Zsoltár 37. AZ IGAZ ÉS A BŰNÖS SORSA (Héberrel, és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 37,1 Dávidé. Ne bosszankodjál az elvetemültekre, [(ḥáráh): ne gerjedjen fel haragod, ne légy dühös a (ráʿaʿ): rossz szándékúan ártalmasok miatt]. Ne irigykedj a gonosztevőkre [(ʿavəláh ʿável ʿevel ʿáśáh): a gonoszságot cselekvőkre]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Ne irigykedjél [(qáná'): és ne légy féltékeny] az erőszakos emberre [az erőszak emberére, aki (ḥámás): kárt, sérelmet okoz, aki kegyetlen, elnyomó]. És néki semmi útját [(dereḵ): életmódját, életvitelét, és szokásait] ne válaszd [és ne kövesd (báḥar): ne kívánd, és ne gyönyörködj benne]. (Péld. 3,31).

A hívő kérdése Istenhez: „Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak.” (Jób. 21,7)

„Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd beszéljek veled mégis az igazságszolgáltatásról! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?” (Jer. 12,1)

Az Úr válasza: „Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények” (Zsolt. 37,1-2)

 „Ne irigyeld a rossz embereket, és ne kívánj velük lenni! Ne haragudj a gonosztevőkre, ne irigyeld a bűnösöket! Mert nincs jövője a gonosznak, a bűnösök mécsese kialszik” (Péld. 24,1.19-20)

„Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendőd, és reménységed nem semmisül meg” (Péld. 23,17-18)

Azért figyelmeztetett az Úr: „Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét.... Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged!” (Zsolt. 73,3.26-27)

 És kijelentés arról, hogy miért pusztulnak el azok, akik „a (hús)testnek vetnek” (Gal. 6,8)

Mert: „Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg. Meghal az ilyen, mert nem fogadta meg az intést, és a sok bolondság megmámorosította” (Péld. 5,22-23)

„A gonoszt gonoszság öli meg, és meglakolnak, akik gyűlölik az igazat” (Zsolt. 34,22).

Zsolt. 37,2 Mert hirtelen levágattatnak [(məhéráh námal): gyorsan elpusztulnak, megsemmisülnek], mint a [(jereq): zöld] fű, s mint a gyönge [(deše'): zsenge] növény elfonnyadnak*

*Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7).

„Mert minden (hús)test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdetek nektek” (1 Pét. 1,24-25).

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő, (tele nyugtalansággal). Mint a virág, (kihajt), és kinyílik (majd elfonnyad) és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó (és nem marad meg) (Jób. 14,1-2).

 „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha (végigsöpör), és általmegy rajta a szél, nincsen többé, (vége van) és az ő helye sem ismeri azt többé (még a helyét sem lehet felismerni)” (Zsolt. 103,15-16).

„A balgatag (az ostoba) ember nem tudja, (nem ismeri fel) a bolond (az esztelen) pedig nem érti meg ezt: Ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk” (Zsolt. 92,7-8).

„Olyanok lesznek, mint a háztetőn a fű, amely kiszárad, mielőtt kitépnék. Amelyet sem arató nem szed markába, sem kévekötő az ölébe. Az átutazók se mondják: Az Úr áldása rátok! Áldunk benneteket az Úrnak nevében!” (Zsolt. 129,6-8).

Zsolt. 37,3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél [(ṭôḇ ʿáśáh): jót munkálj]; e földön lakozzál és hűséggel élj*

*És folytatja Dávid: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [az alkalmas időben segítője]. Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,10-11).

Hát: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, és hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az ÚR esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak” (5 Móz. 30,20).

Mert: „Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul (nem igazodik) a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!” (Zsolt. 40,5).

Zsolt. 37,4 Gyönyörködjél az Úrban, és [Ő] megadja néked szíved kéréseit, és [kívánságait]*

*Mert: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (őszintén) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

Salamonhoz így szó az Úr: „Sőt még amit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben. És ha az én útjaimon járándasz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, amiképpen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét” (1 Kir. 3,13-14).

Zsolt. 37,5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti, [Tárd fel az Úr előtt a te életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő munkálkodik]*

*Az Úr Jézus is arra figyelmezteti az övéit: „Ne aggodalmaskodjatok, és ne nyugtalankodjatok, nehogy aggódva tépelődjetek a ti éltetek felől a megélhetésetek miatt, hogy mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek a ti személyetek felől, mibe öltözködjetek, miből ruházkodjatok. Avagy nem több-e az élet hogysem az eledel, a táplálék, és a test a ti személyetek, hogysem az öltözet, a ruha?” (Mát. 6,25).

 Hanem: „Minden gondotokat (nyugtalanságotokat, aggodalmatokat) ő reá vessétek (minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki gondja van reátok (törődik veletek, gondoskodik rólatok)” (1Pét 5:7).

Már Dávid is erre buzdít: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz” (Zsolt. 55,23).

 Hát: „Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolataid véghez mennek, (akkor szándékaid teljesülnek)” (Péld. 16,3).

 „mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsid. 13,5).

Zsolt. 37,6 Felhozza [(jácá'): felragyogtatja] a te igazságodat [(ceḏeq): a te megigazulásodat], mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet*

*És: „Az igazak [(caddíq): a megigazultak] ösvénye [('óraḥ): életútja, sorsa] pedig olyan, mint a hajnal világossága, [(nóḡahh): mint a derengő fény pirkadása, a felragyogó, fénylő világosság], mely minél tovább halad, [növekedik, erősödik, és] egyre világosabb lesz, [('ôr): fényessé, ragyogóvá válik, megvilágít, fénybe borít, láthatóvá tesz] a teljes délig [(kún jôm): és megerősíttetik, elkészíttetik a sorsdöntő napig]” (Péld. 4,18).

Mert egyre jobban megismerik az Ő Urukat, Aki: „...  a világ világossága” „Az igazakra (a becsületesekre) világosság fénylik (és felragyog a világosság) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).

És: „Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra (az igaznak, ártatlannak nyilvánítottra), és az egyenes szívűekre (a tiszta szívűekre) öröm” (Zsolt. 97,11).

Azon a sorsdöntő napon, amikor a testté lett Ige, az Úr Jézus megjelent a földön: „A sötétségben lakó nép nagy fényt látott, s a halál országában és árnyékában lakók felett fény ragyogott fel!” (Mát. 4,16).

És attól kezdve: „Az igazak (az igaznak, ártatlannak nyilvánítottak) világossága vígassággal ég...” (Péld. 13,9).

Zsolt. 37,7 Csillapodjál le [(dámam): csendesedj el] az Úrban és várjad [(ḥúl ḥúl): várván várjad] őt. Ne bosszankodjál, és ne légy [(ḥáráh): ingerült, dühös] arra, akinek útja [(dereḵ): életútja, sorsa] szerencsés [(cáléaḥ cálaḥ): sikeres], se arra, aki álnok tanácsokat [('íš məzimmáh): emberi gondolatokat, terveket, elhatározást] követ [(ʿáśáh):tart be, és cselekszi meg]*

*És ismét arra buzdít Dávid, hogy: „Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és erősítsd meg a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]” (Zsolt. 27,14).

 És így folytatja Dávid: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).

Hát: „Uram, könyörülj rajtunk, (kegyelmezz nekünk)! Téged várunk (benned reménykedünk); Légy segítségünk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak, és (nyomorúságnak) idején! (Ésa. 33,2).

És az Úr válasza: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom (győzelmes) jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,10.)

Ezért így bátorít Dávid: „Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, akik várjátok az Urat, (és Benne reménykedtek)! (Zsolt. 31,25).

„Csak Istennél csendesülök el, (nyugszom meg) tőle kapok reménységet” (Zsolt. 62,6).

Mert: „Jó az Úr azoknak, akik várják őt (akik Benne reménykednek); akik keresik Őt, és (hozzá folyamodnak). Jó (csendben) várni az ÚR szabadítására” (Siral. 3,25).

