Zsolt. 18,1
Az éneklőmesternek, [a karmesternek, a karvezetőnek] az Úr [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] szolgájától, [(ʿeḇeḏ): imádójától], Dávidtól [jelentése: szeretett]. Aki az Úrhoz e hálaadó ének szavait azon a [(jôm): sorsdöntő] napon mondotta [intézte], amelyen az Úr [(nácal): kiragadta, kimentette] megszabadította őt minden ellenségének kezéből, [hatalmából,] és a Saul [jelentése: akit kértek] kezéből [és megmentette (jáḏ): erejétől, fegyverétől]*
* „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden
ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből” „Isten! Új éneket éneklek néked;
tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged; Ki segítséget ád a királyoknak, s
megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától. (2 Sám. 22,1; Zsolt. 144,9-10).
Zsolt. 18,2
És monda: [teljes szívemből] szeretlek Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én erősségem [(ḥézeq):
támaszom, te vagy minden erőm forrása, te megmentesz az erőszaktól]!*
*Mózestől
kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat: „Erőm és énekem
az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt
magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)
„Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek;
mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)
„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt. 118,14)
„Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és
megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének
ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8)
„Ó, Uram, én erőm és mentsváram, menedékem a
nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld legszéléről is, és ezt
mondják: Bizony, hamis isteneik voltak elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér
semmit!” (Jer. 16,19)
Zsolt. 18,3
Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam,
szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm,
[megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő
az, aki (pálaṭ): megment,
megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva,
[üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság,
jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit
magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki
fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]*
*Ábrámhoz így szólt az Úr: „...Ne
félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (1 Móz. 15,1)
Ez
az ígéret Ábrahám minden magvának szól, mert meg van írva: „Krisztus váltott meg minket... átokká levén érettünk; ...Hogy az
Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét
elnyerjük hit által” Így lettünk Krisztusé, és Ábrahám áldásainak örökösei:
„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az
Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,13-14.29)
Az
Úr pedig újra és újra megismétli ígéretét, minden nemzedéknek: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj,
mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával
támogatlak. Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened,
semmivé lesznek és elvesznek, akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem
találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak.
Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked:
Ne félj, én megsegítelek!” (Ésa.
41,10-13)
Ezért
vallhatjuk meg Annával együtt: „...Örvendez
az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert
szabadításodnak örvendezek én! Senki sincs olyan szent, mint az Úr, sőt rajtad
kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk” (1 Sám. 2,1)
És
ha szorongat az ellenség, emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg
soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts
meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem. Mert
kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj
engemet. Ments ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te
vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram,
hűséges Isten” „Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!”
„Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és elítélik az ártatlannak vérét. De
kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája”
„Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR,
az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és
erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet
alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114; 144,1-2).
Zsolt. 18,4 Az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvehez, az
Örökkévalóhoz] kiáltok [és dicsérve segítségül hívom], aki dicséretre
méltó, [akit
magasztalok, aki (hálal):
ragyog, fényt ad, világít] és megszabadulok [(jášaʿ): megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban
vagyok] ellenségeimtől*
*Dávid boldogan vallja meg, hogy: „Jöjjetek el és halljátok meg,
hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én életemmel! Hozzá
kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra
néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. De Isten
meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem
utasította el imádságomat, kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,16-20)
„Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből
kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6)
És az Úr válasza: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt,
mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele
vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15)
Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged
és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)
És hogy kinek a nevét kell segítségül hívni,
azt Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus Jézusban megszentelteknek,
elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a
magukén és a miénken” ...Akik Őt segítségül hívják,
azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét: „Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe
ez, ivadékaival együtt. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én
már meghallgatom.... Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el
téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről,
amely felől megesküdt nékik. ... én
veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg
nem teljesítem, amit megígértem neked” (1
Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5 Móz. 4,31; 1Móz. 28,15)
Az Úr Jézus ígérete Az övéinek: „...én ti veletek vagyok minden napon a
világ végezetéig” (Mát. 28,20)
Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten, hogy
kiknek szólnak az ígéretek: „Mert az
Isten Fia Jézus Krisztus... És: „Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett
igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk” (2 Kor. 1,19-20).
Mert: „Az
igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején.
Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és
megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt.
37,39-40)
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a
nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának
is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek
meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)
Mert: „Hajlék
az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az
ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő, s
üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz
az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok
ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te mentesz meg
veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az
útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő
szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival
fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől,
amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled
ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony
szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz
téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és
bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).
Zsolt. 18,5
Halál kötelei [a (máveṯ):
csapás, pusztulás, romlás
hullámai, fájdalmai] vettek körül, [('áp̄ap̄):
kerítettek be, és kötöttek gúzsba] s az istentelenség árjai [(bəlijjaʿal): gonoszság,
elvetemültség hullámai, a gonoszság örvényei,
álnok embereknek pusztító áradata] rettentettek [rémítettek, háborítottak meg] engem.
Zsolt. 18,6
A Seol, a [(máveṯ): halálos betegség, csapás, pusztulás, romlás]
kötelei [fájdalmai] vettek körül [a sír kötelei fonódtak, tekeredtek testemre, a halál csapdái meredtek rám]. A halál tőrei fogtak meg [(qáḏam): támadtak meg,
rontottak rám, értek utol, törtek rám, és hatalmukba kerítettek] engem,
és [a halálos hurkok rám
csapódtak].
Zsolt. 18,7
Szükségemben [(cár car): szorongattatásomban, és nyomorúságomban,
gyötrelmemben, kínomban, nagy
bajomban] az Urat [(jəhóváh):
Jahvét, az Örökkévalót] [segítségül]
hívtam, és [segítségért
szüntelen] az én Istenemhez kiáltottam [Istenemhez emeltem szavam]; szavamat meghallá [szent] templomából, és [színe előtt
való segély] kiáltásom [panaszom elért] eljutott füleibe*
*Dávid – aki Izráel királya, és egyben az
Úr Jézus és az Ő testének előképe –állandó veszedelemben van: „Körülvettek (és körülfontak) engem a halál
kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem. Nyomorúságba és ínségbe
jutottam és bánatban vagyok. És az Úrnak
nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, mentsd meg életemet! Az Úr kegyelmes és
igaz, és a mi Istenünk irgalmas. Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott
voltam és megszabadított engem” (Zsolt.
116,3-6)
„Mert halál hullámai vettek engem körül, körülvettek a halál örvényei.
Az pusztító áradat, az istentelenség árjai rettentettek engem; A sír kötelei
fonódtak körém, S a halál csapdái
meredtek rám, a halál tőrei estek reám.
Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá
lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe” (2 Sám. 22,5-7)
Mikor Dávid Saulnál – Izráel első
királyánál – szolgált, egyik alkalommal:
„...Saul a dárdával Dávidot a falhoz akará szegezni, de félrehajolt Saul elől,
és a dárda a falba verődött. Dávid pedig elszalada, és elmenekült azon éjjel.
És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek, és reggel megöljék
őt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ő felesége, mondván: Ha meg nem mented
életedet ez éjjel, holnap megölnek. És lebocsátá
Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszalada, és megmenté magát” (1 Sám. 19,10-12)
Saulus
– ki később Pál, és az Úr Jézus testének tagja – az Úr Jézusról tesz
bizonyságot, de az ellenség ezt meg akarta akadályozni: „Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartanak, hogy őt
megöljék: De tudtára esék Saulusnak az ő leselkedésük. És őrizék a kapukat mind
nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék; A tanítványok azért vévén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy
kosárban” (Csel. 9,23-25)
Erről
így tesz bizonyságot Pál apostol: „Damaskusban
Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, akarván engem
megfogni; És az ablakon át, kosárban
bocsátottak le a kőfalon, és megmenekültem kezei közül” (2 Kor. 11,32-33)
Dávid
megvallása: „Ha nem az Úr az, aki velünk
volt, mikor ránk támadtak az emberek: Akkor elevenen nyeltek volna el minket,
amint felgerjedt haragjuk ellenünk; Akkor elborítottak volna minket a vizek,
patak futott volna át felettünk; Akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült
vizek. Áldott az Úr, aki nem adott minket fogaik prédájául! Életünk
megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig
megszabadultunk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és
földet” (Zsolt. 124,2-8)
És
Pál apostol megvallása: „Naponként halál
révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus
Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a
fenevadakkal, mi a hasznom abból... De mindezekben felettébb diadalmaskodunk,
Az által, aki minket szeretett” (1 Kor.
