Zsoltár 18. A KIRÁLY GYŐZELMI ÉNEKE; (héberrel és kapcsolódó igékkeel)

Zsolt. 18,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek, a karvezetőnek]  az Úr [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] szolgájától, [(ʿeḇeḏ): imádójától],  Dávidtól [jelentése: szeretett]. Aki az Úrhoz e hálaadó ének szavait azon a [(jôm): sorsdöntő] napon mondotta [intézte], amelyen az Úr [(nácal): kiragadta, kimentette] megszabadította őt minden ellenségének kezéből, [hatalmából,] és a Saul [jelentése: akit kértek] kezéből [és megmentette (jáḏ): erejétől, fegyverétől]^*

* „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből” „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged; Ki segítséget ád a királyoknak, s megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától. (2 Sám. 22,1; Zsolt. 144,9-10).

Zsolt. 18,2 És monda: [teljes szívemből] szeretlek Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én erősségem [(ḥézeq): támaszom, te vagy minden erőm forrása, te megmentesz az erőszaktól]!^*

*Mózestől kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat: „Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)

„Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)

„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt. 118,14)

„Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8)

„Ó, Uram, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld legszéléről is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19)

Zsolt. 18,3 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]^*

*Ábrámhoz így szólt az Úr: „...Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (1 Móz. 15,1)

Ez az ígéret Ábrahám minden magvának szól, mert meg van írva: „Krisztus váltott meg minket... átokká levén érettünk; ...Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által” Így lettünk Krisztusé, és Ábrahám áldásainak örökösei: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,13-14.29)

Az Úr pedig újra és újra megismétli ígéretét, minden nemzedéknek: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak. Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésa. 41,10-13)

Ezért vallhatjuk meg Annával együtt: „...Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.  Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én! Senki sincs olyan szent, mint az Úr, sőt rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk” (1 Sám. 2,1)

És ha szorongat az ellenség, emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem. Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” „Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!” „Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és elítélik az ártatlannak vérét. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája” „Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114; 144,1-2).

Zsolt. 18,4 Az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvehez, az Örökkévalóhoz] kiáltok [és dicsérve segítségül hívom], aki dicséretre méltó, [akit magasztalok, aki (hálal): ragyog, fényt ad, világít] és megszabadulok [(jášaʿ): megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől*

*Dávid boldogan vallja meg, hogy: „Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én életemmel! Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,16-20)

„Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6)

És az Úr válasza: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15)

Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)

És hogy kinek a nevét kell segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” ...Akik Őt segítségül hívják, azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét: „Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ivadékaival együtt. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.... Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt nékik. ... én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked” (1 Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5 Móz. 4,31; 1Móz. 28,15)

Az Úr Jézus ígérete Az övéinek: „...én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mát. 28,20)

Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten, hogy kiknek szólnak az ígéretek: „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus... És:  „Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk” (2 Kor. 1,19-20).

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő, s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

 „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 18,5 Halál kötelei [a (máveṯ): csapás, pusztulás, romlás

hullámai, fájdalmai] vettek körül, [('áp̄ap̄): kerítettek be, és kötöttek gúzsba] s az istentelenség árjai [(bəlijjaʿal): gonoszság, elvetemültség hullámai, a gonoszság örvényei, álnok embereknek pusztító áradata] rettentettek [rémítettek, háborítottak meg] engem.

Zsolt. 18,6 A Seol, a [(máveṯ): halálos betegség, csapás, pusztulás, romlás] kötelei [fájdalmai] vettek körül [a sír kötelei fonódtak, tekeredtek testemre, a halál csapdái meredtek rám]. A halál tőrei fogtak meg [(qáḏam): támadtak meg, rontottak rám, értek utol, törtek rám, és hatalmukba kerítettek] engem, és [a halálos hurkok rám csapódtak].

Zsolt. 18,7 Szükségemben [(cár car): szorongattatásomban, és nyomorúságomban, gyötrelmemben, kínomban, nagy bajomban] az Urat [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] [segítségül] hívtam, és [segítségért szüntelen] az én Istenemhez kiáltottam [Istenemhez emeltem szavam]; szavamat meghallá [szent] templomából, és [színe előtt való segély] kiáltásom [panaszom elért] eljutott füleibe*

*Dávid – aki Izráel királya, és egyben az Úr Jézus és az Ő testének előképe –állandó veszedelemben van: „Körülvettek (és körülfontak) engem a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem. Nyomorúságba és ínségbe jutottam és bánatban vagyok. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, mentsd meg életemet! Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas. Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott voltam és megszabadított engem” (Zsolt. 116,3-6)

„Mert halál hullámai vettek engem körül, körülvettek a halál örvényei. Az pusztító áradat, az istentelenség árjai rettentettek engem; A sír kötelei fonódtak körém,  S a halál csapdái meredtek rám, a halál tőrei estek reám. Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe” (2 Sám. 22,5-7)

 Mikor Dávid Saulnál – Izráel első királyánál – szolgált, egyik alkalommal: „...Saul a dárdával Dávidot a falhoz akará szegezni, de félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba verődött. Dávid pedig elszalada, és elmenekült azon éjjel. És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek, és reggel megöljék őt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ő felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek. És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszalada, és megmenté magát” (1 Sám. 19,10-12)

Saulus – ki később Pál, és az Úr Jézus testének tagja – az Úr Jézusról tesz bizonyságot, de az ellenség ezt meg akarta akadályozni: „Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartanak, hogy őt megöljék: De tudtára esék Saulusnak az ő leselkedésük. És őrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék; A tanítványok azért vévén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban” (Csel. 9,23-25)

Erről így tesz bizonyságot Pál apostol: „Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, akarván engem megfogni; És az ablakon át, kosárban bocsátottak le a kőfalon, és megmenekültem kezei közül” (2 Kor. 11,32-33)

Dávid megvallása: „Ha nem az Úr az, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek: Akkor elevenen nyeltek volna el minket, amint felgerjedt haragjuk ellenünk; Akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át felettünk; Akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek. Áldott az Úr, aki nem adott minket fogaik prédájául! Életünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” (Zsolt. 124,2-8)

És Pál apostol megvallása: „Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból... De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett” (1 Kor. 15,31-32; Róm. 8,37).

Zsolt. 18,8 Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt^*

*Az Úr megjelenését így mutatják be a próféciák: „Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edom (Ádám = a testi ember) mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. Remegtek a hegyek az ÚR színe előtt, még a Sinai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt (Bír. 5,4-5)

„Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. (Szela.) Fensége beborítja az eget, dicsőségével megtelik a föld. Ragyogása maga a világosság, fénysugarak villognak mellette: abban rejtőzik az ereje. Előtte dögvész jár, lába nyomán láz támad. Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók!” (Hab. 3,3-6)

„...Az Úr a Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra. Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet. (5 Móz. 33,2-3)

„Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32)

„Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek” (Jób. 9,5-6)

„Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretteg a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5)

És az Evangélium bizonyságtétele az Úr Jézus haláláról, és Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).

