Prof. dr. Kiss Ferenc: A három kereszt

"Hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért." - írja Ézsaiás a Messiásról. (Ézs 53:12) Az evangéliumban pedig így olvassuk: "Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket." (Lk 23:32)

A három kereszten megfeszítettekben három világ testesült meg. Nézzük meg, mit tanít nekünk ez a sokak által valószínűen könyv nélkül tudott igeszakasz!

 AZ ELSŐ KERESZTEN

függő ember szidalmazta Jézust, mint sokan azok közül, akik a kereszt körül álltak, követelőzött, sőt tanácsot adott neki és kételkedett benne:

"Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!" (Lk 23:39)

Ez az ember azokat képviseli, akik sem az Úr Jézust, sem önmagukat nem ismerik. Az, hogy Jézust nem ismeri, teljesen világos, de vakon néz önmagára is. Az akkori pogány világnak az volt a jelszava: "Ismerd meg önmagadat!" sehol sem olvassuk, sem a görög, sem a római könyvekben, hogy egy ember is tudta volna ismerni önmagát. Mert koromsötétben ülve a tükör előtt, hiába akarjuk látni önmagunkat; nem lehet, amíg fény nem gyullad föl... Ezért mondta Jézus Krisztus:

"Én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz élet világossága." (Jn 8:12)

Aki az Úr Jézust követi, az meglátja önmagát. Az első megfeszített ember azonban semmit sem ismert el saját bűneiből, hanem azt kívánta Jézustól, hogy úgy ahogy van, eressze vissza arra az útra, ahol volt, ahonnan Pilátus ítélete kiragadta. Azt kívánta, húzza át Pilátus törvényes intézkedését, ne vegye figyelembe, hogy ő rablógyilkos volt, abban segítse, hogy visszamehessen és folytathassa régi életét... Ez teljes szellemi vakság. Hiszen az emberi társadalom sem tűrte meg őt, és mégis Jézus segítségét kéri ugyanennek az életnek a folytatásához.

Az ember, ha nem is rablógyilkos, hajlamos arra, hogy betegségben, bajban kérje Istent: segédkezzék neki! Kéri a segítségét a maga tervéhez, céljai eléréséhez, sőt követeli is. Az ember ilyenkor önmagát állítja a világ középpontjába, és azt akarja, hogy minden és mindenki, még Krisztus is, az ő céljait, terveit segítse. Ilyen az az ember, aki nem ismeri fel magát a pogány sötétségben, de még Jézus közelségében sem akarja magát megismerni! Ez tragikus! Amikor az ember testi beteg, rohan orvostól orvosig. De a lelki, szellemi bajokról nem akar tudni.

Egy hívő orvos, akinek sok betege volt, egyikről látta, hogy teste-lelke végzetes állapotban van. Azt mondta neki:

- Én nem tudok már semmiféle recepttel segíteni, csak Isten tudja önt meggyógyítani! De ha beleegyezik, imádkozom itt most magáért... - mire a beteg hozzátartozói haragosan mondták: - Mi orvost hívtunk, nem papot!

Ugyanennek az orvosnak volt egy másik betege is, aki ugyanilyen állapotban volt. Oda is úgy lépett be, mint orvos, már nem tud segíteni, de tanácsolta: boruljanak le a beteg ágyánál, és kérjék Isten segítségét! Ennél az esetnél én is jelen voltam, nagyon meglepődtem, mert életemben először láttam és hallottam ilyet. A beteg nagy görcsökben jajgatott.

Mi imádkoztunk. Utána a beteg arra kért bennünket, menjünk át a másik szobába, mert ő meggyógyult! Ennek több mint harminc éve! Az a betegség többet nem lépett föl. Utána még gyermekei születtek.

Két hasonló eset közül az egyik az első kereszten levő ember, a másik pedig a másik kereszten levő ember magatartását példázza.

Mindaddig nem látja az ember a saját baját, amíg Jézus Krisztus fénye bele nem világít életébe, mint ahogyan a röntgensugár is megmutatja az utolsó csontszilánkot is, az Úr fénye is rámutat belső emberünk törésére, ficamára, bármilyen bajára.