15,31-32; Róm. 8,37).
Zsolt. 18,8
Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott]
a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai]
inogtak [megrendültek, megremegtek,
megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt*
*Az Úr megjelenését így mutatják be a próféciák: „Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edom (Ádám = a testi
ember) mezején lépdeltél, rengett a föld,
csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. Remegtek a hegyek az ÚR
színe előtt, még a Sinai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt (Bír. 5,4-5)
„Témán felől jön
az Isten, Párán hegyéről a Szent. (Szela.) Fensége beborítja az eget,
dicsőségével megtelik a föld. Ragyogása maga a világosság, fénysugarak
villognak mellette: abban rejtőzik az ereje. Előtte dögvész jár, lába nyomán
láz támad. Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló
hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei
örökkévalók!” (Hab. 3,3-6)
„...Az Úr a
Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő,
tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra.
Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek,
a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet. (5 Móz. 33,2-3)
„Tekintetétől
reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32)
„Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se
veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki kirengeti helyéből a földet, úgy
hogy oszlopai megrepedeznek” (Jób.
9,5-6)
„Megvilágosítják
az ő villámai a világot; látja és megretteg a föld. A hegyek, mint a viasz
megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5)
És
az Evangélium bizonyságtétele az Úr Jézus haláláról, és Szellemének
kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig
sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap...
Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom
kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).
Zsolt. 18,9
Füst szállt fel orrából, [lehelete füstölgő felhő volt] és
szájából emésztő tűz; izzó [eleven] szén
gerjedt belőle*
*A kijelentést megismétli az Úr: „Füst
szállt fel orrából, És emésztő tűz szájából, Izzószén gerjedt belőle” (2
Sám. 22,9)
Dávid
próféciája: „Eljön a mi Istenünk és nem
hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős
forgószél” „Az Úr uralkodik,
örüljön a föld... Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit” (Zsolt. 50,3; 97,1-3)
És
a prófécia beteljesedett: „És mikor a
pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy
hirtelenséggel az égből mintegy sebesen
zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És
megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek
és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és
kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4)
A
tűzről és az eleven szénről szóló bizonyságtételek: „Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29)
„Ha éhezik, aki
téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet;
Mert eleven szenet gyűjtesz az ő
fejére, és az Úr megfizeti néked” (Péld.
25,21-22)
„Magatokért
bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg
van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. Azért, ha
éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt
műveled, eleven szenet (izzó
parazsat) gyűjtesz az ő fejére” (Róm.
12,19-20)
Hogy
mi az eleven szén (vagy: izzó parázs), arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent
Szellem: „...látám az Urat ülni magas és
felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak vala
felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel
lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá:
Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő
dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház
betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú
vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát
láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén (izzó parázs) vala, amelyet
fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté
ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,1-6).
Zsolt. 18,10 Lehajtotta
[(náṭáh): lehajlította, meghasította] az eget és leszállt,
és (köd)homály volt lábai alatt, és [(ʿăráp̄el reḡel): sűrű sötétség járt nyomában]*
*Ő, Aki:
„vizeken építi fel az ő palotáját, a
felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain” (Zsolt. 104,3)
Ő Izráel Istene, aki a Sinai hegyre
leszállva adott parancsokat Mózesnek: „Leszáll
tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy
tetejére, Mózes pedig felméne. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb
méne a felhőhöz, melyben az Isten vala” (2
Móz. 19,19-21)
Akihez
így könyörög a testet öltött Ige: „Hajlítsd
le az eget, Uram, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!
Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből,
az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak
álnokságot művel!” (Zsolt. 144,5)
És
Ő az az Isten, Aki meghallgatta a könyörgést – és mindig meghallgatja – és
válaszolt is rá, mert: „Nincs olyan, mint
a Jesurun (jelentése: megigazult ember) Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön” (5 Móz. 33,26).
Az
evangélium jelenti ki a prófécia ételmét. Amikor az Úr Jézust megfeszíttették:
„Hat órától kezdve pedig sötétség lőn
mind az egész földön [mert sötétség
borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint]. És amikor az Úr Jézus kibocsátotta
Szellemét: „…a föld megindula [rengett; megrendült], és
a kősziklák megrepedezének [és a
sziklaszirtek meghasadtak]. A százados pedig és a [katonák] akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a
földindulást [a földrengést, és
vihart] és amik történtek vala [és a többi eseményt], igen megrémülének [és nagyon megijedtek; megrettentek], mondván:
Bizony, [valóban] Istennek Fia vala ez!” (Mát. 27,45-46.50-51.54).
És
az „eleven szén” vagyis az élő ige, a kijelentés eredménye: „És az egész sokaság, mely e dolognak
látására ment oda (amely erre a látványra verődött össze), látván azokat, amik történtek, mellét verve
megtére (hüposztrephó:
visszafordult Isten felé, és visszatért Istenhez)” (Luk. 23,48).
Zsolt. 18,11
Kerubon*
[ülve] haladt és röpült, és a szelek [(rúaḥ): a szellem] szárnyain suhant**
*Kerub: jelentése: nagy, hatalmas, megragadó, erősen tartott;
bizalmas szolga.
**Ő, Akiről
így vall Dávid: „Aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő
szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló
tüzet szolgáivá” (Zsolt. 104,3.4)
És az apostol
megerősíti a megvallást: „...Ki az ő
angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává” (Zsid. 1,7)
Akihez így könyörög
Asáf: „Oh Izráelnek pásztora, hallgass
meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kérubokon ülsz, jelenj meg
fényeddel!” (Zsolt. 80,2)
És Isten válasza: „És lészen Izráel világossága tűz gyanánt,
és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazát és tövisét egy napon” (Ésa. 10,17)
Az Úr Jézusról, és a
Krisztus testéről szól a prófécia: „Én,
az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek
szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak
szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket”
(Ésa. 42,6-7)
Pál apostol megerősíti
a kijelentést: „Mert így parancsolta meg
nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső
határáig.” (ApCsel. 13,47).
Zsolt. 18,12
A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű
fellegek
[Más
fordítás: Bevonta az ö sátorát
sötétséggel, az ö sátorát körülvette sötét vizekkel és sűrű felhőkkel]*
*Az Úr
felhőbe jelenik meg mindig. Erről így tesz bizonyságot
Isten Igéje: Amikor a Hórebre leszállott az Úr: „… a hegy pedig tűzben ég vala mind az ég közepéig, mindamellett
sötétség, köd, felhő és homály borította vala” (5 Móz. 4.11).
„És monda az Úr
Mózesnek: Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor
beszélek veled és higgyenek néked
mindörökké. És elmondá Mózes az Úrnak a nép beszédét. És lőn harmadnapon
virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős
kürtzengés; és megrémüle mind az egész táborbeli nép. Leszálla tehát az Úr a
Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes
pedig felméne” (2 Móz. 19,9.16.20).
A
salamoni templom – amely a Krisztus testének, a Szent Szellem templomának
előképe – felszentelésekor is felhőben
jelent meg az Úr: „Tehát egyszerre
zengett a trombita- és az énekszó, úgyhogy csak egyetlen hang hallatszott,
amint dicsőítették és magasztalták az Urat. Amikor fölcsendült a trombiták, a
cintányérok és a többi zeneszerszám hangja, így dicsőítették az Urat: „Mert jó,
mert irgalma örökkévaló!” A felhő miatt a papok nem is tudták szolgálatukat
tovább ellátni, mert az Úr dicsősége betöltötte a templomot. Ekkor Salamon így szólt:
„Az Úr azt ígérte, hogy felhőben fog lakni” (2Krón. 5,13-14; 6,1).
És
amikor az Úr Jézus meghalt a kínoszlopon, arról így hangzik a prófécia: „mikor eloltalak, beborítom az eget, s
csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik
fényével” (Ezék. 32,7)
„Felöltöztetem
az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat” (Ésa. 50,3).
Zsolt. 18,13
Az előtte lévő, a [színe előtti] fényességből [(nóḡahh): ragyogásból, izzásból, fényességből, fényözönből, villogásból] felhőin [(ʿáḇ): sötétségen, és sűrű felhőin] jégeső tört át és eleven szén.