Zsolt. 18,9 Füst szállt fel orrából, [lehelete füstölgő felhő volt] és szájából emésztő tűz; izzó [eleven] szén gerjedt belőle^*

*A kijelentést megismétli az Úr: „Füst szállt fel orrából, És emésztő tűz szájából, Izzószén gerjedt belőle” (2 Sám. 22,9)

Dávid próféciája: „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” „Az Úr uralkodik, örüljön a föld... Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit” (Zsolt. 50,3; 97,1-3)

És a prófécia beteljesedett: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4)

A tűzről és az eleven szénről szóló bizonyságtételek: „Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29)  

„Ha éhezik, aki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet; Mert eleven szenet gyűjtesz az ő fejére, és az Úr megfizeti néked” (Péld. 25,21-22)

„Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt műveled, eleven szenet (izzó parazsat) gyűjtesz az ő fejére” (Róm. 12,19-20)

Hogy mi az eleven szén (vagy: izzó parázs), arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent Szellem: „...látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén (izzó parázs) vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,1-6).

Zsolt. 18,10 Lehajtotta [(náṭáh): lehajlította, meghasította] az eget és leszállt, és (köd)homály volt lábai alatt, és [(ʿăráp̄el reḡel): sűrű sötétség járt nyomában]^*

*Ő, Aki: „vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain” (Zsolt. 104,3)

 Ő Izráel Istene, aki a Sinai hegyre leszállva adott parancsokat Mózesnek: „Leszáll tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala” (2 Móz. 19,19-21)

Akihez így könyörög a testet öltött Ige: „Hajlítsd le az eget, Uram, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket! Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!” (Zsolt. 144,5)  

És Ő az az Isten, Aki meghallgatta a könyörgést – és mindig meghallgatja – és válaszolt is rá, mert: „Nincs olyan, mint a Jesurun (jelentése: megigazult ember) Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön” (5 Móz. 33,26).

Az evangélium jelenti ki a prófécia ételmét. Amikor az Úr Jézust megfeszíttették: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön [mert sötétség borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint]. És amikor az Úr Jézus kibocsátotta Szellemét: „…a föld megindula [rengett; megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak].  A százados pedig és a [katonák] akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást [a földrengést, és vihart] és amik történtek vala [és a többi eseményt], igen megrémülének [és nagyon megijedtek; megrettentek], mondván: Bizony, [valóban] Istennek Fia vala ez!” (Mát. 27,45-46.50-51.54).

És az „eleven szén” vagyis az élő ige, a kijelentés eredménye: „És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda (amely erre a látványra verődött össze), látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére (hüposztrephó: visszafordult Isten felé, és visszatért Istenhez)” (Luk. 23,48).

Zsolt. 18,11 Kerubon* [ülve] haladt és röpült, és a szelek [(rúaḥ): a szellem] szárnyain suhant**

*Kerub: jelentése: nagy, hatalmas, megragadó, erősen tartott; bizalmas szolga.

**Ő, Akiről így vall Dávid: „Aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá” (Zsolt. 104,3.4)

És az apostol megerősíti a megvallást: „...Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává” (Zsid. 1,7)

Akihez így könyörög Asáf: „Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kérubokon ülsz, jelenj meg fényeddel!” (Zsolt. 80,2)

És Isten válasza: „És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazát és tövisét egy napon” (Ésa. 10,17)

Az Úr Jézusról, és a Krisztus testéről szól a prófécia: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7)

Pál apostol megerősíti a kijelentést: „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (ApCsel. 13,47).

Zsolt. 18,12 A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek

[Más fordítás: Bevonta az ö sátorát sötétséggel, az ö sátorát körülvette sötét vizekkel és sűrű felhőkkel]*

*Az Úr felhőbe jelenik meg mindig. Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: Amikor a Hórebre leszállott az Úr: „… a hegy pedig tűzben ég vala mind az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd, felhő és homály borította vala” (5 Móz. 4.11).

„És monda az Úr Mózesnek: Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higgyenek néked mindörökké. És elmondá Mózes az Úrnak a nép beszédét. És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megrémüle mind az egész táborbeli nép. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne” (2 Móz. 19,9.16.20).

A salamoni templom – amely a Krisztus testének, a Szent Szellem templomának előképe – felszentelésekor  is felhőben jelent meg az Úr: „Tehát egyszerre zengett a trombita- és az énekszó, úgyhogy csak egyetlen hang hallatszott, amint dicsőítették és magasztalták az Urat. Amikor fölcsendült a trombiták, a cintányérok és a többi zeneszerszám hangja, így dicsőítették az Urat: „Mert jó, mert irgalma örökkévaló!” A felhő miatt a papok nem is tudták szolgálatukat tovább ellátni, mert az Úr dicsősége betöltötte a templomot. Ekkor Salamon így szólt: „Az Úr azt ígérte, hogy felhőben fog lakni” (2Krón. 5,13-14; 6,1).

És amikor az Úr Jézus meghalt a kínoszlopon, arról így hangzik a prófécia: „mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével” (Ezék. 32,7)

„Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat” (Ésa. 50,3).

Zsolt. 18,13 Az előtte lévő, a [színe előtti] fényességből [(nóḡahh): ragyogásból, izzásból, fényességből, fényözönből, villogásból] felhőin [(ʿáḇ): sötétségen, és sűrű felhőin] jégeső tört át és eleven szén.

[Más fordítás: Az előtte járó fényességből ragyogásból jégeső és izzó parázs  (gaḥeleṯ geḥel): izzó / parázsló szén tört elő]^*

*Ézsaiás látja az Urat az Ő szentségében, és megrettenve mondja: „...Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,5-7)

Itt jelenti ki a szent Szellem, hogy mit jelent az eleven szén.

Zsolt. 18,14 És dörgött [(ráʿam): mennydörgött] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a mennyekben, és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé]. És jégeső hullt és eleven szén, mint [('éš gaḥeleṯ geḥel): ragyogó fényesség, izzó / parázsló szén].

»Más fordítás: Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges Isten hallatta hangját«^*

*És ismét: „Az előtte levő fényességből, izzó szenek gerjedének. És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos hangot adott.

(Más fordítás: Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik. Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges)” (2 Sám. 22.13.

