KENNETH E. HAGIN - A BIBLIAI HIT

Készítette: Ilda Kemi

8. tanulmány: Mit jelent szívvel hinni? (II.)

Róma 10,10

"Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre."

Részletesen megvizsgáltuk az ige első részét: „szívvel hiszünk”. A szívével hisz az ember. Amikor Isten az emberi szívhez szól, nem ahhoz a „pumpához” beszél, amely a véráramlást biztosítva életben tart minket. Nem ehhez a fizikai szervünkhöz, hanem a szellemünkhöz szól, amely az ember lényének a középpontja.

Emlékszem, fiatal koromban hallottam valakit beszélni. Ő ugyan azt állította, hogy prédikál, de valójában egy intellektuális eszmefuttatást folytatott - egyáltalán nem prédikálás; nem az Újszövetség és nem Isten Igéje volt, amit elmondott. Úgynevezett prédikációjában tehát elkezdett gúnyt űzni belőlünk, akik ebben az ódivatú, szívvel érzett üdvösségben hiszünk. Ő betű szerint használta, a 'szív' szót, és azt mondta, ha egy embernek megváltoztatják a szívét, annak szívbaj a vége és halál. Belehal abba, hogy a vére nem kering megfelelően. Azt gondolta, az ember csak értelemből és testből áll. De az ember több, mint test és értelem. Az ember szellem, lélek és test.

Tudjuk, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az ember az élőknek ugyanabba a kategóriájába tartozik, mint Isten. Ha őt Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette, akkor ugyanoda kell hogy tartozzon, ahová Isten. Jézus azt mondta: „Isten Szellem: és akik Őt imádják, szükséges, hogy szellemben és igazságban imádják.” Tudjuk már előbbi tanulmányainkból, hogy a szellem nem azonos az értelemmel. Az értelem a lelki képességek része. Bárki, különösen aki hisz a teljes evangéliumban, tudhatja, hogy mi a szellem, mert amikor nyelveken szólunk, akkor a szívünkből, a szellemünkből szólunk. Tehát szívvel hinni Istenben annyit jelent, hogy a belső emberünkkel, a szellemünkkel hisszük Őt.

Megfigyeltük már azt is, hogy Péter az 1 Péter 3,4-ben szellemünket a „szív elrejtett emberének” nevezi. Itt van megint a „szív” szó, figyeljük meg, hogy Péter ezt „ember”-nek nevezi, mert tulajdonképpen ez a valóságos énünk. A test nem a valóságos énünk, csak a „ház”, amelyben lakunk. Emlékezz vissza arra, amit Pál mondott az 1 Korinthus 9,27-ben: „...Megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” Ha a tested azonos lenne veled, akkor Pálnak azt kellett volna mondania, hogy magát sanyargatja meg és magát teszi szolgává. De azt mondta: „a testemet...szolgává teszem”, a testemet alázom meg. Az „én” a szív elrejtett embere, a szellem, a valóságos személyiség. Azért nevezi a szív elrejtett emberének az Ige, mert el van rejtve a természetes észjárás elől. A Róma 7,22 szellemünket belső embernek mondja. Tehát a „belső ember”, „elrejtett ember” kifejezések Isten meghatározásai az emberi szellemről. Emlékezzetek, hogy igazi valónk a szellem, ennek van lelke, és testben él.

Fizikai lényünkkel a fizikai világhoz kapcsolódunk, szellemünkkel a szellemvilághoz, lelkünkkel pedig az értelmi, a lelki síkhoz. Nem léphetsz kapcsolatba Istennel az értelmeden át vagy a testeden keresztül, csak a szellemeddel kapcsolódhatsz Hozzá. És Isten is a szellemeden keresztül lép kapcsolatba veled. Amikor hallod Isten prédikált Igéjét, ezt a testi füleddel hallod és áthatol a természetes elméden. Emlékszel még, hogy amikor bűnösként hallottad Isten Igéjét, hogyan érintett meg a bensődben, a szellemedben? A Szent Szellem az Ige által szólt a szívedhez, a szellemedhez. Itt van a magyarázat számunkra, az 1 Korinthus 2,14-ben: „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten szellemének dolgait...” Más fordításban: „A természetes értelem nem érti meg Isten Szellemének dolgait, mert azok bolondságok neki, és nem ismerheti meg azokat, mivel ezek szellemi módon ítéltetnek meg.”

