik Jézus: Bizony,
bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,58). János apostol így tesz
bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Ő
kezdetben [(arkhé): eredetileg] az
Isten” (Ján. 1,2).
Pál apostol is Róla tesz bizonyságot: „És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (és illeszkedik egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a
mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17).
És: „Jézus
Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid.
13,8).
Mózesnek így jelentette ki
magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így szólj
az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött
engem ti hozzátok” (2 Móz. 3,14).
Ézsaiás már megprófétálta,
hogy emberré lesz: „Mert egy gyermek
születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják
nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának
(és Örökkévaló Atyának), békesség
fejedelmének!” (Ésa. 9,6).
Mikeás pedig azt prófétálta
meg, hogy hol fog megszületmni: „De te,
Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei (és nemzetségei) között: belőled származik nékem, aki
uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).
Ézsaiáson keresztül pedig így
szól az Úr: „Én hirdettem, és
megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti
vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is
én az leszek, és nincs, aki az én
kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR
(JHVH = Jahve), megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába,
letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent
Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok”
(Ésa. 43,12-15)
És az Úr Jézus újra –és újra
kijelenti magát: „Az én juhaim hallják az
én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik;
és soha örökké el nem vesznek, és senki
ki nem ragadja őket az én kezemből” (Ján.
10,27).
Ján. 10,32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam
néktek az én Atyámtól; [és sok jó
cselekedetet vittem véghez előttetek az én atyám nevében] azok közül melyik
dologért [melyik cselekedetem miatt]
köveztek meg engem?
Ján. 10,33 Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért [jó cselekedetért; nemes
tettért] nem kövezünk meg téged,
hanem káromlásért [(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed
magadat*
*Az Úr Jézus
szombaton gyógyít, ezért kérdőre vonják, amire Ő így felel: „… Az én
Atyám mind ez ideig [(arti):
amíg jelenleg] munkálkodik [és
szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és
cselekszik], addig én is munkálkodom [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai):
működök, és cselekszem]. E miatt aztán
még inkább [életére törtek], és meg
akarták őt ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó):
és igyekeztek, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton):
a heti
pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az Istent is saját Atyjának
mondotta, [és így] egyenlővé tévén
magát az Istennel” (Ján. 5,17-18).
Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit
mond, a judeaiak meg akarják ölni: „Én azt beszélem,
amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál
(hallottatok, és) láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám.
Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait
cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert (olyan valakit), aki
az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem
cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más fordítás: Ti ugyanazt
cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból
születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten
volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és
jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (Ján. 8,38-41).
A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az
isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én
Vagyok…” (Mát. 26,64).
És emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok a
káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti
véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan” (Márk.
14,64).
A törvény betüje szerint
akartak eljárni, hiszen a törvény kimondta, hogy: „… Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét. És a ki
szidalmazza (qálal: vagyis
megveti) az Úrnak nevét, halállal
lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze
azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség). Akár jövevény (vagyis idegen), akár
benszülött, ha szidalmazza (vagyis ha káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (meg kell halnia)” (3
Móz. 24,15-16).
Ján. 10,34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti
törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?
Ján. 10,35 Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde
[az Isten (logosza): igéje]
lőn (és az írás fel nem bontható), [márpedig
az Írást nem lehet (lüó):
eltörölni, semmibe venni, és érvénytelenné tenni]*
*Már korábban
kijelentette az Úr Jézus, hogy: „Mert bizony [ámen, úgy van, ahogy] mondom néktek, míg az ég és a föld [el nem] múlik [hanem fennáll,
és meg nem semmisül], a törvényből [vagyis Isten útmutatásából,
tanításából, amelyet az Igében jelentett ki] egy jóta vagy egyetlen
pontocska el nem múlik. [és egy i betű vagy egy vesszőcske, azaz egyetlen
írásjel sem vész el és nem veszíti érvényét], amíg minden be nem teljesedik, [és amíg csak minden meg nem
történik, és valóra nem válik, és meg nem lesz]” (Mát. 5,18).
És hogy ki a törvényadó, azt
a Lukács írása szerinti Evangélium jelenti ki, ahol így szól az Úr Jézus: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én
beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Luk.
21,33).
Dávidon keresztül kerül
kijelentésre, hogy Isten fiainak szól a prófécia: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan”
(Zsolt.
82,6).
Vagyis azoknak, akikben
krisztus él, mert: „Valakik pedig
befogadák őt, hatalmat [lehetőséget,
jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra],
hogy Isten fiaivá legyenek [Isten
gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő
nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a
(hús)testnek akaratából [ösztönéből],
sem a férfiúnak indulatjából
[vágyából], hanem Istentől [Istenből]
születtek” (Ján. 1,12-13)
Ján. 10,36 Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és
elküldött e világra: Káromlást szólsz [(blaszphémeó): becsmérelem, gyalázom az Istent];
mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!
Ján. 10,37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek
nékem;
Ján. 10,38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is,
higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok [és elismerjétek;] és elhigyjétek,
[és hogy rádöbbenjetek és megértsétek],
hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok*
*És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… azok a dolgok [(ergon): azok
a feladatok és cselekedetek],
amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem [hogy teljesítsem, és hogy
véghezvigyem] azokat. Azok a dolgok [azok
a feladatok és cselekedetek],
amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam [és arról], hogy az Atya küldött engem” (Ján. 5,36).
„… Megmondtam néktek, és nem
hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok
tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25).
„És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján.
12,45).
Ezért: „Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is; (Ján. 15,23)
Ján. 10,39 Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő
kezökből [dzéteó): ismét arra törekedtek, és igyekeztek, hogy
elfogják Őt, de Ő átment közöttük].
Ján. 10,40 És újra elméne túl a Jordánon [jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, halálfolyó],
arra a helyre [(peran): vagyis a túlsó
partra], ahol János először keresztelt [vagyis
korábban bemerített] vala; és ott marada.
Ján. 10,41 És sokan menének Őhozzá és mondják vala, hogy: János
nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János Őfelőle mondott, igaz vala.
Ján. 10,42 És sokan hivének ott Őbenne.