2013. október 25.

Dr-Kováts György: Örüljetek!

Mert az Istennek VALAMENNYI ÍGÉRETE Őbenne (Jézus Krisztusban) lett IGENNÉ és Őbenne lett ÁMENNÉ az Isten dicsőségére, MIÁLTALUNK. (2Kor 1,20.)

Az én megértésem szerint: az Úr Jézus Krisztus a golgotai kereszten minden olyan akadályt elhárított az útból, ami az öröklés előtt állt. Ő örökösökké akarta tenni tanítványait. Ezért halt meg - az örökhagyó halálával megnyílik az örökség - hogy mi örökösként élhessünk.

Ha pedig gyermekek, örökösök is. Örökösei Istennek és örököstársai pedig Krisztusnak, ha ugyan Vele együtt szenvedünk, hogy Vele együtt is dicsőüljünk meg" (Róma 8,17-18.)

Ez az örökség megnyílt, az "Elvégeztetett" kinyitotta a kaput - jog szerint örökösök vagyunk, amint Isten gyermekeivé lettünk. (Újjászülettünk. Jn 1,12-13.)

De az örökséget hit és békességes tűrés által "örököljük", vagyis a hit által járunk benne, vesszük igénybe azt. Az első, amit megkaptunk, az örök élet. És ezzel együtt rengeteg mindent. (Ha egy színnel jelölni fogod az összes helyet a Bibliádban, ahol a te örökségedről van szó, színes Bibliád lesz!)

Amit felismertél az Igéből, hogy megkaptad, a tiéd, azzal a hit által élni is fogsz - minden rabló szándék ellenére (amivel az ellenség kifosztani szándékozik téged). Tudod, hogy az Úr neked szánta, tudod, hogy akarja, ezért HITTEL kéred, megköszönöd, és igénybe veszed a hit által, s cselekszel is ennek megfelelően, és el is nyered. S utána bizonyságot teszel, és sokak szíve felbátorodik. Ez az élet az örökséggel. (Acs 20,32.)

A harci öröm is így van az életünkben. A hit általi öröm - Jézus Krisztus örökségéhez tartozik. Így élsz vele. Jn 15,11. Jak 1,2-4. Fil 4,4-7.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.