Tehát Isten Igéje Isten Szellemétől van, és így Isten Igéje bolondság a természetes észjárás számára. Nem tudod felfogni a Bibliát a fejeddel; szellem szerint kell megértened. A szíveddel érted meg, és ez az oka annak is, hogy el tudsz olvasni bizonyos verseket, bizonyos fejezeteket százszor, ezerszer és nem érted meg a jelentésüket, de azután egy nap, amikor megint olvasod, azt fogod kérdezni: „Hogyhogy nem értettem ezt idáig?” Azért, mert csak ekkor értetted meg a szíveddel is. Isten Igéjének kijelentését a szívedben kell megragadnod. Ezért kell függenünk Isten Szellemétől, hogy Ő mutassa meg és leplezze le az Igét előttünk. Isten Szellemétől kell függenünk, hogy feltárja, megnyissa számunkra az Igét. Tudom, hogy attól, hogy te vagy én mondunk valamit, az emberek nem feltétlenül fogják azt megérteni. Nekem is és neked is Isten Szellemétől kell függenünk, hogy O mutassa meg és bontsa ki az Igét előttük. Néha nagyon nehéz másokat rávezetni egy olyan dolognak a megértésére, amit te már értesz; mert te a szellemedben érted, ők viszont még az értelmükkel próbálják megragadni.

Amikor hónapokig feküdtem a betegágyon, majdnem egész idő alatt azt próbáltam megragadni, hogyan kell a Márk 11,24 alapján eredményesen cselekedni. Ez a vers azt mondja: „Amit könyörgésetekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.” Első alkalommal az ördög megpróbálta elhitetni velem, hogy ez az ige nem azt jelenti, amit mond. De ha nem azt jelenti, akkor Jézus hazudott. Az ördög azt súgta: „Ez az ige nem vonatkozik a természetes, fizikai, anyagi dolgokra; például a gyógyulásra. (Tudjátok, hogy pont gyógyulást kértem.) Ez az ígéret csak szellemi dolgokra vonatkozik.” Nos, be kell vallanom, hogy hallgattam rá, és elhatároztam, hogy elküldetek a pásztorhoz, tőle fogom megkérdezni, mi az igazság. Megkértem nagyanyámat, hogy lépjen kapcsolatba a gyülekezetünk pásztorával. A pásztor megkérdezte, mikor jöjjön, nagyanyám azt mondta: „Legjobb lenne a reggeli órákban, úgy fél 9-kor, mert 10 -re már kábultan fekszik, és nem tudom, meg fogja-e érteni, amit mond neki.” A pásztor tehát megígérte, hogy ott lesz, de hála Istennek, sohasem lépte át a küszöbünket. Sírtam emiatt, mert nagyon megbíztam benne és abban is, hogy tudja, mi van a Bibliában. De miután meggyógyultam és visszamentem a gyülekezetbe, megtudtam, hogy mit gondolt. És tudjátok: jó volt, hogy akkor nem jött el, mert még hittem volna neki. Azt mondta: „Ennek a szegény fiúnak a sok fekvés ráment az agyára.” Milyen csodálatos lenne, ha több ilyen „agyzűröm” lehetne, mert mihelyst az elmémet megtámadta ez a „baj”, a bénaságom azonnal elmúlt; ahogy az elmém „megbetegedett”, szívbetegségem elhagyott. Dicsőség Istennek! Meggyógyultam és felkeltem a szenvedés ágyáról.