 Az Úr szavának erejéről és hatalmáról tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a Filiszteusok (az idegenek), hogy megütközzenek Izráellel. Az ÚR azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a napon a Filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől” (1Sám. 7,10)  

„Az Úr szava zeng a vizek, vagyis a (népek és sokaságok) fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett. Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Az Úr szava cédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon cédrusait is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libanont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat. Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket, és az ő hajlékában mindene azt mondja: dicső!” (Zsolt. 29,3-9)

Az Úr Jézus imájára válaszol az Úr, de a megtéretlen ember nem érti, csak mint mennydörgést hallja:  „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki” (Ján. 12,28-29).

Zsolt. 18,15 És kibocsátá [(šálaḥ): kiküldte, kilőtte] nyilait és elszéleszté [szétszórta] azokat, azaz [ellenségeit]. Villámokat szórt [(báráq ráḇaḇ): ragyogó nyíllal lőtt] és megháborította [eltiporta] azokat [(hámam): megfutamította, szétzavarta, és megsemmisítette az ellenségeit]^*

*Dávid így könyörög az Úrhoz szabadításért: „Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Lövellj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszüket. Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 144,5-7).

És az Úr válaszul: „Ellövé nyilait és szétszórta azokat, kiröpítette villámait és összekeverte azokat” (2 Sám. 22,15).

És: „Fölmorajlik az ÚR fenséges szava, láthatóvá lesz sújtó karja, felbőszült haragjában, perzselő tűz lángjában, orkánban, zivatarban és jégverésben” (Ézs. 30,30).

„Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen. Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.

(Más fordítás: Mindkét kezét villámfény borítja, és ráküldi ellenfeleire. Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledését)” (Jób. 36,32-33).

Zsolt. 18,16 És meglátszottak, [előtűntek, láthatóvá váltak] a vizek medrei [a vizek forrásai] s megmutatkoztak [feltárultak, fölfedettek] a világ [(téḇél): a földkerekség] fundamentumai [alapjai] a te feddésedtől [a Te dorgálásodtól, korholó szavadtól], Uram, a te orrod leheletének [szellemének] fúvásától.

[Más fordítás: Akkor megnyíltak a tenger mélységei, feltárultak a föld alapjai, és felszínre kerültek dorgálásodtól, URam, haragod szellemének fúvásától, haragos zúgásától]^*

*Mert Te: „Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket, mint tarlót. Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében” (2 Móz. 15,7-8).

Zsolt. 18,17 Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből.

[Más fordítás: Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt kimentett a vizek mélyéről]*

*Dávid - az Úr Jézus előképeként - így könyörgött az Úrhoz, amikor körülvették gonosz beszédekkel, és az életére törtek: „Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. Ments ki engem az iszapból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből” „Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 69,2.15; 144,7)

Mert a beszédről így szól Isten igéje: „Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld. 18,4)

És az Úr válaszolt az imára: „És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3).

Zsolt. 18,18 Megszabadított [(nácal): megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz] ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál^*

*Dávidnak – aki az Úr Jézus és a Benne hívők (a Krisztus teste) előképe – erre a könyörgésére jött Isten válasza: „De ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És akik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,20-23)

„Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet! Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet; Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!” (Zsolt. 59,2-4)

 „Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök!” (Zsolt. 143,9)

Az Evangéliumból pedig megtudjuk, hogy a Dávid imája – mely egyben prófécia is – kiről  szól: „És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá (az Úr Jézusra) vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20).

Zsolt. 18,19 Rám jöttek [(qáḏam): rám rontottak, és

megtámadtak, megrohantak engem] veszedelmem [('êḏ): szerencsétlenségem,  nyomorúságom] napján; de az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló védelmemre kelt, Ő] volt az én támaszom [és oltalmam].

Zsolt. 18,20 És kivitt [kivezetett] engem tágas helyre [tágas térre a szabadba, tágas mezőre]; kiragadott [szabadulást hozott; megmentett; megszabadított] engem, mert kedvét leli [mert gyönyörködik] bennem [mert szeretett; mert jómat kívánja énnékem]*

*A próféciák így hangzanak: „Én nem vonakodtam attól, hogy pásztorod legyek, és a végzetes napot nem kívántam. Te tudod, mi jött ki ajkamon, ismert volt az előtted. Ne ejts rémületbe engem, légy oltalmam a veszedelem napján! Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket!” „Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és megismered a háborúságokban lelkemet; És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, sőt tágas térre állatod lábaimat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem” (Jer. 17,16-18; Zsolt. 31,8-10)

És hogy kiről szólnak a próféták, azt az Evangélium jelenti ki: „Lőn pedig, hogy mikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég, És leszálla Őreá a Szent Szellem testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm! (Luk. 3,21-22)

Ő Isten Fia, szolgája, pásztora, Báránya, akiről azt mondja Isten: „Ímé az én szolgám, akit választottam; az én szerelmesem, akiben az én Szellemem kedvét lelé; Szellememet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak” (Mát. 12,18).

Zsolt. 18,21 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] megfizetett nékem igazságom [megigazultságom] szerint, és [megigazult voltom szerint bánt velem az ÚR]. Kezeimnek tisztasága, és [(bór): ártatlanságom] szerint fizetett meg nékem, és (šúḇ): helyreállított, megújított engem]^*

*Amikor Salamonnak megjelent az Úr, Salamon így beszélt Hozzá, megvallva apja – Dávid – igaz  voltát és tisztakezűségét: „És monda Salamon: „Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, amiképpen ő is járt előtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, amint e mai napon megtetszik” (1 Kir. 3,6)

És az Ige bizonyságtétele szerint Dávid azért volt igaz Isten előtt, mert: „Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, és el nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát” (1 Kir. 15,5)

Isten előtt azért volt kedves és igaz, mert a szeretet törvénye szerint cselekedett. Saul őt állandóan üldözte, de amikor Isten Sault Dávid kezébe adta – megpróbálva őt – Dávid azt mondta: „Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az ő igazsága és hűsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen. És amennyire drága volt a mai napon a te életed én előttem, legyen annyira drága az én életem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!” (1 Sám. 26,22-24)

Hiszen Isten azt parancsolta: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Az Úr Jézus pedig kijelenti, hogy mit kell tenni ellenségeinkkel: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket”(Mát. 5,44)

És mert Dávid cselekedetei Isten szerintiek voltak – példát mutatva nekünk, akik az Úr Jézus váltsága miatt megigazultunk – boldogan vallja, hogy: „Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak útjait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem vannak, S rendeléseitől nem távoztam el. Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól. Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, Szemei előtt való tisztaságom szerint” (2 Sám. 22,21-25)

Erre pedig Isten válasza: „Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az” (Jób. 22,30).