Hiszen: „reménységben tartattunk meg, Ez a remény a mi bensőnkben a Szellemmel együtt van elhelyezve, és ez még nem látszik, mármint a mi „bensőnk”, vagy „belső emberünk. A reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reméli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, kitartással, állhatatosan, és békességes tűréssel, örömteli, és reményteljes türelemmel, de sóvárogva várjuk” (Róm. 8,24).

 És hogy mire várunk, arról így szól a Szent Szellem: „arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra” (1 Pét. 1,4)

A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24).

Zsolt. 37,8 Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet [('ap̄): a mérgedet]; ne bosszankodjál [ḥémáh ḥáráh): föl ne gerjedj, ne légy indulatos, ne méltatlankodj], csak rosszra vinne [(ráʿaʿ): ártana neked]!*

*Pál apostolon keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, ne kövessetek el hibát: a nap, a fény le ne menjen a ti felindult haragotokon. [Más fordítás: Mielőtt a nap véget ér, szabaduljatok meg a haragtól]. Minden mérgesség, keserűség, fölgerjedés, indulat, düh, bosszúság és harag, vagy haragtartás, és lárma, kiabálás, szóváltás és káromkodás, vagyis istenkáromlás, szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés kivettessék közületek, és legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]” (Eféz. 4,26.31).

 És minden gyülekezetnek szólnak az apostolok: „Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat, és hagyjátok el ezeket: haragot, fölgerjedést, indulatot, és rosszindulatot, rosszakaratot, gonoszságot, rosszaságot, gyűlölködést. És szátokból a káromkodást, az istenkáromlást, rágalmazást, átkozódást, és gyalázatos, ocsmány, rút beszédet. [Más fordítás: Most azonban már ne haragudjatok többé senkire. Ne dühöngjetek, ne mondjatok vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, se ne káromkodjatok]. Ne hazudjatok egymás ellen, és egymásnak, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel, és szokásaival együtt” (Kol. 3,8-9).

Már Dávidon keresztül figyelmeztet a Szent Szellem: „Ha felindultok is haragudjatok, de ne vétkezzetek: gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban, és csillapodjatok le” (Zsolt. 4,5).

Az Úr Jézus kijelentése: „Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki neheztel, vagy haragszik, az ő atyjafiára, testvérére ok nélkül, és alaptalanul, feleslegesen, méltó az ítéletre, és vádolható…” (Mát. 5,22).

 És Isten Igéje bemutatja azt, akinek a hatalmába kerülhet a haragot tartó ember, aki vádolhat: „Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt” (Zak. 3,1).

Hát: „Azért, tanuljátok meg szeretett atyámfiai, testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja, és nem szolgálja” (Jak. 1,19-20).

Ezért: „Ne bosszankodj föl hirtelen a szellemedben a haragra; mert a harag, és a bosszankodás, indulat, düh a bolondok, az ostobák, hitetlenek kebelében, szívében nyugszik, a bensőjében tanyázik” (Préd. 7,9).

A napról – vagyis a kenetről, ami lemehet a harag miatt az emberről – így szól Isten Igéje: „Mert nap és pajzs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr, nem vonja meg a jót, és javait azoktól, akik ártatlanul, feddhetetlenül, azaz a VALÓSÁG = Ige szerint élnek” (Zsolt. 84,12).

Zsolt. 37,9 Mert az elvetemültek, a [(ráʿaʿ): rossz szándékúak, ártalmasok, a gonoszok] kivágattatnak [(káraṯ): elvesznek, kipusztulnak, eltűnnek]; de akik az Urat várják [(qáváh): akik az Úrban reménykednek], öröklik [(járéš járaš): birtokolják] a földet*

*Így mutatja be Isten igéje azoknak az embereknek sorsát, akik azt hiszik, hogy Istent szolgálják, de a sátán uralma alatt maradnak: „… a gonoszok (a törvényen kívüliek, vagyis az Ige, a Logosz nélküliek) világa (és világossága) kialszik, és nem fénylik az ő tüzüknek szikrája (és tüzük lángja). A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke (vagy mécsese) kialszik mellette. Erős léptei aprókká lesznek (és erőteljes léptei megrövidülnek), saját tanácsa rontja meg (és buktatja el) őt. Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár, (és kelepcébe kerül). A sarka tőrbe akad (és csapda ragadja meg), és kelepce fogja meg őt (és hurok feszül rá). Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg (és csapda van) az ő szokott ösvényén. Mindenfelől félelmek rettentik őt, és (kergetik, és) üldözik őt lépten-nyomon. Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett. (Más fordítás: Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem, hogy elbuktassa). Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje. (Más fordítás: Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete). Eltűnik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához, a (sátánhoz, az ellenséghez) folyamodik ő. (Más fordítás: Mert el kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé). Az lakik sátorában, aki nem az övé, (az idegen) és hajlékára (és lakóhelyére) kénkövet szórnak. Alant elszáradnak gyökerei, és felülről (lefonnyad, és) levágatik az ága. Emlékezete (eltűnik, és) elvész a földről, (és nem emlegetik nevét az utcán, sőt) még az utcákon sem marad fel a neve. A világosságból a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt. Sem fia, sem unokája (vagyis sem utódja és annak sarjadéka) nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján (mert senkije sem marad lakóhelyén). A (végnapján, az) ő pusztulásától megborzadnak, (és elszörnyednek az utódok, és az utókor) akik következnek és rettegés (és rémület és iszonyat) fogja el (és ragadja meg) a most élő embereket. Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent (Más fordítás: Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni). (Jób. 18,5-21).

És ez azért történik, mert: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és istentiszteleti mód), mely helyesnek (és egyenesnek) látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás, romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12).

Erről tesz bizonyságot Izráel Királya is: „Mert az igazak [gonoszság nélküli, irgalmas, és ártatlan hívők] laknak [táboroznak, és sátoroznak majd] a földön, és a tökéletesek [ártatlanok, feddhetetlenek, fogyatkozás nélküliek, és hibátlanok, tiszták, és megszenteltek] maradnak meg rajta [és maradnak életben, győzelmet aratva]. A gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,21-22).

Mert azt mondja az Úr: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13) „Annak lelke [(nep̄eš): élete] megmarad a jóban [élete (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott], és magzatja [(zeraʿ): és utóda, gyermeke] örökli a földet, [(járéš járaš): birtokba veszi ('erec): az országot]” (Zsolt. 25,13).

„És az ő szolgáinak maradékai, az Ő utódai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,37).

A testté lett Ige ígérete: „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5).

Zsolt. 37,10 Egy kevés idő még és [(məʿáṭ məʿaṭ): hirtelen] nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott [(bín): tudakozódsz, vizsgálódsz, körülnézel, de nyomát sem találod]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Bizony síkos földön helyezted el őket, és (sikamlós talajra állítottad őket), pusztaságokra vetetted ki (és pusztulásba döntöd) őket. Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. (Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben). Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram” (Zsolt. 73,18-20).

Zsolt. 37,11 A szelídek, az [(ʿánájv ʿánáv): alázatos, elnyomott, szerencsétlen nyomorultak] pedig öröklik [(járéš járaš): elfoglalják, és birtokba veszik] a földet, és gyönyörködnek nagy békességben, azaz [(šálóm šálôm): jó egészségben, jólétben, biztonságban, sikerben, a veszély érzetétől való mentességben; boldogságban, boldogulásban]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5).

Mert így szól az Úr: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13)

 És a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, vagyis a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te állítsd helyre a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8)

 „És az ő szolgáinak maradékai, az Ő utódai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,37)

„És nagy örömük lesz a szenvedőknek, mert újra örömüket lelik az engedelmesen készségesek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa. 29,19).

