Zsoltár 35. könyörgés szabadításért (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 35,1 Dávidé [(szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember)]. Perelj Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] a velem perlőkkel; harcolj [(láḥam): győzd le] az ellenem harcolókat*

*Jeremiás is így imádkozik: „Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet” (Siral. 3,58).

 Az apostol is erre buzdítja Isten népét: „Minden helyzetben imádkozzatok Szent Szellemben. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban” (Eféz. 6,18).

És akkor:„Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek” (2 Móz. 14,14).

Mert: „Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova” (2 Móz. 15,3).

„felölté az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal” (Ésa. 59,17).

 És: „Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg, és ellenségein erőt vesz, és (diadalmaskodik)” (Ésa. 42,13).

Zsolt. 35,2 Ragadj pajzst és vértet, és kelj föl [és siess] segítségemre*

*És az Úr segítségül hívása és dicsérete így folytatódik: „Kelj fel Uram, tarts meg engem [állj mellém, adj szabadulást] Istenem…” (Zsolt 3,8).

„Derítsd ki vétküket, különítsd el őket, oh Isten. Essenek el csalatkozzanak meg saját tanácsaik által. Bukjanak bele fondorlataikba, csapdájukba; űzd ki őket számtalan gonoszságuk, hamisságuk, istentelenségük miatt…” (Zsolt. 5,11).

„Én Uram Istenem, benned bízom (hozzád menekülök); oltalmazz (ments) meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem. Hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én lelkemet (engemet), szét ne szaggassa (menthetetlenül), ha nincsen szabadító” (Zsolt. 7,2-3)

„Isten, rontsd meg (törd össze) az ő fogaikat az ő szájukban; az oroszlánoknak zápfogait törd össze (zúzd össze az oroszlánok állkapcsát), Uram! Olvadjanak el, (tűnjenek el) folyjanak széjjel, mint a víz; ha felteszi nyilait (és lőni akarnak, nyilaik) legyenek tompultak. Legyenek (járjanak úgy) mint a csiga, amely szétfolyván, elmúlik (széjjelmállik); mint az asszonynak idétlen szülötte (mint az elvetélt magzat), amely nem látta a napot” (Zsolt. 58,7-9)

„Szabadítsd meg lelkemet (életemet) a kardtól (ments meg engem a fegyvertől), s az én egyetlenemet (életemet) a kutyák körmeiből (és hatalmából). Ments (szabadíts) meg engem az oroszlán torkából (szájából), és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem (nyomorultat). Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak (testvéreimnek), és dicsérjelek téged a gyülekezetben” (Zsolt. 22,21-23)

 Hogy: „Az Úr az én kősziklám (az én kőszálam), váram és szabadítóm (megmentőm); az én Istenem, az én kősziklám, Őbenne bízom (nála keresek oltalmat): az én pajzsom, üdvösségem szarva (hatalmas szabadítóm), menedékem (fellegváram). Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség (pusztító) árjai rettentettek engem. A Seol (a sír) kötelei vettek körül (fonódtak rám); a halál tőrei fogtak meg engem (a halál csapdái meredtek rám). Szükségemben (és nyomorúságomban) az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam (segítségért); szavamat (hangomat) meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe” (Zsolt. 18,3-7).

Zsolt. 35,3 Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd nekem: Én vagyok segítséged [(jəšúʿáh): szabadítód, győzelmed, a te üdvösséged]. [Más fordítás: Végy elő lándzsát, csatabárdot üldözőim ellen! Szólj így hozzám: Én megsegítlek téged].

Zsolt. 35,4 Szégyen, gyalázat érje azokat, akik életemre törnek; hátráljanak meg szégyenletesen, és piruljanak, akik vesztemet koholják, akik rosszat terveznek, gonoszat forralnak ellenem; [Héber szöveg: (bvš): csalódjon várakozásában, reményében, (kálám): csúfoltassanak meg, űzzenek csúfot azokból, akik (nep̄eš): életemet (bqš): keresik, követelik. (súḡ): Hátráljanak meg, és ('áḥór 'áḥôr): vonuljanak vissza (ḥap̄ér): megszégyenülve, akik (ráʿ): gonosz, rosszindulatú tervet (ḥášaḇ): gondolnak, és tervelnek ki ellenem]*

*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) az igaz ellen, és kevélységgel és megvetéssel” (Zsolt. 31,18-19).

„Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15)

Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)

Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög. Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9)

„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,12-18).

És Dávid boldogan vallja meg: „Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, az én kérésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]. Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt. 6.10-11).

Zsolt. 35,5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse, és [szórja szét] őket*

*Isten és az Ő népe ellenségeiről (a ti ellenségetek az ördög /1 pét.5,8/ és az őt követők) így szól az Ige: „… a gonoszok [hitetlenek; istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők]... Pelyvához hasonlók [mint a (szálló) por], amelyeket elsodor [szétszór; ide s tovahány] a szél a földről [jelenléted elől]” (Zsolt 1,4).

Bizony: „Ellenségeidnek sokasága olyan lesz, mint az apró por, és mint a repülő polyva az erőszakosok sokasága, és lesz hamar és hirtelen” (Ésa. 29.5)

„Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el” (Jób. 21.18)

„Jaj a sok nép zúgásának, akik úgy zúgnak, mint a tenger zúgása, és a népségek háborgásának, akik háborognak, mint erős vizek! A népségek, mint sok vizek háborgása, úgy háborognak, de megdorgálja azt (az Úr) és elfut messzire, és elragadtatik, mint a hegyek polyvája szél előtt, és mint pozdorja a forgószél előtt; Estének idején rémülés száll reájuk, és minekelőtte megvirrad, nem lesznek: ez jutalmuk pusztítóinknak és sorsuk rablóinknak!” (Ésa. 17,12-14)

Mert: „… a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20)

„Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, elsüllyednek, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat” (Jób. 24,24)

„Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!” (Jób. 22,20)

„Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram!” (Zsolt. 73,19-20)

„Akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait! Én Istenem! Tedd őket olyanokká, amilyen a porfelhő, és amilyen a polyva a szél előtt; Ahogyan a tűz fölgyújtja az erdőt, és a láng égeti a hegyeket, így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket!” (Zsolt. 83,13-16)

És az Úr válasza: „Úgy szétszórom őket, ahogyan a puszta szele elsodorja a polyvát” (Jer. 13,24)

„Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket? Kicsoda az értelmes, hogy eszébe vegye ezeket?! Bizony igazak az Úrnak útjai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtok” (Hós. 14,10)

Bemerítő Jánoson keresztül kerül kijelentésre, az előző próféciák értelme:„Én ugyan vízbe merítlek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít majd titeket. Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel” (Mát. 3,11-12)

 És akiket Ő bemerít Szent Szellembe és tűzbe, azoknak így szól az ígéret: „Ímé, én teszlek éles, új cséplőhengerré, amelynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed. Feldobod őket, és a szél elhordja, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongani fogsz az Úrban (Jehovában), dicsekedni fogsz Izráel Szentjében” (Ésa. 41,15-16)

Zsolt. 35,6 Legyen útjuk [(dereḵ): életútjuk, sorsuk] sötét, csuszamlós [(ḥălaqəlaqqáh): síkos], s az Úrnak angyala kergesse [ráḏap̄: űzze, üldözze] őket*

*És így folytatja Dávid: „Kergesd, és üldözd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket!” (Zsolt. 83,16).

Zsolt. 35,7 Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójukat [(ḥáp̄ar): csapdát állítottak nekem], és ok nélkül ástak vermet nekem*

*És folytatja Dávid: „Hálót készítettek lábaimnak (hálót vetettek lábaim elé, megaláztak engem), és meggörnyedtem; vermet ástak én előttem (és vermet ástak nekem), de ők estek abba. Szela” (Zsolt. 57,7).

