Ismerd fel, ha segítségre van szükséged!

...Mózes kezei elfáradtak... Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik errõl, a másik amarról..." (2Mózes 17:12)

Szeretjük azt gondolni, hogy egyedül is elboldogulunk mindennel, de bölcs dolog tudni, hogy mikor van szükségünk segítségre.

Amikor Izráel Amálék ellen harcolt, valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt fölényben, de amikor leeresztette a kezét, az ellenség kezdett felülkerekedni. Mózes azonban, mint mi mindannyian, ember volt, és kezei elfáradtak". Ezért Áron és Húr fogtak egy követ, ráültették Mózest, aztán odaálltak a két oldalára, és tartották a kezét. Isten nem csupán gyõzelmet adott Izráelnek azon a napon, de Mózesnek is megmutatta, hogy vannak idõk, amikor mindannyiunknak szükségünk van segítségre.

Egy lelkipásztor ezt mondta: Emlékszem egy idõre, amikor mélyen elcsüggedtem... azt kérdeztem, vajon én vagyok-e a megfelelõ ember arra, hogy ennek a gyülekezetnek a pásztora legyek... Egy barátom megérezte elkeseredettségemet... elhívott egy kávéra és meghallgatta aggodalmaimat. Nem sajnálta az idõt, hogy emlékeztessen mindarra, amit Isten végzett engem használva... segített visszaszerezni az elvesztett perspektívát. Az együtt töltött idõ végére úgy éreztem, felbátorodtam, és kész vagyok folytatni... mindig hálás leszek neki azért, ahogy »tartotta a karjaimat«."

 Sokan vagyunk úgy, hogy könnyebbnek érezzük segítséget nyújtani, mint segítséget elfogadni. Néha a segítség elfogadása azt jelenti, hogy lemondasz a mártír- vagy áldozatszereprõl, lebontod a függetlenség falait, amelyet évek alatt építettél fel, és beengeded az embereket, hogy ott lehessenek számodra. Ha most magadra ismertél, imádkozz így: Uram, tudod, hogy hajlamos vagyok csak magamra számítani. Segíts, hogy el tudjam fogadni az ajándékot, amit te adtál azokban az emberekben, akik segíteni és bátorítani akarnak!"