És: „Esznek a nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlenek, alázatosak, szegények] és megelégednek [és jóllaknak], dicsérik az Urat, [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] akik őt keresik. Éljen szívetek [(ḥájah): virágzó, elégedett életet] örökké [elevenedjen meg, és legyen vidám mindenkor]!” (Zsolt. 22,27).

Mert: „Igazságban [(mišəpáṭ): jóindulatúan] járatja, [végzésével (dáraḵ): vezérli] az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény, szelíd elnyomottakat], és az ő útjára [(dereḵ): ösvényére] tanítja meg az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény, szelíd elnyomottakat]” (Zsolt. 25,9).

Zsolt. 37,12 Fondorkodik a gonosz [(rášáʿ zámam): az istentelen lesben áll, ártó tervet sző] az igaz [(caddíq): megigazult] ellen, és fogait csikorgatja rá [és acsarkodik ellene]:*

*És így folytatja Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]” (Zsolt. 11,2).

Bizony:„Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. (Zsolt. 37,14).

Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

De Uram: „A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem]. Megkövéredett [konok, érzéketlen] szívüket elzárták [megkeményítették], szájukkal kevélyen [elbizakodottan, fennhéjázva] szólnak. [Más fordítás: A kövérség elborította orcájukat; hájukkal elzárják magukat, szájuk gőgösen beszél; szájuk ontja a kevélységet]. Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek [Más fordítás: Lépteinket figyelve most körülvettek minket, árgus szemekkel néznek, hogy földre terítsenek]. Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz. [Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]” (Zsolt. 17,9-12).

Zsolt. 37,13 Az Úr neveti [(śáḥaq): kigúnyolja] őt, mert látja, hogy eljő az ő napja [(jôm) a sorsdöntő nap]*

*És folytatja Dávid a próféciát: „Aki az égben [mennyekben] lakik, az mosolyog [nevet] rajtuk, kineveti [megcsúfolja, kigúnyolja] őket az Úr” (Zsolt 2,4).

És így szól: „Én a ti nyomorúságtokon [bajotokon, veszteteken, romlástokon, szerencsétlenségeteken] nevetek, megcsúfollak [kigúnyollak], mikor eljő az, amitől féltek [ha hatalmába kerít titeket a rettegés]. Mikor eljő [ha rátok tör, ha eljön viharként, midőn rátok rohan (hirtelen)], mint a vihar [mint a zivatar, mint fergeteg, elérkezik] az, amitől féltek [a félelem, amitől rettegtek, a pusztítás, nyomorúság és a végveszély, szerencsétlenség, baj szakad rátok]. És a ti nyomorúságtok, mint a forgószél [szélvihar módján] elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás [ha utolér, ha rátok jő a háborúság és romlástok, az ínség, a szükség; nehéz idők jönnek rátok]”  (Péld. 1,26-27)

A hívő imája a gonosz és csapata ellen:  „Hiszen te vagy, Uram, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.) Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban. Szájuk tajtékzik, ajkuk között mintha kardok volnának. Azt gondolják, nem hallja őket senki. De te, Uram, nevetsz rajtuk, csúffá teszed e népeket.” (Zsolt. 59,6-9).

Zsolt. 37,14 Fegyvert vonnak a gonoszok [kardot rántanak;  (páṯaḥ ḥereḇ rášáʿ): kivonják kardjukat a célt eltévesztők]; felvonják ívüket [(dáraḵ qešeṯ'eḇəjôn) kifeszítik íjukat], hogy a szegényt és nyomorultat [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen alázatos szűkölködőt] elejtsék, és leöljék [(náp̄al ṭáḇaḥ): megöljék, legyilkolják] az igazán élőket [(jášár dereḵ):  az egyenes úton járókat]*

*És ezért így könyörög Dávid: „De te, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra]. Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a kutyák körmeiből [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából]. (Zsolt. 22,20-21).

És máris dicséri az Urat: „Minden tetemem [(ʿecem): egész valóm] ezt mondja [ezt hirdeti] majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]” (Zsolt. 35,10).

Zsolt. 37,15 De fegyverük, saját szívükbe hatol [(ḥereḇ léḇ): kardjuk saját bensőjüket járja át], és ívük eltörik, [íjaik összetörnek].

Zsolt. 37,16 Jobb [többet ér] a kevés az igaznak [(caddíq): a megigazultnak], mint a sok gonosznak az ő gazdagsága*

*És folytatódik a kijelentés: „Jobb a kevés az Úrnak félelmével (az Úr tiszteletével), mint a temérdek kincs, ahol háborúság van. Jobb a paréjnak étele, (jobb egy tányér főzelék ott) ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol van gyűlölség” (Péld. 15,16-17).

És: „Jobb a szárazfalat, mellyel van csendesség (ott, ahol békesség van); mint a levágott barmokkal teljes ház, (mint ha lakomával van tele a ház) melyben háborúság van (de veszekednek benne)” (Péld. 17,1).

„Jobb a kevés igazsággal, (jobb az igaz úton szerzett kevés) mint a gazdag jövedelem hamissággal (mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem)” (Péld. 16,8).

És az apostol megerősíti a kijelentést: „De valóban nagy nyereség [nyereségforrás] az Istenfélelem, (az Isten tisztelete) megelégedéssel” (1 Tim. 6,6).

Zsolt. 37,17 Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat [(caddíq): a megigazultakat] támogatja az Úr*

*És így folytatja Dávid: „Törd össze [(šáḇar): teljesen zúzd össze] a gonosznak [a célt eltévesztő hitetlennek] karját [az erejét, és hatalmát annyira, hogy ha keresi az ő céltévesztését, meg ne találja]. És keressed a rosszon [(ráʿ): a sikertelen, boldogtalan, szerencsétlenen] az ő gonoszságát, míg már nem találsz” (Zsolt. 10,15).

„Engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz (megtartasz), és színed elé állatsz mindenha (örökre)” (Zsolt. 41,13).

„És kivitt [kivezetett] engem tágas helyre [tágas térre a szabadba, tágas mezőre]; kiragadott [szabadulást hozott, megmentett, megszabadított] engem, mert kedvét leli [mert gyönyörködik] bennem [mert szeretett, mert jómat kívánja énnékem]” (Zsolt. 18,20).

Mert: „Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet” (Zsolt. 145,14).

És: „Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat” (Zsolt. 146,7).

Zsolt. 37,18 Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait [(jḏʿ): életét; az  (támím): ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan igazak életére gondja van], és hogy örökségük mindörökké meglesz*

* „Isten ugyanis őrzi [tudja, ismeri] az igazak [megigazultak] útját…” (Zsolt. 1,6).

Hiszen ő ismeri a szívnek titkait” (Zsolt. 44,22).

Zsolt. 37,19 Nem szégyenülnek meg, nem [(bvš): csalódnak várakozásukban, reményükben] a veszedelmes [(ráʿ): a gonosz] időben, és jóllaknak az éhség [(rəʿáḇôn): az éhínség, és a csapás] napjaiban [éhínségben is táplálékhoz jutnak]*

*Mert: „az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében (szeretetében) bízókat, hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt. 33,18-19).

„Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, (örömre derülnek) és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény (nyomorult) kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette (kiszabadította) őt. Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül (őrt áll az istenfélők mellett), és kiszabadítja (és megmenti) őket. Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,6-8.11).

 „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazultat…” (Péld. 10,3).

És: „Hat bajodból [(cáráh): nyomorúságból, gyötrelemből] megszabadít [(nácal): kiragad, megment, megszabadít, megvéd], és a hetedikben sem illet, nem [(nḡʿ): érint] a veszedelem, a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosz] téged. Az éhínségben megment [(páḏáh): megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól], és a háborúban [(miləḥámáh): küzdelemben, csatában] a fegyveres kezektől [s a hadban a (ḥereḇ jáḏ): kardnak erejétől]” (Jób. 5,19-20).

