János evangélium 11. fejezet: A Mester itt van és hív téged (göröggel és kapcsolódó igékkel).

Ján. 11,1 Vala pedig egy beteg, Lázár [Jelentése: akit Isten megsegít], Bethániából [Jelentése: szomorúság háza], Máriának [Jelentése: keserűség, szomorúság] és az ő testvérének, Márthának [Jelentése: hölgy, úrnő] falujából.

Ján. 11,2 Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat [drága, illatos] kenettel és a hajával törlé meg annak lábait^*

*Máté beszámolója a történtekről: „És mikor Jézus Bethániában [jelentése: a nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], a poklos [vagyis leprás] Simon házánál [tartózkodott] vala, Méne [és odalépett] Őhozzá egy asszony, akinél vala drága kenetnek alabástrom szelencéje [Más fordítás: akinél egy alabástromedény volt valódi és igen drága, illatos (nárdus) olajjal, és eltörvén az alabástrom edényt], és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül [ahogy az étkezéshez lehevert] vala. Látván pedig ezt az ő tanítványai [háborognak vala maguk között], és bosszankodnak [és mérgesek lettek, és így méltatlankodtak, és elégedetlenkedtek, neheztelve rá, ezt] mondván: Mire való ez a tékozlás [a kenetnek ez a pazarlása]? Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron [drágán, sok pénzért, hiszen háromszáz pénznél is többért], és adhatták volna a (koldus)szegényeknek [vagyis az árát szétoszthattuk volna, így segíthettünk volna a szegényeken, és zúgolódnak vala ellene, és megharagudtak az asszonyra].

 Mikor pedig ezt eszébe vette [vagyis észrevette, mert Jézus tudta, hogy miről beszélnek. Így szólt hozzájuk, és] monda nékik: Miért bántjátok [miért zaklatjátok] ezt az asszonyt? [Hagyjatok békét néki] hiszen jó dolgot [és nemesen] cselekedett én velem. Mert a szegények [a koldusok, a koldusszegények] mindenkor veletek [és köztetek] lesznek, [és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük], de én nem leszek [én nem maradok] mindenkor [és mindig] veletek [és köztetek]. Mert hogy ő ezt a kenetet [ezt az illatos olajat] testemre [(szóma): az én személyemre, reám]  töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt [mert temetésemre készített elő, és előre megkent engem]. Bizony mondom néktek: Valahol [és bárhol] az egész világon prédikáltatik [és hirdettetik majd] az Evangélium, amit ez én velem cselekedék [amit ez az asszony tett], az is hirdettetik [és azt is elmondják majd] az ő emlékezetére” (Mát. 26,6-13).

Lukács így írja le az esetet: „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ővele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, (és asztalhoz telepedett) enni. És ímé a városban egy asszony (élt) aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni (hogy asztalhoz telepedett), hoza egy alabástrom szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38).

És János arról is beszámol, hogy ez mikor és hol történt: „Jézus azért hat nappal a húsvét előtt méne Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala Ővele. Mária azért elővévén egy font igazi (valódi), drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával. Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt elárulandó vala: Miért nem adták el (inkább) ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták (az árát) a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok” (Ján. 12,1-8).

Ján. 11,3 Küldének azért a testvérek ő hozzá, [és megüzenték Jézusnak] mondván: Uram, ímé, akit szeretsz [(phileó): akit kedvelsz], beteg.

Ján. 11,4 Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos [(hé astheneia ouk estin pros thanaton): ez a betegség nem válik örök halállá], hanem az Isten dicsőségére való [az Isten dicsőségét szolgálja], hogy dicsőíttessék [és megdicsőüljön] általa az Istennek Fia.

Ján. 11,5 [(agapaó):Isten szerinti szeretettel] szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt.

Ján. 11,6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, ahol vala.

Ján. 11,7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.

Ján. 11,8 Mondának néki a tanítványok: Mester [vagyis Rabbi], most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?

Ján. 11,9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.

Ján. 11,10 De aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság [(phósz): mert nincs saját fénye].

Ján. 11,11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem [hogy felébresszem] őt.

Ján. 11,12 Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.

Ján. 11,13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték [(dokeó): azt gondolták], hogy álomnak alvásáról [vagyis álomba merüléséről] szól.

Ján. 11,14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár meghalt.

Ján. 11,15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. [hogy hitre jussatok] De menjünk el ő hozzá!

Ján. 11,16 Monda azért Tamás, aki Kettősnek mondatik [akit Didimusznak, vagyis Ikernek neveztek], az ő tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.