[Más fordítás: Az előtte járó
fényességből ragyogásból jégeső és izzó parázs (gaḥeleṯ
geḥel): izzó / parázsló szén tört elő]*
*Ézsaiás látja az Urat az Ő
szentségében, és megrettenve mondja:
„...Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép
közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült
egy a szeráfok közül, és kezében eleven
szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal,
és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd
elfedeztetett” (Ésa. 6,5-7)
Itt
jelenti ki a szent Szellem, hogy mit jelent az eleven szén.
Zsolt. 18,14
És dörgött [(ráʿam): mennydörgött] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a mennyekben, és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé]. És jégeső hullt és eleven szén, mint [('éš gaḥeleṯ geḥel): ragyogó fényesség, izzó / parázsló szén].
»Más
fordítás: Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges
Isten hallatta hangját«*
*És ismét:
„Az előtte levő fényességből, izzó szenek
gerjedének. És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos hangot adott.
(Más fordítás: Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik.
Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges)” (2 Sám. 22.13.
Az Úr szavának erejéről és hatalmáról
tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt
Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a Filiszteusok (az
idegenek), hogy megütközzenek Izráellel.
Az ÚR azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a napon a Filiszteusok fölött,
és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől” (1Sám. 7,10)
„Az Úr szava
zeng a vizek, vagyis a (népek és sokaságok) fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek
felett. Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Az Úr szava cédrusokat tördel,
összetöri az Úr a Libánon cédrusait is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút,
a Libanont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat. Az Úr szava tűzlángokat szór. Az
Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava
megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket, és az ő hajlékában
mindene azt mondja: dicső!” (Zsolt.
29,3-9)
Az
Úr Jézus imájára válaszol az Úr, de a megtéretlen ember nem érti, csak mint
mennydörgést hallja: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat
jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság
azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások
mondának: Angyal szólt néki” (Ján.
12,28-29).
Zsolt. 18,15
És kibocsátá [(šálaḥ): kiküldte, kilőtte] nyilait és elszéleszté [szétszórta] azokat, azaz [ellenségeit]. Villámokat szórt [(báráq ráḇaḇ): ragyogó nyíllal lőtt] és megháborította [eltiporta] azokat [(hámam): megfutamította, szétzavarta, és
megsemmisítette az ellenségeit]*
*Dávid így könyörög az Úrhoz szabadításért: „Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá;
illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Lövellj villámot és hányd szerte
őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszüket. Nyújtsd le kezeidet a magasból;
ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt.
144,5-7).
És
az Úr válaszul: „Ellövé nyilait és
szétszórta azokat, kiröpítette villámait és összekeverte azokat” (2 Sám. 22,15).
És:
„Fölmorajlik az ÚR fenséges szava,
láthatóvá lesz sújtó karja, felbőszült haragjában, perzselő tűz lángjában,
orkánban, zivatarban és jégverésben”
(Ézs. 30,30).
„Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli
a lázadó ellen. Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.
(Más fordítás: Mindkét kezét villámfény borítja, és
ráküldi ellenfeleire. Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi
közeledését)” (Jób. 36,32-33).
Zsolt. 18,16
És meglátszottak, [előtűntek, láthatóvá váltak] a vizek medrei [a
vizek forrásai] s megmutatkoztak [feltárultak, fölfedettek] a
világ [(téḇél): a földkerekség] fundamentumai [alapjai]
a te feddésedtől [a Te dorgálásodtól, korholó szavadtól], Uram, a te orrod leheletének [szellemének] fúvásától.
[Más fordítás: Akkor megnyíltak a
tenger mélységei, feltárultak a föld alapjai, és
felszínre kerültek dorgálásodtól, URam,
haragod szellemének fúvásától, haragos zúgásától]*
*Mert Te: „Fenséged nagyságával zúzod
össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket, mint tarlót. Orrod
leheletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a
mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében” (2 Móz. 15,7-8).
Zsolt. 18,17
Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből.
[Más
fordítás: Kinyújtotta kezét a
magasból és felém nyúlt kimentett a vizek mélyéről]*
*Dávid - az Úr Jézus előképeként - így könyörgött az Úrhoz, amikor körülvették gonosz beszédekkel, és az életére törtek:
„Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a
vizek lelkemig hatottak. Ments ki engem az iszapból, hogy el ne süllyedjek;
hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből” „Nyújtsd le
kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az
idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 69,2.15;
144,7)
Mert
a beszédről így szól Isten igéje: „Mély
víz az ember szájának beszéde...” (Péld.
18,4)
És
az Úr válaszolt az imára: „És kivont
engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel
lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt.
40,3).
Zsolt. 18,18
Megszabadított [(nácal): megmentett, megszabadított, kiragadott,
megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz] ellenségemtől,
s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál*
*Dávidnak – aki az Úr Jézus és a Benne hívők (a Krisztus teste)
előképe – erre a könyörgésére jött Isten válasza: „De
ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És akik jóért
rosszal fizetnek; ellenem törnek, amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram
Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,20-23)
„Szabadíts meg
engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg
engemet; Mert ímé életem után
leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy
vétkes volnék, Uram!” (Zsolt. 59,2-4)
„Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram;
hozzád menekülök!” (Zsolt. 143,9)
Az
Evangéliumból pedig megtudjuk, hogy a Dávid imája – mely egyben prófécia is –
kiről szól: „És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá (az Úr
Jézusra) vetni azon órában; de félének a
néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. Annakokáért
vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek
ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy
átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20).
Zsolt. 18,19
Rám jöttek [(qáḏam): rám rontottak, és
megtámadtak, megrohantak engem] veszedelmem [('êḏ): szerencsétlenségem, nyomorúságom]
napján; de az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló védelmemre
kelt, Ő] volt az én támaszom [és oltalmam].
Zsolt. 18,20
És kivitt [kivezetett] engem tágas helyre [tágas térre a szabadba, tágas mezőre]; kiragadott [szabadulást hozott; megmentett; megszabadított] engem, mert kedvét leli [mert
gyönyörködik] bennem [mert szeretett; mert jómat kívánja énnékem]*
*A
próféciák így hangzanak:
„Én nem vonakodtam attól, hogy pásztorod
legyek, és a végzetes napot nem kívántam. Te tudod, mi jött ki ajkamon, ismert
volt az előtted. Ne ejts rémületbe engem, légy oltalmam a veszedelem napján!
Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én
rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket!”
„Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és
megismered a háborúságokban lelkemet; És nem rekesztesz be engem ellenség
kezébe, sőt tágas térre állatod lábaimat. Könyörülj rajtam, Uram, mert
szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem” (Jer. 17,16-18; Zsolt. 31,8-10)
És
hogy kiről szólnak a próféták, azt az Evangélium jelenti ki: „Lőn pedig, hogy mikor az egész nép
megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott,
megnyilatkozék az ég, És leszálla Őreá a Szent Szellem testi ábrázatban mint
egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam,
te benned gyönyörködöm! (Luk. 3,21-22)
Ő
Isten Fia, szolgája, pásztora, Báránya, akiről azt mondja Isten: „Ímé az én szolgám, akit választottam; az én
szerelmesem, akiben az én Szellemem
kedvét lelé; Szellememet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak” (Mát. 12,18).
Zsolt. 18,21
Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] megfizetett nékem igazságom [megigazultságom] szerint, és [megigazult
voltom szerint bánt velem az ÚR]. Kezeimnek tisztasága, és [(bór): ártatlanságom] szerint fizetett meg nékem, és (šúḇ): helyreállított,
megújított engem]*
*Amikor Salamonnak megjelent az Úr, Salamon így beszélt Hozzá,
megvallva apja – Dávid – igaz voltát és
tisztakezűségét:
„És monda Salamon: „Te a te szolgáddal,
az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, amiképpen ő is járt
előtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a
nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, amint e
mai napon megtetszik” (1 Kir. 3,6)
És
az Ige bizonyságtétele szerint Dávid azért volt igaz Isten előtt, mert: „Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr
szemei előtt, és el nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő
életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát” (1 Kir. 15,5)
Isten
előtt azért volt kedves és igaz, mert a szeretet törvénye szerint cselekedett.
Saul őt állandóan üldözte, de amikor Isten Sault Dávid kezébe adta –
megpróbálva őt – Dávid azt mondta: „Az Úr
pedig fizessen meg mindenkinek az ő igazsága és hűsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam
felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen. És amennyire drága volt a mai napon
a te életed én előttem, legyen annyira drága az én életem az Úr előtt, és szabadítson
meg engem minden nyomorúságból!” (1 Sám.