 És: „Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, és félned, s ha lefekszel, nem rettegsz [és nem rettensz fel]; hanem lefekszel [jót pihensz, megnyugszol, és édesen alszol] és gyönyörűséges lesz a te álmod. Nem kell tartanod hirtelen [és váratlan] ijedségtől, [sem ijesztéstől, rettentéstől, és megfélemlítéstől, és nem kell megijedned, megrémülnöd, vagy megriadnod] a gonoszok [istentelenek, vagyis Isten nélkül élők] támadásától, [hatalmától, vagy rombolásától, és pusztításától, sem attól, hogy viharként rád törnek]” (Péld. 3,24-25).

Te: „Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal” (Zsolt. 91,5).

Mert az Úr a te üdvözítő Istened, ezért: „Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, (sem rémségektől vagy az éji kísértettől), sem a repülő (és suhanó) nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár (és a sötétben terjed); a döghaláltól, (vagyis a ragálytól) amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít (és téged akkor sem ér el, és téged nem találnak el). Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam (és menedékem); a Felségest választottad a te hajlékoddá (és hívtad oltalmadra): Nem illet téged a veszedelem, (sem baj), és csapás nem közelget (és közel sem férhet) a sátorodhoz” (Zsolt. 91,5-7.9-10).

Bizony: „Az Úr a te őriződ (a te oltalmazód), az Úr a te árnyékod (az Úr védelmez) a te jobbkezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, (és nem éget, és nem árt neked) sem éjjel a hold. Az Úr megőriz (és megóv) téged minden gonosztól, (vagyis minden bajtól) megőrzi a te életedet (mert ő vigyáz életedre). Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké (Más fordítás: Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor)” (Zsolt. 121,5-8).

Zsolt. 37,20 De a gonoszok elvesznek [('áḇaḏ): megsemmisülnek]. Az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, ((kar): mint az áldozatok kövére) füstként múlik el [még ha olyanok is, mint a  (jáqár): pompás, ragyogó, viruló rétek, füstként enyésznek el]*

*És folytatódik a prófécia: „Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, elsüllyednek, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat” (Jób. 24,24)

„Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!” (Jób. 22,20)

„Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram!” (Zsolt. 73,19-20)

„Akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait! Én Istenem! Tedd őket olyanokká, amilyen a porfelhő, és amilyen a polyva a szél előtt; Ahogyan a tűz fölgyújtja az erdőt, és a láng égeti a hegyeket, Így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket!” (Zsolt. 83,13-16)

„Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket? Kicsoda az értelmes, hogy eszébe vegye ezeket?! Bizony igazak az Úrnak útjai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtuk” (Hós. 14,10).

És: „A [(ráʿ): veszélyes, rosszindulatú] gonoszt, gonoszság öli meg, és meglakolnak [(mámôṯ): elpusztulnak], akik gyűlölik az igazat [(caddíq): a megigazultat]” (Zsolt. 34,22).

Igen: „Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg. Meghal az ilyen, mert nem fogadta meg az intést, és a sok bolondság megmámorosította” (Péld. 5,22-23).

És: „Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen (az Isten nélkül élő)…” (és a maga gonoszsága miatt bukik el…)” (Péld. 14,32).

Mert: „Aki vet álnokságot (H: 'áven: hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, /g: plégé: csapást, katasztrófát); és az ő haragjának (H eḇəráh: gőg, kevélység, arroganciájának) vesszeje megtöretik (megsemmisül)” (Péld. 22,8).

És bár: „Gödröt ás [vermet nyit, és (ḥáp̄ar): csapdát készít] és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe, amit csinált. Visszafordul fejére a nyomorúság, (ponosz: minden baj, gyötrelem, kín, és fájdalom), erőszakossága (ḥámás: minden erőszak, kár, sérelem, kegyetlenség, elnyomás és minden jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett) visszaszáll önnön fejére” (Zsolt. 7,16-17).

Zsolt. 37,21 Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet [és nem adja vissza; kölcsönre szorul majd a bűnös és megfizetni nem tudja], de az igaz [(caddíq): a megigazult] irgalmas [könyörületes] és adakozó*

*Az Úr Jézus parancsa: „Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól, és ne tagadd meg tőle, és vissza ne utasítsd” (Mát. 5,42).

Lukács így tesz bizonyságot az Úr Jézus kijelentéséről: „Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd, és ne követeld vissza. És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza, vagyis hogy visszakapják azt, ami jár nekik” (Luk. 6,30.34).

 Az Úr áldása van az Ő népén, de: „Ha mégis szegénnyé lesz, vagyis elszegényedik valaki a te atyádfiai a te testvéreid közül valamelyikben a te kapuid közül, valamelyik lakóhelyeden, a te földeden, vagyis abban az országban, amelyet az Úr, a te Istened ád néked. Ne keményítsd meg a te szívedet, és ne légy keményszívű a te szegény atyádfia előtt, be se zárjad kezedet, és ne légy szűkmarkú a te szegény testvéreddel szemben. Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki és légy hozzá bőkezű, és örömest és szívesen adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére, amennyire szüksége van, ami nélkül szűkölködik, és amiben szükséget szenved. Bizonyára adj néki szívesen, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted. Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet és légy bőkezű a te szűkölködő, nyomorult és szegény atyádfiával, testvéreddel a te földeden, a te országodban” (5 Móz. 15,7-8.10-11).

És „Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek, aki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező, ne légy neki uzsorása, és ne vessetek ki reá uzsorát” (2 Móz. 22,25)

„Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, vagyis légy istentisztelő és engedd, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földéről, hogy néktek adjam Kánaán földét, és Istenetek legyek néktek” (3Móz. 25,36-38).

Zsolt. 37,22 Mert a kiket ő [az ÚR] megáld, öröklik, és [(járéš járaš): birtokba veszik] a földet, és a kiket ő megátkoz, kivágattatnak [(káraṯ): elpusztulnak; megsemmisülnek] azok. [Más fordítás: Mert az Őt áldók öröklik a földet, az Őt átkozók pedig kivágatnak]*

*Jób beszéde: „Láttam, [(rá'áh): észrevettem] hogy egy bolond [('ĕvíl): esztelen, ostoba, istentelen, azaz Isten nélkül élő] gyökerezni kezdett [(šáraš): gyökeret vert], de nagy hamar [(piṯə'óm piṯə'ôm): hirtelen, váratlanul] átok szállt szép hajlékára [hirtelen elkorhadt a lakóhelyén]” (Jób. 5,3).

Dávid is erről prófétál: „Az Úrnak átka [szűkölködés, szegénység száll] és van a gonosznak [a céltévesztőnek, istentelennek, vagyis Isten nélkül élőknek] házán [és háznépén; leszármazottain, utódain, és javain]…” (Péld. 3,33).

Mert: „Álnokság van az ő szívében, gonoszt forral minden időben, (és viszálykodást szít) háborúságot indít. Annakokáért hirtelen eljő az ő nyomorúsága, (hirtelen tör rá a veszedelem) gyorsan megrontatik, (egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül) s nem lesz gyógyulása” (Péld. 6,14-15).

Ézsaiáson keresztül folytatódik a kijelentés: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).

Az engedetlenség következményéről beszél a törvény is: „ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged. (Héber szerint: (bô'): kapcsolatba, közösségbe kerül az (qəláláh): átokkal, és az (náśaḡ): birtokba veszi)” (5Móz. 28,1.2.15)

„Az istenteleneknek háza elvész…” (Péld. 14,11)

Mert Isten azt mondja: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (Csel. 16,31)

Mert: „Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket; váltságdíj ellenében felszabadított] a törvény átkától [átka alól]” (Gal. 3,13).

 S az engedetlenek: „Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje” (Gal. 3,10).