A MÁSODIK KERESZTEN

függő ember, hallván, mit mond a társa, figyelmeztette őt, és ezt mondta:

"Nem félsz az Istentől? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy. Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat nem követett el." (Lk 23:40-41)

Ez az ember ismerte önmagát, elismerte bűnösségét, Pilátus ítéletének jogos voltát, de fölismerte Jézus Krisztust is! Hogy az a különbség közöttük, hogy Jézus semmi méltatlan dolgot nem cselekedett, tökéletesen ártatlanul szenved. Nem tudjuk, honnan ismerte Jézust, azt sem, ha ismerte miért nem követte, de azt mondta felőle, amit Pilátus is mondott: "Semmi bűnt nem találok ebben az emberben!" (Lk 23:4b)

Csakhogy ez az ember többet vett észre, mint a helytartó, mert nemcsak a földi életét látta az Úr Jézusnak, hanem mennyei kapcsolatait is. Ő is kért valamit tőle, de nem azt, amit a másik társa, hogy eressz szabadon, hanem:

"Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba!" (Lk 23:42)

Milyen élesen különbözik egymástól a két ember kérése is. Mi a különbség oka? Az első nem ismerte sem önmagát, sem Jézust: a második ismerte önmagát, elismerte bűneit, de fölismerte az Úr Jézust is.

Az első kérésére az Úr nem szólt semmit, de a második kérését nem hagyta válasz nélkül, azt felelte neki: "Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban!" (Lk 23:43)

Ez a második gonosztevő megkérdezi tőlünk: Ő képvisel-e minket? Van-e ilyen jó megállapításunk önmagunkról, hogy bár külső emberünk meghallhat, de a belső emberünk élni fog Krisztussal! Ha nem így van, akkor sok bajt okozunk életünkben önmagunknak is, másoknak is.

A KÖZÉPSŐ KERESZTEN

az Úr már keveset beszél. Nem itt mondja el a Hegyi beszédet. A tanítás ideje lejárt. Most már nem gyógyít senkit, utolsó misszióját végzi, amint megmondta:

"Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták megölik, de a harmadik napon feltámad." (Lk 18:31b-33)

Ő ezt tudta a Gecsemáné kertben végigtusakodott háromszori kérése után, hogy programváltozásnak, a keresztről való leszállásnak helye nincs. Itt csak egy marad: kinyitni országa kapuját annak, aki kéri. A tolongó sokaság nem kérte. A jeruzsálemi zsidó tömegből, akik hallották Őt, nem akadt senki, aki fölismerte volna benne a királyt, akinek országa van, és ahová be lehet menni, ahová be lehet kérnie magát. De a bűn útján járó gonosztevő fölismerte. Mennyivel inkább fölismerhették volna a többiek! Most érthetjük meg az Úr szavát:

"Nem azokért jöttem, akik igazaknak tartják magukat", hanem azért jött, hogy Ádám és Kain bűnös utódain könyörüljön, hogy visszasegítse őket oda, ahonnan kiűzettek. Ő a kizártakért jött, azokat vezette vissza az Ő országába, és ezt teszi ma is. Aki elismeri bűnösségét, az már nem akar megkövezni másokat. Pál apostol is megismerte önmagát, miután az Úr Jézus fénye átjárta életét (Megj. ApCsel 9:1-30), azt mondotta:

"Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok." (1Tim 1:15)

Vajon mi hogyan látjuk önmagunkat? Nem a mellettünk ülőt, nem a szomszédunkat, hanem önmagunkat. Többé-kevésbé mindannyian betegek vagyunk. Egy test sem tökéletes, de egyetlen lélek és élet sem! Akit az Úr Jézus fénye átvilágított, az fölismeri baját és kérheti Őt, hogy emlékezzék meg róla. Az ilyen őszinte kérésre az Úr Jézus, mint ahogyan a második gonosztevőnek tette, mindig válaszol. És többet ad, mint amennyit kérünk.

Dicsőség és hála érte! Maranatha!

"Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13:13)

http://www.vargamakai.com/kissf_haromkereszt.html