János evangélium 10. fejezet: A jó pásztor és annak juhai. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 10,1 Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón [(thüra): vagyis a kapun át] megy [(eiszerkhomai): és hatol] be a juhok aklába, hanem másunnan [(allakhothen): vagyis máshonnan] hág [(anabainó): megy, és lép be] be, [vagyis másfelől hatol és oson be], tolvaj az és rabló.

Ján. 10,2 Aki pedig az ajtón [vagyis a kapun át] megy be, a juhok pásztora az.

Ján. 10,3 Ennek az ajtónálló [(thürórosz): kapuőr, aki őrizte az ajtót, vagyis a kapus] ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára [(phóné): hangjára, kiáltására, mert megismerik a hangját], és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket.

Ján. 10,4 És mikor kiereszti az ő juhait, [(hotan): és valahányszor a maga juhait mind kivezette] előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.

Ján. 10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak [(pheugó): elmenekülnek] attól: mert nem ismerik az idegenek hangját^*

*Az Úr Jézus szenvedése előtt így szól tanítványaihoz: „Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát. 26,31).

És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA (JHVH = Jahve). Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7).

Az Úr Jézus tanítványaival elmegy, hogy a szolgálat után pihenjenek a tanítványok, de a tömeg utánuk megy:  „És kimenvén Jézus nagy sokaságot [nagy tömeget] láta, és megszáná [és megsajnálta] őket [és megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [vagyis sok mindenre] tanítani” (Márk. 6,34).

És Péter apostol így beszél a Krisztushoz megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek (visszatértetk, visszafordultatok) lelketek (életetek) pásztorához és felvigyázójához (és felügyelőjéhez, és gondozójához)” (1Pét 2:25).

 Dávid megvallása a jó Pásztorról: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget) nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget (vezet) engem. Lelkemet megvidámítja (felüdíti), az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, (semmi bajtól) mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,1-4)

Ján. 10,6 Ezt a példázatot [példabeszédet] mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, [nem érteték, hogy mit jelent] amit szól vala nékik [hogy mit akart vele mondani].

Ján. 10,7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja [a juhok számára (thüra): a kapu].

Ján. 10,8 Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájuk a juhok^*

*Jeremiás próféta így szól a hamis pásztorokról: „Elveszett (és pusztuló) juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, (a hegyeken tévútra terelték, /idegen istenekhez vezették őket / és) a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő (legelőjükről és) tanyájukról. Aki csak reájuk talált, emésztette őket, (és aki csak érte, pusztította őket) és az ő elnyomóik (az ő ellenségeik) ezt mondták: Nem vétkeztünk, (és azt gondolták, hogy nem fognak bűnhődni). Pedig vétettek az Úr ellen, aki igazság otthona, (Aki az ő igazi hajlékuk), és atyáiknak reménysége volt” (Jer. 50,6-7).

Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó [a kapu]: ha valaki én rajtam [keresztül] megy be, megtartatik [vagyis gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, tehát üdvözül] és bejár és kijár [vagyis tovább megy, tovább halad] majd, és legelőt talál.

Ján. 10,10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon [(kleptó): észrevétlenül hatalmába kerítsen, rászedjen, és félrevezessen] és öljön [(thüó): áldozatként levágjon] és pusztítson [(apollümi): tönkretegyen, romlásba vigyen, elpusztítson, megsemmisítsen, semivé tegyen, és elveszítsen]. Én azért jöttem, hogy életük legyen [(dzóé ekhó): hogy az életet birtokolják], és bővölködjenek [(perisszosz): vagyis rendkívüli, különleges, szokatlan életet birtokoljanak]^*

*És folytatódik a kijelentés: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]” (Ján. 1,4).

 „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, tönkre ne menjen, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen [Őbenne]” (Ján. 3,15)

Ján. 10,11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért^*

*Az Úr Jézus megjelenti tanítványainak az Ő halálát: „Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát. 26,31).

És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7).

És hogy ki a jó Pásztor, arról így prófétál Ézsaiás: „Ímé, az Úr (JHVH: Jahve) Isten (az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).

