2013. április 2.

Amikor a Szent Szellem megérint…


Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? (ApCsel 2:37)

Az első pünkösd alkalmával a Szent Szellemmel megtelt Péter prédikálni kezdett egy több ezres tömeg előtt. De a Szent Szellem nemcsak az igét hirdető Péterben munkálkodott, hanem a hallgatóságban is. Ugyanis ezt olvassuk: Amikor ezt hallották,mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Tehát nem arról van szó, hogy elment a hallgatóság szíve és füle mellett, ami elhangzott, hanem megérintette őket. Magukra vették a Péter igehirdetésének üzenetét.

Testvérem! Amikor téged szíven talál, megérint, benned megindít valamit egy Ige, vagy egy igehirdetés, akkor az az Isten Szelleme által történik. Amikor azt érzed, és megfogalmazod – kimondva vagy éppen kimondatlanul – hogy ez nekem szólt, akkor Isten Szentl Szelleme megtalálta az utat a szívedhez.

Itt vannak ezek az internet segítsége által sokakhoz eljutó igemagyarázatok: van ennek értelme? Néhányszor voltam már mélyponton ezzel kapcsolatban, és megkérdőjeleztem e szolgálat értelmét, szükségét. De olyankor egy-egy bizonyságtétel, mely valamilyen visszajelzés formájában érkezett, megértette velem, hogy Isten Szelleme munkálkodik és áldást ad arra, ami Tőle van.

Kívánom, hogy naponta engedjük, hogy az Úr megszólítson Igéje és Szelleme által!


1 megjegyzés:

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.