"Avagy nem tudjátok-e, hogy... nem a magatokéi
vagytok" (1Kor 6,19).
Az olyan embernek, akit Jézus Krisztus szenvedésközösségébe
fogadott, nincs magánélete, "külön világa a világban". Isten betör
szentjei magánéletébe és átjáróvá teszi őket Önmaga és a világ között. Egyetlen
ember sem bírná ki ezt, aki nem él közösségben Jézus Krisztussal. Nem önmagunk
számára szentelt meg minket; elhívott az evangélium közösségébe. A velünk
történő dolgok nem a személyünket érintik - Isten mégis általuk von be a vele
való szorosabb közösségbe. Hadd tegyen tetszése szerint! Ha ezt nem engeded,
akkor akadály és fék leszel a világban végzett megváltói művében, ahelyett hogy
a legcsekélyebbre is felhasználhatna.
Isten legelőször a rideg valóságra állít rá minket,
mindaddig, amíg nem törődünk már azzal, mi lesz velünk személy szerint, csak Ő
elérhesse váltságának célját. Miért ne járnánk szívet tépő szenvedésekben?
Ilyen kapukon át nyit Isten utat nekünk a Fiával való közösségbe. Legtöbben már
első fájdalmas markolására összeesünk; leroskadunk Isten terveinek küszöbére és
halódunk az önsajnálkozástól, a keresztyének együttérzése pedig a halálos
ágyunkra segít.
De Isten nem ezt akarja. Közel jön hozzánk Fia átszegezett
kezének érintésével és ezt mondja: "Lépj közösségre velem; kelj fel és
világíts!" - Mivel Isten csak összetört szívet használhat arra, hogy rajta
keresztül vigye véghez célját a világban, akkor köszönd meg neki, hogy a
szívedet összetörte.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.