 És hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/): Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat.). Miképen a pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után (úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (a völgyekben) s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk (Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, (és én keresek nekik pihenőhelyet) s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet  visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék. 34,12-16).

És folytatódik a kijelentés: „És (én megszabadítom, és) megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között (vagyis igazságot teszek bárány és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24).

Dávid így prófétál az egyetlen Pásztorról: „Dávid zsoltára. Az Úr /JHVH: Jahve/ az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget), és nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem” (Zsolt. 23,1-6).

János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek  közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könyet” (Jel. 7,16-17).

Ján. 10,12 A béres pedig és aki nem pásztor [(poimén):juhpásztor, aki gondját viseli a juhoknak. Áé: olyan személy, akinek gondjaira van bízva a gyülekezet]. Akinek a juhok nem tulajdonai, [(idiosz): nem sajátjai] látja a farkast jőni [(theóreó): amikor észreveszi, hogy a farkas közeledik], és elhagyja a juhokat, és elfut [(pheugó): elmenekül]. És a farkas elragadozza [(harpadzó): megragadja, és hatalmába ejti] azokat, és elszéleszti [(szkorpidzó): szétszórja, szétkergeti] a juhokat^*

*Az Úr Jézus kijelentése: a hamis próféták juhoknak látszó farkasok: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól [és óvakodjatok, ügyeljetek, figyeljetek oda, és tartsátok szemmel az ál- a látszat, és hazug prófétákat], akik juhoknak ruhájában [vagy báránybőrben, bárány-külsőben] jőnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok” (Mát. 7,15).

És az apostol így folytatja, hogy ez: „Nem is csoda [nem is rendkívüli]; hisz maga a sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. [a fény követévé, és elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala, mert a világosság angyalának képére változik át]. Nem nagy dolog azért [nem csodálkozom tehát], ha az ő szolgái [követei, küldöncei] is átváltoztatják magukat [adják ki (tettetik) magukat] az igazság szolgáivá [követeivé, küldönceivé]; akiknek [megérdemelt] végük az ő cselekedeteik [az ő munkájuk] szerint lészen. [Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteikkel megérdemeltek]^” (2 Kor. 11,14-15).

És az Úr Jézus ezek közé küldi az Övéit: „Ímé, én elbocsátlak [és úgy küldelek] titeket, mint juhokat [vagyis bárányokat] a farkasok közé; legyetek azért okosak [józanságot megőrzők, önmagatokon uralkodók, érzéseiteknek parancsolók, körültekintők, fortélyosok, ravaszok, eszesek, és meggondoltak] mint a kígyók. És szelídek [keveretlen, vegyítetlen, tiszta, érintetlen, romlatlan, ártatlan, be nem szennyezettek, egyszerűek] mint a galambok” (Mát. 10,16).

Pál apostol így búcsuzik az efézusi (jelentése: a vég) véneitől, előljáróítól: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek (dühös és) gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak (és nem kímélik a nyájat). Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják” (Csel. 20,29-30).

Már Ezékielen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Elöljárói ő közepette, mint a ragadományt ragadozó farkasok: vért ontani, a lelkeket elveszteni (vagyis az embereket elpusztítani), hogy nyerekedhessenek nyereséggel (vagyis nyereségvágyból). És prófétái mázolnak nékik mázzal (és mázolják a habarcsot): hiábavalóságot látnak, s jövendölnek (és jósolgatnak) hazugságot nékik, mondván: Így szól az Úr Isten! Holott az Úr nem beszélt (és nem szólt)” (Ezék. 22,27-28).

„Elmegyek azért a főemberekhez, és beszélek velük; hiszen ők ismerik az Úrnak útját, Istenüknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen az igát, és tépték le a köteleket! Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből, elpusztítja őket a puszták farkasa, párducz ólálkodik az ő városaik körül; aki kijön azokból, mind szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és elhatalmasodtak az ő hitszegéseik” (Jer. 5,5-6).

Mert: „Fejedelmei olyanok benne, mint az ordító oroszlánok, birái, mint az estve járó farkasok, nem hagynak reggelre a csonton” (Sof. 3,3).

