Ige: A KÍMÉLET ÉS SZERETET SZAVAI

2 Kor. 2,1 Azt tettem pedig fel [úgy döntöttem] magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal. [szomorúságotokra]^*

*Az apostol ezt kérdezi a Korinthusban élő hívőktől: „Mit akartok? Vesszővel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek szellemével?” (1 Kor. 4,21)

2 Kor. 2,2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, aki megvidámít [megörvendeztet; földerít; fölvidít] engem, hacsak az nem, akit én megszomorítok?

2 Kor. 2,3 És azért írtam néktek éppen azt [a levelet is], hogy mikor oda megyek [megérkezem], meg ne szomoríttassam azok miatt [szomorúság ne érjen azok részéről]^* akiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.

^*Mert: „...félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek.

Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek, úgyhogy amikor odamegyek, ismét megaláz engem az én Istenem nálatok, és megsiratok sokakat azok közül, akik korábban vétkeztek, és nem tértek meg abból a tisztátalanságból, paráznaságból és kicsapongásból, amelyet elkövettek” (2 Kor. 12,20-21)

 „Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek a szerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott” (2Kor. 13,10)

2 Kor. 2,4 Mert sok szorongattatás [gyötrődés] és szívbeli háborgás [szorongás; aggodalom] között írtam néktek sok könnyhullatással [szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sűrű könnyek között], nem hogy megszomoríttassatok [nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek], hanem hogy megismerjétek azt a [(agapé): Isten szerinti] szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem. [amely bennem különösen nagy irántatok]

2 Kor. 2,5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat^*

^*Amivel megszomorította valaki az apostolt, arról így ír: „Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él” (1Kor. 5,1)

Pedig ő már írt erről: „Mert nem írtunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni” (2Kor. 1,13).

És amit megírt, az nem más, mint Isten kijelentett útmutatása: „… ne régi kovásszal (a régi romlott természettel) ünnepeljünk, sem rosszaságnak [álnokságnak] és gonoszságnak [(ponéria): romlottság] kovászával, hanem tisztaságnak [(eilikrineia): egyeneslelkűség; napfény-tisztaság; őszinteség; nyíltszívűség] és igazságnak [(aletheia): valóság, Isten Igéje] kovásztalanságában. [(adzümosz): kovásztalan, azaz: nem romlott, nem megrontott]” (1 Kor. 5,8)

Mert:  „Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti” (Gal. 5,9)