Erről beszél Salamon is: „Mert az igazak [gonoszság nélküli, irgalmas, és ártatlan hívők] laknak [táboroznak, és sátoroznak majd] a földön, és a tökéletesek [ártatlanok, feddhetetlenek; fogyatkozás nélküliek, és hibátlanok tiszták, és megszenteltek] maradnak meg rajta [és maradnak életben, győzelmet aratva]. A gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,21-22).

És ez azért történik, mert: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és istentiszteleti mód), mely helyesnek (és egyenesnek) látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás, romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12).

Zsolt. 37,23 Az Úr szilárdítja meg, és [(kún): megerősíti, irányítja] az igaz ember, és [(geḇer): mindenki] lépteit, és útját kedveli [Más fordítás: Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki, akinek (ḥáp̄éc): gyönyörködik útjaiban]*

*Dávid megvallása imája meghallgatásáról: „Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak útjait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől.” (2 Sám. 22,21.22).

És kétszeresen is kijelentést nyer az igaz ember imájának meghallgatása: „Igazságom szerint bánt velem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. Hiszen vigyáztam az ÚR útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent. Minden törvényére ügyeltem, és rendelkezéseitől nem tértem el. Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől. Igazságom szerint jutalmazott meg az ÚR, kezem tisztasága szerint, amit jól lát. És megfizetett nékem [(šúḇ): visszahozott, megújított és helyreállított] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én igazságom [megigazultságom] szerint. [Így viszonozta az Úr megigazult voltomat] kezeim [előtte ismeretes] tisztasága [(bór): ártatlansága] szerint, [amit jól lát], ami szemei előtt van” (Zsolt. 18,21-25).

„Isten ugyanis őrzi [tudja; ismeri] az igazak [megigazultak] útját…” (Zsolt. 1,6).

És Dávid megvallása: „Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim. [Más fordítás: Lépteim alá széles utat adtál, és nem botladoztak, inogtak, erőtlenedtek, és gyengültek el (qarəsól): bokáim]” (Zsolt. 18,37).

És az Úr válasza: „A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged. Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el” (Péld. 4,11-12).

Zsolt. 37,24 Ha elesik, [ha megbotlik is] nem terül el, és [nem marad fekve], mert az Úr támogatja kezével [mert az Úr alátartja kezét]*

*És így folytatódik a bátorítás: „Mert ha hétszer elesik, összeomlik, megbukik is az igaz, ugyan mégis felkél azért…” (Péld. 24,16)

Hát: „Ne örülj bajomnak, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik. 7,7-8).

Mert: „Ha gonoszok [(ráʿaʿ): rossz szándékú ártalmasok (qáraḇ): közelednek felém], és jőnek ellenem, hogy testemet [(báśár): húsomat] egyék [('áḵal): elemésszék, elpusztítsák]: [(cár car)]: szorongatóim [háborgatóim]  és elleneim [('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenségeim] - ők botlanak meg és hullanak el [(náp̄al): megtántorodnak és a földre zuhannak, és ők hajtják meg, és vetik földre magukat]” (Zsolt. 27,2).

Mert az Úr megígérte, hogy: „...aki rám hallgat, biztonságban lesz és nyugodtan, mert nem rettenti baj.” „Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el. Ragaszkodj az útmutatáshoz, és tanításhoz, ne térj el tőle, vigyázz reá, mert ez a te életed!” (Péld. 1,33; 4,12-13).

Zsolt. 37,25 Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz a [(caddíq): a megigazult; megigazított], a magzatja [(zeraʿ): gyermeke] pedig kenyérkéregetővé [sem azt hogy (bqš): koldussá vált]*

*Csak: „keressétek először Istennek országát, királyságát, és az ő igazságát, vagyis az Ő igazzá nyilvánítását…” (Mát. 6,33).

Mert: „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazult embert; az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) kívánságát pedig elveti” (Péld. 10,3).

De: „Eledelt ad az őt félőknek, (az Őt tisztelőknek); megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,5).

Zsolt. 37,26 Mindennapon irgalmatoskodik, [(ḥánan): mindenkor könyörül] és kölcsön ad, és az ő magzatja [(zeraʿ): gyermeke, és vetése] áldott*

*A megigazult ember: „Osztogat, (bőven) adakozik a szegényeknek; igazsága (az ő megigazultsága) megmarad mindvégig; az ő szarva, az ő (hatalma) felemeltetik dicsőséggel” (Zsolt. 112,9).

És az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok az irgalmasok, a könyörülők: mert ők irgalmasságot nyernek. Mert majd nekik is irgalmaznak, és rajtuk is könyörülni fognak” (Mát. 5,7).

Erről ilyen megvallást tesz Dávid: „Boldog, aki a nyomorultra, a nincstelenre gondol, akinek gondja van a nyomorultra, aki észreveszi, és megérti őt. A veszedelem napján megmenti azt, ha bajba kerül, és a csapás idején segítségére siet az Úr. Az Úr megőrzi azt és élteti, és életben tartja azt. Boldog lesz e földön, mert boldoggá teszi már itt a földön, és nem adhatod oda, mert nem engedi át ellenségei kívánságának, és hatalmába, nem engedi át ellenségei dühének, sem a szomorúságnak, bánatnak, és fájdalomnak. Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán, és segítséget hoz, és enyhülést - jobbulást – ad, bármilyen az ágya. Megkönnyíted betegségében jobbulást adsz neki valahányszor betegen fekszik, és fekvőhelyét kényelmesre cseréled” (Zsolt. 41,2-4)

Ezért így buzdít a Szent Szellem: „Az irgalmasság, a részvét, szánalom, könyörületesség, és az igazság, a hűség és hit ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára” (Péld. 3,3)

„Amit leginkább kell az embernek kívánni, az az irgalmasság… mert amit az embertől megkívánnak, az a részvét, szánalom, könyörületesség” (Péld.19,22)

Zsolt. 37,27 Kerüld a rosszat [(šּׂúr súr ráʿ): távozz el a veszélyes, rosszindulatú gonosztól] és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké [(šáḵan): és itt lakhatsz (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érően]*

*És megismétli Dávid: „Kerüld a rosszat [hagyd el, távozz a gonosztól; hagyj fel a rosszal; hagyd el a rosszat és válaszd a jót] és cselekedjél jót; keresd a békességet és [törekedj békességre] kövesd azt, [és járj a nyomában]” (Zsolt. 34,15).

Vagyis az Úr Jézust: „Mert Ő a mi békességünk…” (Eféz. 2,14).

János, Péter, és Pál apostol is arra buzdítja a szenteket, hogy: „Szeretett barátom [és testvérem], ne a rosszat [(kakosz): azt, ami értéktelen, hitvány] kövesd [(mimeomai): utánozd], hanem a jót. Aki jót cselekszik [(agathosz): és másnak a hasznára cselekszik, valakinek a segítségére lesz], az Istenből van; aki pedig rosszat cselekszik [(kakopoieó): és árt valakinek, bajt / kárt okoz], az sohasem látta meg az Istent” (3 Ján. 1,11).

„Forduljon el a gonosztól (kerülje el, tartózkodjon tőle, térjen ki az útjából) és cselekedjék jót; keresse (kutassa, törekedjen) a békességre, és kövesse azt” (1Pét 3:11).

Ézsaiás is erre biztatja az újjá született embert: „Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét” (Ésa. 1,17).

 És Pál apostol is így biztatja a szenteket: „Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt” (1 Thess. 5,15).

Zsolt. 37,28 Mert az Úr szereti az ítéletet, az [(mišəpáṭ): igazságos döntést], és el nem hagyja az ő kegyeseit, nem [(ʿázaḇ ḥásíḏ): hagyja magára az Ő szentjeit]; megőrzi, és [(šámar): biztonságban tartja] őket mindörökké, a gonoszok magvát [(zeraʿ): leszármazottját] pedig kiirtja. [Héber szerint: „A gonoszok (zeraʿ): leszármazottja pedig (káraṯ): elpusztul, elvész, kihal]*

*És így buzdítja Dávid Isten - a Krisztus - népét: „Mert az Úr igaz [(caddíq): igazságos, méltányos, pártatlan]; igazságot [(cəḏáqáh): igazságosságosságot, jogosságot] szeret, [('áhéḇ 'áhaḇ): kíván, abban gyönyörködik] az igazak [az igaznak nyilvánítottak] meglátják [(horaó): megpillantják] az ő orcáját [(páním): személyét, jelenlétét]” (Zsolt. 11,7).

„Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő híveinek életét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad fel (fényözön árad) az igazra (a megigazultra), és az egyenes (tiszta) szívűekre öröm” (Zsolt. 97,10-11).

Dávid vallástétele: „Mert az Úr igéje igaz, és minden cselekedete hűséges. Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld. ...Tudom, hogy felkarolja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát. Csak az igazak magasztalják a te nevedet, s orcád előtt lakoznak az igazságosak. ...Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a cédrus a Libanonon. Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne! (Zsolt. 33,4-5; 140,13-14; 92,13-16).

És hogy kik a plánták, arról Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés, aki Krisztust hirdetve ezt vallja önmagáról a szenteknek: „Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést” (1 Kor. 3,6).

De: „A gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,22).

Így mutatja be Isten igéje azoknak az embereknek sorsát, akik azt hiszik, hogy Istent szolgálják, de a sátán uralma alatt maradnak: „… a gonoszok (a törvényen kívüliek, vagyis az Ige, a Logosz nélküliek) világa (és világossága) kialszik, és nem fénylik az ő tüzüknek szikrája (és tüzük lángja). A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke (vagy mécsese) kialszik mellette. Erős léptei aprókká lesznek (és erőteljes léptei megrövidülnek), saját tanácsa rontja meg (és buktatja el) őt. Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár, (és kelepcébe kerül). A sarka tőrbe akad (és csapda ragadja meg), és kelepce fogja meg őt (és hurok feszül rá). Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg (és csapda van) az ő szokott ösvényén. Mindenfelől félelmek rettentik őt, és (kergetik, és) üldözik őt lépten-nyomon. Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett. (Más fordítás: Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem, hogy elbuktassa). Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje. (Más fordítás: Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete). Eltűnik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához (sátánhoz, az ellenséghez) folyamodik ő. (Más fordítás: Mert el kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé). Az lakik sátorában, aki nem az övé, (az idegen) és hajlékára (és lakóhelyére) kénkövet szórnak. Alant elszáradnak gyökerei, és felülről (lefonnyad, és) levágatik az ága. Emlékezete (eltűnik, és) elvész a földről, (és nem emlegetik nevét az utcán, sőt) még az utcákon sem marad fel a neve. A világosságból a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt. Sem fia, sem unokája (vagyis sem utódja és annak sarjadéka) nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján (mert senkije sem marad lakóhelyén). A (végnapján, az) ő pusztulásától megborzadnak, (és elszörnyednek az utódok, és az utókor) akik következnek és rettegés (és rémület és iszonyat) fogja el (és ragadja meg) a most élő embereket. Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent. (Más fordítás: Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni). (Jób. 18,5-21).

És ez azért történik, mert: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és istentiszteleti mód), mely helyesnek (és egyenesnek) látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás, romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12).

Zsolt. 37,29 Az igazak [(caddíq): az igazzá nyilvánítottak] öröklik [(járéš járaš): birtokba veszik, és birtokolják] a földet, és mindvégig [(ʿaḏ): soha véget nem érően] rajta lakoznak*

*És megerősíttetik a kijelentés: „Mert az igazak [gonoszság nélküli, irgalmas, és ártatlan hívők] laknak [táboroznak, és sátoroznak majd] a földön, és a tökéletesek [ártatlanok, feddhetetlenek; fogyatkozás nélküliek, és hibátlanok tiszták, és megszenteltek] maradnak meg rajta [és maradnak életben, győzelmet aratva]” (Péld. 2,21).

Mert: „Ő - az Úr - sorsolta ki ezt nekik, az ő keze mérte ki részüket. Birtokba veszik azt örökre, nemzedékről nemzedékre benne tanyáznak” (Ésa. 34,17).

Zsolt. 37,30 Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]*

*És így folytatódik a kijelentés: „A bölcsek tudományt rejtegetnek… és Az eszesek ajkain bölcsesség találtatik…” (Péld. 10,13-14).

És az Úr Jézus kijelentése: „A jó ember az ő szívének jó kincseiből, jó tárházából hordja elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz, rossz, káros, semmirekellő, hitvány kincseiből és tárházából hozza elő, és szórja ki a rosszat, a gonoszt” (Mát. 12,35).

Lukács így ír erről: „A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót;  és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből, vagyis amivel csordultig van a szív, azt szólja az ő szája” (Luk. 6,45). (Mát. 23,33).

Ezért figyelmezteti az Úr Jézus az övéit így: „… legyen a ti beszédetek: Úgy, úgy, vagyis az igen, igen; a nem, nem; ami pedig ezeken felül vagyon, ami ezt túlhaladja, a gonosztól vagyon, és a gonoszból ered” (Mát. 5,37).

Jakab apostol is figyelmezteti Isten népét: … legyen a ti igenetek igen, és a nem, nem; hogy ítélet alá ne essetek” (Jak. 5,12).  

Hiszen: „Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg, és teszik tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, és tanúskodások, istenkáromlások. Ezek fertőztetik meg, és teszik tisztátalanná az embert…” (Mát. 15,18-20).

Zsolt. 37,31 Istenének [('ĕlóhím)] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása, irányítása, utasítása] van szívében, lépései nem ingadoznak, nem [(máʿaḏ): tántorognak]*

*És a Szent Szellem újra-és újra megismétli a tanácsot, hogy az bevésődjön a szívünkbe, kijelentve a következményt is: „örömét [kedvét] leli [gyönyörködik] az Úr törvényében [Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki] s parancsairól [törvényéről, az Igéről] elmélkedik [gondolkodik; eszében forgatja] nappal és éjjel” (Zsolt 1,2).

Ezért: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek (BIBLIÁNAK) az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs. 1.8)

„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre (cselekedeteid mutassák), és legyenek fejdíszként a homlokodon (az Igén elmélkedj). Írd azokat házad ajtófélfáira (szemeid csak az Igére nézzenek) és kapuidra (füleid csak az Igét hallgassák)!” (5 Móz. 6,6-9)

„Vegyétek azért szívetekre (bensőtökbe) és egész valótokra e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötőkül legyenek a ti szemeitek között; És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra; Hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, amíg az ég a föld felett lészen” (5 Móz. 11,18-21)

 Dávid így ad példát, megvallva, hogy: „Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem. Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam” (Zsolt. 119,147-148).

„Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette (szívemben) van” (Zsolt. 40,9).

Zsolt. 37,32 Leselkedik a gonosz [(rášáʿ): a céltévesztett] az igazra [(caddíq): az igazzá nyilvánítottra], és halálra keresi azt [annak elvesztésén fáradozik, (mámôṯ): és meg akarja ölni]*

*És folytatódik a prófécia: „Az utcák zugaiban lappang, [ólálkodik a házak körül, lesben áll az utakon, a sikátorokban vagy a nádba bújva les] a rejtekhelyeken [titokban] megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra, és [lesik következő áldozatukat, szeme a szegény gyámoltalant, a szerencsétlent figyeli, kémleli]. Leselkedik [meghajol és meglapul] a rejtekhelyen, [és titkon bújik meg] mint az oroszlán [a sűrűben, a bozótban], vagy az ő barlangjában, [a búvóhelyén]. Hogy elragadja a szegényt; [várja, hogy ráronthasson a védtelenre, lesi, hogy elragadhassa], és elragadja a szegényt [a nyomorultat, az elnyomottat], mihelyt hálójába foghatja azt [és megragadja és hálójába húzza összehúzva hálóját]. Lenyomja, [figyel, rejtőzik, a földre lapul] tiporja, [és megrontja, levonja] és erejétől elesnek [tőrében (dḵh): összetörnek, összemorzsoltatnak] az ügyefogyottak [s a gyenge, szerencsétlen, nyomorult áldozatul esik hatalmának. Bizony, ha szerencsétlen áldozatuk karma közé kerül, erejével földre tiporja, szétzúzza és összetöri]” (Zsolt. 10,8-10).

