jános evangélium 6. fejezet: Az örök élet beszéde (szerkesztett)

Ján. 6,1 Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren [Jelentése: csekély, alacsony, megvetett, a pogányok körzete], a Tiberiáson [jelentése: a Tiberből (mint a folyók istenéből)] túl.

Ján. 6,2 És nagy sokaság [nagy tömeg] követé [(akolútheó): csatlakozott hozzá, és kísérte] őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken [vagyis ahogyan a betegeket meggyógyította]

Ján. 6,3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.

Ján. 6,4 Közel vala pedig húsvét [(paszkha): a pászka], a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] ünnepe.

Ján. 6,5 Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság [nagy (nép)tömeg közeledik], és jő hozzá, monda Filepnek [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli]: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?

Ján. 6,6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar [hogy mit szándékozik] vala cselekedni.

Ján. 6,7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár [a dénár római ezüstpénz. Értéke egy munkás napszámának felelt meg] áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset [hogy mindegyiknek jusson egy-két falat].

Ján. 6,8 Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére:

Ján. 6,9 Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két [sózott] hala; de mi az ennyinek?

Ján. 6,10 Jézus pedig monda: Ültessétek [vagyis telepítsétek] le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének [letelepedtek a fűbe] azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.

Ján. 6,11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a [sózott] halakból is, amennyit akarnak vala.

Ján. 6,12 Amint pedig betelének [és jóllaktak], monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen [és semmi ne menjen kárba].

Ján. 6,13 Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után.

Ján. 6,14 Az emberek azért látva a jelt [a csodát], amelyet Jézus tőn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta [(prophétész): Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, aki Tőle vesz Igéket, és az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy], aki eljövendő vala a világra.

Ján. 6,15 Jézus azért, amint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.

Ján. 6,16 Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a tengerhez,

Ján. 6,17 És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba [Jelentése: Vigaszfalva]. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.

Ján. 6,18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala, [mert erős szél fújt, és a hullámok egyre magasabbak lettek].

Ján. 6,19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének [kb. 5-6 km-re, tehát a tó közepe táján voltak], megláták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.

Ján. 6,20 Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!

Ján. 6,21 Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének.

Ján. 6,22 Másnap a sokaság, amely a tengeren túl [vagyis a túlsó parton] állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, amelybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el,

Ján. 6,23 De jöttek más hajók Tiberiásból [jelentése: Tiberből mint a folyók istenéből] közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:

Ján. 6,24 Mikor azért látta a sokaság [a néptömeg], hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], keresvén Jézust.

Ján. 6,25 És megtalálván őt a tengeren túl [vagyis a túlsó parton], mondának néki: Mester [vagyis Rabbi], mikor jöttél [és hogy kerültél] ide?

Ján. 6,26 Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket [(szémeion): és csodákat] láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.

Ján. 6,27 Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. [Más fordítás: Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten].

Ján. 6,28 Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük [hogy Istennek tetsző dolgokat tegyünk]?

Ján. 6,29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga [és a Neki tetsző dolog], hogy higyjetek abban, akit ő küldött.

Ján. 6,30 Mondának azért néki: Micsoda jelt [és milyen csodát] mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?.

Ján. 6,31 A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.

Ján. 6,32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi [(aléthinosz): valóságos; a valódi] mennyei kenyeret.

Ján. 6,33 Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak [(koszmosz): a  teremtett világnak, a látható világnak].

Ján. 6,34 Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!

Ján. 6,35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere [ho artos ho zón: az az élővé tevő hatalom]; aki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.

Ján. 6,36 De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.

Ján. 6,37 Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem [azt én nem küldöm el, és semmiképpen nem taszítom el].

Ján. 6,38 Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.

Ján. 6,39 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.

Ján. 6,40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt az utolsó napon.

Ján. 6,41 Zúgolódának azért a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak; judaisták] ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.

Ján. 6,42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?.

Ján. 6,43 Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!

Ján. 6,44 Senki [(údeisz): vagyis egyetlen egy férfi, vagy nő] sem jöhet én hozzám [(dünamai): mert nem képes rá], hanemha az Atya vonja [(helküó helkó): és vonzza] azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon [(eszkhatosz): vagyis az ember életének utolsó, végső napján].

Ján. 6,45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért [(ún): valóban] az Atyától hallott, és tanult [(manthanó): és megértette, amit tanult], én hozzám jő.

Ján. 6,46 Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van [aki az Atya mellől származik], az látta az Atyát, [annak volt alkalma látni az Atyát].

Ján. 6,47 Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete [vagyis természetfeletti élete, az életnek egy más létezési formája] van annak.

Ján. 6,48 Én vagyok az életnek kenyere.

Ján. 6,49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.

Ján. 6,50 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.

Ján. 6,51 Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én (hús)testem, amelyet én adok a világ életéért.

Ján. 6,52 Tusakodának azért [és vitatkozni kezdtek] a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] egymás között, [és ezt kérdezték]: mondván: Mimódon adhatja ez nékünk [enni] a (hús)testét, hogy azt együk?

Ján. 6,53 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának (hús)testét, és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.

Ján. 6,54 Aki eszi az én (hús)testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.

Ján. 6,55 Mert az én (hús)testem bizony [valóságos] étel és az én vérem bizony [valóságos] ital.

Ján. 6,56 Aki eszi [megrágja] az én (hús)testemet, és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban [mert az énbennem marad, és én őbenne].

Ján. 6,57 Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.

Ján. 6,58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott  alá; nem úgy, mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának [mert ez a kenyér másként hat, mint az atyáitok kenyere]: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké.

Ján. 6,59 Ezeket mondá a zsinagógában, amikor tanít vala Kapernaumban.

Ján. 6,60 Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?

Ján. 6,61 Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, felháborít]?

Ján. 6,62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani [vagyis felemelkedni, felmenni] oda, ahol elébb [vagyis előzőleg] vala?!.

Ján. 6,63 A Szellem az, aki megelevenít, [aki (dzóopoieó): életet ad, életre kelt], a (szarx: hús)test nem használ semmit: a beszédek [(rémák): a kijelentések], amelyeket én szólok néktek, Szellem és [halhatatlan] élet.

Ján. 6,64 De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja [aki ki fogja szolgáltatni] őt.

Ján. 6,65 És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám [(dünamai): senki sem képes rá hogy hozzám jöjjön], hanemha az én Atyámtól van megadva néki.

Ján. 6,66 Ettől fogva sokan visszavonulának [(aperkhomai): eltávoztak, és visszahúzódtak] az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.

Ján. 6,67 Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?

Ján. 6,68 Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde [(rémája): Igéje] van te nálad.

Ján. 6,69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia [az Istennek Szentje].

Ján. 6,70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló; vagyis a Sátán].

Ján. 6, 71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta [ez (melló:) készült] őt elárulni [(paradidómi): és kiszolgáltatni], noha egy volt a tizenkettő közül.