Ján. 11,17 Elmenvén [(erkhomai): és megérkezvén] azért Jézus, úgy találá [vagyis megtudta], hogy az már négy napja vala sírban [vagyis a sírboltban].

Ján. 11,18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira [azaz: tizenöt stádiumnyira, ami megfelel kb. 2-3 km-nek, vagyis mintegy félórányira volt Jeruzsálemtől];

Ján. 11,19 És a zsidók [(iúdaiosz): vagyis a júdeaiak] közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérük felől.

Ján. 11,20 Mártha azért, amint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne; Mária pedig otthon ül [otthon maradt] vala*

*És hogy ki volt a két testvér, arról így hangzik a bizonyságtétel: „Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Márta nevű [jelentése: hölgy, úrnő, parancsoló asszony, tanítónő] asszony pedig befogadá őt házába [(hüpodekhomai): és szívesen vendégül látja]. És ennek vala egy Mária [jelentése: keserűség, szomorúság, viszály; ellenálló, lázadó, fegyelmezetlen] nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét [(logoszát, igéjét]” (Luk. 10,38-39).

Ján. 11,21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

Ján. 11,22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.

Ján. 11,23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.

Ján. 11,24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.

Ján. 11,25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él;

Ján. 11,26 És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?^*

* „Mert: úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot [(koszmosz): az univerzumot, a világegyetemet, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [vagyis egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [vagyis a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): örök életet birtokoljon]” (Ján. 3,16).

„Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]” (Ján. 1,4).

„Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; [(apeitheó): szándékosan és önfejűen,] a Fiúnak (mert rábeszélhetetlenül makacs), nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36).

Az Úr Jézus kijelentése az örök élet feltételéről, hogy miben kell hinni: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott (vagyis elküldött), örök élete [azaz egy más minőségű, természetfeletti élete] van; és nem megy a kárhozatra (vagyis az ítéletre), hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).

„Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete [azaz egy más minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [vagyis egy más minőségű, természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47).

János apostolon keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).

„Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti [életre kelti őket, és élővé teszi, életet adva nekik], úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít [és életre kelti azokat, akiket akar, életet adva nekik]” (Ján. 5,21).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Én vagyok az életnek ama kenyere [ho artos ho zón: azaz az élővé tevő hatalom]; aki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Ján. 6,35).

 „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én (hús)testem, amelyet én adok a világ életéért” (Ján. 6,51).

Ján. 11,27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala.

Ján. 11,28 És amint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá [(lathra phóneó): titokban, észrevétlenül, feltűnés nélkül hívja] az ő testvérét Máriát, mondván: A Mester [(pareimi): megérkezett], itt van és hív téged.

Ján. 11,29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.

Ján. 11,30 Jézus pedig nem ment [nem ért] vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, ahová Mártha elébe ment vala.

Ján. 11,31 A zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] azért, akik ő vele otthon valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz [vagyis a sírbolthoz] megy, hogy ott sírjon.

Ján. 11,32 Mária azért, amint oda ére, ahol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.

Ján. 11,33 Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] is, elbúsula [(embrimaomai): felháborodott] szellemében és igen megindula [és háborgott, és a szellemében nagyon haragos lett, (heauton tarasszó): és felzaklatta magát].

Ján. 11,34 És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!

Ján. 11,35 Könnyekre fakadt Jézus.

Ján. 11,36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette [(phileó): mennyire kedvelte] őt!

Ján. 11,37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?

Ján. 11,38 Jézus pedig újra felindulva [(embrimaomai): most újra megtelt indulattal], és magában [megint felháborodva, haragos lett], oda megy [odaért] vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta.

Ján. 11,39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.

Ján. 11,40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét [vagyis erejét]?

Ján. 11,41 Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.

Ján. 11,42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért [a körülálló tömegért] mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.

Ján. 11,43 És mikor ezeket mondá, fenszóval [vagyis hangosan] kiálta: Lázár, jőjj ki!*

*És beteljesült a prófécia, amelyben: „Így szól az Úr: Jókedvem (a kegyelem) idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket; Így szólván a foglyoknak: Jőjjetek ki! és azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz” (Ésa. 49,8-9)

Ján. 11,44 És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria): vászoncsíkokkal / ruhából tépett hosszú csíkokkal bepólyálva, illetve (perideó): körülkötve], és az orczája kendővel vala leborítva [vagyis arcát kendő takarta]. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg [oldozzátok el] őt, és hagyjátok (el)menni.

Ján. 11,45 Sokan hivének azért Őbenne ama zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] közül, akik Máriához mentek vala, és láták, amiket cselekedett vala.