Nagyanyám megígérte: „Elmegyek és keresek egy másik szolgálótestvért, aki ugyanolyan gyülekezethez tartozik, mint te és anyád.” Ebben is nagyon bíztam. Tehát elment, a pásztor azt felelte: eljön. De hála Istennek, ő sem tette be soha hozzánk a lábát. Megint sírtam, de azóta meggyőződtem arról, hogyha Istennek volt egyáltalán valamilyen köze ezekhez az emberekhez, akkor Ő akadályozta meg őket abban, hogy eljöjjenek; különben elhittem volna, amit mondanak.

Végül nagynéném, aki egy másik egyházhoz tartozott, megígérte, hogy az ő pásztora eljön hozzám. Ez rögtön felvillanyozott, mert hozzájuk jártam vasárnapi iskolába és már ismertem azt az embert. Nem nagyon hittem, hogy eljön, de egy nap mégis hallottam, hogy megérkezett. Nem láttam valami jól és többnyire nem is hallottam jól, de abban a pillatnatban, amikor megütötte fülemet a hangja, tudtam, hogy ő az. Megdobbant a szívem. Megláttam az arcát, ahogy fölém hajolt, és éreztem, hogy megfogja a kezem. Hozzám hajolt, így láthattam őt. Részlegesen béna voltam; a nyelvem sem működött jól, a torkom is részben béna volt, tehát időbe telt, amíg meg tudtam szólalni, sőt gyakran többször is el kellett ismételnem, amit mondani akartam.

Arra próbáltam megkérni, hogy lapozza fel az én Újszövetségemet, olvassa el a Márk 11,24-et és mondja meg nekem, hogy azt jelenti-e valóban, ami ott áll. Nem furcsa, hogy valakit meg kell kérdezned, vajon Jézus komolyan gondolta-e amit mondott? Küszködtem, hogy megértessem magam, és ha elég ideig várt volna, talán meg is értett volna, de mielőtt még ki tudtam volna fejezni, amit akartam, megveregette a kezem és hivatalos hangon ennyit mondott: „Légy türelmes fiam, néhány nap, és az egésznek vége.”

Jól megkaptam a választ. Tudjátok, rögtön olyan sötét lett a szobában. Kezemet visszatette a mellemre, megfordult és kiment. Egy szavamat sem értette meg, és elfojtotta az egyetlen világosságomat. Általában nem hallottam jól, de azt hiszem az ördög aznap nagyon éles hallást kölcsönzött nekem. A másik szobában köré gyűlt a család, és hallottam, ahogy imádkozik. „Atyánk, imádkozunk, hogy segítsd ezt a nagyapát és nagyanyát, akiknek nemsokára el kell szakadniuk az unokájuktól.” Valami felágaskodott bennem. Nem tudtam hangosan kiáltani, de olyasmit éreztem, mint az a rosszcsont, akit az iskolában sarokba állítottak és így vágott vissza: „Kívülről állok, de belül ülök.” így a bensőmben szó szerint felordítottam: „Azért se haltam még meg!” Ő tovább imádkozott: „Drága Istenem, áldd meg ezt a drága anyát, készítsd fel az ő szívét a sötétség órájára, mely közéig, hogy úrrá legyen rajta.” A bensőmben megint felordítottam: „Még nem vagyok halott!” Végül elment.

Szeretném, ha tudnátok, hogy egy hónapig úgy feküdtem ott, hogy elő sem vettem a Bibliát. Ez az ember teljesen kihúzta a talajt a Iában alól és elfojtott minden fényt. Több mint egy hónapig rá sem néztem a Bibliára. Végül, amikor aztán a kezembe vettem, a Márk 11,24-hez lapoztam és azt mondtam: „Drága Úr Jézus, én most úgy veszem ezt az igét, ahogy ez szól, és ha te nem hazudtál, akkor felkelek a betegágyról, és ha nem kelek fel a betegágyról, ez azért lesz, mert Isten Fia valótlanságot állított, akkor pedig el kell dobnom az Újszövetséget.” De az az igazság, hogy tizenegy hónapig feküdtem még ott, mielőtt valóban felkeltem. Gondolkodtam, elmélkedtem ezen az igén, imádkoztam és biztos voltam abban, hogy Isten meggyógyított. De megint magamra néztem, és láttam, hogy nem vagyok jól. Ahogy már mondtam egyszer, az Igét szellemi módon kell megértenünk. Az Ige Isten Szellemétől ihletett, régi idők szent emberei írták, úgy, ahogyan a Szellem indította őket.

