2013. október 25.

A kísértésről

Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek… (Jakab 4:7)

Amikor jön a kísértés, emlékezz erre a hét dologra:
1) Soha ne mondd, hogy „soha”! Sosem leszel annyira szellemi ember, hogy teljesen immúnis lennél. De: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Korinthus 10:13).

2) Ismerd fel, hogy akár az utolsó fordulóban is elbukhatsz! Az, hogy eddig még nem szúrtad el, nem jelenti azt, hogy nem is fogod. A sátán az időzítés mestere, és különösebben nincs miért sietnie.

3) Ismerd be, hogy mi az, ami alapvetően irányít! Szent Ágoston mondta: „Semmi sem tudja olyan biztosan földre kényszeríteni egy férfi lelkét, mint az asszonyi simogatás”. A tested erős hatalom, ha elkényezteted, mindig többet akar majd.

4) Értsd meg, hogy felelősséggel tartozol! A bűn egy döntés. Ha úgy döntesz, hogy visszaélsz Isten kegyelmével, akkor ennek meg fogod fizetni az árát; akár most, akár később. „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7). 5). Nem egy tehetetlen báb vagy. Lehet, hogy nem tudod megváltoztatni a múltban történteket, de a döntésed, Isten kegyelmével megerősítve, meg fogja határozni a jelenedet és a jövődet.

6) Ha vétkeztél is, még van remény. Isten megbocsát, és újra használni fog. Jézus azt mondta Péternek: „… könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:32). 7) Maradj biztonságban Isten közelében! „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.