Lukács evangélium 15. fejezet: Öröm a mennyben (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 15,1 Közelgetnek vala pedig ő hozzá [és Jézus köré gyűltek] a vámszedők és a bűnösök [azaz: a célt eltévesztők] mind [és mindnyájan igyekeztek Jézushoz], hogy hallgassák őt.

Luk. 15,2 És zúgolódnak [és így morgolódtak, és méltatlankodtak egymás közt] a farizeusok [jelentése: elkülönülő (elkülönült, elzárkózó; elválasztó), vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és az írástudók [és a törvénymagyarázók], mondván: Ez [az ember] bűnösöket [azaz: céltévesztőket] fogad magához [vagyis elfogadja őket], és velük [érintkezik], és együtt eszik*

*Amikor az Úr Jézus Lévit, azaz: Mátét elhívja, hogy kövesse Őt, akkor: „Lévi nagy lakomát (nagy vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (vagyis másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (vagyis asztalhoz dőltek). És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (vagyis a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32).

Hiszen Isten már a prófétán keresztül kijelentette ezzel kapcsolatos akaratát: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Ezék. 18,23)

Luk. 15,3 Ő pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván:

Luk. 15,4 Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a [magányos, elhagyatott] pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?

Luk. 15,5 És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén [és örömében örvendezve, vidáman].

Luk. 15,6 És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek [és ünnepeljetek, és vigadjatok] én velem, mert megtaláltam az én juhomat [vagyis az én bárányomat], amely elveszett vala.

Luk. 15,7 Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm [és ujjongás] lesz a mennyben [vagyis a mennyek országában] egy megtérő bűnösön [azaz: egy céltévesztett gondolkodásmód megváltoztatásán, észre térésén, ha az más felismerésre tér és aki  megváltoztatja az életét], hogysem kilencvenkilenc igaz [vagyis megigazult] emberen, akinek nincs szüksége megtérésre [vagyis a gondolkodásmód megváltoztatására; nincs szüksége arra,hogy más felismerésre térjen; és nincs szüksége arra, hogy megváltoztassa az életét]*

*Máté így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Mit gondoltok [és mi a véleményetek]? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik [vagyis eltéved, elkóborol, elcsatangol, mert eltévelyítették, félrevezették, eltérítették, becsapták]: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-e ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett [és elveszett, nem keresi-e az eltévedtet]? És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon [és jobban örül neki], mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett [és amelyik nem tévedt el]. Ekképpen [és ugyanígy] a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen [vagy elpusztuljon, tönkremenjen, megsemmisüljön] e kicsinyek közül” (Mát. 18,12-14).

„Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa [és üdvözítse, vagyis, hogy: megtartsa, megőrizze, megmentse, kiszabadítsa, biztonságba helyezze, meggyógyítsa] azt, [aki] elveszett vala [és aki tönkrement]” (Mát. 18,11).

És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa, (és megmentse)….” (Luk. 9,56).

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa (vagyis hogy elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (és hogy üdvözüljön) a világ általa.” (Ján. 3,17).

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (és sérültet) kötözgetem (és bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

Luk. 15,8 Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája [tíz ezüstpénze] van, és egy drakhmát [egy ezüstpénzt, ami körülbelül egy napi munkabérnek felel meg] elveszt, nem gyújt-é gyertyát [vagy lámpást, vagy mécset; nem gyújt-e világot], és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?

Luk. 15,9 És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek [és örvendjetek] én velem, mert megtaláltam a drakhmát [az ezüstpénzemet], melyet elvesztettem vala!

Luk. 15,10 Ezenképpen, mondom néktek, [hogy ilyen öröm, és] örvendezés [és ujjongás] van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén [vagyis egyetlen gondolkozását megváltoztató bűnösön, aki más felismerésre tér, aki megváltoztatja az életét].

Luk. 15,11 [Azután így folytatta], és monda: Egy embernek vala két fia;

Luk. 15,12 És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont.

Luk. 15,13 Nem sok nap [vagyis nem sok idő] múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre [egy távoli, messze tartományba] költözik; és ott eltékozlá [elpazarolta, elfecsérelte, szétszórta] vagyonát, mivelhogy tobzódva élt. [vagyis mert kicsapongó életet folytatott, és léhán, feslett életet élve, és züllött életmódjával]

Luk. 15,14 Minekutána pedig mindent elköltött, és [elpazarolt, és elpocsékolt], támada nagy éhség [azaz nagy éhínség] azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni [vagyis nélkülözni kezdett].

Luk. 15,15 Akkor elmenvén, hozzá szegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

Luk. 15,16 És kívánja vala megtölteni [vagyis szívesen megtöltötte volna] az ő gyomrát azzal a moslékkal [azzal a szentjánoskenyérrel], amit a disznók ettek [Más fordítás: Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek]; és senki sem ád vala néki.