1934 augusztusának második keddjén, kb. reggel fél 9-kor, ahogy ezen az igén elmélkedtem, hirtelen megértettem, hogy mit mond. Felragyogott a fény! Olyan volt, mintha valaki világosságot gyújtott volna bennem. Újra meg újra elmondom, de látom, hogy egyre többen vannak, akik megértik. „Amit könyörgéstekben kértek...”: ez pontosan azt jelenti, amit mond; [amikor imádkoztok...]: akkor, azonnal, abban a pillanatban; „higyjétek, hogy megnyeritek, és meglesz néktek.” Mindennapos szóhasználattal ez így lenne: „Hinned kell, hogy már megkaptad, mielőtt valóban megkapod.” Tehát azt mondtam: „Uram, értem már, hogy mit kell tennem. Értem már, hogy mi a kötelességem. Hinnem kell most, amikor még itt fekszem a hátamon, hogy már meggyógyultam a paralízisből.” Ez nem a jövőben fog megtörténni. Sokam tesznek ilyen megvallást: „Hiszem, hogy Isten majd meggyógyít.” Ez nem újszövetségi hit. Tudom. Ott feküdtem egy évig, ugyanezt hittem, és nem történt semmi. Nekem hinnem kell, amikor a szívem még rendetlenül ver, hogy már meggyógyult. Figyeljétek meg, hogy Jézus mit mondott: „higyjétek, hogy megnyeritek, és meglesz néktek.” A legtöbb ember először meg akarja kapni és csak azután tudja elhinni, hogy megvan. De te először higgy, és így megkapod. Lehet,hogy még mindig nem érted, de mondtam, hogy a fejeddel nem is értheted meg a Bibliát. Isten Szellemének dolgai ostobaságok a természetes észjárású embernek. A Biblia Isten Szellemétől íródott. Az Igét szellemi módon kell megítélned, a szelle-meddel kell megragadnod.

Abban a pillanatban, amikor erre rájöttem, elkezdtem az Ige alapján cselekedni. Több módja van annak, ahogyan az Ige alapján cselekedhetünk, de az egyedüli módja, ahogyan én abban a pillanatban cselekedhettem, az volt, hogy felemeltem a kezem, és dicsértem Istent az 0 Igéjéért: „Köszönöm Istenem, hogy hiszek. Hiszem, hogy a paralízisem meggyógyult! Hiszem, hogy a testem egészséges!” Természetesen abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam, az ördög azonnal megkísértett. Azt mutatom most meg nektek, hogy mit jelent szívvel hinni. Azt jelenti: a szellemünkkel hinni. Az ördög tehát azonnal megkörnyékezett: „Jól nézünk ki: te azt állítod magadról, hogy keresztény vagy, mégis hazudozol!” De Jézus azt mondta: „higyjétek, hogy megnyeritek, és meglesz néktek.” Hidd, hogy megkapod és azután lesz meg, amit kívántál. A magyarázó fordítás azt mondja: „Mert ez okból mondom néktek, hogy amit csak imában kértek, higgyetek, bízzatok, legyetek bizonyosak abban, hogy az megadatik néktek, és meg is kapjátok.” Tehát mikor kapjátok meg? Miután már biztosak vagytok abban, hogy a tiétek. Értitek? Nagyon sok ember vár, hogy előbb megkapja és azután akar benne hinni, amikor már meg is lesz. így lehet ezt a legegyszerűbben kifejezni. Látjátok tehát, hogy a szívvel való hit a szellemmel való hitet jelenti. De hogyan nyer a szellemünk hitet? A válasz benne van Isten Igéjében: az Igén keresztül nyeri meg azt. A Máté 4.4-ben ez áll: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.” Itt tehát szellemi táplálékról olvasunk. Jézus egy mindennapos kifejezéssel közvetít egy természetfölötti tartalmat. Ahogyan elmélkedünk az Igén, szellemünk feltöltődik meggyőződéssel, bizalommal. Az Ige a szellem és a hit tápláléka.