De: „Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat! Fegyver járja át a karját, meg a jobb szemét! Száradjon el a karja, vakuljon meg a jobb szeme! (Zak. 11,17).

Ján. 10,13 A béres pedig azért fut [(pheugó): és menekül] el, mert béres, és nincs gondja a juhokra [(meló): nem fontos neki a nyáj, ezért nem törődik vele].

Ján. 10,14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim^*

*És: „Az én juhaim hallják az én szómat, (és hallgatnak a hangomra) és én ismerem őket, és követnek engem” (Ján. 10,27). Bizony a jó pásztor nem fut el: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11)

Ján. 10,15 Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom [(tithémi): és leteszem] a juhokért^*

*Mert: „Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van [aki az Atya mellől származik], az látta az Atyát, [annak volt alkalma látni az Atyát]” (Ján. 6,46).

Bizony: „Az Atyát nem ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk 10,22).

Ján. 10,16 Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, [és azokat is vezetnem kell] és hallgatnak majd az én szómra[az én (phóné): hangomra]; és lészen egy akol [egy nyáj] és egy [(heisz hen): egyetlen] pásztor^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [vagyis asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek Istenének királyságában]” (Mát. 8,11).

Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (és vigadozz), ujjongva énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert (megszánta, és) megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein (és a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13).

Hogy ez beteljesedjen, így szól az Úr parancsa a mindenkorban élő Övéihez: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19).

„Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek, vagyis minden embernek]” (Márk. 16,15).

 Mert már a prófétán keresztül így szólt az Úr: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).

Mert: „Én, az Úr (JHVH=Jahve), hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek (ʿam: az emberiségnek, az emberi fajnak) szövetségévé teszlek, pogányoknak (a nemzeteknek) világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7).

Így teljesedik be a prófécia: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a tenger fövenye, (mint a homok a tengerparton) amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai! És összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egyetlen fejedelmet választanak, és feljőnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel (Jelentése: Isten új vetésének, plántálásának, új nép alapításának) napja!” (Hós. 1,10-11)

Ján. 10,17 Azért szeret engem [vagyis: (agapaó): magát teljesen odaadta, átadta, teljesen összekötötte velem, vált eggyé velem] az Atya, mert én leteszem [odaadom] az én életemet [(tithémi): lemondok az életemről, átadom, kiszolgáltatom azt], hogy újra felvegyem [(palin): hogy ismét visszavegyem] azt.

Ján. 10,18 Senki sem veszi [egyetlen ember sem (lambanó): szerezheti meg, és veheti el] azt el én tőlem, hanem én teszem le [önként adom át, szolgáltatom ki , és adom oda] azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. [(exúszia): szabadságom, képességem, jogom, van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem] Ezt a parancsolatot vettem [ezt a küldetést, ezt a feladatot kaptam] az én Atyámtól^*

*Mert: amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában birtokolja az életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]” (Ján. 5,26).

Ján. 10,19 Újra meghasonlás [(szkhiszma): szakadás, megosztás] lőn a zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] között e beszédek [e logoszok): igék] miatt.

Ján. 10,20 És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne [(daimonion): démon, gonosz szellemi lény (ekhó): ragadta meg, és tartja hatalmában, ezért] bolondozik [(mainomai): magánkívül van, megháborodott, és őrültségeket beszél], mit [(tisz ti): miért] hallgattok reá?

Ján. 10,21 Mások mondának: Ezek nem ördöngősnek [(daimonidzomai): nem démoni megszállottnak,  nem egy démonizált embernek] beszédei [(réma): megnyilatkozásai].  Vajjon az ördög megnyithatja-é a vakok szemeit [(daimonion, dünamai)): démonnak, egy gonosz szellemnek lehet-e hatalma, képes-e arra, hogy vakok szemét megnyissa]^*

*Hiszen meg van írva, hogy: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)

Ján. 10,22 Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés [(egkainia): vagyis a templom újraszentelésének, megújításának] ünnepe [a Hanukka = avatás, szentelés]: és tél vala^*

*Ezt az ünnepet még Izráel királya, Salamon vezette be: „És Salamon ünnepet szerze ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, mely összegyülekezék Hámáttól fogva (jelentése: erődítmény, vár, falaktól körülvett város) az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) patakáig. A nyolczadik napon pedig gyülekezést (záróünnepet) tartának, mert az oltár felszentelését (fölavatását) hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon” (2 Krón. 7,8-9)

Ján. 10,23 És Jézus [(hieron): a szenthelyen] a templomban, a Salamon tornáczában [a Salamon (sztoa): oszlopcsarnokában] jár vala.

