2015. október 8.

Ige: A királyi törvény.

 „Hallottátok, hogy megmondatott, és ki lett jelentve: Szemet szemért és fogat fogért*

Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonoszságnak, ne szálljatok szembe, és ne harcoljatok ellene, hanem aki arcul üt téged jobb felől, és megüti a jobb arcodat, fordítsd felé, és annak tartsd oda a másik orcádat is** (Mát. 5,38-39)

*Az Úr törvénye a testi ember számára: „… ha valaki sérelmet ejt, vagyis testi sértést követ el a felebarátján, vagy a honfitársán, amint ő cselekedett, vele is úgy cselekedjenek, és azzal úgy bánjanak, ahogyan ő cselekedett: Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért. Amilyen sérelmet ő ejtett, vagyis amilyen testi sértést követett el máson, olyan ejtessék, és olyat kövessenek el rajta is” (3 Móz. 24,19-20)

„Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért; Égetést égetésért, sebet sebért, kéket, vagyis kék foltot kékért, azaz kék foltért(2 Móz. 21,24-25)

Vagyis: „Úgy cselekedjetek azzal, amint ő szándékozott cselekedni az ő atyjafiával, és azt tegyétek vele, amit ő akart tenni embertársával. Így tisztítsd, és így takarítsd ki közüled, a magad köréből a gonoszt. Hogy akik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek, és ne kövessenek el te közötted ilyen gonosz dolgot. Ne nézz reá szánalommal, és ne szánakozz rajta); lelket, azaz életet lélekért, azaz életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” (5 Móz. 19,19-21)

 „Mert a fejedelmek, az elöljárók, akik uralkodnak nem a jó, hanem a rossz, a gonosz, káros, ártalmas cselekedetnek rettegésére, vagyis elrettentésére vannak. Akarod-e pedig, hogy ne félj, és ne rettegj a hatalmasságtól, a hatalomtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól. Mert Isten szolgája, Isten eszköze ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt, a rosszat, károst, ártalmast cselekszed, és teszed, félj és rettegj. Mert nem ok, és nem cél nélkül, nem hiába, és nem a látszat kedvéért viseli a fegyvert. Mert Isten szolgája, Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse, és igazságot szolgáltasson. Bosszúálló a haragra, hogy megtorlója legyen annak, aki gonoszt, rosszat, károst, ártalmast cselekszik” (Róm. 13,3-4).

**Isten népe számára ez Isten szava: Ha Isten népéből valaki megbánt: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, a népedhez tartozókkal, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)

Az Úr Jézus kérdése az Őt bántalmazó szolgához, amikor a főpap kérdésére így válaszolt: „Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam.  Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók, vagyis a szolgák közül, aki ott áll vala, arcul üté Jézust, mondván: így felelsz-e a főpapnak? Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, és ha rosszat mondtam, tégy bizonyságot a gonoszságról, és bizonyítsd be, hogy rossz volt; ha pedig jól, de ha jót mondtam, miért versz, és ütsz engem” (Ján. 18,21-23)

Az Úr Jézus kijelentése arról a „másik” arcról, amit oda kell fordítani a bántalmazó felé: „Áldjátok azokat, vagyis ajánljátok Isten kegyelmébe, és üdvözítő erőt közvetítsetek felé, vagyis az Evangéliumot, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak, és bántalmaznak. Aki egyik arcodat megüti, fordítsd, és tartsd oda néki a másikat, vagyis a Krisztusit; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se” (Luk. 6,28-29)

„Senkinek gonoszért gonosszal, és rosszért rosszal ne fizessetek, és sérelmet, igazságtalanságot, méltatlanságot, sérelemmel, igazságtalansággal, káros, ártalmas dologgal ne viszonozzatok. A tisztességre, és a becsületességre a Krisztusi magatartásnak megfelelően gondotok legyen minden ember előtt, és jóra, kedvességre törekedjetek, úgy hogy azt minden ember lássa(Róm. 12,17)

És: „Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!” (Péld. 24,29)

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged” (Péld. 20,22)

Tehát: „Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra, és kedvességre törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt” (1 thess. 5,15)

„Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást, azaz: üdvhozó erőt mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást, vagyis üdvösséget örököljetek” (1 Pét. 3,9)

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15)


Nem félek az emberek nyelvétől.