26,22-24)
Hiszen
Isten azt parancsolta: „Bosszúálló ne
légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat,
mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz.
19,18).
Az
Úr Jézus pedig kijelenti, hogy mit kell tenni ellenségeinkkel: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek
ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal,
akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek
titeket”(Mát. 5,44)
És
mert Dávid cselekedetei Isten szerintiek voltak – példát mutatva nekünk, akik
az Úr Jézus váltsága miatt megigazultunk – boldogan vallja, hogy: „Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak
útjait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem
vannak, S rendeléseitől nem távoztam el. Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem
rosszaságomtól. Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, Szemei előtt való
tisztaságom szerint” (2 Sám. 22,21-25)
Erre
pedig Isten válasza: „Megszabadítja a nem
ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az” (Jób. 22,30).
Zsolt. 18,22
Mert megőriztem [(šámar): vigyáztam, és követtem] az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] útjait, és gonoszul [hitetlenül,
hűtlenül] nem távoztam [nem szakadtam, nem fordultam, nem
hagytam, és nem tértem] el az én Istenemtől [és
istentelenül nem cselekedtem Istenem ellen]*
*Mert:
„Leselkedik a gonosz az igazra, és
halálra keresi azt; De az ÚR nem hagyja, hogy kezébe kerüljön, és nem engedi,
hogy bűnösként elítéljék. Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal
téged, hogy örököld a földet; és meglátod, amikor kiirtatnak a gonoszok” (Zsolt. 37,32-34)
De:
„Boldogok, akik megfogadják intelmeit,
teljes szívvel keresik őt (az Urat),
nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak” „Ezért, fiaim,
hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat! Hallgassatok az intésre,
hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt! Boldog ember az, aki hallgat
rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve. Mert aki engem
megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól” (Zsolt. 119,2-3; Péld. 8,32-35).
Dávid
megvallása: „Döntéseidtől nem tértem el,
mert te tanítottál azokra. Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél
édesebb az az én számnak! A te határozataid értelmessé tettek, ezért gyűlölök
minden hamis ösvényt. Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek
világossága” (Zsolt. 119,102-105)
Isten
ígérete Salamonnak, Dávid fiának: „És ha
te előttem járándasz, amint járt Dávid, a te atyád, egyenes és tökéletes
szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, amint néked megparancsoltam, az én
rendelésimet és végzésimet megtartándod. Megerősítem a te birodalmadnak trónját
az Izráelen mindörökké, amint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak, mondván:
Nem fogy el a te nemzetségedből való férfiú
az Izráel királyi székéből” (1 Kir. 9,4-5).
Zsolt. 18,23
Mert minden ítélete [(mišəpáṭ): döntése, törvénye, rendelete] előttem, [minden törvényére ügyeltem, és minden parancsát szem előtt
tartottam]. És rendeléseit [(ḥuqqáh): rendeleteit, előírásait] nem hánytam [nem utasítottam] el magamtól [és rendelkezéseitől nem tértem el, és az ő igazságát nem
taszítottam, nem távolítottam el
magamtól. Mert szem előtt
tartottam minden rendeletét, parancsaitól el nem tértem, (šּׂúr súr): el nem fordultam, el nem pártoltam]*
*A királyokra vonatkozóan így rendelkezett Isten: „És mikor az ő országának királyi székére
ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita-papokéból. És legyen az
ő nála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a
te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden igéjét, és e rendeléseket,
hogy azokat cselekedje. Ne legyen gőgös a szíve atyjafiaival szemben, és ne
térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig
uralkodhasson ő is meg a fiai is Izráelben” (5 Móz. 17,18-20)
És ez Isten parancsa minden újjá
született hívőnek, hogy az Ő írott Igéje mindig a kezünkbe legyen, hiszen Ő
királyokká tett minket: „És a Jézus
Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld
királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi
bűneinkből az ő vére által, És tett
minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és
hatalom mind örökkön örökké! Ámen. (Jel.
1,5-6)
És
hogy ne felejtsük el, hogy kik vagyunk, a kijelentést megismétli az Úr: „És éneklének új éneket, mondván: Méltó
vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecsétjeit: (az Úr Jézusnak,
a megöletett Báránynak) mert megölettél,
és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből
és népből és nemzetből, És tettél minket
a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön”(Jel. 5,9-10)
És
Péter apostolon keresztül is megerősíttetik a kijelentés: „Ti pedig választott
nemzetség, királyi papság, szent
nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait,
aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1 Pét. 2,9)
Dávid
megvallása és könyörgése, mely mintául adatott Krisztus népének: „Tarts engem távol a hazugok útjától, és
ajándékozz meg kegyelmesen törvényeddel! Az igazság útját választottam,
döntéseidet magam előtt tartom. Ragaszkodom intelmeidhez, Uram, ne engedj
megszégyenülnöm! Parancsolataid útján járok, mert bizakodó szívet adsz nekem.
Taníts, Uram, rendelkezéseid céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig!
Oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.
Vezess parancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm. Add, hogy szívem
intelmeidre hajoljon, ne a haszonlesésre! Fordítsd el tekintetemet, hogy ne
nézzek hiábavalóságra, a te utadon éltess engem! Teljesítsd be szolgádon
ígéretedet, amelyet az istenfélőknek adtál! Fordítsd el tőlem a gyalázatot,
amitől félek;mert jók a te döntéseid! Ímé, kívánkozom a te határozataid után;
éltess engem a te igazságod által. És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te
szabadításod, amint megígérted” (Zsolt.
119,29-41)
És
ez a parancs – vagy intés – azért adatott, hogy győztes keresztény lehess.
Tehát: „El ne távozzék e törvénynek
könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és
mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés
a te utjaidon és akkor boldogulsz” (Józs.
1,8).
Zsolt. 18,24
És tökéletes [(támím): ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan, és
feddhetetlen,
ártatlan, szeplőtelen] voltam előtte, őrizkedtem, és [(šámar) távol tartottam
magam] az én vétkemtől, és [vétek nélkül
jártam színe előtt]*
*Az atyának tett ígéret érvényes a fiúra is, de annak feltétele: „És ha te előttem járándasz, amint járt Dávid, a te atyád, egyenes és
tökéletes szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, amint néked megparancsoltam, az
én rendelésimet és végzésimet megtartándod. Megerősítem a te birodalmadnak
trónját az Izráelen mindörökké, amint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak,
mondván: Nem fogy el a te nemzetségedből való férfiú az Izráel királyi
székéből” „Mert Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, és el
nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében,
kivéve a Hitteus Uriás dolgát” (1 Kir.
9,4-5; 15,5)
Amikor Nábálon keresztül megkísértette
Dávidot a sátán, és saját indulatai alapján akart cselekedni, Isten
figyelmeztette Abigélen – a Nábál feleségén – keresztül, és Dávid felismerte
Isten figyelmeztetését, és engedelmeskedett: „És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki
téged ma előmbe küldött! És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te
magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem,
és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt! Bizonyára él az Úr, az
Izráelnek Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne
cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna előmbe, úgy Nábálnak
nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem” (1 Sám. 25,32-34).
Mert:
„Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos
bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a kevélységtől is ne
uralkodjék rajtam; akkor feddhetetlen maradok, és ártatlan leszek, sok
vétektől” (Zsolt. 19,13-14).
Ez
csak akkor valósulhat meg, ha: „Szemeim
mindenha az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből, szabadítja ki lábamat a
csapdából” (Zsolt. 25,15).
Zsolt. 18,25
És megfizetett nékem [(šúḇ): visszahozott, megújított és helyreállított]
az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én igazságom [megigazultságom] szerint. [Így viszonozta az Úr megigazult voltomat]
kezeim [előtte ismeretes] tisztasága [(bór): ártatlansága] szerint, [amit jól lát], ami szemei előtt van*
*Mikor Sault – Izráel királyát, aki állandóan halálra kereste
Dávidot – Dávid kezébe adta az Úr – ezzel téve próbára őt – Dávid nem emeli rá
kezét, hanem ezt mondja:
„Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az
ő igazsága és hűsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem
akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen. És amennyire drága volt a
mai napon a te életed én előttem, legyen annyira drága az én életem az Úr
előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból! Akkor monda Saul
Dávidnak: Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és győzni
is fogsz! És elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért az ő helyére”
(1
Sám. 26,23-25).
