Zsidókhoz írott levél 5. fejezet: Krisztus örökké való főpap .(göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 5,1 Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért,

Zsid. 5,2 Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel].

Zsid. 5,3 És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért*

*Mert így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7).

„És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé” (3 Móz. 16,6.11).

Zsid. 5,4 És senki sem veszi [szerezheti meg önkényesen] magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is*

*Bemerítő János is erről tesz bizonyságot: „Az ember semmit sem vehet, semmit sem vallhat a magáénak, és nem tulajdoníthat magának, hanem ha a mennyből adatott néki” (Ján. 3,27).

És az ige megerősíti a bizonyságtételt: „Amrám (jelentése: rokonság a fenségessel; magasrangú) fiai: Áron és Mózes, (jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek). Áron kiválasztatott, hogy felszenteltetnék a szentek szentje számára, ő és az ő fiai mindörökké, hogy jóillatot tennének az Úr előtt, és szolgálnának néki, s az ő nevében a népet megáldanák mindörökké” (1 Krón. 23,13).

Az Úr így szólt Mózeshez: „Te pedig hívasd magadhoz a te atyádfiát, Áront (jelentése: megvilágosodás, megvilágosított, hegyi lakos, kiemelkedő), és az ő fiait ő vele az Izráel fiai közül, hogy papjaim legyenek…” (2 Móz. 28,1).

Zsid. 5,5 Hasonlóképen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, [nem önmagát emelte a főpapi méltóságra] hanem az, aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek [ma nemzettelek] téged*

*Az Úr ígérete Krisztusnak és fiainak: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,27-30)

Bizonyságtétel az Úr Jézusról: „És Ő… a kezdet, elsőszülött a halottak közül…”(Kol. 1,18)

Ezt ismétli meg Péter apostol: „És mi hirdetjük néktek, az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust. Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek én téged” (Csel. 13,32-33).

Így teljesedett be Dávid próféciája: „Az Úr végzését [dekrétumát; parancsszavát] (ki)hirdetem (bejelentem): Ő így szólt hozzám: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet. [ma nemzettelek (szültelek) téged]” (Zsolt 2,7)

Ő az, Aki minden teremtett lénynél nagyobb: „Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1,4-6).

Ez akkor történt, Amikor az Úr Jézus alámeritkezett, és leszállt reá a Szent Szellem: „És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,17).

Zsid. 5,6 Miképpen másutt [(heterosz en): máskor] is mondja [(legó): kijelenti, kihirdeti]: Te örökké való pap vagy, Melkisédek [jelentése. igazság királya, az én királyom igazságos] rendje szerint*

*Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt az Úr (meg nem bánja) és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4).

A kárpiton túl: „Ahová (elsőként) útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint. Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta, Akinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20-7,1-3.17).

„Melkisédek pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18).

Zsid. 5,7 Ki az ő (szarx): hústestének napjaiban [testi élete idején] könyörgésekkel és esedezésekkel, [(hiketéria): oltalomkéréssel] erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes [(dünamai): akinek hatalma van] megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő Istentiszteletéért*

*Máté bizonyságtétele így hangzik a Gecsemáné kertben történtekről: „És egy kissé előre [és tovább] menve, arcra borult [a földre], könyörögvén [imádkozván] és mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék [és távozzék] el tőlem e pohár. [Más fordítás: Ha lehetséges, hadd ne kelljen kiinnom a szenvedésnek ezt a poharát]; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom [és amint én kívánom], hanem amint te” (Mát. 26,39).

„Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta [kiáltásban tört ki] Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mát. 27,46).

„Jézus pedig ismét nagy fennszóval [újra nagy hangon] kiáltván kiadá [kilehelte; elbocsátotta; kibocsátotta] szellemét” (Mát. 27,50).