És Dávid próféciája így valósult meg: Az Úr Jézus után a vallási vezetők „leselkedőket” küldtek ki: „És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tetették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20)

És Pál apostol után is leselkedtek: „Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt, Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kísértések közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek” (Csel. 20,18-19).

Zsolt. 37,33 De az Úr nem hagyja azt annak kezében [nem hagyja, hogy kezébe kerüljön], sem nem kárhoztatja [(rášaʿ): nem ítéli el], mikor megítéltetik, hanem [(šáp̄aṭ): védi, és nem engedi, hogy bűnösként elítéljék]*

*Mindazokat, akik Krisztusban vannak: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk, vagyis kedvezőtlen / elmarasztaló ítéletük azoknak, mert nincsen helye velük szemben, de nem is érvényesül ellenük semmiféle elmarasztaló, halálos ítélet, akik Krisztus Jézusban vannak, akik Krisztusban élnek, kik nem hústest szerint járnak, vagyis nem hústest szerinti életmódot folytatnak, és viselkednek, hanem Szellem szerint” (Róm. 8,1).

És bár: „Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk, és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká; tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem pusztulunk” (2 Kor. 4,9).

 Mert: „én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét. Benne reménykedem; mert meghallgat engem az én Istenem! Hát: „Ne örülj bajomnak, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik. 7,7-8)

És: „Meg tudja szabadítani, és [(rüomai): ki tudja ragadni] az Úr a kegyeseket [(euszebész): az istenfélőket, a hívőket] a kísértésekből, a gonoszokat [(adikosz): engedetlen hitetleneket] pedig az ítélet, a [(kriszisz): döntés] napjára büntetésre [(koladzó): fegyelmezésre, és megjavításra] fenntartani, és [(téreó): megőrizni]” (2 Pét. 2,9).

Az Úr kimenti [(páḏáh): váltságdíjat fizet, megváltja, megszabadítja, megőrzi] az ő szolgái [a hűségeseknek] életét, és senki meg nem lakol [('ášém 'ášam): nem esik ítélet alá, és nem pusztul el], aki ő benne bízik [(ḥásah): aki Hozzá menekül, oltalmat / menedéket keresve]” (Zsolt. 34,23) .

Zsolt. 37,34 Várjad az Urat, őrizd meg [kövesd] az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld, és [(járéš járaš): birtokba vehesd] a földet; és meglátod, amikor kiirtatnak [(káraṯ): elvesznek, elpusztulnak] a gonoszok*

*Hát: „Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és megerősíti a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]. (Zsolt. 27,14).

És így folytatja Dávid: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).

Ezért így bátorít Dávid: „Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, akik várjátok az Urat, (és Benne reménykedtek)! (Zsolt. 31,25).

Mert: „Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és (nem igazodik) nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!” (Zsolt. 40,5).

Zsolt. 37,35 Láttam elhatalmasodni a [(ʿáríc): vad, erőszakos]

 gonoszt, az istentelent [az Isten nélkül élőt] és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa [mint egy terebélyes  (raʿănán): zöldellő fa]*

*És így folytatódik a gonoszok sorsáról a kijelentés:  „Láttam, [(rá'áh): észrevettem] hogy egy bolond [('ĕvíl): esztelen, ostoba, istentelen, azaz Isten nélkül élő] gyökerezni kezdett [(šáraš): gyökeret vert], de nagy hamar [(piṯə'óm piṯə'ôm): hirtelen, váratlanul] átok szállt szép hajlékára [hirtelen elkorhadt a lakóhelyén]. Fiai messze estek [(ráḥaq): távol vannak] a szabadulástól [(jéšaʿ ješaʿ): segítségtől, üdvösségtől, biztonságtól, jóléttől]: a kapuban [(šaʿar): bejáratnál] megrontatnak [(dḵ'): összetöretnek, letapostatnak], mert nincs, aki kimentse [(nácal): kiragadja, megszabadítsa, megvédje, megmentse] őket, [mert nincs védelmezőjük]. Amit learatnak néki, az éhező eszi meg, a töviskerítésből [(cén): tüske, bozót mellől] is elviszi azt, kincseiket [(ḥajil): gazdagságát] tőrvetők nyelik el. [Más fordítás: Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg, és szürcsöli a szomjazó]. Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság! [Héber szerint: „Mert nem a (ʿáp̄ár): földből (jácá'): származik a ('áven): hazugság, csalás, romlottság, gonoszság, igazságtalanság, baj, csapás, szerencsétlenség, és nem a ('ăḏámáh): földből (cámaḥ): nő ki a (ʿámál): fáradságos munka, erőfeszítés, szenvedés, gyötrődés, vesződés. Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái. [Héber szerint: Hanem az ('áḏám): emberi faj úgy (jálaḏ): teremti, hozza létre a (ʿámál): fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, mint ahogy a (rešep̄): láng (bén): fia (gḇhh): gőgösen, dölyfösen, fennhéjázóan (ʿúp̄): magasra repül]” (Jób. 5,3-7).

Dávid is erről prófétál: „Az Úrnak átka [szűkölködés, szegénység száll] és van a gonosznak [a céltévesztőnek, istentelennek, vagyis Isten nélkül élőknek] házán [és háznépén, leszármazottain, utódain, és javain]…” (Péld. 3,33).

Mert: „Álnokság van az ő szívében, gonoszt forral minden időben, (és viszálykodást szít) háborúságot indít. Annakokáért hirtelen eljő az ő nyomorúsága, (hirtelen tör rá a veszedelem) gyorsan megrontatik, (egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül) s nem lesz gyógyulása” (Péld. 6,14-15).

Ézsaiáson keresztül folytatódik a kijelentés: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).

Az engedetlenség következményéről  beszél a törvény is: „ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged (Héber szerint: (bô'): kapcsolatba, közösségbe kerül az (qəláláh): átokkal, és az (náśaḡ): birtokba veszi)” (5Móz. 28,1.2.15)

„Az istenteleneknek háza elvész;…” (Péld. 14,11)

Mert Isten azt mondja: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (Csel. 16,31)

Mert: „Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket; váltságdíj ellenében felszabadított] a törvény átkától [átka alól]” (Gal. 3,13).

S az engedetlenek: „Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje” (Gal. 3,10).

Az Úr Jézus egy példázattal szemlélteti az Isten nélkül élők sorsát:  „És monda nékik egy példázatot [hasonlatot], szólván: Egy gazdag [jómódú, vagyonos] embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodik [ekkor így gondolkozott és latolgatta, mérlegelte, és így tanakodott magában], mondván: Mit cselekedjem? Mert nincs hová takarnom [betakarítanom, és begyűjtenem] az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűrjeimet [magtáraimat] lerontom [lebontom], és nagyobbakat építek; és azokba takarom [és oda takarítom be, és ott fogom tárolni] minden gabonámat [termésemet] és az én javaimat. És [azután majd elégedetten] ezt mondom az én lelkemnek [vagyis magamnak]: Én lelkem [azaz: én énem, életem], sok javaid vannak sok esztendőre eltéve [mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz]. Tedd magadat kényelembe [pihenj], egyél, igyál, gyönyörködjél [örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet]! Monda pedig néki az Isten: Bolond [esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan], ez éjjel elkérik [visszakövetelik tőled] a te lelkedet [a te életedet] te tőled; amiket pedig készítettél [a vagyon, amit összegyűjtöttél; amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél], kiéi lesznek? Így van dolga annak [és így jár az], aki kincset takar magának [aki elraktároz, és felhalmoz], és nem az Istenben gazdag” (Luk. 12,16-21).