És
így imádkozik Dávid: „Ítélj meg engem,
Uram! Mert én ártatlanságban, és feddhetetlenül éltem, és az Úrban bíztam
ingadozás nélkül. Próbálj meg, Uram, és vizsgáld meg, kutasd át veséimet és
szívemet. Mert kegyelmed szemem előtt van, hűségedben, és igazságod szerint
járok-kelek” (Zsolt. 26,1-3).
Mert:
„Az Úr irányítja, és szilárdítja meg a megigazult
ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, nem marad fekve, mert
az Úr támogatja, és kézen fogja” (Zsolt. 37,23-24).
Zsolt. 18,26
Az irgalmashoz irgalmas vagy. [Jósággal közeledsz a jóhoz]:
a tökéleteshez [feddhetetlenhez; igazhoz] tökéletes
[feddhetetlen; igaz] vagy.
[Más
fordítás: (ḥásíḏ) a hívő, istenfélő
szenthez, (ḥásaḏ): irgalmas, és
jóindulatú. A (támím gəḇar): tökéletes,
ártatlan, feddhetetlen emberhez (támam): egyenes, igaz vagy, és tökéletesen bánsz vele]*
*És így folytatódik a kijelentés: „Az
igazaknak [az Istennek tetsző
becsületeseknek, a tisztán, feddhetetlenül, az igazság szerint élőknek] valóságos
jót [hatékony, praktikus
bölcsességet, maradandó sikert] rejteget [és félretesz, elraktároz, felhalmoz, és nekik tartogatja, és
megközelíthetetlenné teszi, és őrzi, és],
pajzsot [befedezést, védelmet, és oltalmazást] a tökéletesen járóknak
[a feddhetetlenül élőknek].
»Más fordítás: Készen
tartja, és megőrzi üdvét az
igazaknak, és védőpajzsa azoknak, akik tökéletesen járnak. Megoltalmazza az egyenes szívvel, fedhetetlenségben élőket«
Hogy megőrizze [és vigyázzon; szemmel tartsa,
virrasszon, őrködjön és megvédje] az
igazságnak útjait [az igazzá
nyilvánítottak sorsát], és kegyeseinek [azoknak, akik hűek hozzá, az istenfélő, istent tisztelő szentjei]
útját [életútját, sorsát] megtartsa
[szemmel tartsa, megőrizze; őrködjön sorsa fölött]” (Péld. 2,7-8).
Mert:
„Az Úrnak minden útja kegyelem, szeretet
és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják” (Zsolt. 25,10).
És: „Mert
az ÚR szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a
bűnösök utódait pedig kiirtja” (Zsolt. 37,28).
Isten
cselekedetei válaszolnak az emberi magatartásra, erről így beszél az Úr Jézus:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők
irgalmasságot nyernek”„Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik
irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen” (Mt. 5,7; Jak. 2,13)
Egy
példázattal az Úr megvilágítja, hogy az az irgalmas, aki meg tud bocsátani. A
példázatban egy úr szolgájának minden adósságát elengedte, de ez a szolga
szolgatársával nem így cselekedet, ezért: „És
megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind,
amivel tartozik. Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha
szívetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket” „Mert
ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti
mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a
ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Mt. 18,34; 6,14-15).
Zsolt. 18,27
A tisztával [(bárar): választottal] tiszta vagy [(bárar): megtisztítod, megvizsgálod]. S a visszáshoz [(ʿiqqéš): elhajlott, elfordult, hamis, álnok, csalárd,
romlottal] visszás vagy [(páṯal): megfordítod,
elfordítod, megzavarod, a hamisnak ellenállsz]*
»Más
fordítás: A
választotthoz választott vagy, a fondorkodókat kiforgatod, az álnokkal fonákul bánsz«**
*Káldi: A héber szerint: a tiszta (őszinte) iránt őszinte
leszel; a csalárd (elvetemült) iránt hűtlen. Mindenkit a szerint fogsz díjazni,
amint magát irántad viseli.
**A hamisak, álnokok, akik csak tettetik az istenfélelmet, azokhoz az Úr így viszonyul: „Ha kik csúfolók, ő megcsúfolja azokat; a szelídeknek pedig ád
kedvességet” (Péld. 3,34).
És
Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr az előzőek jelentését: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg;
mert amit vet az ember, azt aratándja is.
[Más fordítás: Ne áltassátok magatokat!
Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]” (Gal. 6,7).
Mert:
„Aki vet álnokságot (H: 'áven:
hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, /g: plégé:
csapást, katasztrófát); és az ő
haragjának (H eḇəráh: gőg, kevélység, arrogancia) vesszeje
megtöretik (megsemmisül). Az irgalmas
szemű (a jóságos tekintetű) ember
megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek (a nincstelennek)” (Péld. 22,8-9).
Zsolt. 18,28
Mert te megtartod [(jášaʿ): megsegíted,
megszabadítod, megőrzöd, támogatod, győzelmet adsz] a nyomorult [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, megalázott] népnek, és a kevély szemeket, a [(rúm):
büszke, gőgös tekintetűeket] megalázod*
*Ezt tudva: „Hogyha
megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja.
Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért
szabadul meg az” (Jób. 22,29-30)
Mert:
„A megromlás előtt felfuvalkodik az ember
elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van” (Péld. 18,12)
És
aki megaláz: „Az embernek kevélysége
megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23)
Az
Úr Jézus is figyelmeztet: „Mert aki felmagasztalja
magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt. 23,12)
Ezért
Péter apostolon keresztül is így figyelmeztet a Szent Szellem: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak
engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az
alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az
alázatosaknak pedig kegyelmet ád” (1
Pét. 5,5)
Ézsaiáson
keresztül megerősíti az Úr a kijelentést: „Megalázza
a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az ÚR
magasztaltatik föl azon a napon. Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély
és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott
lesz” (Ézs. 2,11-12).
Zsolt. 18,29
Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az
én Istenem megvilágosítja [(náḡah):
fényt ad, és megvilágítja] az én sötétségemet.
[Más fordítás: Mert
te gyújtasz nekem mécsest, URam, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben; Igen, te vagy világosságom, Uram,
Istenem, te megvilágítod sötétségemet]*
*Dávid megvallása: „Világosság
ragyog a sötétben is az igazakra attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz” (Zsolt. 112,4)
„Világosság
támad fel az igazra, és az egyenes szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11)
Az
Evangélium kijelentése az Igéről, amely testté lett: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. És a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt.
[nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni;
fogva tartani.
A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]. [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt már a világba, amely
megvilágosít [és fénybe
borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert. [Ő jött el a világba]. A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre,
teremtetett; rajta keresztül támadt], de
a világ nem [mégsem] ismerte meg
[ismerte föl] őt” (Ján. 1,4-5.9-10).
Zsolt. 18,30
Mert általad [ellenséges] táboron is átfutok* és az én Istenem által
kőfalon is átugrom.
[Más fordítás: Veled bástyákat ostromlok,
a rablóknak is nekirontok, Istenemmel falakat ugrok át]**
*Káldi: A héber szerint: veled áttörök a seregen, és Istennel
falakat ugrok át.
**Mert:
„Istennel győzedelmet nyerünk, s ő
tapodja el ellenségeinket” (Zsolt.
60,14)
És
újra megvallja Dávid az Úrnak: „Mert
veled harci seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom” (2 Sám. 22,30)
Aki
teljes szívéből bízik az Úrban, és hiszi, hogy a hívőnek minden lehetséges,
azoknak – példaként – így szól a Szent Szellem, azok a hívők: „Akik hit által országokat győztek le,
igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték.
Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kardéltől, felerősödtek a
betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait” (Zsid. 11,33-34).
Zsolt. 18,31
Az [('él): erős, hatalmas] Istennek útja tökéletes [egyenes,
fertőzetlen szeplőtelen,
kifogástalan, támadhatatlan, hibátlan]. Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalónak] beszéde [('eməráh 'iməráh): kijelentése, kinyilatkoztatása] tiszta [(crp̄): színigaz, megbízható, az Úr szavát a tűz
kipróbálta]; pajzsuk [oltalmazója] ő mindazoknak, akik
bíznak benne [(ḥásah): akik
hozzá menekülnek, akik nála
keresnek menedéket]*
*Isten útja az Ő törvénye, mert abból
lehet az Ő útját megismerni: „Az
Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a szellemet; az Úrnak bizonyságtétele
biztos, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják
a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak
félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak döntései változhatatlanok s
mindenestől fogva igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, még a sok
színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is. Szolgádat is
figyelmeztetik: ha megtartja azokat, jutalma bőséges” (Zsolt. 19,8-12)
A
Szent Szellem újra és újra bizonyságot tesz Isten útjának tökéletességéről: „Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde
színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (2Sám. 22,31)
És
a Törvényről, és az Útról Isten Igéje így beszél, megvilágítva a kijelentést,
amely szerint az Úr Jézus Isten Fia, Ő Isten útja, és a benne való hit a
törvény: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá
nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)
Péter
apostol bizonyságtétele: „És mi hirdetjük
néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő
fiaiknak feltámasztván Jézust: Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én
Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged” (Csel.
