William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a
második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és
szerették volna tisztességgel eltemetni.
Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér
kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e
barátjukat a templom temetőjében.
„Katolikus volt?” – kérdezte a pap.
„Nem.” – felelték a katonák.
„Akkor nagyon sajnálom. A temetőt az anyaszentegyház tagjai
számára tartjuk fenn. De eltemethetik a barátjukat a kerítésen kívül.
Gondoskodom róla, hogy gondozzák a sírját.” – válaszolta a pap.
„Köszönjük, atyám.” – felelték a katonák, és eltemették
barátjukat a temető mellett, a kerítés túloldalán.
Amikor véget ért a háború, a katonák még egyszer el akartak
látogatni barátjuk sírjához, mielőtt hazautaztak. Emlékeztek rá, hol volt a
templom, és a sír a kerítésen kívül. Keresték, de nem találták. Végül
felkeresték a papot, hogy megkérdezzék, hol a sír.
„Uram, nem találjuk a barátunk sírját.” – mondták a katonák
a papnak.
„Nos – válaszolt a pap – miután önök eltemették elesett
bajtársukat, valahogy nem tűnt helyesnek a számomra, hogy ott legyen eltemetve,
a kerítésen kívül.”
„Akkor áthelyezte a sírját?” – kérdezték a katonák.
„Nem” – felelt a pap. – „A kerítést helyeztem át!”
Pontosan ezt tette értünk Isten. Nem érdemeljük meg, hogy „a
kerítésen belül” legyen a helyünk. Nem érdemeljük meg, hogy a Mennybe
kerüljünk, ha meghalunk. Isten azonban kegyelmesen elmozdította a kerítést.
Elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon értünk, hogy mi is tagjai
lehessünk örökkévaló családjának.
„Békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Őáltala kaptunk hitben szabad utat.” Rómaiakhoz írt levél 5:1-2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.