Mert tudom, hogy Te perelsz Uram a velem perlőkkel, (Zsolt.35,1) hiszen láttad minden ellenem való gondolatukat, hallottad Uram szidalmazásukat; Közelegj hozzám, amikor segítségül hívlak Téged. Mondd: Ne félj!

(J.siralm.3,60.61.57)


Imádság:

Uram! Életem kezedben van. Mindenestül. Köszönöm ennek minden megnyugtató erejét, áldását. Ámen



Életünkről képekben.


Szeretet-Közösség



2015. október 7.

Ige: Mit építesz az alapra?

 „Ha valakinek a munkája, építménye, amelyet az alapra ráépített, megmarad, az olyan jutalmat fog kapni.

de ha valakinek a munkája, a műve megég, és elhamvad veszteséget fog szenvedni. Ő maga azonban megmenekül, és megtartatik, életben marad, tovább él, megmenekül, épségben marad, és biztonságba kerül ugyan, de csak úgy, mint aki tűzön keresztül ment át.

Ha valaki az Isten templomát megrontja, tönkreteszi, feldúlja, megszeplősíti, megfertőzteti, lerombolja, lerontja, elpusztítja, azt megrontja, elpusztítja, elveszti, lerombolja, lerontja Isten, mert ugyanis az Isten temploma szent, a világtól, és annak szennyétől elkülönített, és ez a templom ti vagytok* (1Kor. 3,14-15.17)

*Dávid így prófétál erről:  „A te bizonyságaid igen bizonyosak, Templomodat szentség ékesíti, ó Uram, időtlen időkig!” (Zsolt. 93,5)

De: „Te, emberfia, mondd el Izráel házának, hogy milyen ez a templom. Ők pedig szégyenkezzenek bűneik miatt, és azután mértékül vehetik ezt a mintát. Ha majd szégyenkezni fognak mindazok miatt, amiket elkövettek, akkor ismertesd velük a templom tervezetét és elrendezését, kijáratait és bejáratait, egész tervezetét és előírásait, egész tervezetét és a rá vonatkozó törvényeket; rajzold le a szemük láttára, hogy jegyezzék meg egész tervezetét és előírásait, és azt valósítsák meg. Ez a templom törvénye. A hegy tetején körülhatárolt egész terület igen szentséges, mert Isten jelenléte. Íme, ez a templom törvénye” (Ezék. 43,10-12)

A prófécia beteljesült, és most azt kérdezi Isten az Ő népétől: „…mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr” (2Kor. 6,15-18).


Gyönyörködöm Benned Uram.

Muzulmán terroristából hívő

Isten: SZERETET

 „… az Úr kegyelmével, irgalmával, jóvoltával, szeretetével telve a föld” (Zsolt. 33,5).



Krisztus bennem, ezért:

Isten temploma – Krisztus háza – vagyok, és az Isten Szelleme lakozik bennem. (1 Kor. 3,16; Zsid. 3,6)



Spurgeon: Megveri ellenségünket

„Eltávolítja ellenségedet" (Zof 3,15).

Micsoda vereség volt ez! A Sátán trónfosztottá lett a szívünkben, ahogy a mennyben is azzá lett. Krisztus megfosztotta őt felettünk való uralmától. Még zaklathat bennünket, de már nem tarthat igényt ránk. Nem vagyunk az övéi már, nem kötözhet meg bennünket: a Fiú megszabadított minket, és valósággal szabadok lettünk (Jn 8,36).

Még él ugyan az ősellenség és vádolja a testvéreket, de már ennek a tevékenységének is megszabta a végét az Úr: nagy védőügyvédünk elnémítja a vádaskodót. Az Úr megdorgálja ellenségeinket, és megvéd bennünket, hogy az ördög tevékenysége mit se árthasson nekünk.

Még mindig támad bennünket a gonosz szellem, mint kísértő, és megpróbálja befészkelni magát a szívünkbe, de innen is kitessékeli az Úr. Még vonaglik, mint a kígyó, de már nem hatalmaskodhat. Még támaszt bennünk istenkáromló gondolatokat, amikor csak alkalma van rá, de hamar megkönnyebbülünk, mert az Úr csendet parancsol neki és kotródnia kell, mint a megvert kutyának.