Zsolt. 18,22 Mert megőriztem [(šámar): vigyáztam, és követtem] az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] útjait, és gonoszul [hitetlenül, hűtlenül] nem távoztam [nem szakadtam, nem fordultam, nem hagytam, és nem tértem] el az én Istenemtől [és istentelenül nem cselekedtem Istenem ellen]^*

*Mert: „Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt; De az ÚR nem hagyja, hogy kezébe kerüljön, és nem engedi, hogy bűnösként elítéljék. Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, amikor kiirtatnak a gonoszok” (Zsolt. 37,32-34)

De: „Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt (az Urat), nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak” „Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat! Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt! Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve. Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól” (Zsolt. 119,2-3; Péld. 8,32-35).

Dávid megvallása: „Döntéseidtől nem tértem el, mert te tanítottál azokra. Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesebb az az én számnak! A te határozataid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt. Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119,102-105)

Isten ígérete Salamonnak, Dávid fiának: „És ha te előttem járándasz, amint járt Dávid, a te atyád, egyenes és tökéletes szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, amint néked megparancsoltam, az én rendelésimet és végzésimet megtartándod. Megerősítem a te birodalmadnak trónját az Izráelen mindörökké, amint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak, mondván: Nem fogy el a te nemzetségedből való férfiú az Izráel királyi székéből” (1 Kir. 9,4-5).

Zsolt. 18,23 Mert minden ítélete [(mišəpáṭ): döntése, törvénye, rendelete] előttem, [minden törvényére ügyeltem, és minden parancsát szem előtt tartottam]. És rendeléseit [(ḥuqqáh): rendeleteit, előírásait] nem hánytam [nem utasítottam] el magamtól [és rendelkezéseitől nem tértem el, és az ő igazságát nem taszítottam, nem távolítottam el magamtól. Mert szem előtt tartottam minden rendeletét, parancsaitól el nem tértem, (šּׂúr súr): el nem fordultam, el nem pártoltam]^*

*A királyokra vonatkozóan így rendelkezett Isten: „És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita-papokéból. És legyen az ő nála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden igéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Ne legyen gőgös a szíve atyjafiaival szemben, és ne térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig uralkodhasson ő is meg a fiai is Izráelben” (5 Móz. 17,18-20)

 És ez Isten parancsa minden újjá született hívőnek, hogy az Ő írott Igéje mindig a kezünkbe legyen, hiszen Ő királyokká tett minket: „És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen. (Jel. 1,5-6)

És hogy ne felejtsük el, hogy kik vagyunk, a kijelentést megismétli az Úr: „És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecsétjeit: (az Úr Jézusnak, a megöletett Báránynak) mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön”(Jel. 5,9-10)

És Péter apostolon keresztül is megerősíttetik a kijelentés: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1 Pét. 2,9)

Dávid megvallása és könyörgése, mely mintául adatott Krisztus népének: „Tarts engem távol a hazugok útjától, és ajándékozz meg kegyelmesen törvényeddel! Az igazság útját választottam, döntéseidet magam előtt tartom. Ragaszkodom intelmeidhez, Uram, ne engedj megszégyenülnöm! Parancsolataid útján járok, mert bizakodó szívet adsz nekem. Taníts, Uram, rendelkezéseid céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig! Oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből. Vezess parancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm. Add, hogy szívem intelmeidre hajoljon, ne a haszonlesésre! Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra, a te utadon éltess engem! Teljesítsd be szolgádon ígéretedet, amelyet az istenfélőknek adtál! Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amitől félek;mert jók a te döntéseid! Ímé, kívánkozom a te határozataid után; éltess engem a te igazságod által. És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted” (Zsolt. 119,29-41)

És ez a parancs – vagy intés – azért adatott, hogy győztes keresztény lehess. Tehát: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon és akkor boldogulsz” (Józs. 1,8).

Zsolt. 18,24 És tökéletes [(támím): ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan, és feddhetetlen, ártatlan, szeplőtelen] voltam előtte, őrizkedtem, és [(šámar) távol tartottam magam] az én vétkemtől, és [vétek nélkül jártam színe előtt]^*

*Az atyának tett ígéret érvényes a fiúra is, de annak feltétele: „És ha te előttem járándasz, amint járt Dávid, a te atyád, egyenes és tökéletes szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, amint néked megparancsoltam, az én rendelésimet és végzésimet megtartándod. Megerősítem a te birodalmadnak trónját az Izráelen mindörökké, amint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak, mondván: Nem fogy el a te nemzetségedből való férfiú az Izráel királyi székéből” „Mert Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, és el nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát” (1 Kir. 9,4-5; 15,5)

 Amikor Nábálon keresztül megkísértette Dávidot a sátán, és saját indulatai alapján akart cselekedni, Isten figyelmeztette Abigélen – a Nábál feleségén – keresztül, és Dávid felismerte Isten figyelmeztetését, és engedelmeskedett: „És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki téged ma előmbe küldött! És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt! Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna előmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem” (1 Sám. 25,32-34).

Mert: „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a kevélységtől is ne uralkodjék rajtam; akkor feddhetetlen maradok, és ártatlan leszek, sok vétektől” (Zsolt. 19,13-14).

Ez csak akkor valósulhat meg, ha: „Szemeim mindenha az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből, szabadítja ki lábamat a csapdából” (Zsolt. 25,15).

Zsolt. 18,25 És megfizetett nékem [(šúḇ): visszahozott, megújított és helyreállított] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én igazságom [megigazultságom] szerint. [Így viszonozta az Úr megigazult voltomat] kezeim [előtte ismeretes] tisztasága [(bór): ártatlansága] szerint, [amit jól lát], ami szemei előtt van^*

*Mikor Sault – Izráel királyát, aki állandóan halálra kereste Dávidot – Dávid kezébe adta az Úr – ezzel téve próbára őt – Dávid nem emeli rá kezét, hanem ezt mondja: „Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az ő igazsága és hűsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen. És amennyire drága volt a mai napon a te életed én előttem, legyen annyira drága az én életem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból! Akkor monda Saul Dávidnak: Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és győzni is fogsz! És elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért az ő helyére” (1 Sám. 26,23-25).

És így imádkozik Dávid: „Ítélj meg engem, Uram! Mert én ártatlanságban, és feddhetetlenül éltem, és az Úrban bíztam ingadozás nélkül. Próbálj meg, Uram, és vizsgáld meg, kutasd át veséimet és szívemet. Mert kegyelmed szemem előtt van, hűségedben, és igazságod szerint járok-kelek” (Zsolt. 26,1-3).

Mert: „Az Úr irányítja, és szilárdítja meg a megigazult ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, nem marad fekve, mert az Úr támogatja, és kézen fogja” (Zsolt. 37,23-24).

