2013. június 19.

Joseph Prince: Hirdesd azt, hogy mennyire szeret az Úr!

Hirdesd azt, hogy mennyire szeret az Úr, ne azt, hogy te mennyire szereted Őt!

Ha minden erődből szereted Istent, sokszor egy fontos tény nem kapja meg a megfelelő helyet az életedben, mégpedig az, hogy Isten mennyire szeret téged. Nemcsak a te életed változik meg azáltal, hogy megtanulod átvenni Isten szeretetét, hanem a körülötted élőké is, akik Isten feléd irányuló szeretetét látják rajtad nem pedig a te igyekezeted, azért, hogy megfelelj egy törvénynek. Szeretni csak úgy tudsz igazán, ha már megtapasztaltad mások szeretetét. Ahogy eláraszt ez a szeretet, új gátak törnek át az életedben és egy új szintre lépsz Istennel való kapcsolatodban.

Most szeretnék felolvasni egy részt a Szentírásból, 1.János, a 4. vers, és ez lesz a fő mondanivalója annak, amit az Úr elhelyezett a szívemben ma estére. Ok?

János apostol 1. levele, 4-16. vers:
"És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét."

Nos, ki tudja közületek, hogy Isten szereti-e? Hányan hisztek benne, hogy Isten szeret titeket?

Ez azt jelenti, hogy hisztek ebben a szeretetben. Ezt nem elég tudni, hinni is kell benne. Elmagyarázom. Sok nő faggatja állandóan a férjét, hogy "Szeretsz? Szeretsz? Szeretsz?" Ugye? Éva is megkérdezte ezt Ádámtól, mire Ádám: "Ki mást szeretnék?" És ez a lényeg, most jól figyeljetek, olykor hiába az igazság, ha nem hisszük az igazat, akkor semmit sem nyerünk vele. Az igazság itt az, hogy a férj szereti a feleségét, ez kétségtelen, de ha a feleség nem hisz ebben az igazságban, akkor elutasításnak érzi, és az önbecsülése csökken. Hiába igaz az, hogy férje szereti őt.

Szülőkre és gyermekeikre is igaz ez. Vannak gyermekek, akik nem hiszik, hogy szüleik szeretik őket, pedig szüleik szenvedélyesen szeretik őket, életüket is adnák értük, ha kell. Végül, kijelenthetjük tehát, hogy nem az igazság szabadít fel, hanem az igazság ismerete az, ami szabaddá tesz. Ámen? Tehát, megismertük és elhittük. Mondjátok, "elhittük Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne."
     
 Nos, a következő vers szerint, "Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bízunk az ítélet napjában; Mert miként Ő van, úgy vagyunk mi is e világban." Soha ne feledjétek,

Isten már nem az alapján ítél, vagy értékel, hogy ki vagy.

Manapság Isten úgy ítél meg és értékel, mint hívőt, és akárcsak azt a tökéletes személyt, aki a jobbján ül. Miként Ő is, mi is ugyanúgy jöttünk e földre. Ne kérdezzétek, hogy "Elfogad-e engem Isten?" "Tetszem-e az én Istenemnek?" Ezek mind rossz kérdések. Kérdezzétek azt, hogy "Fogadja-e Jézust az Úr? Tetszik-e Krisztus az Úrnak? Vajon elítélhetik-e újra?" Miként Ő is, mi is ugyanazért vagyunk ezen a Földön.

A Bibliában az áll, a következő versben,

"A szeretetben nincsen félelem;" az agapé, az Isten iránti szeretetben. "Sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. A "gyötrelem" szó itt a büntetéstől vagy kínokkal teli büntetéstől való félelem. "Aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." Most figyeljetek, ha itt bárki fél valamitől a jövővel kapcsolatban, vagy mert nem futja valamire, vagy, hogy elveszít valakit, vagy netán betegség miatt, bármitől is féljünk, erről a Biblia azt mondja: "a teljes szeretet kiűzi a félelmet." Márpedig a teljes szeretet nem a te szereteted, nem is az enyém, ezek ugyanis nem tökéletesek. A teljes szeretet az Ő szeretete irántunk. Amint megismered az Ő szeretetét, a félelem távozik, akár az ablakon át!
      
