A tékozló fiú

Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta… (Lukács 15:20)

Chuck Colson írja: „Amikor a Buckingham Palotában jártam… Fülöp herceg megkérdezte tőlem: »Mit tehetnénk a bűnözés ellen Angliában?« Így feleltem: »Küldjünk több gyereket vasárnapi iskolába«. Azt hitte, csak tréfálok. De rámutattam Christy Davies szociológus tanulmányára, aki felfedezte, hogy az 1800-as évek első felének brit társadalmát nagyarányú bűnözés és erőszak jellemezte, amely drámai módon csökkent az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején. Mi változtatta meg egy egész nemzet jellemét? Abban az időszakban a vasárnapi iskolák látogatottsága egyenletesen növekedett, 1888-ra Angliában a gyermekek 75%-a járt.

Miután a részvétel lecsökkent… ennek arányában növekedett a bűnözés és rendzavarás. Ha megtöltjük a vasárnapi iskolákat, meg tudjuk változtatni a szíveket, és helyre tudjuk állítani a társadalmat.”

Azt jelenti ez, hogy a mi gyermekeink soha nem fogják elvéteni az utat? Nem, ez csupán azt jelenti, hogy fel fogják ismerni az igazságot, amire tanították őket, vissza fognak emlékezni az „atyai ház” örömeire, és vissza fognak térni, mert tudják, hogy szeretettel fogadják őket.

Figyeld csak meg: a tékozló fiú apját nem vádolták azzal, hogy elhanyagolta gyermekét. Ő nagyszerű példakép volt. Támogatta gyermekeit anyagilag és érzelmileg. Utat mutatott nekik, de nem erőszakolta ki az alkalmazkodást. Teret adott arra is, hogy elbukjanak – és helyet biztosított a visszatéréshez. Az mutatja meg, hogy milyen szülők vagyunk, ahogy a gyermekeinkkel bánunk. Lehet, hogy a gyermeked még távol van, de tudnia kell, hogy törődsz vele, szereted, imádkozol érte, és szeretettel fogadod őt, mikor hazatér.

(Forrás: www.maiige.hu)

___________________________________________________________