Ige: Mit építesz az alapra?

 „Ha valakinek a munkája, építménye, amelyet az alapra ráépített, megmarad, az olyan jutalmat fog kapni.

de ha valakinek a munkája, a műve megég, és elhamvad veszteséget fog szenvedni. Ő maga azonban megmenekül, és megtartatik, életben marad, tovább él, megmenekül, épségben marad, és biztonságba kerül ugyan, de csak úgy, mint aki tűzön keresztül ment át.

Ha valaki az Isten templomát megrontja, tönkreteszi, feldúlja, megszeplősíti, megfertőzteti, lerombolja, lerontja, elpusztítja, azt megrontja, elpusztítja, elveszti, lerombolja, lerontja Isten, mert ugyanis az Isten temploma szent, a világtól, és annak szennyétől elkülönített, és ez a templom ti vagytok* (1Kor. 3,14-15.17)

*Dávid így prófétál erről:  „A te bizonyságaid igen bizonyosak, Templomodat szentség ékesíti, ó Uram, időtlen időkig!” (Zsolt. 93,5)

De: „Te, emberfia, mondd el Izráel házának, hogy milyen ez a templom. Ők pedig szégyenkezzenek bűneik miatt, és azután mértékül vehetik ezt a mintát. Ha majd szégyenkezni fognak mindazok miatt, amiket elkövettek, akkor ismertesd velük a templom tervezetét és elrendezését, kijáratait és bejáratait, egész tervezetét és előírásait, egész tervezetét és a rá vonatkozó törvényeket; rajzold le a szemük láttára, hogy jegyezzék meg egész tervezetét és előírásait, és azt valósítsák meg. Ez a templom törvénye. A hegy tetején körülhatárolt egész terület igen szentséges, mert Isten jelenléte. Íme, ez a templom törvénye” (Ezék. 43,10-12)

A prófécia beteljesült, és most azt kérdezi Isten az Ő népétől: „…mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr” (2Kor. 6,15-18).