Luk. 15,17 Mikor aztán magába szállt, [és így bánkódott] monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben [és hány béres dúskál ennivalóban], én pedig éhen halok meg!

Luk. 15,18 Fölkelvén [útra kelek, és] elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem  az ég ellen és te ellened.

Luk. 15,19 És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

Luk. 15,20 És felkelvén [fölkerekedett és útra kelve], elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, [már messziről] meglátá őt az ő atyja, és megesett [és megindult] rajta [és elszorult] a szíve [és megszánta, és megkönyörült rajta], és [elébe futott, és] oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

Luk. 15,21 És monda néki a fia: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!

Luk. 15,22 Az atyja pedig monda az ő (rab)szolgáinak: [Siessetek], és hozzátok ki a legszebb [a legdrágább, a kezdeti, az eredeti] ruháját, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

Luk. 15,23 És előhozván a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], vágjátok le, és együnk [lakomázzunk], és vigadjunk.

Luk. 15,24 Mert ez az én fiam meghalt, [vagyis halott volt], és feltámadott [vagyis életre kelt]; elveszett, és megtaláltatott [ím megkerült]. Kezdenek azért vigadni*

*És az Úr Jézusra kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20).  

És: „[Vele együtt] titeket is megelevenített [és életre keltett; feltámasztott], akik [megölötten] holtak valátok a ti vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek] és bűneitek [céltévesztésetek] miatt, [vagyis a céltévesztés következtében]” (Eféz. 2,1).

„De az Isten gazdag lévén irgalmasságban [és könyörületben], az Ő nagy szerelméből [az Ő nagy szeretetéért] mellyel minket szeretett

[Más fordítás: De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk], hogy minket, kik meg voltunk halva a vétkek [vagyis eleséseink] miatt, megelevenített [és életre keltett] együtt a Krisztussal. (Kegyelemből tartattatok meg, (és kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek].

 És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).

„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által [az Ő vére árán], a bűnöknek bocsánata [és eltörlése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7).

Mert bizony minket is: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe (Isten beavatkozásába, és működő erejébe) vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból (vagyis a halottak közül).

És titeket, kik holtak valátok a bűnökben (vagyis a hibás lépésekben, botlásokban, melléfogásokban) és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített (és életre keltett) együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket (vagyis minden félre-csúszásotokat botlás vagy elhajlásotokat).

„Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott [és életre kelt] Krisztus a halálból [vagyis a halottak közül] az Atyának dicsősége [fényessége, ragyogása] által, azonképpen mi is új életben [új állapotban] járjunk.

Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [vagyis oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste, (az amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló test (vagyis a céltévesztett én)] hogy ezután ne szolgáljunk [és ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [a céltévesztésnek]” (Róm. 6,3-4.6).

Így teljesedett be a prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben” (Mik. 7,18-20).

„Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).

 Dávid így imádkozik, prófétálva a Krisztus népéről: „Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat (a te csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat (a te hatalmadat) e nemzetségnek (és e nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet.

Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat (és fölér) a (magas) égig, mert nagyságos (és hatalmas) dolgokat cselekedtél (és vittél véghez); kicsoda hasonló te hozzád (és ki olyan, mint te), oh Isten?! Aki sok bajt (kakosz: rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz: nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást) láttattál velünk, de ismét (és újra) megelevenítesz (újra életet adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen) mélységéből (vagyis az abüsszosz: a pokol feneketlen mélységéből) ismét felhozol (és kiemelsz) minket” (Zsolt. 71,17-20).

Luk. 15,25 Az ő nagyobbik [vagyis az idősebbik] fia pedig [ezalatt] a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.

Luk. 15,26 És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozza, mi dolog az [és hogy mi történik itt]?

Luk. 15,27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatta a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], mivelhogy egészségben nyerte [és kapta] őt vissza.

Luk. 15,28 Erre ő megharaguvék, és nem akart bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérleli őt.

Luk. 15,29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam [és meg nem szegtem és soha meg nem kerültem]: és nékem soha nem adtál egy kecske fiat [vagyis kecskegidát; kecskegödölyét sem], hogy az én barátaimmal vigadjak [és mulathassak].

Luk. 15,30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat [és aki parázna nőkkel, cédákkal, szajhákkal ette fel, és tékozolta el], levágattad néki a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút].

Luk. 15,31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!

Luk. 15,32 Vigadnod és örülnöd [és örvendezned] kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt [mert halott volt], és feltámadott [és életre kelt (megelevenedett)]; és elveszett, és megtaláltatott*

*És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem szabad-é nékem a magaméval [a javaimmal] azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok [vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek ezekkel az emberekkel; Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok]?” (Mát. 20,15).

Ézsaiáson keresztül kerül kijelentésre, hogy kikről beszél az Úr: „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj” (Ésa. 35,10)