Ján. 11,46 De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, amiket Jézus cselekedett vala.

Ján. 11,47 Egybegyűjték [(szünagó): összehívják] azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot [(szünedrion): a Szanhedrint], és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez az ember sok csodát mível [és sok jelt tesz].

Ján. 11,48 Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet [és elpusztítják szentélyünket is].

Ján. 11,49 Egy pedig ő közülük, Kajafás [jelentése: kőfaragó; elnyomás], aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok [és nem értetek semmit].

Ján. 11,50 Meg sem gondoljátok [(dialogidzomai): és azt sem veszitek számításba], hogy jobb [és többet használ] nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.

Ján. 11,51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda [vagyis (prophéteuó): prófétál], hogy Jézus meg fog [(melló): sőt Jézusnak elkerülhetetlenül meg kell] halni a népért [(hüper): a nép érdekében, javára, és a nép helyett];

Ján. 11,52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt [és szétszóródott] gyermekeit egybegyűjtse.

Ján. 11,53 Ama naptól azért azon tanakodának [és eldöntötték], hogy őt megöljék^*

*És húsvét előtt eljött az alkalmas idő, és: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [és törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis palotájába], akit Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak, És tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,3-5).

 Dávid már így prófétált erről „Miért háborognak [és dühösködnek; tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [a pogányok]? A népek miért kovácsolnak [és gondolnak, és terveznek] hiú [céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló, semmit érő, haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek, [és felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [és együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [vagyis Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,1-2).

És ismét az Úr Jézusról szól a prófécia: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és) a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7).

Ján. 11,54 Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan [vagyis nyíltan] a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához [(erémosz): a sivataghoz, egy magányos, elhagyatott helyhez] közel, egy Efraim nevű városba [jelentése: kettős gyümölcs, kétszeres termékenység; kettős örökség, utódok]; és ott tartózkodék az ő tanítványaival.

Ján. 11,55 Közel vala pedig a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] husvétja [(paszkha): a Peszach / átlépés, megkímélés, megmenekülés / ünnepe] és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről husvét előtt, hogy megtisztuljanak.

Ján. 11,56 Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?

Ján. 11,57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg [(ménüó): közölje, és hozza tudomásukra], hogy őt megfogják [vagyis hogy elfoghassák]^*

*Lukács így ír erről: „Elközelgetett [és eljött] pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik, [és amelyet páskának is neveztek]. És a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és az írástudók [a törvénymagyarázók] keresnek vala módot, [és törekednek megtalálni, hogy milyen módon, és] hogyan öljék meg [hogyan végezzék ki] őt. Mert féltek [ugyanis] a néptől [a tömegtől, a köznéptől]” (Luk. 22,1-2).

A vallási vezetők kezdettől arra törekedtek, és keresték a módot, hogy az Úr Jézust elveszítsék. Amikor a  sorvadt kezű embert meggyógyítja: „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,14).

Márk is ír erről, a következőképpen. És eljött az alkalmas idő, mert: „Két nap múlva pedig húsvét [vagyis a páska] vala és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók [vagyis a törvénymagyarázók] tanakodnak vala [és keresték a módját], hogy csalárdsággal [ravaszsággal, csellel] mi módon fogják meg [hogyan ejtsék őt tőrbe] és öljék meg őt. Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön [fel ne lázadjon; hogy zavargás ne legyen a nép körében]” (Márk. 14,1-2).

Így hangzik a szabadulás / vagyis a húsvét ünnepéről / szóló prófécia, amelyben kijelentést nyer az is, hogy ezzel egy új időszámítás kezdődik: „Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyülekezetének (vagyis egész közösségének), mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, (vagyis családonként és) házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való (vagyis a legközelebbi) szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma (azaz: a személyek) szerint. Kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz (és vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból). A bárány ép, (hibátlan) hím, egy esztendős legyen. A juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok (vagy bototok) kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az” (2 Móz. 12,2-11).

És arról is rendelkezik az Úr, hogy mikor kell ezt az ünnepet megtartani: „Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre (Más fordítás: Őrizzétek meg ezt az igét. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak). És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, amint megmondotta vala (és ahogyan megígérte): akkor tartsátok meg ezt a szertartást” (2 Móz. 12,24-25).

János apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy ki az igazi pászkabárány, akivel elkezdődik az új időszámítás: „És ránézvén Jézusra, amint ott jár [ott járt-kelt] vala, [s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett] monda: Ímé [nézzétek] az Isten Báránya!” (Ján. 1,36)