Mert: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekszenek. Gondolatuk ez (és azt képzelik): az ő házuk (örökké megmarad, mert) örökkévaló, lakóhelyeik (az ő házuk, és lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön (és földeket neveznek el róluk). Pedig az ember, még ha tisztességben van, (ha gazdag) sem marad meg; hasonlít a barmokhoz (az állatokhoz), amelyeket levágnak (és amelyek kimúlnak). Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavukban az ő követőik. Szela. (Más fordítás: Ez a bolondok sorsa, és követik őket azok, akiknek tetszik beszédük. Szela). Mint juhok, a Seolra vettetnek (vagyis a holtak hazájába kerülnek), a halál (lesz a pásztoruk, és az) legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. (Más fordítás: Alakjuk eltűnik a holtak hazájában, nem lesz lakásuk. Reggelre a becsületesek uralkodnak)” (Zsolt. 49,7.12-15).

„Bizony árnyékként jár-kel az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik (hiába vesződik); rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat (és ki fogja hasznát venni)!” (Zsolt. 39,7).

„Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most) elbizakodottságotokban dicsekedtek (és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés (és kérkedés) gonosz” (Jak. 4,14-16).

„Ne dicsekedjél a holnapi nappal; mert nem tudod, mit hoz a nap tereád” (Péld. 27,1).

 Mert: „A gazdagnak vagyona az ő erős városa, és mint a magas kőfal, az ő gondolata szerint, (magas várfalnak képzeli)” (Péld. 18,11).

Pedig bizony: „Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik. Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát. Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat. Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhük csalárdságot érlel” (Jób. 15,32-35).

Zsolt. 37,36 De elmúlt [(ʿáḇar): egyszer csak eltűnt] és ímé nincsen! Kerestem, de nem található*

*És: „Tudod-é azt, hogy eleitől (ősidőktől) fogva, mióta az embert e földre helyeztetett, Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és az (elvetemült) képmutató öröme egy szempillantásig való? Ha szinte az égig érne is az ő magassága, (büszkesége) és a felleget érné is a fejével: Mint az emésztete, úgy vész el (semmivé lesz) örökre, és akik látták, azt mondják: Hol van ő? Mint az álom, úgy elrepül, és nem találják őt; eltűnik, mint az éjjeli látomás” (Jób. 20,4-8).

Mert: „Romlás éri a bűnösöket, és odalesznek, de az igazak háza megmarad. (Péld. 12,7).

Zsolt. 37,37 Ügyelj [(šámar): figyelj] a feddhetetlenre, a [(tám): tökéletes, ártatlan becsületesre] nézd a becsületest [(jášár): az igazzá nyilvánítottat], mert a jövendő a béke emberéé. [Más fordítás: Nézd az ártatlant, tekints az igazra, a békesség emberének új nemzedéke támad].

        Zsolt. 37,38 De a bűnösök, akik [(pášaʿ): elszakadtak, fellázadtak] mind elvesznek [(jaḥaḏ šámaḏ): egyszerre, teljesen elpusztulnak,

megsemmisülnek]; a gonosznak [(rášá'aḥăríṯ ʿ): az Isten nélkül élő sorsának] vége pusztulás, [a gonoszok hada elenyészik]*

*És így folytatódik az isten nélkül élők sorsáról a kijelentés: „Alant elszáradnak gyökerei, és felülről (lefonnyad), és levágatik az ága. Emlékezete (eltűnik) elvész a földről, még az utcákon sem marad fel a neve (és nem emlegetik nevét). A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt. Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján” (Jób. 18,16-19).

Zsolt. 37,39 Az igazak [(caddíq): az igazzá nyilvánítottak] segedelme [(təšuʿáh təšúʿáh): segítsége] pedig az Úrtól van [ő az ő erősségük [(máʿôz): védelmük, menedékük] a háborúság, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem] idején*

*És Dávid így folytatja: „Az Úré [az Úrtól jön] a szabadítás [a segítség, megmentés, oltalom, védelem, az üdvösség]; legyen a te népeden a te áldásod. Szela. (Zsolt 3,9).

Az Úr Önkijelentése, szabadítása és áldása: „Én, én vagyok az Úr (Jehova), és rajtam kívül nincsen szabadító!” (Ésa. 43,11)

„Az Úr (Jehova) ad erőt népének, az Úr (Jehova) megáldja népét békességgel” (Zsolt. 29,11)

Pál apostolon keresztül jön a kijelentés az Úrról, aki erőt ad: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil. 4,13)

„Az Úr (Jehova) megszalasztja előtted (és vereséggel sújtja) a te ellenségeidet, akik reád támadnak; egy úton jőnek ki reád (vonulnak föl ellened), és hét úton futnak (menekülnek) előled. Áldást parancsol (bocsát) melléd az Úr (Jehova) a te csűrjeidben és mindenben (minden vállalkozásodra), amire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked. És fejjé (elsővé) tesz téged az Úr és nem farkká (nem utolsóvá), és mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló (mindig fölül leszel, és nem alul), ha hallgatsz az Úrnak (Jehovának), a te Istenednek parancsolataira, amelyeket én (meg)parancsolok ma néked, hogy tartsd meg és teljesítsd azokat” (5 Móz. 28,7-8.13).

És így folytatja megvallását Dávid: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).

Mert: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 37,40 Megvédi [(ʿázar): megsegíti] őket az Úr és megszabadítja [(pálaṭ): megmenti] őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti [(jášaʿ): győzelmet ad, megvédi, megmenti] őket, mert ő benne bíznak [(ḥásah) mert hozzá menekülnek oltalmat keresve]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Az Úr angyala [(malə'áḵ): küldöttje] tábort jár az őt félők, az Őt [(járé'): tisztelők] körül, [(ḥánáh): letáborozik, őrt áll, és az őt félőket körülsáncolja] és kiszabadítja [(ḥálac): kiragadja, és megmenti] őket. [Más fordítás: Az Úr angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza]. Az Úr kimenti [(páḏáh): váltságdíjat fizet, megváltja, megszabadítja, megőrzi] az ő szolgái [a hűségeseknek] életét, és senki meg nem lakol [('ášém 'ášam): nem esik ítélet alá, és nem pusztul el], aki ő benne bízik [(ḥásah): aki Hozzá menekül, oltalmat / menedéket keresve]” (Zsolt. 34,8.23).

Mikor Péter apostolt Heródes börtönbe záratja, és ki akarja végeztetni, Isten angyalt küld a kiszabadítására: „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta (elküldte) az ő angyalát, és megszabadított (kimentett) engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától” (Csel. 12,11).

Mert az Úr ígérete így hangzik: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem érhet téged baj) és csapás nem közelget (sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (és vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13).

Dávid így imádkozik: „Kezedre bízom [(páqaḏ): kezedbe ajánlom, helyezem] (rúaḥ): szellemem, te váltasz [(páḏáh): mentesz] meg engemet, oh Uram, hűséges [('ĕmeṯ): igazságnak Istene, igaz] Isten [('él): erős, hatalmas Isten]” (Zsolt. 31,6).

Mert: „Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az Úrban” (Péld. 16,20).

„Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; (Jer. 17,7-8).

Mert az Úr az: „Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103.4).  

És Dávid megvallása, és próféciája: „Mert nagy én rajtam (annyira szeretsz engem) a te kegyelmed, és kiszabadítottál (kimentettél) a mélységes pokolból (a sír mélyéből is)” (Zsolt. 86,13).

És az Evangélium számol be a prófécia beteljesüléséről: „Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, hogy rátekintett népére, meglátogatta és megváltást szerzett neki, és megváltotta az ő népét” (Luk. 1,68).