Sok éve járok hitben pénzügyeink és más anyagi szükségeink területén. Amíg a gyermekeink kicsik voltak, az ő mindenfajta testi problémáikért is én gyakoroltam hitet, de miután felnőttek, már a sajátjukat kellett használniuk. Amikor gyülekezeti pásztor voltam, nem fogadtam el fizetést, hanem azt mondtam, Istenre akarom bízni, mennyit akar adni. Nem rendeztem gyűjtést, hanem hagytam, hogy mindenki a saját elképzelése szerint adjon. Az ő dolguk, nem az enyém. Majdnem tizenkét évig voltam pásztor és soha nem fogadtam el rendszeres fizetést. Nem mondom, hogy baj, ha valaki elfogadja, de én nem ezt tettem. Már sok éve vagyok a szolgálatban, és természetesen folyamatosan hitben járok minden anyagi és személyes szükségemben.

Tudom, hogy Isten Igéje az a táplálék, amely felépíti a szellemet. Isten Igéje az a táplálék, amely megerősíti szellemünket és nyugalmat, biztonságot ad neki. Szívvel hinni azt jelenti, hogy hiszünk, attól függetlenül, amit a testünk vagy az érzékszerveink mondanak nekünk. Tudjuk, hogy a testi ember abban hisz, amit a testi szemével lát, fülével hall vagy amit az érzései mondanak neki. De a szívbéli hit Isten Igéjében hisz, és nincs tekintettel a látásra, a hallásra, az érzésre.

Vannak, akikért újból és újból és újból imádkozni kell. Nem mondom, hogy nem szabad visszajönnöd és másodszor is imát kérned a gyógyulásodért. De nem újra és újra és újra. Azoknak, akikért újból és újból imádkozunk, és mégsem kapják meg a gyógyulást, nincs hitük az Igében. Csak természetes emberi hitük van, mivel nem látják, hogy meggyógyultak, és amíg nincs erről valamilyen fizikai bizonyítékuk, addig nem is hiszik el. Először higyjünk Isten Igéjében, és a fizikai bizonyíték majd gondoskodik magáról. Ne aggódjatok!

Hitünket arra kell alapoznunk, amit az Ige mond. Tehát a teljes szívből való hit azt jelenti, hogy a szellemünkkel hiszünk. Figyeljétek meg ezt a verset a Példabeszédek 3,5-ben: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből [szívedből] (ismét itt van a szív szó); a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” A legtöbb ember szorgarrnasan alkalmazza ezt, csak épp fordítva: teljes mértékben az értelmükben bíznak, és nem támaszkodnak a szívükre. Valahogy úgy gyakorolják a hitet, ahogy a Jakab levél említi: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.”Sokan gyakorolják ezt is, csak épp fordítva. Gyorsak a szólásra és a haragra, és lassúak a hallásra. Ez tehát mégsem ugyanaz, mint amit Jakab mond. Az Ige a Példabeszédekben így folytatódik: „Minden útjaidban megismerd Őt; akkor Ő igazgatja a te útjaidat. Ne légy bölcs a magad ítélete szerint.” Azaz: Ne légy bölcs a természetes emberi tudásban, ami téged arra vezet, hogy Isten Igéjétől függetlenül cselekedj, hogy elutasítsd azt. Az Újszövetséghez lapozva párhuzamos igét találunk a 2 Korinthus 10,4-5-ben: „Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek [Isten által], erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat [képzelődéseket, kitalálásokat] - (a magyarázó fordításban ez áll: lerontván érveléseket, vitákat, okfejtéseket, okoskodásokat) - és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emelte-tett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.”