Uram, cselekedd meg ezt mindazokkal, akiket éppen ma is keserít és csüggeszt a Sátán kutyájának ugatása. Szabadíts meg minket ellenségünktől, és dicsőítsd meg előttünk magadat. Uram, Te, aki már legyőzted őt, bárcsak száműznéd őt teljesen ebből a világból! Ámen.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Charles Haddon Spurgeon: Az áldásról


A legnagyobb áldás, amelyben Isten részesíti az embert, az, hogy elválasztja a bűntől.



Lydia magazin




Irma Nyári



Hinni taníts, Uram..

2015. október 6.

Pastor Chris: Készülj fel az eljövetelére

Készítette: Zoltan Berki

És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor (1 János 2:28).

Jézus visszajön. Az idő tényleg rövid. Sokan azt hiszik, hogy a világ ugyan úgy folytatódik majd, mint amilyen ma: teli zűrzavarral, válsággal és gonoszsággal; de nem. Ez el lesz pusztítva.

A Jelenések könyve 17:16. része magába foglalja a világnak és annak a vallásos rendszernek és struktúrának pusztulását, amit az antikrisztus épít majd fel. Azt mondja a Biblia, hogy egy pillanat alatt elpusztulnak, olyannyira, hogy a egész világ csodálkozni fog a gyorsaságán.

Azonban a kérdés az: "Készülsz az Úr Jézus visszajövetelére?" Néhányan, amikor hallják, hogy Jézus hamar visszajön, szomorúak lesznek és félnek elaludni, hátha éjjel jön vissza.

Nincs ok a félelemre. Csak erősítsd meg az életed - ezt kell tenned - járj szeretetben és legyél készen, mert "amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia" (Máté 24:44). Nincs okunk félni az Ő visszajövetelétől. Azt mondja a Biblia, hogy "Hanem járultatok Sion hegyéhez..." (Zsidó 12:22). Ez a nagy király városáról beszél. Sionba születtél, amikor újjászülettél. Nem a Sínai hegyre hívattál, ahol ítélet és félelem volt, hanem Sion hegyére. Tehát járj továbbra is az Isten világosságában és így kész leszel, amikor megjelenik a Mester.

Ima
Köszönöm Uram azt a megtiszteltetést, hogy a kiválasztottad vagyok, elkészítve és felöltöztetve a te közelgő visszajöveteledre! Minden nap betöltöm a tökéletes akaratodat és a Szent Szellem által világosságban járok és megvilágosodást hozok a világomba, a Jézus nevében. Ámen.

További Tanulmányok:Lukács 21:34; Máté 16:27





Egy lelkész lánya

Egyszer anyukám küldte nekem ezt a képet, amikor nehéz időszakon mentem keresztül. Hihetetlenül jól esett akkor :') És nagyon nagy szükségem volt Rá!
Azóta mindig megnézem ezt a képet, amikor úgy érzem elfáradtam és jól jönne egy kis "lelki fröccs", de akkor is megnézem ezt a képet, amikor úgy érzem, hogy egyedül vagyok, mert mindig tudatosul, hogy SOSEM VAGYOK TELJESEN EGYEDÜL





ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Filippiekhez 1:6 (Könnyen olvasható fordítás)
Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok. #ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás





Atyám kérlek hallgasd meg a szívem..

2015. október 4.

Ige: Járj utána…

Bármit látsz, hallasz, járj utána, hogy úgy vannak-e azok:

 „Első könyvemet, első beszámolómat írtam, Theofilus, mindazokról, amiket kezdettől fogva kezdett Jézus cselekedni és tanítani*

Mind a napig, melyen fölviteték, felemelteték az égbe, minekutána parancsolatokat és utasításokat, útbaigazítást adott a Szent Szellem által a kiválasztott apostoloknak* kiket választott vala magának** (Csel. 1,1-2)

*És Lukács így ír az első könyvében, azaz: az Evangéliumban: „Mivelhogy sokan megkísérelték, és igyekeztek rendszerint megírni, és sorjában elmondani azoknak a dolgoknak, és eseményeknek az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek. Úgy, amint nékünk előnkbe, és ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi szolgái, és hirdetői voltak az Igének. Tetszék énnékem, és jónak láttam én is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan utána jártam, hogy azokról rendszerint írjak, és sorjában leírjam néked, jó, nagyra becsült, igen derék Theofilus. Hogy megtudhasd, és megismerve megértsed azoknak a dolgoknak, igéknek igazságát, bizonyosságát, és hogy meggyőződve róla megtudd a kétségtelen valóságot, hogy mennyire megbízhatók azok a tanok, - és magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess - amelyekre taníttattál(Luk. 1,1-4).

