„Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem" (Zsolt 55,17).
Igen, imádkoznom kell, és akarok is imádkozni! Mi mást, mi jobbat tehetnék? Elárulva, elhagyatva, gyászban, csalódásban - hozzád kiáltok, Istenem. Körülményeim lehetetlenné lettek. Az emberek a vesztemet akarják, de szívem az Úrtól merít bátorságot, Ő át fog
segíteni ezeken a megpróbáltatásokon, ahogyan már sok más alkalommal meg is tette. Az Úr meg fog szabadítani, ebben biztos vagyok és ezt bátran vallom is.
Az Úr szabadít meg, és senki más. Nem is kívánok más szabadítót. Nem emberekben bízom, még ha meg is bízhatnék bennük. Istenhez kiáltok reggel, délben és este, és senki máshoz, mert Ő megtehet mindent.
Nem tudom, hogyan fog megszabadítani, de tudom, hogy megszabadít. Tudom, hogy a legjobb és legbiztosabb módon szabadít majd meg, és szabadítása teljes lesz. A mindenható Isten megszabadít mostani és minden eljövendő nyomorúságomból, és ez olyan biztos, mint amilyen biztos, hogy Ő él. Amikor pedig majd a halál jön el, és az örökkévalóság titkai előtt állok, akkor is bízhatok ebben az Igében: „az ÚR megsegít engem".
Legyen ez az én énekem ezen a nyár elejei napon.
Olyan ez, mint egy érett alma az élet fájáról. Táplál engem, és milyen
jólesik nekem ez a táplálék!
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.