Ján. 10,24 Körülvevék azért [(kükloó): körülfogták] őt a zsidók [a júdeaiak], és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban [(airó): kétségekben, feszültségben] bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván [(parrészia): nyíltan, világosan; mondd ki a nyilvánosság előtt]!

Ján. 10,25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében [az Ő hatalmával, és erejével], azok tesznek bizonyságot rólam [azok tanuskodnak mellettem].

Ján. 10,26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok [és nem az én nyájamhoz tartoztok]. Amint megmondtam néktek:

Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat [és hallgatnak a hangomra], és én ismerem őket, és követnek engem^*

*János apostol bizonyságtétele a Krisztushoz tartozásról, ami egyben kijelentés Krisztus Istenségéről: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét, és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

Ján. 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek [(apollümi): el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek], és senki ki nem ragadja [(harpadzó): senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el] őket az én kezemből.

Ján. 10,29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb [(meidzón): hatalmasabb] mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [(harpadzó): senki hatalmába nem ejtheti, nem rabolhatja el] azokat az én Atyámnak kezéből.

Ján. 10,30 Én [pedig] és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk^*

*És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti magát a júdeabelieknek: „Jézus pedig kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45).

Amikor búcsúzik az Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11).

Pál apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Ezt ismerve vallja meg Pál apostol: „Kicsoda szakaszt [vagy kicsoda választ] el minket a Krisztus szerelmétől [agapéjától: Isten szerinti szeretetétől]? Nyomorúság [nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás, szorult helyzet, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás] vagy szorongattatás [szükség, szorongató keserűség, szükséghelyzet, szorult helyzet, kín, gyötrelem, ínség] vagy üldözés, vagy éhség, [éhínség] vagy mezítelenség, vagy veszedelem, [vagy életveszély] vagy fegyver-é? [kard, háború, erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom]. „Mert meg vagyok győződve, [és biztos vagyok benne] hogy sem halál [a természeti (biológiai, fizikai) halál, vagyis a hústest halála]. Sem élet [a természeti (biológiai) vagyis a hústestben való élet]. Sem angyalok [vagyis uralkodó szellemi lények, vagy hírnökök, követek, vagy pásztorok] sem fejedelemségek [kormányzatok, amelyek részint földi, részint mennyei angyali hatalmasságok. A mennyei hatalmak a csillagokat irányító erők, a csillagok mintegy látható kifejezői ezeknek]. Sem hatalmasságok [erősségek, erőmegnyilvánulások, sem csodatévő erők]. Sem jelenvalók [vagyis jelen időben történő, és beálló, a jelenlevő dolgok] sem következendők [eljövendők, ami még körül fog venni, amik elkerülhetetlenül meg fognak történni]. Sem magasság, sem mélység, [sem magasságban sem mélységben lakók] sem semmi más teremtmény [sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz, vagyis a világűr térbeli jelenségei, vagyis a csillagok világában történők] nem szakaszthat el [nem állhatnak oda közénk, és nem képesek elválasztani] minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon [és megjelent, és megbizonyított] a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm. 8,35.38-39).

Isten már Mózesen keresztül figyelmezteti népét: „Halld (és értsd meg) Izráel: az Úr (JHVH: Jahve), a mi Istenünk, egy Úr (és Ő az egyetlen Úr)!” (5 Móz. 6,4).

És Ézsaiás prófétán keresztül is így jelentette ki magát az Úr: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8).