**Apostoloknak: (aposztolosz): Krisztus (parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettese parancsára cselekvő személy).

***És a feltámadott Úr parancsa így hangzott: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mát. 28,19-20).

Márk is bizonyságot tesz az Úr parancsáról: „… Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és bemeritkezik, üdvözül, aki pedig nem hisz, a kárt hozó - a sátán hatalma - alatt marad(Márk. 16,15-16).

De ezt csak akkor tegyétek, amikor: „… én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, amíg fel nem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

És akkor: „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban verőfényben, fényes nappal mondjátok, szóljátok; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek, prédikáljátok(Mát. 10,27).


A mennyei tábor ma mellettünk áll.

Az Úr adott bölcsességet:

Hogy tudományt, és fegyelmet tanuljunk, és megértsük, felfogjuk, és felismerjük az értelmes beszédet, az Igét (Péld. 1,2)



Úr Jézus, én Uram!

Magasztallak, mert:  „az égig ér a te kegyelmed, és a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6)



Ima

Áldalak Úr Jézus, amiért angyalaidnak parancsoltál felőlem, akik kézen hordoznak engem, hogy meg ne üssem lábamat a kőbe. (Zsolt.91,12.) ezért bátorsággal, és biztos léptekkel  járom az én utamat, tudva, hogy lábamat meg nem ütöm (Péld.3,23.)



Rick Warren: Első lépés a tanítványság felé.

"Isten szeretné, ha felnőnénk, hogy megismerjük a teljes igazságot és szeretetben adjuk tovább - mindenben úgy, mint Krisztus." (Efézus 4:15 MSG ford.) Isten szeretné, ha felnőnénk: "Nem arra vagyunk elhívva, hogy gyermekek maradjunk"(Efézus 4:14a Phillips).

A te mennyei Atyádnak az a célja veled, hogy éretté válj és jellemed Jézus Krisztuséhoz hasonlóvá fejlődjön, szeretet és az alázatos szolgálata által. Szomorú, hogy keresztények milliói egyre idősebbek lesznek, de sosem nőnek fel.

Folyamatos szellemi éretlenségben rekednek meg, pelenkában és gyerekcipőben maradnak. Ennek az az oka, hogy sosem voltak hajlandóak növekedni. A szellemi növekedés nem megy magától. Szükség van hozzá, egy tudatos odaszántságra. Akarnod kell a növekedést, el kell döntened, hogy növekszel, erőfeszítést kell tenned a növekedés érdekében, és kitartónak kell lenned benne.
A tanítványság az a folyamat, amiben egyre jobban olyanná válunk, mint Krisztus, és ez mindig egy döntéssel kezdődik: "Kövess engem és légy a tanítványom', mondta neki Jézus. Így Máté felállt és követte őt." (Máté 9:9b NLT ford., második kiadás).

Amikor az első tanítványok úgy döntöttek, hogy követik Jézust, nem értették még a döntésük minden velejáróját. Egyszerűen csak válaszoltak Jézus hívására.
Mindössze ennyire van szükséged a kezdéshez: Döntsd el, hogy tanítvány leszel.

Daily Hope by Rick Warren, 

http://napiremeny.blog.hu
  


Pintér Béla Eljön az a nap Tenyerembe metszettelek Nymra

Ki Jézus nekünk?

Ő a te Teremtőd, és alkotód. Ő az, aki ma is így szól: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak. Ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged” (Ésa 43,1-2)



Kenneth Hagin: MEGERŐSÍTVE

…Az Úr az én életemnek erőssége: Kitől remegjek?
- Zsoltárok 27,1.
…Aki hisz Őbenne, meg nem szégyenül.
- Róma 9,33.

A hit szava azt mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban.” Az Úr megerősít engem. Nem lehet legyőzni, nem szenvedhetek vereséget. Ha természetes erő jön ellenem, nem tud legyőzni, mert a világ minden természetes ereje sem elég, hogy legyőzze a Krisztust, Aki bennem lakik.

Nagyobb Ő, Aki bennem van, mint az, aki a világban van. Hatalmasan meg vagyok erősítve belülről. Megtanultam, hogyan fogjam munkára a Krisztust bennem, hogy értem munkálkodjék.