13,32-33)
Akinek
meg kellett halnia, hogy halála és feltámadása által legyőzze e világ
fejedelmét. Pilátusnak: „Felelnek néki a
zsidók: Nékünk törvényünk van, és a
mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát. (Ján. 19,7)
S
az Úr Jézus kijelentése Isten útjáról, amely egyben törvény is: „Monda ...Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához,
hanemha én általam” (Ján. 14,6)
És
a testé lett Igében való hit adatott törvényül, mert csak Rajta keresztül
juthatunk Istenhez, vagyis: „...a hit
törvénye... (Róm. 3,27).
És
az Ő, azaz Isten igéje menedék és
oltalom: „Az Úr beszédei tiszta beszédek,
mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva” „Az
Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak” (Zsolt. 12,7; Péld. 30,5).
Zsolt. 18,32
Mert kicsoda Isten az Úron [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévalón] kívül? És kicsoda kőszikla a mi [hatalmas] Istenünkön kívül?
[Más
fordítás: Ki az Isten, ha nem az
Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk]?*
*Dávid boldog megvallása és kérdése: „Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?” (2Sám. 22,32)
És
Isten válasza: „Mert így szól az Úr, aki
az egeket teremté. Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt és
megerősíté. Nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és
több nincsen!”„...Nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító Isten nincsen
rajtam kívül”„Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és
nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos”„Én vagyok az Úr és több
nincs, rajtam kívül nincs Isten!...” „Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr;
és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higgyetek nékem és
megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem
lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító!... Így szól az
Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje... Én az Úr vagyok, szent Istenetek,
Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa.
43,10-15)
Nátánael
megvallása, aki felismeri az Urat: „...Rabbi,
te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!” (Ján. 1,50).
Az
Úr Jézust Pilátus kihallgatja: „Ismét
beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te
vagy a Zsidók királya? Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások
beszélték néked én felőlem? Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te
csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok...” (Ján. 18,33.34.37)
Az
Úr Jézust fára szögezik, és: „Pilátus
pedig címet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI
JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Ján. 19,19)
„Most lássátok
meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem!...”„Így szól az Úr, Izráelnek
királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én
vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. Ne féljetek és
ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim!
Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszikla, nem tudok!” (Ésa. 45,18.21; 46,9; 45,5; 5 Móz. 32,39; Ésa. 44,6-7)
És
hogy ki az, Aki így jelentette ki magát, azt János apostolon keresztül jelenti
ki a Szent Szellem, amikor János látja a megdicsőült Urat, aki meghalt és
feltámadott: „Szellemben valék ott az
Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét, Amely ezt
mondja vala: Én vagyok az Alfa és az
Omega, az Első és Utolsó;...
Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig,
láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember
Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő
feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei
olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez,
mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek
zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard
jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében. Mikor
pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb
kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok
az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké
Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. (Jel. 1,10-18)
Ezért
szól így a Szent Szellem Izráelhez: „Csak
néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több!” (5 Móz. 4,35)
S
az Evangélium bizonyságtétele az Úrról, az egy igaz Istenről: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az
Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben az Istennél vala. Minden ő
általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és
az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de
a sötétség nem kerítette hatalmába. Az igazi világosság az Ige volt, amely
megvilágosít minden e világra jövő embert. A világban volt és a világ általa
lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák
be őt. Az Ige testté lett,
közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének
dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya
kebelében van, az jelentette ki őt” (Ján.
1,1-5.9-11.14.18)
Pál
apostol megvallása Izráel Istenéről: „...a
Krisztus... mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen” (Róm. 9.5)
Mert:
„...minden versengés nélkül nagy a
kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben... (1 Tim. 3,16).
Zsolt. 18,33
Az [('él): erős, hatalmas] Isten [az], aki felövez engem erővel, és tökéletessé [feddhetetlenné, szeplőtelenné] teszi utamat*
*Csak az Úr taníthat meg harcolni: „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni
ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez
menekülhetek, aki népeket vet alám” (Zsolt.
144,1-2)
Ő
övezett fel erővel és azért győzhetek: „Mert
egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).
Zsolt. 18,34
Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre [biztos magaslatokra] állít engem
[Más fordítás: Lábam gyorssá tette,
mint a szarvas lábát, a magas sziklák csúcsaira vezetett fel]*
*A próféta Dáviddal együtt vallja, hogy: „Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján
a feddhetetlent. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít
engem”„Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a
szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem... (2Sám. 22,33-34; Hab. 3,19).
Zsolt. 18,35
Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat.
[Más
fordítás: Ö (lámaḏ): képez ki a (miləḥámáh):
győztes harcra, s hogy karom acélhúrt feszítsen, azt parancsolta]*
*Dávid így küzdött meg a „hatalmas”-sal, mert az Úr volt vele, és Ő
tanította:
„És kijöve a Filiszteusok táborából egy
bajnok férfiú, akit Góliátnak hívtak, Gát városából való, kinek magassága hat
sing és egy arasz vala. Fején rézsisak vala és pikkelyes páncélba volt öltözve;
a páncél súlya pedig ötezer rézsiklusnyi vala. Lábán réz lábpáncél és vállain
rézpajzs volt. És dárdájának nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája,
dárdájának hegye pedig hatszáz siklusnyi vasból volt; és előtte megy vala, ki a
pajzst hordozza vala. És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid
felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé. És
Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván,
homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arccal a
földre esék. Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És
levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében” (1 Sám. 17,4-7.48-50)
„...Áldott az
ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat” (Zsolt. 144,1).
Zsolt. 18,36
És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ):
megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te
jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh):
megalázásod]* felmagasztalt
[naggyá tett] engem.
[Más fordítás: Oltalmazó
pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]**
*Káldi: A
héber szerint: fölemelt engem,
megalázásod naggyá tett engem. Kijelentés Arról, akinek megalázása lehetővé
tette az üdvösséget: A prófécia az Úr Jézus megaláztatásáról: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját
nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely
megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és
ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az
élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!” (Ésa. 53,7-8)
Ezt a próféciát olvassa
Kandaké komornyikja, és Fülöpön keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy
kiről beszél az Írás: „A megaláztatásért
elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik
a földről. Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté
néki a JÉZUSt” (Csel. 8,33.35).
**Dávidról – mint a megigazult ember előképéről – így tesz
bizonyságot a Szent Szellem, kijelentve az üdvösség áldásait is: „Dávid pedig folytonosan
emelkedék és növekedék, mert az Úr,
a Seregeknek Istene vala ő vele” (2 Sám.
5,10)
Egyre
nagyobb, és erősebb, aki győztesen kerül
ki minden harcából: „És hírnevet szerez Dávid, amikor
visszatért, miután a Siriabelieket leverte a sós völgyben, tizennyolcezret. Az
Idumeusok (Edomiták, a testi emberek, aki Ézsau leszármazottai) közé is állandó sereget rendele, egész
Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És
megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová
megyen vala” (2 Sám. 8,13-14)
Ha
kiált az Úrhoz, Ő meghallgatja: „Hangosan
kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgata engemet, az ő szentsége
hegyéről” És válaszol „Hagyjad az
Úrra a te útadat, és bízzál benne,
majd Ő teljesíti”„Vessed az Úrra a
te terhedet, ő gondot visel rólad,
és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz” (Zsolt. 3,5; 37,5; 55,23)
Amikor
imádkozik, hivatkozik Isten ígéretére: „Támogass
engem ígéreted szerint, hogy éljek, és ne szégyenítsd meg reménységemet!” (Zsolt. 119,116)
És
az Úr erre az imára is válaszol: „Ne
félj, mert én veled vagyok; ne
csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom
jobbjával támogatlak. Mivel én
vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet
fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” „...így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód,
Izráel: Ne félj, mert megváltottalak,
neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged Mert én, az ÚR, vagyok a te
Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!...”