Zsolt. 18,26 Az irgalmashoz irgalmas vagy. [Jósággal közeledsz a jóhoz]: a tökéleteshez [feddhetetlenhez; igazhoz] tökéletes [feddhetetlen; igaz] vagy.

[Más fordítás: (ḥásíḏ) a hívő, istenfélő szenthez, (ḥásaḏ): irgalmas, és jóindulatú. A (támím gəḇar): tökéletes, ártatlan, feddhetetlen emberhez (támam): egyenes, igaz vagy, és tökéletesen bánsz vele]^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Az igazaknak [az Istennek tetsző becsületeseknek, a tisztán, feddhetetlenül, az igazság szerint élőknek] valóságos jót [hatékony, praktikus bölcsességet, maradandó sikert] rejteget [és félretesz, elraktároz, felhalmoz, és nekik tartogatja, és megközelíthetetlenné teszi, és őrzi, és], pajzsot [befedezést, védelmet, és oltalmazást] a tökéletesen járóknak [a feddhetetlenül élőknek].

»Más fordítás: Készen tartja, és megőrzi üdvét az igazaknak, és védőpajzsa azoknak, akik tökéletesen járnak. Megoltalmazza az egyenes szívvel, fedhetetlenségben élőket«

Hogy megőrizze [és vigyázzon; szemmel tartsa, virrasszon, őrködjön és megvédje] az igazságnak útjait [az igazzá nyilvánítottak sorsát], és kegyeseinek [azoknak, akik hűek hozzá, az istenfélő, istent tisztelő szentjei] útját [életútját, sorsát] megtartsa [szemmel tartsa, megőrizze; őrködjön sorsa fölött]” (Péld. 2,7-8).

Mert: „Az Úrnak minden útja kegyelem, szeretet és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják” (Zsolt. 25,10).

 És: „Mert az ÚR szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja” (Zsolt. 37,28).

Isten cselekedetei válaszolnak az emberi magatartásra, erről így beszél az Úr Jézus: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”„Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen” (Mt. 5,7; Jak. 2,13)

Egy példázattal az Úr megvilágítja, hogy az az irgalmas, aki meg tud bocsátani. A példázatban egy úr szolgájának minden adósságát elengedte, de ez a szolga szolgatársával nem így cselekedet, ezért: „És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik. Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket” „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Mt. 18,34; 6,14-15).

Zsolt. 18,27 A tisztával [(bárar): választottal] tiszta vagy [(bárar): megtisztítod, megvizsgálod]. S a visszáshoz [(ʿiqqéš): elhajlott, elfordult, hamis, álnok, csalárd, romlottal] visszás vagy [(páṯal): megfordítod, elfordítod, megzavarod, a hamisnak ellenállsz]^*

»Más fordítás: A választotthoz választott vagy, a fondorkodókat kiforgatod, az álnokkal fonákul bánsz«^**

*Káldi: A héber szerint: a tiszta (őszinte) iránt őszinte leszel; a csalárd (elvetemült) iránt hűtlen. Mindenkit a szerint fogsz díjazni, amint magát irántad viseli.

**A hamisak, álnokok, akik csak tettetik az istenfélelmet, azokhoz az Úr így viszonyul: „Ha kik csúfolók, ő megcsúfolja azokat; a szelídeknek pedig ád kedvességet” (Péld. 3,34).

És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr az előzőek jelentését: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.

[Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]” (Gal. 6,7).

Mert: „Aki vet álnokságot (H: 'áven: hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, /g: plégé: csapást, katasztrófát); és az ő haragjának (H eḇəráh: gőg, kevélység, arrogancia) vesszeje megtöretik (megsemmisül). Az irgalmas szemű (a jóságos tekintetű) ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek (a nincstelennek)” (Péld. 22,8-9).

Zsolt. 18,28 Mert te megtartod [(jášaʿ): megsegíted, megszabadítod, megőrzöd, támogatod, győzelmet adsz] a nyomorult [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, megalázott] népnek, és a kevély szemeket, a [(rúm): büszke, gőgös tekintetűeket] megalázod^*

*Ezt tudva: „Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja. Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az” (Jób. 22,29-30)

Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van” (Péld. 18,12)

És aki megaláz: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23)

Az Úr Jézus is figyelmeztet: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt. 23,12)

Ezért Péter apostolon keresztül is így figyelmeztet a Szent Szellem: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád” (1 Pét. 5,5)

Ézsaiáson keresztül megerősíti az Úr a kijelentést: „Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az ÚR magasztaltatik föl azon a napon. Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott lesz” (Ézs. 2,11-12).

Zsolt. 18,29 Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én Istenem megvilágosítja [(náḡah): fényt ad, és megvilágítja] az én sötétségemet.

[Más fordítás: Mert te gyújtasz nekem mécsest, URam, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben; Igen, te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet]^*

*Dávid megvallása: „Világosság ragyog a sötétben is az igazakra attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz” (Zsolt. 112,4)

„Világosság támad fel az igazra, és az egyenes szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11)

Az Evangélium kijelentése az Igéről, amely testté lett: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. És a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani.

A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]. [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt már a világba, amely megvilágosít [és fénybe borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert. [Ő jött el a világba]. A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre, teremtetett; rajta keresztül támadt], de a világ nem [mégsem] ismerte meg [ismerte föl] őt” (Ján. 1,4-5.9-10).

Zsolt. 18,30 Mert általad [ellenséges] táboron is átfutok^* és az én Istenem által kőfalon is átugrom.

[Más fordítás: Veled bástyákat ostromlok, a rablóknak is nekirontok, Istenemmel falakat ugrok át]^**

*Káldi: A héber szerint: veled áttörök a seregen, és Istennel falakat ugrok át.

**Mert: „Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket” (Zsolt. 60,14)

És újra megvallja Dávid az Úrnak: „Mert veled harci seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom” (2 Sám. 22,30)

Aki teljes szívéből bízik az Úrban, és hiszi, hogy a hívőnek minden lehetséges, azoknak – példaként – így szól a Szent Szellem, azok a hívők: „Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kardéltől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait” (Zsid. 11,33-34).