Lukács is bizonyságot tesz: „És ő [eltávolodott], és eltávozék tőlük mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén [térdre borulva így], imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, [vedd el] és távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom [vagy vágyam], hanem a tiéd legyen! És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén [(agónia): harcában, küzdelemben, és gyötrődésében], buzgóságosabban [(ekteneszteron): elszántabban, odaadóbban, kitartóbban, állhatatosabban] imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak [Más fordítás: Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek]. És [hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze hangzó] szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván, meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]” (Luk. 22,41-44.46).

Zsid. 5,8 Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet;

Zsid. 5,9 És tökéletességre jutván, [(kai teleioó): így aztán

bevégzetté,  végcélba jutottá léve] örök [(aióniosz): soha véget nem érő] üdvösség [(szótéria aitiosz): szabadulás, megmenekülés, biztonság, oltalom, épség, egészség, megtartás] szerzője  lett mindazokra nézve, akik [(hüpakúó): hallgatnak rá], és engedelmeskednek neki*

*Mert: illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden [vagyis a mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin keresztül a mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük [(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé [és vigye végcélba, és dicsőítse meg]” (Zsid. 2,10).

Zsid. 5,10 Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak.

Zsid. 5,11 Akiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra [minthogy eltompult a hallásotok].

Zsid. 5,12 Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire [alapelemeire] tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre*

*Így figyelmeztet az apostol: „Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, a mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. (Más fordítás: Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a bemerítésekről, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak): (Zsid. 6,1-2).

Zsid. 5,13 Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan [(apeirosz): tudatlan] az igazságnak beszédiben [(dikaioszüné logosz): megigazulás

igéjében], mivelhogy kiskorú [(népiosz): kisgyermek, oktalan]*

*Hát:„Atyámfiai [testvérek], ne legyetek [kis] gyermekek értelemben [a megértésben; a gondolkozásban; eszetek jártatásában]; hanem a gonoszságban [rosszban; gonoszság terén] legyetek gyermekek [maradjatok kiskorúak; kisdedek, naivak, ártatlanok], értelemben [a megértésben] pedig érettek legyetek. [gondolkodásotokban azonban legyetek felnőttek (nagykorúak, férfiak); s az értelemre nézve tökéletesek (bevégzettek; végcélba jutottak) legyetek)]” (1 Kor. 14,20).

Azért: „Hogy többé ne legyünk gyermekek (kiskorúak), kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele (akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak), az embereknek álnoksága által (csalásától), a tévelygés ravaszságához való csalárdság által (az emberek, tévútra csábító ravaszságától). Hanem az igazságot (valóságot, Isten Igéjét) követvén (az igazsághoz /valósághoz/ ragaszkodva) ((agapé): Isten szerinti) szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,15)

Tehát: „Különböző (különféle) és idegen tudományok által (tanításoktól) ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív…” (Zsid. 13,9).

Zsid. 5,14 Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre [Más fordítás: A (teleiosz): felnőtt, érett korúaknak, bevégzetteknek, tökéleteseknek, célba jutottaknak, kemény eledel való. Akiknek érzékeit, és [(aiszthétérion): ítélőképességét] a gyakorlat, és (hexisz dia): tapasztalat az idő folyamán kifejlesztette a jó és a rossz (kakosz): gonosz, káros, ártalmas, értéktelen megkülönböztetésére]*

*Pál apostol így ír erről: „A tökéletesek, vagyis a teljességre jutottak, érett korúak, és nagykorúak, vagyis a hitben férfiak, azaz felnőttek között azonban mi is bölcsességet szólunk, és hirdetünk. De nem e világnak, vagyis nem ennek a világkorszaknak, sem e világ múlandó fejedelmeinek, és nem e világkorszak vezetőinek, akik elpusztulnak, akik eltöröltetnek, és megsemmisülnek bölcsességét, miknek hatása elvész, megszűnik, hatástalanná és eredménytelenné válik, kudarcba fullad, és csődöt mond. Hanem Isten titkos, és titokzatos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett, és titokban tartott bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva és előre, az örök korok, vagyis a világkorszakok (aionok) előtt elrendelt, és kijelölt külön a mi dicsőségünkre, vagyis a mi megdicsőülésünkre” (1Kor. 2,6-7)