(Ésa. 41,10.13; 43,1-3)
És
mert Dávid ismeri az üdvözítő Istent bátran vallja, hogy: „...a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr” (Zsolt. 37,17).
Zsolt. 18,37
Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.
[Más
fordítás: Lépteim alá széles utat adtál, és nem botladoztak, inogtak,
erőtlenedtek, és gyengültek el (qarəsól):
bokáim]*
*Dávid megvallása: „Ujjongva
örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait. Nem
adtál ellenség kezébe, hanem tágas térre állítottad lábamat”„Áldjátok népek a
mi Istenünket, és hallassátok az ő dicséretének szavát. Aki megeleveníti
lelkünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak. (Zsolt. 31,8-9; 66,8-9)
Mert:
„Az Úr irányítja, és szilárdítja meg a
megigazult ember lépteit, és útját kedveli”
(Zsolt. 37.23.
És
az Úr szava: „A bölcsesség útjára
tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged. Jártodban semmi sem gátolja
lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el”
(Péld. 4,11-12).
Zsolt. 18,38
Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza,
míg meg nem semmisültek.
[Héber szerint: ráḏap̄): Követem őket, és a nyomukban vagyok, (náśaḡ): míg meg nem szerzem, míg birtokba nem veszem őket, (šúḇ):
nem hagyom abba, (káláh): míg be nem fejezem, el nem készülök, be nem végzem, míg vissza
nem hozom, helyre nem állítom, meg nem újítom őket]*
*És az Úr szava: „Vasvesszővel (szilárd
pásztorbotoddal; rendíthetetlen királyi pálcáddal) kormányozod őket, és mint a
cserépedényt összetörheted
[széjjelzúzod, ahogyan a fazekas az edényt alakítja]” (Zsolt 2,9).
Zsolt. 18,39
Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak.
[Héber
szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl
jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm):
felállni, és szilárdan állva maradni.
(reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik
magukat]*
*Az Úr győzelméről szóló jó hír folytatása: Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és
az ÚR, a mi Urunk kihoz a halálból is” (Zsolt.
36,13).
Hát:
„Ti népek mind tapsoljatok, harsogó
hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert az Úr felséges, félelmetes; nagy király az
egész földön” (Zsolt. 47,2-3).
Megvalljuk:
„Uram! Mi Istenünk! Urak parancsoltak
nékünk kívüled; de általad dicsőítjük neved!
(Más fordítás: Urunk, Istenünk, más urak voltak
gazdáink, nem te, de csak a te nevedet dicsérjük)” (Ésa. 26,13).
Zsolt. 18,40 Mert Te öveztél [Te ruháztál] fel engem erővel [(ḥajil): hatalommal, bátorsággal] a harcra [(miləḥámáh): küzdelemre, győzelemre], alám görbeszted [(káraʿ): meghódoltattad, térdre kényszerítetted]
az ellenem felkelőket [(qúm): támadóimat; ellenfeleimet, az
ellenem állókat]*
*És így folytatja megvallását Dávid: „Áldott az Úr, (az én kősziklám), az én kőváram, aki hadakozásra (aki harcolni) tanítja kezemet, és (miləḥámáh: győztes) viadalra az én ujjaimat. Jótevőm és megoltalmazóm, (erősségem) váram és szabadítóm (megmentőm) nékem; Pajzsom, és az, (akihez menekülhetek), akiben én bízom: aki népeket vet alám, és (áḏaḏ): hódoltat meg” (Zsolt.
144,1-2).
Isten
válasza a megvallásra: „Én vagyok az Úr
és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél.
Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam
kívül; én vagyok az Úr és több nincsen! Ki a világosságot alkotom és a
sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az
Úr, aki mindezt cselekszem! Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők
folyjanak igazsággal, nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és
igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!... Magamra
esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden
térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak
felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok,
akik reá haragusznak. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva! (Ésa. 45,5-8; 45,23-25)
És
Aki előtt minden térd meghajol: „...fel
is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely
minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére
minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;... És mi
hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte
nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: És mindenekből, amikből a Mózes
törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz,
megigazul. (Fil. 2,9-10; Csel.
13,32-39).
Zsolt. 18,41
És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, [megfutamítottad,
megszalasztottad ellenségeimet] és az én gyűlölőimet
elpusztíthattam [(náṯan): Elleneimmel hátat fordíttattál nekem, és (cámaṯ): elnémíttattad].
Zsolt. 18,42
Kiáltottak [(šávaʿ): segítségért], de nem volt szabadító, [nem volt, aki (jášaʿ): megszabadítsa, megmentse őket] az Úrhoz [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóhoz] és nem felelt [(ʿánáh): nem válaszolt] nékik.
[Más fordítás: Hívták
az Urat, de nem hallotta meg szavuk]*
*Saul féltette trónját, ezért állandóan üldözte Dávidot, és
ellensége lett.
Istennel szemben is engedetlen volt, de amikor bajba
került az Úrtól kért tanácsot: „És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem
felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által” (1 Sám. 28,6)
Saul
a testi hívőt, Dávid a szellemi hívőt példázza, akikről így szól Isten igéje: „De valamint akkor a test szerint született
üldözte a Szellem szerint valót, úgy most is” (Gal. 4,29)
Izráel népe királyt kért magának, hogy a
pogány népek mintáját kövesse. Isten válasza: „És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok
választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem
akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! Hanem király legyen
felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen
minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat” (1 Sám. 8,18-22)
Izráel
– aki ismerte az egy igaz Istent – bálványimádó nép lett. Isten válasza: „És monda az Úr nékem: Pártütés van a Júda
férfiai és Jeruzsálem lakosai között. Visszatértek az ő atyáiknak előbbi
bűneire, akik nem akarták hallani az én igéimet, és ők magok is idegen istenek
után járnak, hogy azoknak szolgáljanak. Izráel háza és Júda háza megszegte az
én szövetségemet, amelyet az ő atyáikkal kötöttem. Azért ezt mondja az Úr: Ímé,
én veszedelmet hozok reájuk, amelyből ki nem menekülhetnek, és kiáltanak majd
én hozzám, de nem hallgatom meg őket. És elmennek Júda városai és Jeruzsálem
lakosai, és kiáltanak az istenekhez, akiknek ők áldozni szoktak, de azok nem
oltalmazzák meg őket az ő nyomorúságuk idején. Mert városaidnak száma szerint
voltak néked isteneid, oh Júda, és Jeruzsálem utcáinak száma szerint
készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a
Baálnak! Te azért ne esdekelj e népért,
és egy kiáltó és esdeklő szót se ejts érettük, mert én meg nem hallgatom őket,
mikor kiáltanak majd hozzám az ő nyomorúságuk miatt” (Jer. 11,9-14)
„Ezek pedig
példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok
kívántak...
És: Mindez... figyelmeztetésül íratott
meg nekünk, akikhez az időknek vége elérkezett. (1 Kor. 10,6.11)
Azokat
figyelmezteti Isten igéje, akik: ...az
Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit
elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk
gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték
volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott
szent parancsolattól” „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes
megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek
valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az
ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú
vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb
büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét,
amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Szellemét
megcsúfolja?” (2 Pét. 2,20-21; Zsid.
10,26-29).
Zsolt. 18,43
És apróra törtem őket, amilyen a szél elé való por, [szétszórtam őket, mint
a szél a port] és megtapodtam [széttiportam] őket, mint utca sarát.
[Héber
szerint: És [(šáḥaq):
porrá törtem, és szétszórtam őket, mint a szél a port, és [(rúq): kiöntöttem, kiürítettem, üresen hagytam őket (ḥuc ḥúc): odakint,
mint
utca sarát].