Zsolt. 18,31 Az [('él): erős, hatalmas] Istennek útja tökéletes [egyenes, fertőzetlen szeplőtelen, kifogástalan, támadhatatlan, hibátlan]. Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalónak] beszéde [('eməráh 'iməráh): kijelentése, kinyilatkoztatása] tiszta [(crp̄): színigaz, megbízható, az Úr szavát a tűz kipróbálta]; pajzsuk [oltalmazója] ő mindazoknak, akik bíznak benne [(ḥásah): akik hozzá menekülnek, akik nála keresnek menedéket]^*

*Isten útja az Ő törvénye, mert abból lehet az Ő útját megismerni: „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a szellemet; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak döntései változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is. Szolgádat is figyelmeztetik: ha megtartja azokat, jutalma bőséges” (Zsolt. 19,8-12)

A Szent Szellem újra és újra bizonyságot tesz Isten útjának tökéletességéről: „Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (2Sám. 22,31)

És a Törvényről, és az Útról Isten Igéje így beszél, megvilágítva a kijelentést, amely szerint az Úr Jézus Isten Fia, Ő Isten útja, és a benne való hit a törvény: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)

Péter apostol bizonyságtétele: „És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged” (Csel. 13,32-33)

Akinek meg kellett halnia, hogy halála és feltámadása által legyőzze e világ fejedelmét. Pilátusnak: „Felelnek néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát. (Ján. 19,7)

S az Úr Jézus kijelentése Isten útjáról, amely egyben törvény is: „Monda ...Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Ján. 14,6)

És a testé lett Igében való hit adatott törvényül, mert csak Rajta keresztül juthatunk Istenhez, vagyis: „...a hit törvénye... (Róm. 3,27).

És az Ő, azaz Isten igéje menedék és oltalom: „Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva” „Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak” (Zsolt. 12,7; Péld. 30,5).

Zsolt. 18,32 Mert kicsoda Isten az Úron [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalón] kívül? És kicsoda kőszikla a mi [hatalmas] Istenünkön kívül?

[Más fordítás: Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk]?^*

*Dávid boldog megvallása és kérdése: „Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?” (2Sám. 22,32)

És Isten válasza: „Mert így szól az Úr, aki az egeket teremté. Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté. Nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen!”„...Nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító Isten nincsen rajtam kívül”„Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos”„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten!...” „Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higgyetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító!... Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje... Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,10-15)

Nátánael megvallása, aki felismeri az Urat: „...Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!” (Ján. 1,50).

Az Úr Jézust Pilátus kihallgatja: „Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya? Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem? Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok...” (Ján. 18,33.34.37)

Az Úr Jézust fára szögezik, és: „Pilátus pedig címet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Ján. 19,19)

„Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem!...”„Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszikla, nem tudok!” (Ésa. 45,18.21; 46,9; 45,5; 5 Móz. 32,39; Ésa. 44,6-7)

És hogy ki az, Aki így jelentette ki magát, azt János apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, amikor János látja a megdicsőült Urat, aki meghalt és feltámadott: „Szellemben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét, Amely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó;... Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. (Jel. 1,10-18)

Ezért szól így a Szent Szellem Izráelhez: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több!” (5 Móz. 4,35)

S az Evangélium bizonyságtétele az Úrról, az egy igaz Istenről: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem kerítette hatalmába. Az igazi világosság az Ige volt, amely megvilágosít minden e világra jövő embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (Ján. 1,1-5.9-11.14.18)

Pál apostol megvallása Izráel Istenéről: „...a Krisztus... mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen” (Róm. 9.5)

Mert: „...minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben... (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 18,33 Az [('él): erős, hatalmas] Isten [az], aki felövez engem erővel, és tökéletessé [feddhetetlenné, szeplőtelenné] teszi utamat^*

*Csak az Úr taníthat meg harcolni: „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám” (Zsolt. 144,1-2)

Ő övezett fel erővel és azért győzhetek: „Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).

Zsolt. 18,34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre [biztos magaslatokra] állít engem

[Más fordítás: Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát, a magas sziklák csúcsaira vezetett fel]^*

*A próféta Dáviddal együtt vallja, hogy: „Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem”„Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem... (2Sám. 22,33-34; Hab. 3,19).

Zsolt. 18,35 Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat.

[Más fordítás: Ö (lámaḏ): képez ki a (miləḥámáh): győztes harcra, s hogy karom acélhúrt feszítsen, azt parancsolta]^*

*Dávid így küzdött meg a „hatalmas”-sal, mert az Úr volt vele, és Ő tanította: „És kijöve a Filiszteusok táborából egy bajnok férfiú, akit Góliátnak hívtak, Gát városából való, kinek magassága hat sing és egy arasz vala. Fején rézsisak vala és pikkelyes páncélba volt öltözve; a páncél súlya pedig ötezer rézsiklusnyi vala. Lábán réz lábpáncél és vállain rézpajzs volt. És dárdájának nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, dárdájának hegye pedig hatszáz siklusnyi vasból volt; és előtte megy vala, ki a pajzst hordozza vala. És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé. És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arccal a földre esék. Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében” (1 Sám. 17,4-7.48-50)

„...Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat” (Zsolt. 144,1).

Zsolt. 18,36 És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh): megalázásod]^* felmagasztalt [naggyá tett] engem.

[Más fordítás: Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]^**

*Káldi: A héber szerint: fölemelt engem, megalázásod naggyá tett engem. Kijelentés Arról, akinek megalázása lehetővé tette az üdvösséget: A prófécia az Úr Jézus megaláztatásáról: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!” (Ésa. 53,7-8)

Ezt a próféciát olvassa Kandaké komornyikja, és Fülöpön keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kiről beszél az Írás: „A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről. Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a JÉZUSt” (Csel. 8,33.35).

**Dávidról – mint a megigazult ember előképéről – így tesz bizonyságot a Szent Szellem, kijelentve az üdvösség áldásait is: „Dávid pedig folytonosan emelkedék és növekedék, mert az Úr, a Seregeknek Istene vala ő vele” (2 Sám. 5,10)

Egyre nagyobb, és erősebb, aki győztesen kerül ki minden harcából: „És hírnevet szerez Dávid, amikor visszatért, miután a Siriabelieket leverte a sós völgyben, tizennyolcezret. Az Idumeusok (Edomiták, a testi emberek, aki Ézsau leszármazottai) közé is állandó sereget rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová megyen vala” (2 Sám. 8,13-14)

Ha kiált az Úrhoz, Ő meghallgatja: „Hangosan kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgata engemet, az ő szentsége hegyéről” És válaszol „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti”„Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz” (Zsolt. 3,5; 37,5; 55,23)

Amikor imádkozik, hivatkozik Isten ígéretére: „Támogass engem ígéreted szerint, hogy éljek, és ne szégyenítsd meg reménységemet!” (Zsolt. 119,116)

És az Úr erre az imára is válaszol: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” „...így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!...” (Ésa. 41,10.13; 43,1-3)

És mert Dávid ismeri az üdvözítő Istent bátran vallja, hogy: „...a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr” (Zsolt. 37,17).

Zsolt. 18,37 Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.