Emlékszem, amikor lejöttem a gyötrelem ágyáról és visszamentem a középiskolába, pontosan olyan magas voltam, mint most, de csak 45 kilót nyomtam. „Sétáló Csontváznak” neveztek. Egy nap az igazgató behívott az irodájába és így szólt:

•

Komolyan gondolod, hogy iskolába kell járnod? Minden tanárnő halálra van rémülve, hogy egyszer holtan rogysz

össze az osztályban. Megkérdezték a doktort, és ő mondta, hogy valószínűleg ez fog történni; mire halálra rémültek. Az a helyzet, hogy én magam is beszéltem már az orvossal és nekem is mondta, hogy semmiképpen sem kellene két mérföldet gyalogolnod az iskoláig és ott lépcsőn járnod. Azt mondja, téged csak az akaraterő tart fönn, és a legjobb esetben még 90 napod van hátra. Még most is azt hiszed, hogy járhatsz iskolába?

•

Mr. Smart, - feleltem erre -, én nem akaraterővel tartom magam, hanem hitben járok.

Elmondtam neki, amit az'Úr Jézus Krisztus mondott, amikor a földön volt, a Márk 11,24-ben. „Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy megnyeritek, és meglesz néktek.” Nem vitatkoztam vele az isteni gyógyulásról, hanem csak beszéltem egy keveset az imáról és a hitről:

- Hiszem, hogy meggyógyult a szívem és az egész testem, és nem akaraterővel vagyok fönn, hanem hitben járok.

És tudjátok, az az ember sírni kezdett, és azt mondta:

•

Fiam, ha ez így van, akkor egy percig sem állok az utadba. S bár nem értelek, de ha jönni akarsz, csak gyere nyugodtan. Majd szólok a tanároknak, és mindent meg fognak tenni, amit tehetnek. Azt feleltem erre:

•

Hiszem, hogy megvan, amiért imádkoztam, hiszem, hogy megkaptam, amit kértem.

•

Nos fiam - válaszolta -, én nem gördítek akadályt az utadba. Telefonáltam az édesanyádnak és megkérdeztem, nem kellene-e kivenni téged az iskolából, és ő is ugyanezt mondta: „Mr. Smart, nem az akaraterő tartja, ő hitben jár, és a hite ki fog tartani.”

- így lesz uram - zártam le a beszélgetést.

Nem tudatosan ugyan, de ezzel mégis az ellenség kezére játszott, és bizony akadályokat gördített az utamba, mert felajánlotta: „Beszélni fogok minden tanároddal, és ahányszor csak akarsz, kimehetsz az osztályból egy kis friss levegőt szívni, vagy vizet inni. Vagy egyszerűen fogd magad és menj haza, hajói esik. Engedélyt kapsz mindenre. Nem kell senkitől elkéredzkedned, csak tedd azt, amit akarsz.” Emiatt nagyon könnyen elbukhattam volna a hitben. Ha egy órát is elmulasztottam volna, ha csak egyszer is meggondoltam volna magam és nem mentem volna fel a lépcsőn, az már megingás lett volna. így tehát egyetlen órát sem mulasztottam. Bár amilyen gyenge voltam, mikorra a délutáni órák következtek, nagyon könnyen otthagyhattam volna őket, de soha egyet sem blicceltem el.