Zsolt. 18,44
Megmentettél [megszabadítottál] engem a nép
pártoskodásaitól [a lázadó néptől]; nemzetek [népek] fejévé [vezetőjévé]
tettél [rendeltél] engem; oly nép szolgál nékem, amelyet nem ismertem [amelyhez
nem volt közöm, szolgáim
lettek]*
*A Szent Szellem megismétli a kijelentést, annak fontossága miatt: „Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép
szolgál nekem, melyhez nem volt közöm. Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen
hallgatnak rám” (2Sám. 22,44-45)
Mert
Isten szövetséget kötött Dáviddal – aki az Úr Jézusnak és az Ő testének előképe
– ezt ígérve: „Örökké megtartom néki az
én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát
örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. És: ...az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és
az én hűséges voltomban nem hazudom. Nem töröm meg az én szövetségemet, és ami
kijött az én számból, el nem változtatom. Megesküdtem egyszer az én
szentségemre: vajon megcsalhatnám-e Dávidot? Az ő magva örökké megmarad, és az
ő királyi széke olyan előttem, mint a nap. Megáll örökké, mint a hold, és
bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság” (Zsolt.
89,29-30.34-36)
Ezért minden népek: „Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám!
Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges
maradok Dávidhoz. Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá
a nemzetek fölött. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem
ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged
megdicsőített” (Ézs. 55,3-5)
Az
apostolokon keresztül pedig megvilágítja Isten hogy a kijelentés kire
vonatkozik: „Azt pedig, hogy
feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így
mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket”. „Mert
Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten
dicsőségére mi általunk”. „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:
Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökkévaló Szellem által önmagát
áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért újszövetségnek a
közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a
hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (ApCsel. 13,34; 2 Kor. 1,20; Zsid. 9,13-15).
Zsolt. 18,45
Amint hall a fülük, [első szavamra] engedelmeskednek, és idegenek [fiai] is hízelegnek nékem.
[Más fordítás: Már
híremet hallva engedelmeskednek nekem, idegen ország fiai jönnek hozzám
hajlongva]*
*A nemzetekből valókról, az idegen fiakról, így tesz bizonyságot az
ige:
„Meghajtják magukat a rosszak a jók
előtt, és a bűnösök, a céltévesztők az igaznak kapujánál” (Péld. 14,19).
És:
„Megvédi őket az Úr és megszabadítja
őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert hozzá
menekülnek, és Őbenne bíznak” (Zsolt.
37,40).
Az
apostolokon keresztül így szól az Úr az idegen fiakhoz, a nemzetekből
megtértekhez: „Emberi módon szólok a ti
testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen oda szántátok a ti tagjaitokat a
tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok
oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre. Az
ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a
szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat
tiszta szívből” (Róm. 6,19; 2 Tim.
2,22).
Zsolt. 18,46
Az idegenek [fiai] elepedtek [(náḇél): elgyengültek, elerőtlenedtek, ellankadtak félelmükben, és erejüket vesztették], és reszketve [remegve] jönnek elő zárt helyeikből [(misəgereṯ)
rejtekükből, váraikból,
bástyáikból]*
*Mikeás
prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy kiről prófétál Dávid, és ez mikor
következik be: „Falaid (az új Jeruzsálem)
megépítésének napja! E napon távol lesz a törvény! Azon a napon eljőnek hozzád
Assiriából (jelentése: fogságból, megkötözöttségből) és Egyiptom (Jelentése: beszűkülés, szorongatás, fogság, kettős
teher, dupla nehézség) városaiból;
Egyiptomtól a folyamig, tengertől tengerig és hegytől hegyig. És pusztává lesz
a föld az ő lakói miatt, az ő cselekedeteik gyümölcséért. Legeltesd népedet a
te vessződdel, a te örökségednek nyáját, amely magányosan lakozik az erdőben, a
Kármel (jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény) közepén. Legeljenek Básánban (jelentése:
szelíd; kő nélküli, termékeny vidék) és
Gileádban, (a tanúbizonyság kőrakása, az Egyház), mint a hajdankor napjain! Mint
az Egyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.
Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejükkel. Kezüket szájukra
teszik, füleik megsüketülnek; Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei;
reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz,
és félnek tetőled!” (Mik. 7,11-17)
A gyermek Jézussal
Egyiptomba menekülnek, az Őt halálra kereső Heródes elől: „És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr
mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból
hívtam ki az én fiamat” (Mát.
2,15).
Zsolt. 18,47 Él az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] és áldott az én kősziklám [az én Istenem, Segítőm], magasztaltassék hát az én üdvösségemnek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításomnak; megmentésemnek,
biztonságomnak, jólétemnek] Istene!*
*Dávid magasztalja az Urat, és hív
mindenkit, hogy csatlakozzon: „Ujjongjanak,
örüljenek, akik igazamat kívánják! Beszéljék mindenkor, hogy nagy az ÚR, aki
szolgája javát akarja. Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet minden
nap”„Örüljenek, és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Akik
szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az ÚR!”„Mert nagy,
egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod!
Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész
földön! Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel és
hallgass meg engem!”(Zsolt. 35,27;
40,17; 108,5-7).
Zsolt. 18,48
Az [('él): erős, hatalmas] Isten, aki elégtételt
adott nekem, és népeket hajlít [(náṯan): rendel, vet] alám [aki a népeket meghódoltatta
előttem]*
*Dávid örvendezik szabadulásának: „Éljen
az Úr! Legyen áldott az én sziklaváram! Magasztaljátok szabadító Istenemet!
Istent, aki segített bosszút állni, s alávetette nekem a népeket. Megmentett
ellenfeleimtől, támadóim fölé emelt és kiragadott az erőszak emberének
hatalmából.”„Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve
mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az Úrnak” Mert: „Az
igazak segedelme ...az Úrtól van; ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi
őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti
őket, mert ő benne bíznak” (2Sám
22,47-49; Zsolt. 27,6; 37,39).
Zsolt. 18,49
Aki megment [(pálaṭ): megszabadít, biztonságba helyez] engem
[(ḥámás): haragos, dühödt, kegyetlen] ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők [az ellenem támadók] fölött
is felmagasztalsz engem, [sőt támadóim fölé emelsz].
»Más fordítás: Az erőszakos embertől, az erőszakoskodó,
igaztalan férfiútól megszabadítottál, [(nácal): megmentettél, elragadtál engem«*
*Dávid így dicséri megmentő Istenünket: „Most is felülemeli fejemet ellenségeimen,
akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek
és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,6).
„Áldott az Úr,
hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne
bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend szívem és énekemmel dicsérem
őt, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt.
28,6).
Zsolt. 18,50
Azért dicsérlek [magasztallak; áldalak] téged, [hálát adok
neked] Uram, a nemzetek között, [a népek előtt] és éneket zengek [zsoltárt éneklek; dicsőséget zengek] a te nevednek*
*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem arra, hogy hogyan dicsérjük
az Urat:
„Dicsérlek Uram teljes szívemmel,
hirdetem minden csudatételedet. Azért te benned bíznak, akik ismerik a te
nevedet; mert nem hagyod el, Uram, akik keresnek téged” „Szeretetedről,
igazságodról énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram!” (Zsolt. 9,2.11; 101,1)
És mindig elmondhassuk: „Kész a szívem, Istenem, arra, hogy
énekeljek és zengedezzek lelkesen!” „Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt
zengek Istenemnek, míg csak leszek” (Zsolt.
108,2; 146,2)
Pál
apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent Szellem, hogy kit és miért
dicsérjük: „Mondom pedig, hogy Jézus
Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy
megerősítse az atyák ígéreteit; A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik
Istent, amint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között,
és dicséretet éneklek a te nevednek. És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az
ő népével együtt. És ismét: Dicsérjétek az Urat minden pogányok, és
magasztaljátok őt minden népek. És viszont Ézsaiás így szól: Lészen a Jessének
gyökere, és aki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; Őbenne reménykednek a
pogányok” (Róm. 15,8-12).
Zsolt. 18,51
Nagy segítséget [(jəšúʿáh): nagy szabadulást, győzelmet] ad az ő királyának [aki bőségesen segíti királyát] és irgalmasságot cselekszik, [hűséges marad, és (ḥeseḏ): szeretettel, kegyelemmel van] az
ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké.
[Más
fordítás: Mert
te vagy az Isten, aki nagy győzelmet adsz királyodnak, megmutatod kegyelmed és
hűséged felkentednek, Dávidnak, és utódainak mindörökké]*
*És így
folytatja Dávid: „Áldott legyen az Isten, aki nem vetette meg, nem utasította el
könyörgésemet, imádságomat, és szeretetét, és kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,20).
„Hálát adok néked a népek között, és (magasztallak)
Uram, és zsoltárt zengek rólad a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a
te (szereteted), és kegyelmed, és a
felhőkig ér a te hűséges voltod! Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett,
és dicsőséged legyen az egész földön!”
(Zsolt. 108,4-6)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.