[Más fordítás: Lépteim alá széles utat adtál, és nem botladoztak, inogtak, erőtlenedtek, és gyengültek el (qarəsól): bokáim]^*

*Dávid megvallása: „Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait. Nem adtál ellenség kezébe, hanem tágas térre állítottad lábamat”„Áldjátok népek a mi Istenünket, és hallassátok az ő dicséretének szavát. Aki megeleveníti lelkünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak. (Zsolt. 31,8-9; 66,8-9)

Mert: „Az Úr irányítja, és szilárdítja meg a megigazult ember lépteit, és útját kedveli” (Zsolt. 37.23.

És az Úr szava: „A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged. Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el” (Péld. 4,11-12).

Zsolt. 18,38 Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.

[Héber szerint: ráḏap̄): Követem őket, és a nyomukban vagyok, (náśaḡ): míg meg nem szerzem, míg birtokba nem veszem őket, (šúḇ): nem hagyom abba, (káláh): míg be nem fejezem, el nem készülök, be nem végzem, míg vissza nem hozom, helyre nem állítom, meg nem újítom őket]^*

*És az Úr szava: „Vasvesszővel (szilárd pásztorbotoddal; rendíthetetlen királyi pálcáddal) kormányozod őket, és mint a cserépedényt összetörheted [széjjelzúzod, ahogyan a fazekas az edényt alakítja]” (Zsolt 2,9).

Zsolt. 18,39 Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak.

[Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]^*

*Az Úr győzelméről szóló jó hír folytatása: Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és az ÚR, a mi Urunk kihoz a halálból is” (Zsolt. 36,13).

Hát: „Ti népek mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert az Úr felséges, félelmetes; nagy király az egész földön” (Zsolt. 47,2-3).

Megvalljuk: „Uram! Mi Istenünk! Urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsőítjük neved!

(Más fordítás: Urunk, Istenünk, más urak voltak gazdáink, nem te, de csak a te nevedet dicsérjük)” (Ésa. 26,13).

Zsolt. 18,40 Mert Te öveztél [Te ruháztál] fel engem erővel [(ḥajil): hatalommal, bátorsággal] a harcra [(miləḥámáh): küzdelemre, győzelemre], alám görbeszted [(káraʿ): meghódoltattad, térdre kényszerítetted] az ellenem felkelőket [(qúm): támadóimat; ellenfeleimet, az ellenem állókat]^*

*És így folytatja megvallását Dávid: „Áldott az Úr, (az én kősziklám), az én kőváram, aki hadakozásra (aki harcolni) tanítja kezemet, és (miləḥámáh: győztes) viadalra az én ujjaimat. Jótevőm és megoltalmazóm, (erősségem) váram és szabadítóm (megmentőm) nékem; Pajzsom, és az, (akihez menekülhetek), akiben én bízom: aki népeket vet alám, és (áḏaḏ): hódoltat meg” (Zsolt. 144,1-2).

Isten válasza a megvallásra: „Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen! Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem! Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!... Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik reá haragusznak. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva! (Ésa. 45,5-8; 45,23-25)

És Aki előtt minden térd meghajol: „...fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;... És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul. (Fil. 2,9-10; Csel. 13,32-39).

Zsolt. 18,41 És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, [megfutamítottad, megszalasztottad ellenségeimet] és az én gyűlölőimet elpusztíthattam [(náṯan): Elleneimmel hátat fordíttattál nekem, és (cámaṯ): elnémíttattad].

Zsolt. 18,42 Kiáltottak [(šávaʿ): segítségért], de nem volt szabadító, [nem volt, aki (jášaʿ): megszabadítsa, megmentse őket] az Úrhoz [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóhoz] és nem felelt [(ʿánáh): nem válaszolt] nékik.

[Más fordítás: Hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk]^*

*Saul féltette trónját, ezért állandóan üldözte Dávidot, és ellensége lett. Istennel szemben is engedetlen volt, de amikor bajba került az Úrtól kért tanácsot:  „És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által” (1 Sám. 28,6)

Saul a testi hívőt, Dávid a szellemi hívőt példázza, akikről így szól Isten igéje: „De valamint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerint valót, úgy most is” (Gal. 4,29)

 Izráel népe királyt kért magának, hogy a pogány népek mintáját kövesse. Isten válasza: „És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat” (1 Sám. 8,18-22)

Izráel – aki ismerte az egy igaz Istent – bálványimádó nép lett. Isten válasza: „És monda az Úr nékem: Pártütés van a Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai között. Visszatértek az ő atyáiknak előbbi bűneire, akik nem akarták hallani az én igéimet, és ők magok is idegen istenek után járnak, hogy azoknak szolgáljanak. Izráel háza és Júda háza megszegte az én szövetségemet, amelyet az ő atyáikkal kötöttem. Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én veszedelmet hozok reájuk, amelyből ki nem menekülhetnek, és kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg őket. És elmennek Júda városai és Jeruzsálem lakosai, és kiáltanak az istenekhez, akiknek ők áldozni szoktak, de azok nem oltalmazzák meg őket az ő nyomorúságuk idején. Mert városaidnak száma szerint voltak néked isteneid, oh Júda, és Jeruzsálem utcáinak száma szerint készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a Baálnak!  Te azért ne esdekelj e népért, és egy kiáltó és esdeklő szót se ejts érettük, mert én meg nem hallgatom őket, mikor kiáltanak majd hozzám az ő nyomorúságuk miatt” (Jer. 11,9-14)

„Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak... És: Mindez... figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akikhez az időknek vége elérkezett. (1 Kor. 10,6.11)

Azokat figyelmezteti Isten igéje, akik: ...az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól” „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Szellemét megcsúfolja?” (2 Pét. 2,20-21; Zsid. 10,26-29).

Zsolt. 18,43 És apróra törtem őket, amilyen a szél elé való por, [szétszórtam őket, mint a szél a port] és megtapodtam [széttiportam] őket, mint utca sarát.

[Héber szerint: És [(šáḥaq): porrá törtem, és szétszórtam őket, mint a szél a port, és [(rúq): kiöntöttem, kiürítettem, üresen hagytam őket (ḥuc ḥúc): odakint, mint utca sarát].

Zsolt. 18,44 Megmentettél [megszabadítottál] engem a nép pártoskodásaitól [a lázadó néptől]; nemzetek [népek] fejévé [vezetőjévé] tettél [rendeltél] engem; oly nép szolgál nékem, amelyet nem ismertem [amelyhez nem volt közöm, szolgáim lettek]^*

*A Szent Szellem megismétli a kijelentést, annak fontossága miatt: „Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép szolgál nekem, melyhez nem volt közöm. Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen hallgatnak rám” (2Sám. 22,44-45)

Mert Isten szövetséget kötött Dáviddal – aki az Úr Jézusnak és az Ő testének előképe – ezt ígérve: „Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. És: ...az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom. Nem töröm meg az én szövetségemet, és ami kijött az én számból, el nem változtatom. Megesküdtem egyszer az én szentségemre: vajon megcsalhatnám-e Dávidot? Az ő magva örökké megmarad, és az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap. Megáll örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság” (Zsolt. 89,29-30.34-36)

 Ezért minden népek: „Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz. Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített” (Ézs. 55,3-5)

Az apostolokon keresztül pedig megvilágítja Isten hogy a kijelentés kire vonatkozik: „Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket”. „Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk”. „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökkévaló Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (ApCsel. 13,34; 2 Kor. 1,20; Zsid. 9,13-15).