A következő versben ez áll: "Mi szeretjük Őt; Mert Ő előbb szeretett minket" Nos, az eredeti görög szövegben az "Ő" szó nincs ott. Csak annyi, hogy "szeretünk, mert Ő előbb szeretett." Mi szeretjük őt, szeretjük egymást, mert ő előbb szeretett minket. Bevallom, kezdő prédikátorként, sajnos azt hirdettem: "szeretnetek kell Istent." "Azért vannak gondjaitok, mert nem szeretitek Istent eléggé."

Csak hogy lássátok, tudok én prédikálni! "Ti, emberek, lagymatagok vagytok semmi szenvedély, semmi tűz! Istent jobban kell szeretni!", és mindvégig a Törvényt hirdettem. Mert a Törvény az, hogy Istent "tiszta szívedből kell szeretni." Én nem tudtam, hogy ezzel az embereket kötelezem valamire, amitől csak bűntudatuk lesz, és elhagyják a gyülekezetet. Nem lázadásból tették, hanem őszinteségből. Azt mondták magukban, "Ezzel felhagyok, mert őszintén, kezdem álszentnek érezni magam. Nem is hiszek rendesen Istenben." Tulajdonképpen, én szinte soha nem beszéltem nekik Istennek irántuk való szeretetéről. Sosem beszéltem, prédikáltam az új szövetségről nekik. És a korábbi mulasztásaim zöme a pulpituson pontosan az, hogy elmulasztottam Jézus szeretetéről beszélni.

A fiatalok közülük nem Jézus ellen lázadtak, hanem a vallás ellen. Mert a Törvénytől senki sem lesz tökéletes. A Törvény csak ítélkezik. A Törvény, az törvény, nem lehet rugalmas. Amint elhajlik, nem lesz az Törvény többé. Kérlek, értsétek meg. "Prince pásztor, én szeretem Istent." "Tiszta szívedből? Teljes lelkeddel? Egész szellemeddel? Minden erőddel?" Nem, ezt a törvényt azért kaptuk, hogy felmutassuk, lássa mindenki, ez a te Istened. Isten így szeret minket, tiszta szívéből, teljes lelkével, egész szellemével, és végül felkiáltott, "Kész!"

Tudjátok, Húsvét éjszaka, vagy inkább az utolsó vacsoránál, Jézus azt mondta tanítványainak: "Egyikőtök elárul ma engem." Biztos emlékeztek rá, hogy Péter Jánosra nézett, aki odahajolt Jézus keblére. Ez a kép csodálatosan fejezi ki azt, hogy függünk az Ő szeretetétől. A szeretet helye a szív és János tudta ennek titkát. Egyik tanításom címe is ez: "János Titka."

Tudjátok, kiderítettem, hogy a Biblia Jánost úgy hívja: "a tanítvány, akit Jézus szeretett." Én sokáig el is hittem, hogy Jézus mind közül Jánost szerette a legjobban, mert "János az a tanítvány, akit Jézus a legjobban szeretett." Addig hittem ezt, amíg rá nem jöttem hogy ez a mondat egyedül János saját evangéliumában létezik.

Mit is csinál itt János? Figyeljetek jól, valami igen erőteljes dolog van ebben. Mit is csinált János?
Hadd magyarázzam el. Jézus mind a 12 tanítványt szerette. Mindet nagyon szerette, csak János ezt tudta is. János Jézusnak, az iránta való szeretetét gyakorolta.

Ez olyasmi.,mint amikor Brian pásztor, Joel Osteen és én, tegnap este egy baráti kavézásra A Gloria Jean's-be mentünk, hova máshova? Ott a legjobb a kávé a Föld nevű bolygón. Bárhol máshol, csak visszacsúszol, és lemaradsz az Isteni Glóriáról! Tehát, látok pár komoly arcot. Csak vicceltem. Tegyük fel, tehát, hogy mindhárman, Brian, Joel, és jómagam, barátian kávézgatunk. Hazamegyek, és feljegyzem naplómba, hogy "ma este, Isten három csodálatos híve épp a Gloria Jean's-ben ült, Pásztor Brian, Pásztor Joel, valamint a 'prédikátor', akit Jézus szeretett." Ebből hányan értitek azt, hogy Jézus mindet szereti, de én ezen kívül az Ő szeretetét is ismerem? Komolyan mondom.