Ám az ördög jó matematikus. A legnehezebb küzdelmeim, harcaim éjszaka voltak. Miután lefeküdtem aludni, megszólalt: „Nos fiú, ennyi és ennyi napod van hátra. Ne felejtsd el, mit mondott a doktor: mindössze 90 nap.” Minden éjszaka elmondta, mennyi van még hátra. Néha órákig gyötrődtem, hogy ezeket a képzeteket elhessegessem és ez nem volt mindig könnyű. Emlékszem, egyszer talán egy órát sem aludtam egész éjszaka a harc miatt. De hála Istennek, hogy mégis lehetséges lerontani az okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és lehetséges foglyul ejteni minden gondolatot a Krisztusban. Tehát minden gondolatot foglyul ejtünk, hogy engedelmeskedjék az Igének, és Krisztus az Ige. így elkezdtem aszerint gondolkodni, amit az Ó Igéje mond, és azt mondtam: „Nem ördög, én tisztelem és nagyra értékelem a doktort, sőt jobban becsülöm, mint bármelyik másik orvost. Egy nap eljött, leült az ágyam szélére és elmondta az igazat; hogy sem ő, sem más orvos nem tehet semmit, hacsak egy magasabb erő be ne avatkozik. De nem az számít, hogy egy magasabb erő beavatkozik-e vagy sem, hanem hogy hiszel-e Istenben. Értékelem, hogy őszinte volt, nem kertelt. Nagyra becsülöm tehát, és mindazt, amit értem tett. Soha nem számított fel egy pennyt sem, és mindig jött, amikor hívtuk. De én az Ige világosságában járok, és az Ige azt mondja, hogy Isten meghallgatott; én meggyógyultam. Az Ige azt mondja, hogy én már megkaptam a gyógyulásom, és én hiszek az Igében.”

Barátaim, ez nagyon fontos: ha hitben akarunk járni, akkor az Igének mindennél nagyobb tisztességet kell adnunk, és mindenek fölé kell rendelnünk, legyen az bármilyen tudomány: akár a miénk, akár valaki másé. Emlékeznünk kell arra, hogyha teljes szívünkkel bízunk Istenben, akkor csendesség és békesség költözik a szellemünkbe. A Zsidó levél írója azt mondja: „Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba.” Amikor Isten azt mondja az 0 Igéjében, a Filippi 4,19-ben: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő dicsőségének gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” -, akkor mi tudjuk a szellemünkben, hogy mindaz, amire szükségünk van, meglesz, és nem aggodalmaskodunk, nem ide-geskedünk. Mert ha aggódunk, idegeskedünk, akkor nem hiszünk. Szívünk felbátorodik, ahogy az Igét olvassuk. Ahogy elmélkedünk rajta, bizonyosságunk elmélyül. Ez a bizonyosság a szellemünkben független a mi emberi okoskodásunktól, tudásunktól. Sőt ellentmondhat az emberi okoskodásnak, ellentmondhat a fizikai bizonyítékoknak is. de a szívvel való hit azt jelenti, hogy függetlenül attól, amit a test mond, hiszünk. Ezt gyakoroltam mint baptista és mint teljes evangéliumi prédikátor is, és mindenkor bevált. Isten Igéje beválik, bárki is légy.

Emlékszem, egy este, istentisztelet után lekapcsoltam a villanyt a gyülekezeti teremben, ám ahelyett, hogy lementem volna a lépcsőn, leugrottam a kertbe. Ahogy ugrottam, belebotlottam valamibe a földön, elestem és kibicsaklott a lábam. A bokám olyat reccsent, mintha egy puskát sütöttek volna el, és tudtam, hogy eltört. Attól a pillanattól fogva nem tudtam ráállni a lábamra, nem tudtam a földet sem érinteni, így fél lábon elugráltam a lelkészlakig, kinyitottam az ajtót és bementem. Feleségem megkérdezte:

•

Mi törént?

•

Azt hiszem, eltörtem a bokám. Kiugrott és megsérült.