Bennem lakik Isten Szelleme, Istené, aki feltámasztotta Jézust a halálból! Isten bölcsessége, ereje és képessége van bennem. Megtanulom megengedni e bölcsességnek, hogy irányítsa az értelmemet. Megengedem Istennek, hogy Ő beszéljen az én ajkaimon keresztül. Én merem Isten gondolatait gondolni úgy, ahogy Ő elém tárja.

Ő az én életemnek erőssége, kitől féljek. Ő nagyobbá tett engem az ellenségnél. Isten képessé tett engem arra, hogy lábamat a gyengeség, a félelem és a tehetetlenség nyakára tegyem. Megállok és kijelentem: aki Őbenne hisz meg nem szégyenül. Ezért nem szégyenülhetek meg.

Megvallás: Készítsd el saját megvallásodat a mai Igékből és hitgondolatokból.

/Kenneth Hagin.Hitünk tápláléka napi adagokban/



krisztus.eu

Hirdessük!




Jézus a Mi Megváltónk .



Hadd zengjek új dalt szívemből...

2015. október 3.

IGE: Áldás a szentekre.

 „Kegyelem* néktek és békesség** Istentől, a mi Atyánktól, a mi Édesapánktól, Urunktól az Úr Jézus Krisztustól*** (2 Thess. 1,2)

*Kegyelem (kharisz): Szószerinti jelentése: öröm. Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása.

**Békesség (eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.

***És így folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, prédikáltunk, én és Silvánus és Timóteus nem volt igen és nem, vagyis nem volt Igen is, meg Nem is, hanem az igen valósult meg Őbenne (2 Kor. 1,19)

„Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, és dicsekedve ujjongunk az Isten fiai dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).


A mártírok halála ébredést hoz.

Egy apostol életéért négy nyájat, és egy juhért négy bárányt, azaz Krisztus követőt kell szabadon engedni a sátánnak. Mert meg van írva: Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja, vagy eladja azt: öt nyájat fizessen egy ökörért, négy juhot egy bárányért. (2 Móz. 22,1). Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: Avagy talán az ökrökre van-e az Istennek gondja? Vajon az ökörről gondoskodik-e az Isten? Avagy nem érettünk mondja-é inkább? Mert mi érettünk íratott meg…” (1 Kor.9,9-10)



Tanulmányozd a szabadság tökéletes törvényét.

Mert „aki belenéz, figyelmesen beletekint, és tanulmányozza a szabadság tökéletes, bevégezett, célba vivő törvényébe, - alapelvébe, - és tanulmányozza azt. És megmarad amellett, és ki is tart mellette, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, vagyis: aki nemcsak feledékeny hallgató, hanem megvalósítója, és tettekre váltója, az boldog lesz az ő cselekedetében, mert a gondoktól és bajoktól mentes lesz az élete, és anyagi jólétben él (Jak. 1,25 )





Nem félek: Az emberek nyelvétől.

Átkozzanak ők, de Uram, Te áldj meg! Ha egybegyűlnek ellenem az erősek; szájukkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak, de szájuknak vétke ajkaiknak beszéde; fogattassanak meg kevélységükben, mert csak átkot és hazugságot szólnak. Én pedig éneklem a Te hatalmadat, és reggelenként zengem a Te kegyelmességedet, mert Te vagy az én váram, menedékem, az én erősségem, Te vagy az én kegyelmes Istenem. (Zsolt.59,4.8.13.17.18)



Pintér Béla - Mennyben fenn a trónusnál

Ki nekem az Úr Jézus?

„Ímé – Ő – az Isten, Ő az én szabadítóm!
Bízom, és nem félek, nem rettegek; mert erősségem, és énekem az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítek vizet a Szabadító kútfejéből”
(Ésa. 12,2-3)





Jézus a Mi Megváltónk .




Keresztény idézetek ツ

NE ADD FEL! smile hangulatjel 


tetteidnek meglesz a jutalma





Anikó - Then sings my soul - Nagy Istenem

2015. október 2.

Ige: A valósághű prédikálás.