Joseph Prince

Ahogy a sorozatom címe mondja:


"A jó dolgok azokkal történnek,
akik tudják, hogy Isten szereti őket."

Akik tudják és hiszik Isten irántuk való szeretetét.
Körülöttem csodálatos dolgok történnek. Először is, önbecsülésed sosem rendül meg, nem fog azon múlni, hogy ki vagy; nem függ a foglalkozásodtól, vagy azon, hogy sikerülnek-e a vizsgáid, hanem mindig azon, ami rendíthetetlen: Isten irántad való szeretetén.

Tudjátok, Húsvét éjjelén kétféle keresztény volt jelen. Egyik a Péter típusú, akinek a neve azt jelenti, "kő". Ebben az értelemben ő a Törvényt képviseli. Péter tehát a keresztényeknek azt a típusát jelképezi, akiket a törvény kötelez, akik fennen hirdetik az Isten iránti szeretetüket. Ők mondják az Úrnak, "Uram, ha itt mindenki el is árul Téged, én soha nem teszek ilyet, a világ végére is elmegyek, és amerre Te mész, követlek, követlek, akár a végsőkig. Az életemet adnám érted Ó, Uram!" Emlékszel Péterre. Ő azt jelképezi. Ismered az éneket? [ének] És amerre Ő megy, követem, követem... Péter az a típusú hívő, aki azzal dicsekszik, hogy ő mennyire szereti Istent.
János viszont, Jézus kebelére hajtja fejét. Ez a kép jeleníti meg azt, mennyire függ Isten iránta való szeretetétől. Ő testesít meg minden hívőt, aki függ attól vagyis dicsekszik azzal, hogy Isten mennyire szereti őt. Péter azzal dicsekszik, hogy mennyire szereti Istent. János, Jézus keblére hajol, és azzal dicsekszik, hogy Isten mennyire szereti őt.

Egyik a törvény szerint él, másik a kegyelem szerint. Mielőtt az éjszaka véget ért, az, aki azzal dicsekedett mennyire szereti az Urat, megtagadta őt háromszor. Amelyik állította, mennyire szereti az Isten őt, lelki munkát végzett a kereszt lábánál. Minden tanítvány közül ő vol tott. Vigaszt nyújtott a Megváltónak halála perceiben, aki ezt mondta neki: "vigyázz anyámra". Amikor azzal dicsekszel, mennyire szeret Isten, Ő  rendkívüli módon fog használni téged. Amikor azzal dicsekszel mennyire szereted Istent, kudarcra vagy ítélve, még mielőtt véget ér az éjszaka.

Van az a tanításom, a "János titka", ami arról szól, ahol öt esetben megjelenik az a mondat, hogy "a tanítvány, akit Jézus szeretett". Ennek nagyon fontos és csodás előnyei vannak. Például az egyik ilyen az, hogy pont Péter kérdezett rá, amikor Jézus kijelentette, "Egyikőtök el fog árulni ma engem." Péter volt az aki odament Jánoshoz aki Jézus kebelére hajtotta fejét, "kérdezd meg, ki lesz az?" Péter is érezte, hogy kapcsolata Jézussal távolságtartó, de tudta, kit kell erről faggatni. Amikor fennen hirdeted, mennyire szereted Istent, érzed a távolságot.


Ám amikor azt közvetíted,
hogy mennyire szeret Ő téged, akkor közel vagy.