Láttam, hogy megdagadt. De nem tudtam pontosan, eltört-e vagy sem, bár az biztos, hogy nagyon csúnya formát öltött. Elkezdtem megemlékezni arról, amit Isten Igéje mond. Felhívtam Isten figyelmét arra a tényre, amit a szemem látott és érzékeim mondtak, tehát, hogy a bokám eltörhetett, és ez komoly dolog. Valóban nagyon fájt és gyötört. De felhívtam Isten figyelmét és az ördög figyelmét arra a tényre is, amit Isten Igéje állít arról, hogy meggyógyultam. Tudom, hogy a természetes szinten élő emberek, sőt még azok a teljes evangéliumi emberek is, akik természetes módon gondolkodnak - és a legtöbben ezt teszik -azt gondolják ilyenkor, hogy elment az eszed. Kénytelenek ezt gondolni. Hála Istennek, har-minc éve egészséges vagyok! ígyhát másnap reggel felkeltem és majdnem száz mérföldet vezettem egyhuzamban.

Több embertől hallottam egy szolgáló-testvér bizonyságáról. Egy ifjúsági táborban történt, hogy egy alkalommal, ami-kor fociztak, belecsúszott az árokba és eltört a bokája. A csont egy része ki is állt a bőréből. A többiek azt mondták, legjobb lenne bevinni a városba az orvoshoz. Az egyik testvér azonban megkérdezte, nem kíván-e inkább mennyei elsősegélyt. Ő azt mondta, hogy valóban inkább Istentől szeretné a gyógyulást. „Rendben van - mondta a testvér -, megkaphatod.” És elkezdett arról beszélni, milyen törött csontokat látott már meggyógyulni. Testvérünk ott ült tehát az árokparton, hajigálta azt az embert, és teljesen levette figyelmét a bokájáról és a lábáról. Azután ez az ember megkérte, hogy álljon fel, de abban a pillanatban, ahogy törött lábát a földre tette, elájult és elesett. A másik magához térítette, és beszélt még negyven percig, azután újra felállította az egészséges lábára, de ő megint elájult, amint a sérült lábára nehezedett. A másik megint fölélesztette és azt mondta: „Valahol eltévesztjük a dolgot. Istenem, hol rontjuk el?” Hirtelen felkiáltott: „ Ó, már értem, értem! Ezúttal, amikor felállsz, ne az ép lábadra állj. Állj rá a sérültre!” És a mi testvérünk egy cseppnyi fájdalmat sem érzett, mert abban a pillanatban tökéletesen meggyógyult.

A szívből származó hit független az érzéki tudástól. Szeretnék elmesélni valamit, amit ezek a régi, idős keresztények tudtak. Dr. L. Yoeman - és az ő könyvei a legjobbak, amiket valaha is olvastam a gyógyulásról -, hogy Isten gyönyörködik gyermekeiben, amikor azok kilépnek a fájdalom űre fölé, amikor semmi nincs a lábuk alatt, csak Isten Igéje. Azután így folytatja: „Azt keresni, hogy Isten meggyógyít-e: bűn.” Egy testvér mesélte, hogy járt ennek a hölgynek a bibliaóráin és látta, hogy mindig imádkozott a hallgatókért és gyógyító szolgálatokat tartott az osztályban. „Odamentem és megkértem, hogy imádkozzon értem” - mesélte.

•

Miért imádkozzam? - kérdezte a testvémő. Nagy bátorsággal és hatalommal beszélt.

•

Szeretném, ha a meghűlésemért imádkoznál.

•

A meghűlésedért... Nos, ha az a te meghűlésed, akkor semmi haszna imádkozni. Már megbarátkoztál vele, így nem gyógyulhatsz meg. De ha az ördög meghűlésétől akarsz megszabadulni, akkor imádkozhatunk.

•

Én így értettem - felelte a testvér.

•

Akkor azt mondd, amire gondplsz - hangzott a válasz.

Tudjátok már az okot, ami miatt sokan vereséget szenvednek? Elfogadják a bajt és azt mondják, az a sajátjuk. De az 1 János 4,4-ben az áll, hogy aki bennünk van, az a nagyobb. Felkel a bensőnkben, és tudjuk, hogy legyőzhetetlen-né válunk. Tudjuk, mert elhisszük!