Az az elképzelésünk, hogy Isten megjutalmaz minket
hitünkért, és lehet, hogy eleinte így is van. De a hit nem nyerészkedésre való,
hanem arra, hogy helyes viszonyba állítson Istennel és Isten számára új alkalom
felénk. Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy -
azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy
megértsd: ez hitből való élet, nem az Ő áldásaiban érzelmesen örvendező élet.
Korábbi hitéleted alapos és erős volt ugyan, de megtapasztalásod kicsiny napsütötte
pontja körül forgott, több volt benne az érzés, mint a hit, teli volt fénnyel
és édességgel. Azután Isten visszavonta a tudatos áldásait annak érdekében,
hogy megtanítson hitben járni. Most sokkal értékesebb vagy neki, mint akkor a
tudatos élvezés és ragyogó bizonyságtétel napjaiban.
A hitet - természeténél fogva - ki kell próbálni, és a hit
próbája nem az, hogy nehéznek találjuk Istenben bízni, hanem hogy Isten lénye
egyre világosabban álljon gondolkozásunk előtt. A hitnek a maga gyakorlati
kimunkálása közben a leírhatatlan elhagyatottság időszakain kell átmennie. Soha
ne cseréld össze a hitpróbát az élet közönséges fegyelmezésével. Amit mi hitpróbának gondolunk, az sokszor
kikerülhetetlen következménye annak, hogy élünk.
A bibliai hit: az Istenben való hit mindazzal szemben, ami
látszólag ellene mond - hű akar maradni Isten lényéhez, bármit tegyen is Ő!
"Bár megöl engem, én mégis bízom benne" (Jób 13,15) - ez a hit
legfenségesebb kifejezése az egész Bibliában.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.