János volt az egyetlen, aki tudta, ki lesz az áruló, - János volt az egyetlen.
Tudjátok ti, hogy Jézus volt a túlfizetés Isten részéről minden bűnünkért? Tudtátok, hogy, ha tudod mit tett Jézus, az olyan, mintha..., mondjuk tartoznék $100,000 összeggel. Akkor jön Brian, - ez most Brian a jövőben, -jön tehát Pásztor Brian, és így szól:

-Mennyivel is tartozik ez a Joseph Prince neked?- megkérdezi a bankban.
-$100 000- mondják neki.
-Tessék, itt van egy millió.
Erre nem volt szükség, csak a szeretetét mutatta ki vele. Remélem értitek?
-Ne, ne, tartsd csak meg.
-De Uram, ez túl sok.
-Tartsa meg adományként a bank részére jótékony célra, vagy bármire.

Érted? Mondom, ez pásztor Brian prédikátor a jövőben, fizet $1 milliót. Hányan is tudjuk, hogy ez a túlfizetés az én 100 000 dolláromért? Ha tudjátok mi is Jézus Krisztus minősége, hogy ki is valójában, akit Isten feláldozott a keresztfán, akkor ő a túlfizetés minden bűnünk miatt. És ezért van az, hogy sokkal, sokkal több, sokkal több marad meg belőle. Ez egy túlfizetés, az Isten szeretete.
Emlékszem, történt egyszer-és ezt nem fogjátok elhinni-éppen a templomba tartottam, hogy Isten szeretetéről prédikáljak. A lényege nagyjából ugyanaz, mint amiről most is beszélek. Aztán, ami történt... Tudom, hogy Isten küldte ezt a tapasztalatot. Ahogy mentem az autóm felé -történetesen kint parkoltam, a szabadban, nem odalenn, egy parkolóházban. Volt egy másik autó is az enyém mellett, és egy férfi meg egy nő éppen afelé az autó felé tartottak, amelyik az enyém mellett parkolt. Amikor a férfi kinyitotta az ajtót, egy nagy csattanást hallottam. 'Durr!' Egyenesen az autómnak. Én pedig épp a templomba tartottam, telve Szentlélekkel. Isten kőkemény prédikálógépe kész volt. Én mentem az ember mögött ő meg csak 'durr!'. Én meg csak néztem. És tudjátok, az a férfi úgy nézett rám, mintha elkövettem volna valamit, majd beült az autójába. A felesége pedig olyan volt, mint egy kis bárány, ő is beült az autóba és elhajtottak. Én meg ültem az autómban, fújtattam dühösen.
Éppen úton voltam a gyülekezetbe. Aztán azt mondtam, "Uram, dühös vagyok!" És akkor azt mondta nekem az Úr: "Tudod-e, hogy szeretem azt az embert? "Persze, csak épp most nem akarok erről hallani." És azt mondta nekem az Isten: "Látod, annak, hogy ő ilyen, az az oka, hogy ő nem tudja hogy valójában mennyire szeretem." Zsörtölődik, dühös, egy megkeseredett ember. "Te most az egyszer hallottad," "Képzeld, ha vele kéne élned, mint a feleségének." És ha már itt tartunk, mondta az Isten, "Az autód miatt ne légy ideges. Adhatok másikat helyette." Mert fiam, tudd meg, hogy szeretlek, és áldott vagy, mert őhozzá képest, te tudod, hogy mennyire szeretlek.

Tudjátok, ezt mondom nektek: a Bibliában ez áll: "Aki a saját fiát nem kímélte", Rómaiakhoz írt 8. levél. "Aki a saját fiát nem kímélte..." Nos, tudjátok, mennyire szerette Isten a Fiát. Isten megnyitotta egyszer a Mennyországot és lenézett a Földre, amikor Jézus vízzel megkeresztelkedett. Csak, hogy mindenki biztosan tudja, hogy őt nem a bűnei miatt keresztelték meg, Isten jól hallhatóan szólt: "Ez az én szeretett fiam, akiben nekem örömöm telik." Isten szerette a fiát, de tudnotok kell, hogy feláldozta értetek. Figyeljetek! "Aki saját fiát sem kímélte, hanem feláldozta miértünk." Hogy is ne adna, vele, önként, ajándékba mondjátok, "önként, ajándékba" bármit? Tetszik ez a,


"Önként, szabadon ad nekünk bármit."

