"Eltemettettünk tehát
vele együtt... hogy... mi is új életben járjunk" (Róm 6, 4).
A teljes megszentelődést
senki sem tapasztalhatja meg anélkül, hogy ne lett volna "fehér
temetése" - a régi élet sírba tétele. Ha sohasem voltál ebben a
haláltusában, megszentelődésed csak puszta látomás. Kell, hogy legyen
"fehér temetésed", olyan halálod, amelyből csak egy feltámadás van: a
Jézus Krisztus életébe. Az ilyen életet nem háboríthatja meg semmi: eggyé lett
Istennel egyetlen egy cél érdekében, hogy ti. tanúja legyen neki.
Valóban eljutottál-e már
utolsó napjaidhoz? Érzelmeidben talán már gyakran, de eljutottál a valóságban
is? Nem mehetsz el izgatottan saját temetésedre, a halott nem izgatott. A halál
azt jelenti: megszűntél lenni. Egyetértesz-e Istennel abban, hogy az a komoly,
törekvő keresztyén, aki voltál, meghalt? Kerülgetjük a temetőt, de visszautasítjuk
azt, hogy meghaltunk. Nem törekedni kell a halálra, hanem elfogadni, hogy
meghaltunk: belemerültünk az Ő halálába (3).
Volt-e már "fehér
temetésed", vagy szenteskedve a bolondját járatod a lelkeddel? Van-e
életednek olyan pontja, amit utolsó napodnak nevezhetsz, amelyre hálásan
szoktál visszaemlékezni: "Igen, azon a napon volt a fehér temetésem, akkor
jutottam egyetértésre Istennel."
"Isten akarata a ti
szentté tételetek" (1Tesz 4,3).
Ha megvalósul benned Isten
akarata, olyan természetesen lépsz be a megszentelődésbe, amennyire az csak
lehetséges. Kész vagy-e most átmenni ezen a fehér temetésen? Egyetértesz-e
Istennel abban, hogy ez az utolsó napod e földi életedben? A beleegyezés
pillanata tőled függ.
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.