 „Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében, vagy leplezett kapzsisággal nem léptünk fel, és nem forgolódtunk közöttetek soha. Nem próbáltuk senkitől kicsalni a pénzét, Isten a bizonyság, a tanú*(1 Thess. 2,5)

*És így folytatja az apostol: „… nem járunk ravaszságban, nem alkalmazunk cselt, és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét. De a valóság nyílt hirdetésével, kijelentésével, láthatóvá tételével ajánljuk magunkat minden ember szellemi ismeretének – szellemi együttészlelésének - az Isten előtt, az Isten jelenlétében (2 Kor. 4,2).

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét, és nyerészkednek Isten igéjével; hanem tisztán - mint akik tiszta szívből - sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2 Kor. 2,17).

 „Mert a mi buzdításunk, és igehirdetésünk nem hitetésből nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, sem nem álnokságból” (1 Thess. 2,3).

„Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

És: „… úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (2 Kor. 6,4)

 Mert: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket győzünk meg és térítünk, Isten előtt pedig nyíltan állunk; Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk(2 Kor. 5,11).



 „Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében, vagy leplezett kapzsisággal nem léptünk fel, és nem forgolódtunk közöttetek soha. Nem próbáltuk senkitől kicsalni a pénzét, Isten a bizonyság, a tanú*(1 Thess. 2,5)

*És így folytatja az apostol: „… nem járunk ravaszságban, nem alkalmazunk cselt, és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét. De a valóság nyílt hirdetésével, kijelentésével, láthatóvá tételével ajánljuk magunkat minden ember szellemi ismeretének – szellemi együttészlelésének - az Isten előtt, az Isten jelenlétében (2 Kor. 4,2).

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét, és nyerészkednek Isten igéjével; hanem tisztán - mint akik tiszta szívből - sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2 Kor. 2,17).

 „Mert a mi buzdításunk, és igehirdetésünk nem hitetésből nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, sem nem álnokságból” (1 Thess. 2,3).

„Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

És: „… úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (2 Kor. 6,4)

 Mert: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket győzünk meg és térítünk, Isten előtt pedig nyíltan állunk; Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk(2 Kor. 5,11).



16-os ZSOLTÁR.

(Róm. 10,4

„… a törvény vége, bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése

                            KRISZTUS


minden hívőnek megigazulására.



„… hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” 
(Róm.3,28)


Azt mondja az Úr neked, hogy: „ahol vagy, ott emeld fel a szemeidet, és nézz arról a helyről ahol éppen most vagy” – abból a helyzetből, amiben éppen benne vagy – és láss!

Vagyis: Vedd elő az ígéretek könyvét, a Szentírást és olvasd szorgalmasan, „látó szemekkel”, hogy megláthasd mindazokat az ígéreteket, amelyeket Isten neked adott éppen arra a helyzetre vonatkozóan, amelyben mos vagy. Keresd, hogy mi Isten elgondolása, akarata , megoldása a te helyzetedre vonatkozóan, és ha „megláttad”, vedd birtokba, és járj az ígéretekben.

(1 Móz. 13,14-17)



KI VAGYOK KRISZTUSBAN?

Az igazság szolgája vagyok, mert felszabadultam a bűn alól
(Róm. 6,18)



Pintér Béla - Árassz el

(Zsolt 42:9)


„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem  Istenéhez”

  (Zsolt 42:9)



Gyermeknevelési tanácsadás.

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”
(Péld 22,6) 





Szeretete Isten‎Isten Szeretete


Minden alkalommal, amikor a tükörbe nézel, emlékezz arra, hogy Isten teremtett téged, és minden amit Ő teremt az gyönyörű és jó!





Jézus a Mi Megváltónk .


" Ez a szegény kiáltott , és az Úr meghallgatta , és minden bajából megmentette őt . "

/ Zsoltárok : 34 ; 6 /





Jézus Áldott Égi Fény

2015. október 1.

Ige: Az igehirdetésről.

 „Mert a mi buzdításunk, bátorításunk, és igehirdetésünk nem hitetésből, nem tévelygésből, nem megtévesztésből ered, sem nem tisztátalanságból vagy hamis szándékból, sem nem álnokságból* ravaszságból, csalásból, vagy körmönfontságból**

Hanem amiképpen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az Evangéliumot*** akképpen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, aki megvizsgálja, és ismeri a mi szívünket,a mi bensőnket****(1 Thess. 2,3-4)

*Álnokságból (dolosz): ravaszság, csalás, vagy körmönfontság.