Tehát, ha azt kéred Istentől, hogy megoldódjanak az anyagi gondjaid, de gondolatban azt mondod, hogy talán nem történik meg... talán megtörténik, akkor hadd tegyem ezt helyre, Isten feladta a szeretett fiát, a legjobbat, ami csak volt a Mennyben. Ha Isten visszatartja az anyagi áldást, azzal lényegében azt állítaná, hogy az anyagi áldás Isten számára, többet jelent a fiánál. Mert feláldozta a fiát teérted. Ha egyetlen percig is azt gondolod, hogy Isten visszatart tőled bármi jót, bármilyen áldást, boldog házasságot, egészséget, ha megkérdezed Istent erről kételkedéssel. Hadd tegyem helyre ezt: Ha Isten visszatartotta volna tőled az egészséget, miközben neked adta a fiát, azt jelentené, hogy többre értékeli az egészséget a fiánál. Akkor miért ne adna nekünk önként, ajándékba bármit?

Visszatérve a Jordán folyóra, amikor Jézus feljött a víz alól, és mielőtt bármilyen csodát tett volna -hiszen az első csodája az volt, amikor a vizet borrá változtatta,- mielőtt bármilyen csodát véghez vitt volna, bemerítése után, meghallotta az Atya elfogadását, "Te vagy az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm." Isten nem azért szeret téged, amit teszel, Isten nem a szolgálatodért szeret téged. Jézus nem tett semmit, feljött a vízből és az Atya azt mondta: "Te vagy az én szeretett fiam", és


annak tudatában, hogy Ő Isten szeretett fia,
megtelt élettel, harcolt, hódított, nyert.

Amint tudod, hogy te is Isten szeretett gyermeke vagy, amikor dolgozni mész, az lesz az érzésed, hogy Isten által szeretett személy lépett a szobába. Tudjátok, amikor Jézust szinte azonnal, a bemerítése után Isten elfogadta: "Te vagy az én szeretett fiam." Isten azt mondta neki, "Te vagy az én szeretett fiam." Megkapta tehát az Atyja elfogadását, Hány fiatal szeretné manapság elnyerni és hallani, hogy apjuk elfogadja őket. Az apjuk elfogadása segíti majd őket győzelemre az életben, és az Atya azt mondja: "Te vagy az én szeretett fiam."

Tudjátok mi történt rögtön ezután? Kiment a pusztába, hogy megkísértse a sátán. Most figyeljetek, több éven át olvastam ezt, mígnem egy nap le nem esett szememről a hályog, és láthattam, mit tett az ördög. Az ördög odament Jézushoz. Megfigyeltétek már állandó refrént? A kísértések változnak, ám a refrén állandóan ugyanaz, "ha te vagy az" - hadd próbáljam... "Ha te vagy Istennek fia," bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. "Ha te vagy Istennek fia, változtasd ezeket a köveket kenyérré." És azt észrevettétek, hogy mit tett a sátán? "Ha te vagy Istennek fia," kihagyott egy szót. Melyiket is? Szeretett.

Az Atya azt mondta: "Te vagy a szeretett fiam." Amikor a Sátán odament Jézushoz, kihagyta a "szeretett" szót. Tudjátok, miért? Mert egyetlen kísértés sem lesz hatásos, ha az tudjuk, hogy Isten szeretett gyermeke vagyunk.
Az, hogy a fiatalok manapság feladják az erkölcseiket meg hasonlók, nem azért van, mert rosszak, vagy mert lázadnak. Azért van ez, mert nem tudják mennyire értékesek, milyen sokat jelentenek, és hogy ők Isten szeretett gyermekei. Az embert az apja eltaszíthatja, de az igazi Atyánk fent a Mennyekben teljes szeretetével szeret. Nézd végig az életed nagyítóval és mondd, "Istennek Fia." Mondd!

"Istennek Fia aki szeret engem, énértem feláldozta magát, mintha csak én léteznék egyedül, senki más."