 Pál apostolon keresztül pedig még egyértelmübbé teszi a Szent Szellem a kijelentést: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5)

Ján. 10,31 Ismét köveket ragadának azért [és újra köveket vittek oda] a zsidók [a júdeaiak], hogy megkövezzék őt^*

*Ahányszor kijelenti magát az Úr Jézus, meg akarják kövezni: „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,58). János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az Isten” (Ján. 1,2).

 Pál apostol is Róla tesz bizonyságot: „És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (és illeszkedik egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17).

 És: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).

Mózesnek így jelentette ki magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Móz. 3,14).

Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának (és Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6).

Mikeás pedig azt prófétálta meg, hogy hol fog megszületmni: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei (és nemzetségei) között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).

Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR (JHVH = Jahve), megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15)

És az Úr Jézus újra –és újra kijelenti magát: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (Ján. 10,27).

Ján. 10,32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik cselekedetem miatt] köveztek meg engem?

Ján. 10,33 Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért [jó cselekedetért; nemes tettért] nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért [(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat^*

*Az Úr Jézus szombaton gyógyít, ezért kérdőre vonják, amire Ő így felel: „… Az én Atyám mind ez ideig [(arti): amíg jelenleg] munkálkodik [és szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is munkálkodom [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működök, és cselekszem]. E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, [és így] egyenlővé tévén magát az Istennel” (Ján. 5,17-18).

Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a judeaiak meg akarják ölni: „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál (hallottatok, és) láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert (olyan valakit), aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más fordítás: Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (Ján. 8,38-41).

A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát. 26,64).

És emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok a káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan” (Márk. 14,64).

A törvény betüje szerint akartak eljárni, hiszen a törvény kimondta, hogy: „… Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét. És a ki szidalmazza (qálal: vagyis megveti) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség). Akár jövevény (vagyis idegen), akár benszülött, ha szidalmazza (vagyis ha káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16).

Ján. 10,34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?

Ján. 10,35 Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde [az Isten (logosza): igéje] lőn (és az írás fel nem bontható), [márpedig az Írást nem lehet (lüó): eltörölni, semmibe venni, és érvénytelenné tenni]^*

*Már korábban kijelentette az Úr Jézus, hogy: „Mert bizony [ámen, úgy van, ahogy] mondom néktek, míg az ég és a föld [el nem] múlik [hanem fennáll, és meg nem semmisül], a törvényből [vagyis Isten útmutatásából, tanításából, amelyet az Igében jelentett ki] egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik. [és egy i betű vagy egy vesszőcske, azaz egyetlen írásjel sem vész el és nem veszíti érvényét], amíg minden be nem teljesedik, [és amíg csak minden meg nem történik, és valóra nem válik, és meg nem lesz]” (Mát. 5,18).

És hogy ki a törvényadó, azt a Lukács írása szerinti Evangélium jelenti ki, ahol így szól az Úr Jézus: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Luk. 21,33).

Dávidon keresztül kerül kijelentésre, hogy Isten fiainak szól a prófécia: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt. 82,6).

Vagyis azoknak, akikben krisztus él, mert: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13)

Ján. 10,36 Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz [(blaszphémeó): becsmérelem, gyalázom az Istent]; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!

Ján. 10,37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem;

Ján. 10,38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok [és elismerjétek;] és elhigyjétek, [és hogy rádöbbenjetek és megértsétek], hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok^*

*És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… azok a dolgok [(ergon): azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem [hogy teljesítsem, és hogy véghezvigyem] azokat. Azok a dolgok [azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam [és arról], hogy az Atya küldött engem” (Ján. 5,36).

„… Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25).

„És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,45).

Ezért: „Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is; (Ján. 15,23)

Ján. 10,39 Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökből [dzéteó): ismét arra törekedtek, és igyekeztek, hogy elfogják Őt, de Ő átment közöttük].

Ján. 10,40 És újra elméne túl a Jordánon [jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, halálfolyó], arra a helyre [(peran): vagyis a túlsó partra], ahol János először keresztelt [vagyis korábban bemerített] vala; és ott marada.

Ján. 10,41 És sokan menének Őhozzá és mondják vala, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János Őfelőle mondott, igaz vala.

Ján. 10,42 És sokan hivének ott Őbenne.