2015. október 22.

Ige: Az Úr Jézus emberré lett:

 „És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, vagyis alakjára nézve embernek bizonyult, vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának, azaz a kínoszlopon való haláláig* (Fil. 2,8 -9)

*Az apostoli bizonyságtétel így hangzik:Ki az ő hústestének napjaiban, az Ő hústesti élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, erős, és hangos kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, vagyis az elé, aki képes megszabadítani, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7-10)

 Az Evangélium bizonyságtétele szerint, amikor elközelgetett az Úr Jézus halálának ideje, így járult az Atyához a Gecsemáné kertben: „És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén így imádkozott mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék, távozzék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint és ahogyan én akarom, hanem amint te” (Mát. 26,39)

Az Úr Jézus kijelentése: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem, és odaadom az én életemet, hogy újra felvegyem, vagyis visszavegyem azt. Senki sem veszi és veheti azt el éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni, vagyis ismét visszavenni azt. Ezt a parancsolatot vettem, azaz ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.