ifj.Lehotzky József: Bábel tornya!? Isten temploma!? 3 rész

A harmadik századra egy-egy ember került a gyülekezetek élére. Írásos feljegyzések szerint a keresztények Róma püspökét kezdték az egyház legfőbb vezetőjének tartani. Nagy Konstantin idejére az elhajlás olyan mértékű volt, hogy a türelmi rendeletet, mint Istentől jövő áldást üdvözölték. A politikailag megváltozott helyzetben a hívők gazdasági és politikai előnyre tehettek szert, ezért egyre többen csatlakoztak a gyülekezethez érdekből. Már nem az újjászületés és a megváltozott élet volt a gyülekezethez való tartozás kritériuma, hanem bizonyos hitbeli nézetek elfogadása, a keresztvíz felvétele, mely megtérés nélkül is lehetséges volt. Ezután egy hatalmas, világméretű szervezet jött létre, mely politikai és gazdasági nagyhatalommá vált, és minden másképpen gondolkozót üldözött. Több évszázaddal később, mikor teljes volt az elhajlás Isten Igéjétől (a Biblia tiltott volt az egyházban!), a reformáció által Isten egy megújulást hozott. Ám sajnos ugyanezek a negatív folyamatok az újdonsült egyházakban is nagyon rövid idő alatt végbementek, és a mai napig sajnos megfigyelhetőek minden új megújulási mozgalom életében.         

Bábelben egy torony építéséről gondolták, hogy majd összefogja őket. Azt mondták: „Olyan tornyot építsünk, melynek teteje az eget érje!” Biztos, hogy nem csak a természettudományokban való járatlanságuk mondatta ezt velük. Szándékuk hasonló volt ahhoz, mint amikor az emberek saját cselekedeteik által akarják Istent elérni. A különböző egyházakban ez más és más módon jut kifejezésre, ám mindegyikben fellelhető.

Bábelben a tornyot égetett téglából építették. Isten ez által a leírás által nem technológiai ismereteket akart velünk közölni. A téglavetés példája is szellemi tanulsággal szolgál a Gyülekezet számára. Mint tudjuk, Isten gyülekezetét az Ige Isten templomához hasonlítja, mely nem fizikai, hanem szellemi ház. Érdemes akkor megnéznünk, hogy Isten templomának építéséhez milyen építőanyagot használtak! Az 1Kir.5,31. tanúsága szerint faragott kövekből építették fel Isten templomát. Péter mondja, hogy mi magunk is ÉLŐ kövek vagyunk. (1Pét.2,5.)

         Hasonlítsuk össze a kiégetett téglát és a faragott követ! A tégla úgy készül, hogy az alapanyagból képlékeny masszát készítenek, azt sablonba döngölik, majd magas hőfokon kiégetik. Így egyforma alakú „téglákat” nyernek. A téglákat nagyüzemben lehet előállítani, és gyorsan lehet belőlük építkezni, hiszen egyformák, mindegyik mindegyikhez illeszthető. Ezért gondolták azt, hogy ebből olyan hatalmas tornyot tudnak majd építeni, hogy teteje az eget éri. Mit jelent mindez szellemileg?

A képlékeny massza a gyülekezet építésénél úgy készül, hogy az emberek személyiségét megtörik. Sokszor nem tiszta, és világi módszerek segítségével érik ezt el: erős, tekintélyen alapuló tanítások, ezek tréningszerű sulykolása, manager-tréning jellegű tanfolyamok tartása, jelmondatok hangoztatása, megfélemlítés, nyilvános megszégyenítések Isten Igéjére és a Szent Szellem vezetésére való hivatkozással, lázadónak való kikiáltás, barátságok szétválasztása, beavatkozás az emberek magánéletébe Isten akaratára való hivatkozással, és még sorolhatnánk. Például egy magyarországi gyülekezetben a “Főpásztor” a vezetőkkel havonta kitöltetett egy kérdőívet (checkup), melyben még a szexuális életükről is számot kellett adniuk. Később az egyikük ellen az volt a fő vád, és a lázadásának bizonyítéka, hogy nem töltötte ki ezt rendszeresen. A cél, hogy így a tag a gyülekezetben uralkodó értékrendet, teológiai nézeteket és viselkedési formákat teljes mértékben magáévá tegye, olyannyira, hogy úgy érezze, ez ad neki szilárdságot. Sablonosan kezd gondolkozni, hinni, viselkedni, és fél is ezeket a sablonokat elhagyni. Szinte kiégetődik, és egy vallásos keménység (bigottság) jellemzi. Nem csak a történelmi egyházakban, hanem a leghaladóbb karizmatikus gyülekezetekben is megfigyelhető ez. Az így tanított hívők bármilyen feladatot szívesen ellátnak, melyet vezetőik rájuk osztanak, mivel úgy tekintik a feladatot, mint Istentől számukra rendelt küldetést. Jobban figyelnek a vezetőikre, mint az Úrra. „A pásztor azt mondta!” kijelentés nagyobb tekintéllyel bír a szívükben, mint „az Úr azt mondta” vagy „a Bibliában ez áll”. Sokszor az emberek közti szimpátiát, barátságokat, „lelki kapcsolatokat” károsnak tartják. A szervezet céljai és érdekei a személyes kiteljesedés elé kerülnek. S valóban sokan kiégettekké válnak. A vezetők azon igyekeznek, hogy mindenki ugyanúgy gondolkozzon, és viselkedjen, mert ezt gondolják egységnek. Így gondolják sikeresnek a gyülekezetet. Ez egy hamis, látszat egység, sablonosság.

Pál nem használta emberi tekintélyét a tanításnál, hanem természetesnek vette, hogy a Bérea beliek „naponta kutatják az Írásokat, hogy így vannak-e ezek”, ahogy Pál tanítja. Őket az Ige „nemesebb lelkűnek” mondja. (Apcs.17,11.) Péter, mikor a jeruzsálemi testvérek számon kérték, hogy miért ment be egy pogány (Kornéliusz) házába, készségesen beszámolt az ott történtekről. Természetesnek vette, hogy el kell számolnia a tetteivel a testvéreknek. Mikor látták, hogy Isten cselekedett Kornéliusz házában, megváltoztatták egész teológiájukat, amit gyerekkoruktól kezdve tanultak, és dicsérték az Istent, mivel a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem. (Apcs.11,2-3.) Mindez azt mutatja, hogy alázattal voltak Isten és emberek előtt.