Zsolt. 18,45 Amint hall a fülük, [első szavamra] engedelmeskednek, és idegenek [fiai] is hízelegnek nékem.

[Más fordítás: Már híremet hallva engedelmeskednek nekem, idegen ország fiai jönnek hozzám hajlongva]^*

*A nemzetekből valókról, az idegen fiakról, így tesz bizonyságot az ige: „Meghajtják magukat a rosszak a jók előtt, és a bűnösök, a céltévesztők az igaznak kapujánál” (Péld. 14,19).

És: „Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert hozzá menekülnek, és Őbenne bíznak” (Zsolt. 37,40).

Az apostolokon keresztül így szól az Úr az idegen fiakhoz, a nemzetekből megtértekhez: „Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen oda szántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre. Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből” (Róm. 6,19; 2 Tim. 2,22).

Zsolt. 18,46 Az idegenek [fiai] elepedtek [(náḇél): elgyengültek, elerőtlenedtek, ellankadtak félelmükben, és erejüket vesztették], és reszketve [remegve] jönnek elő zárt helyeikből [(misəgereṯ)

rejtekükből, váraikból, bástyáikból]^*

*Mikeás prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy kiről prófétál Dávid, és ez mikor következik be: „Falaid (az új Jeruzsálem) megépítésének napja! E napon távol lesz a törvény! Azon a napon eljőnek hozzád Assiriából (jelentése: fogságból, megkötözöttségből) és Egyiptom (Jelentése: beszűkülés, szorongatás, fogság, kettős teher, dupla nehézség) városaiból; Egyiptomtól a folyamig, tengertől tengerig és hegytől hegyig. És pusztává lesz a föld az ő lakói miatt, az ő cselekedeteik gyümölcséért. Legeltesd népedet a te vessződdel, a te örökségednek nyáját, amely magányosan lakozik az erdőben, a Kármel (jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény) közepén. Legeljenek Básánban (jelentése: szelíd; kő nélküli, termékeny vidék) és Gileádban, (a tanúbizonyság kőrakása, az Egyház), mint a hajdankor napjain! Mint az Egyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat. Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejükkel. Kezüket szájukra teszik, füleik megsüketülnek; Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!” (Mik. 7,11-17)

A gyermek Jézussal Egyiptomba menekülnek, az Őt halálra kereső Heródes elől: „És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat” (Mát. 2,15).

Zsolt. 18,47  Él az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] és áldott az én kősziklám [az én Istenem, Segítőm], magasztaltassék hát az én üdvösségemnek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításomnak; megmentésemnek, biztonságomnak, jólétemnek] Istene!^*

*Dávid magasztalja az Urat, és hív mindenkit, hogy csatlakozzon: „Ujjongjanak, örüljenek, akik igazamat kívánják! Beszéljék mindenkor, hogy nagy az ÚR, aki szolgája javát akarja. Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet minden nap”„Örüljenek, és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az ÚR!”„Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod! Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön! Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel és hallgass meg engem!”(Zsolt. 35,27; 40,17; 108,5-7).

Zsolt. 18,48 Az [('él): erős, hatalmas] Isten, aki elégtételt adott nekem, és népeket hajlít [(náṯan): rendel, vet] alám [aki a népeket meghódoltatta előttem]^*

*Dávid örvendezik szabadulásának: „Éljen az Úr! Legyen áldott az én sziklaváram! Magasztaljátok szabadító Istenemet! Istent, aki segített bosszút állni, s alávetette nekem a népeket. Megmentett ellenfeleimtől, támadóim fölé emelt és kiragadott az erőszak emberének hatalmából.”„Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az Úrnak”  Mert: „Az igazak segedelme ...az Úrtól van; ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (2Sám 22,47-49; Zsolt. 27,6; 37,39).

Zsolt. 18,49 Aki megment [(pálaṭ): megszabadít, biztonságba helyez] engem [(ḥámás): haragos, dühödt, kegyetlen] ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők [az ellenem támadók] fölött is felmagasztalsz engem, [sőt támadóim fölé emelsz].

 »Más fordítás: Az erőszakos embertől, az erőszakoskodó, igaztalan férfiútól megszabadítottál, [(nácal): megmentettél, elragadtál engem«^*

*Dávid így dicséri megmentő Istenünket: „Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,6).

„Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend szívem és énekemmel dicsérem őt, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt. 28,6).

Zsolt. 18,50 Azért dicsérlek [magasztallak; áldalak] téged, [hálát adok neked] Uram, a nemzetek között, [a népek előtt] és éneket zengek [zsoltárt éneklek; dicsőséget zengek] a te nevednek^*

*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem arra, hogy hogyan dicsérjük az Urat: „Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet. Azért te benned bíznak, akik ismerik a te nevedet; mert nem hagyod el, Uram, akik keresnek téged” „Szeretetedről, igazságodról énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram!” (Zsolt. 9,2.11; 101,1)

 És mindig elmondhassuk: „Kész a szívem, Istenem, arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!” „Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek” (Zsolt. 108,2; 146,2)

Pál apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent Szellem, hogy kit és miért dicsérjük: „Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit; A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, amint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dicséretet éneklek a te nevednek. És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az ő népével együtt. És ismét: Dicsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok őt minden népek. És viszont Ézsaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; Őbenne reménykednek a pogányok” (Róm. 15,8-12).

Zsolt. 18,51 Nagy segítséget [(jəšúʿáh): nagy szabadulást, győzelmet] ad az ő királyának [aki bőségesen segíti királyát] és irgalmasságot cselekszik, [hűséges marad, és (ḥeseḏ): szeretettel, kegyelemmel van] az ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké.

[Más fordítás: Mert te vagy az Isten, aki nagy győzelmet adsz királyodnak, megmutatod kegyelmed és hűséged felkentednek, Dávidnak, és utódainak mindörökké]^*

*És így folytatja Dávid: „Áldott legyen az Isten, aki nem vetette meg, nem utasította el könyörgésemet, imádságomat, és szeretetét, és kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,20).

„Hálát adok néked a népek között, és (magasztallak) Uram, és zsoltárt zengek rólad a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te (szereteted), és kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod! Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!” (Zsolt. 108,4-6)