**És így folytatja az apostol: „Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják, és megrontják az Isten igéjét, hanem tisztán pontosan, őszintén, sőt szinte Istenből szólunk az Isten színe előtt a Krisztusban(2 Kor. 2,17).

És az apostol tovább folytatja a megvallását: „Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, nem hústesti bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek” (2 Kor. 1,12)

„...nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt” (2 Kor. 4,2).  


***Evangélium [(euangelion): jó hír, örömhír, győzelmi hír, győztes hadvezér érkezésének híre.

****És hogy ki az az Isten, aki az apostolt megbízta, arról a feltámadott Jézus tesz bizonyságot, kijelentve, hogy: „… én vagyok a vesék és szívek vizsgálója…” (Jel. 2,23).



Várlak Uram jöjj hozzám.

Gary Chapman: A különélésről.

Tévedés azt feltételeznünk, hogy a különélés minden esetben váláshoz vezet. A különélésből éppolyan eséllyel következhet be a házasság helyreállítása, gazdagodása és megújulása. A házasfeleken múlik, hogy mi lesz a különélési időszak végkimenetele.



Az új parancsolat.

 „Mindenekelőtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre, vagyis egymás odaadó szeretetére; mert a szeretet sok vétket, sérelmet, bűnt elfedez, betakar, és vétkek tömegét leplezi el
  (1Pét 4,8).



Ima

Úr Jézus! Áldalak és magasztallak, amiért hagytad, hogy kezeidet és lábaidat átlyukasszák, és összeroncsolják benne a Te csontjaidat (Zsolt.22,17. és J. siralm.3,4.) és durva kezek verjenek hatalmas szegeket a Te szent kezeidbe és lábaidba, s hogy a Te szent tested függjön ég és föld között azért, hogy az én lábaimat tágas térre állítsad (Zsolt.31,9.) és kiszélesítsed lépésemet alattam, és olyanná tetted lábamat, mint a szarvasé (Zsolt.18,34.37.)



Ézsaiás

„Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg" 
(Ésa. 59:1-2)


Pintér Béla - Akarod-e tudni

Oscar Wilde: A pesszimista.

A pesszimista olyan valaki, aki, ha két rossz közül kell választania, mindkettőt választja.


Mai ige: A szeretet törvénye (1)

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást” (János 13:34)

Egy újságban olvastam egy történetet egy rákos kisfiúról, akinek kemoterápiás kezelés miatt kihullott a haja. Osztálytársai, hogy kimutassák felé szeretetüket és támogatásukat, mindannyian kopaszra borotváltatták fejüket, hogy a beteg kisfiúnak ne kelljen szégyellnie kopaszságát, amikor visszajön az iskolába. Az újság egy fényképet is leközölt a kopasz osztályról, alatta pedig ez a felirat volt: „Mi mindent együtt csinálunk.” Ez a szeretet törvénye, amiről Jézus beszélt, amikor ezt mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást!”

Ez furcsán hangozhatott azok számára, akikhez Jézus szólt, mert ők két ószövetségi törvény szerint éltek:

1) a bosszú törvénye. Mózes előtt az országban dzsungeltörvények uralkodtak. A bosszú törvénye lényegében ezt mondta ki: „Ha bántasz engem, visszabántalak, sőt még nagyobb fájdalmat okozok, mint amilyet te nekem!” Az ellenségek mindenütt azt keresték, hogyan egyenlíthetnék ki a számlát, mert a bosszú nem csupán elfogadott, de támogatott is volt.

2) a megtorlás törvénye. Mózes idejében a bosszút a megtorlás váltotta fel, ami megengedi, hogy „szemet szemért” (3Mózes 24:20) – de többet nem! Csak annyit árthatsz az ellenségednek, amennyit ő ártott neked. A mi fülünknek ez durván hangzik, de abban az időben ez nagy előrelépés volt. Aztán jött Jézus, és egy harmadik törvényt adott: a szeretet törvényét. Ez azt jelentette, hogy nem kell elégtételt venned, dönthetsz úgy, hogy megbocsátasz. Sőt, ha nem bocsátasz meg, Isten nem hallgatja meg imáidat. Ez az új parancsolat mutatja be Isten feltétel nélküli szeretetét irántunk – és arra hív, hogy mi is így szeressünk. A te életedet is a szeretet törvényének kellene kormányoznia minden nap.


http://www.maiige.hu/
Idezetek.ma





László Boda



Hullj eso