2013. június 19.

Pásztor Chris: A Dicséret Áldozata

Készítette: József Balogh

Annakokáért Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az Ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét. (Zsidó 13:15).

Az Ó Testamentumbeli papok égőáldozatot áldoztak, bikákat és kosokat, reggel és este, minden nap Istennek. Ráadásul az első sátorban a füstölők folyamatosan égtek, a nap feljöttétől a nap lementéig. Viszont az Új Testamentumban, ahelyett hogy bikákat, kecskéket, kosokat ölnénk, az kívántatik el, hogy folyamatos szellemi áldozatot hozzunk. A nyitó Ige elmondja, hogyan tudjuk ezeket a szellemi áldozatokat hozni, „Ő általa (Jézus által) vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az Ő nevéről vallást tévő ajkaknak gyümölcsét”.

A dicséreteink áldozata a mi „ajkainknak gyümölcse”. Egyes változat így írja le „.. az ajkak gyümölcse…” Ezek azokra a szavakra utalnak, amelyek a te szádból jönnek ki. Az másik rész azt mondja „ ..hálát adván az Ő nevének….” A „hálaadás” szerkezete az eredeti változatnak a jelentése a görög ige „homologeo” ami azt jelenti „megvallást tenni”. Ezért hát „… adjunk hálát az Ő nevének” azt jelenti „tegyünk megvallást az Ő nevéről” olyan szavakat hirdetni, amelyek az Ő neve dicsőségére vannak.

Ez különbözik attól, mikor megvallod az Isten Igéjét veled kapcsolatosan, ami szintén nagyon fontos. A Biblia elrendeli, hogy beszélgessetek Zsoltárokban, himnuszokban és szellemi énekeket énekeljünk (Efézus 5:19) más szavakkal, tégy megvallásokat az Igéből magadra nézve. Mint mikor azt mondod vagy énekled „Nagyobb az aki bennem van”. Amikor énekelsz, vagy ilyen megvallásokat teszel, te igazából nem az Istent dicséred, te megvallod az Ő Igéjét veled kapcsolatban, és ez történik meg. Ez része a te szellemed felgerjesztésének, és hogy szellemmel betöltekezz. Vallást tévén az Ő nevéről, azt jelenti, te a Jézus nevének énekelsz, áldván, magasztalván az Ő nevének nagyságát! Te méltányolod az Ő nevét, megünnepled az erejét és hatékonyságát az Ő nevének. Dicsőítő szavakat használsz, ami megdicsőíti az Ő nevét.

A mi ajkaink gyümölcsét felajánljuk az Úrnak, örömteljes megvallásokat tévén ezáltal az Ő nevének.

Ima
Drága Atyám, hálaadó szívvel és dicsérettel imádom a Te szent nevedet, felemeltettél a mennyek fölé, és a Te dicsőségeddel telve a föld! Nincs senki olyan, mint Te! A Te királyságod örökké uralkodik! Dicsőség, tisztesség és imádat illet Téged.
most és mindörökké, a Jézus nevében. Ámen.
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: 1 Péter 2:5; Zsoltárok 68:4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.