2013. június 19.

Dr-Kováts György: LEGYEN MEG! – 1.

Ezt kétféleképpen mondhatod ki.

Máté 6:10 Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

Legyen meg.
1./ Kimondhatod úgy, ahogy a legtöbben értik az Egyházban: „legyen meg” – megadom magam. Uram, amit Te gondolsz, az legyen meg, ne pedig az, amit én gondolok. Amit Te tűztél ki célul, az legyen meg, kerül nekem amibe kerül. Ez a beleegyező imádság: „legyen meg”. Az Úr Jézus is imádkozott ilyen módon. A Gecsemánéban. „És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” (Mt 6,39.) S mivel nehéz volt ez a harc – az Atyától elszakadni, a bűnt mindenestül felvenni, és megadni az árát – ismét imádkozott: „Ismét elment másodszor is, és könyörgött, mondván: Atyám! Ha el nem múlhat tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.” (Mt 6,42.) Sőt, még egyszer, ugyanazokkal a szavakkal. „Legyen meg” – amit Te akarsz, szemben azzal, amit én akarnék. Ami Neked kedves, szemben azzal, amit én éreznék most, ebben a percben kedvesnek. Ami Te szerinted szükséges, fontos, elkerülhetetlen, szemben azzal, ami nekem jól esne.

Ez a megtérés imádsága is. Legalábbis sok embert az tart vissza az Örökkévaló Istentől, s attól, hogy Ő legyen az Úr az életében, hogy akkor „nem teheti azt, amit eddig tett”. Ha ez tart vissza – akkor nálad ez a megtérés imádsága: „Uram, a Te akaratod legyen meg, ne az enyém. Felismertem, hogy ez jó, jobb, mint az enyém, bár nekem nem jó érzés, hogy elengedem, de az legyen meg, amit Te gondolsz helyesnek. Másfelől, Uram, megmutattad, hogy szükségem van Rád, bűneim elválasztanak Tőled, és szükségem van arra, hogy megbocsásd ezeket. Kérlek, fogadj el, úgy, ahogy vagyok, és végezd el bennem, hogy mindig a Te akaratod legyen meg, ne az enyém. Ámen.” Ez a megtérés imádsága. Jó kérés, ugye?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.