Mindig mondjuk, hogy adnunk kell az Úrnak..., adnunk kell az Úrnak... Őszintén, a nagy adakozók kapnak igazán sokat a gyülekezetben. Minél jobban megtanulsz kapni Istentől, annál képesebb leszel adni is. Ahogy megtanulok elfogadni, úgy tanulok meg adni. Ez nyilvánvaló. Az embereknek ez egy áldás, adni emberek esetében nagyobb áldás. Az Isten esetében, nagyobb áldás kapni. A Szentírásban az áll, hogy "a nagyobb áldja meg a kisebbet". Isten mindig a nagyobb, az áldottabb. Azt akarja, hogy legyünk áldottak. Ám mi szeretnénk az áldást osztó szerepét az áldottaké helyett.
De gondoljunk csak bele. Az Isten szeret adni. Azt mondja, "az ember fia nem azért jött a világra, hogy szolgálják, hanem hogy szolgáljon. Szolgálni akar minket. Emlékezzetek, megmosta a tanítványok lábát. Péter mondta neki: "Uram, hogy tehetsz ilyet? Ezt nem engedhetem." Az Isten azt mondta, "Ha nem moshatom meg a lábad, akkor semmi dolgod velem." Meg akarja mosni a lábad, szolgálni akar téged. Igen, ő az Úr, de adni is akar, megáldani téged, megmosni a lábad. Megengednéd neki? Az Istenünk szeret adni. Minél többet fogadsz el, Ő annál több örömét leli benne!

Emlékeztek arra, amikor lemegy az asszony a kútra, és történt egyszer, hogy Jézus és a tanítványai elérkeztek arra a helyre, Szamária területére. A tanítványok elmentek reggelit vagy ebédet venni Jézusnak. Leült, mivel hosszú volt az út és mert fáradt volt. A kút szélén ült amikor egy Szamária-beli asszony jött. Jézus fáradt volt, elcsigázott, de amikor hozzájött az asszony, Ő meg szolgált neki, az asszony elfogadta. Minél többet fogadott el tőle az asszony- figyeljetek jól, úgy most már egész kútra elegendő víz lett őbenne. Az asszony letette a vödrét.


Kinek kell a vödör, ha ott a kút?

Az asszony visszament Szamáriába és elmondta az ottaniaknak mindazt, mit tett. Jézusról, valamint mindarról, amit Jézus tett. Ekkor visszaértek a tanítványok is az étellel és az ebéddel, és így szóltak, "Uram, hoztunk neked élelmet." Az Úr így szólt: "Olyan eledelem van, amilyenről ti nem is tudtok."
Friss volt és üde, és energikus. Hogy mi történt? Nos, ezt is tudni kell, ez csodálatos. Amikor csak jött valaki -annak ellenére, hogy természetes módon fáradt volt - jött valaki, és elvett tőle, Ő pedig ettől felfrissült. Ez a mi Istenünk. Tudjuk, mint emberi lények, ha valamit elveszel tőlem, akkor legyengülök. Elveszel tőlem valamit, Nyomorult leszek. Ám minél többet veszel el Istentől, Isten egyre erősebb lesz ezáltal. Ilyen értelemben, erősebb. Minél többet veszel el tőle, annál jobban lesz, annál erősebb lesz, és annál frissebb lesz. Végy csak tőle, és annyit vegyél, amennyit csak szeretnél!

Az Úr nem érti ezt, miért nem dicsekedsz az irántad való szeretetével Lakjál jól az irántad való szeretetével, halld meg az irántad való szeretetről szóló üzeneteket. Énekelj dalokat, arról mennyire szeret téged, és élvezd a szeretetét és kegyelmét ami rád árad! És tudjátok, mi lesz? Elkezdesz szeretni, mert először Ő szeretett.

Áldottak vagytok? Dicsérjétek az Urat, halleluja. Ámen, köszönjük, Jézus.


Joseph Prince


forrás: http://www.uzenetek.com/2012/08/joseph-prince-hirdesd-azt-hogy-mennyire.html#ixzz2UHmNbL8u


********************************************************-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.