Uram: „Ments [(jácá'): szabadíts] ki engem a hálóból, [(rešeṯ): tőrből, csapdából], amelyet titkon vetettek [(ṭáman): rejtettek el] nékem; hiszen te vagy az én erősségem [(máʿôz): védelmem, menedékem]” (Zsolt. 31,5).

Zsolt. 35,8 Érje őt romlás [(šó'áh šô'áh šô' lóh lô' ló'): veszedelem, fájdalmas pusztulás, olyan csapás, amelyre nem számít], váratlanul fogja meg hálója, amelyet kivetett, amit [(ṭáman): elrejtett], essék belé a veszedelembe [gödörbe, a verembe, és önnön tőrükbe hulljanak]*

*A gonosz: „Gödröt ás [vermet nyit, és (ḥáp̄ar): csapdát készít] és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe, amit csinált, [a maga készített csapdába]. Forduljon vissza fejére az, amit elkövetett, és szálljon [saját] feje tetejére az ő erőszakossága. [Más fordítás: Visszafordul fejére a nyomorúság, (ponosz: minden baj, gyötrelem, kín, és fájdalom), erőszakossága (ḥámás: minden erőszak, kár, sérelem, kegyetlenség, elnyomás és minden jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett) visszaszáll önnön fejére”(Zsolt. 7,16-17).

Mert: „A maga álnokságai [gaztettei] fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg, és az [tartja fogva]. (Héber szerint: A saját (ʿávôn ʿáôn): törvényszegése láḵaḏ): csalja tőrbe, és ejti foglyul az Isten nélkül élőt, mégpedig mindenkit saját céltévesztése). Ő meghal, mert nem fogadta el a (músár: tanítást, útmutatást), meghal [(mámôṯ): elvész, elpusztul] tudomány híján. Bolondságának [('ivveleṯ róḇ): ostobaságának, butaságának nagysága] és sokasága [megmámorosította]. Emiatt támolyog [tévelyeg, és elvész, mert nagy ostobasága romlásba dönti, és csapdába kerül]” (Péld. 5,22-23).

Bizony: „Visszahárul fejére a nyomorúság, erőszakossága saját fejére száll” (Zsolt. 7,17)

Mivel nem fogadták el az Igazat: „A gonoszt gonoszság öli meg, és meglakolnak, akik gyűlölik az igazat” „Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek” „Sarkát csapda ragadja meg, és hurok feszül rá. Kötél van elrejtve számára a földön, és csapda van ösvényén” (Zsolt. 34,22; Péld. 1,31;Jób. 18,9-10).

A Szent Szellem többszörösen kijelenti azt a törvényszerűséget, hogy: „...a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób. 4,8)

„Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot; és az ő haragjának vesszeje megtöretik” (Péld. 22,8)

Nem csak a gonosz cselekedetek, hanem a hazug – vagyis az igével ellentétes – beszédekre is vonatkozik ez a törvényszerűség: „Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel” Mert: „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. (Péld. 6,2; 18,20-21)

Pál apostol is felhívja a hívők figyelmét erre a törvényszerűségre: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]. Mert aki vet az ő (hús)testének [aki a hús világába vet], a (hús)testből arat veszedelmet [pusztulást; saját húsából fog romlást aratni]; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet. [Más fordítás: Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök (természetfeletti) életet]” (Gal. 6,7-8).

Egy előképben így mutatja be a Szent Szellem ezt a törvényszerűséget: „Felakaszták azért Hámánt a fára, amelyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja” (Eszt. 7,10).

Akik nem fogadták meg / és be az Igét, vagyis Isten nélkül élnek, azokat nincs aki megvédelmezze, ezért: „Összeomlik sátruk (testük), meghalnak bölcsesség nélkül” (Jób. 4,21)

Isten Igéje bolondnak és esztelennek nevezi azokat, akik Isten nélkül élnek, és a következményt is eléjük tárja: „...a bolondok ...meghalnak esztelenségük miatt” „...a hitetleneket gonoszságuk elpusztítja” „...az istentelenség ...elveszíti a bűnöst” „...önnön istentelenségében esik el az istentelen” (Péld. 10,21; 11,3; 13,6; 11,5).

Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekednek. [Más fordítás: Mert [(hotan): mialatt] ezt mondják, és [azt hangoztatják, és azzal dicskednek]: Békesség, vagyis itt van [(eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és biztonság [(aszphaleia): rendíthetetlenség, szilárdság, megingathatatlanság], akkor [(tote): abban az időben] hirtelen [(aiphnidiosz): váratlanul, rajtaütésszerűen, észrevétlenül] veszedelem jön rájuk, [(ephisztémi olethrosz): váratlanul bekövetkezik a pusztulás, romlás, végveszély, halál, megsemmisülés], úgy, mint [(autosz hószper): éppen úgy, ahogyan] a szülési fájdalom [(ódin): vajúdáskor az éles, tűrhetetlen kín] a terhes asszonyra, és hatalmában [(ekhó): fogva tartja],  és semmiképpen meg nem menekednek (mé ekpheugó): nehogy elkerüljék és megmeneküljenek]” (1 Thess. 5,3).

Mert az Isten nélkül élők: „… meg fognak lakolni [(tinó): megfizet(i az árát), kiteszi magát a sátánnak] örök veszedelemmel [(olethrosz): pusztulás, végveszély, romlás, halál] az Úr ábrázatától [orcájától, az Úr színétől, jelenlététől], és az ő hatalmának [(iszkhüsz): A szó vitézséget, harcias, kiemelkedő, férfias erőt, küzdőképességet jelent] dicsőségétől >(doxa): fényesség, ragyogás<. [Más fordítás: Ezek majd világkorszakra szóló (aioni) >(aióniosz): létkorszak, nem időt, hanem minőséget jelölő görög szó< pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától; Egy másik fordításban: Örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges (és fönséges) hatalmától; mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani]” (2 Thess. 1,9).

Zsolt. 35,9 Én pedig vigadok [(gúl gíl): örvendezek, ujjongok, és reszketve, remegve ugrálok] majd az Úrban, örvendezve [(śíś śvś): ujjongva, ugrálva) gyönyörködöm] szabadításában [(jəšúʿáh) segítségében, biztonságban, győzelemben]*

*És folytatja Dávid: „Mert én a te kegyelmedben [jóvoltodban, hűségedben, irgalmadban] bíztam, örüljön [örvendezzen, ujjongjon] a szívem [a bensőm] a te segítségednek, [szabadításodnak, hogy megsegítesz]; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem [és dicséretet mondok a fölséges Úr nevének]. (Más fordítás: Szívből ujjongok, hogy megsegítesz, és megszabadítasz, hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem)” (Zsolt. 13,6).

Isten kegyelméről így tesz bizonyságot a Szent Szellem. Az ember: „Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát. Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; Megváltotta életemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi” (Jób. 33,26-28).

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésa. 25,9).

Az ellenség elvész: „Én pedig mint zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében mind örökkön örökké. Áldlak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy, a te híveid előtt” (Zsolt. 52,10-11).

Zsolt. 35,10 Minden tetemem [(ʿecem): egész valóm] ezt mondja [ezt hirdeti] majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]*

*Az Úr kijelentése: „A szegények [(ʿání): elnyomottak, szerencsétlenek, gyöngék, szűkölködők, nyomorultak szerencsétlensége, szenvedése, fájdalma], elnyomása [(šôḏ šóḏ): pusztítása, nyomorúsága, nyomora, kifosztása] miatt, a nyomorultak [('eḇəjôn): segítségre szoruló, szegény, nincstelen koldusok]  nyögése [('ănáqáh): sóhajtozása, siránkozása, fohászkodása] miatt legott, vagyis [most azonnal] felkelek, azt mondja az Úr [Jahve]. Biztosságba helyezem, és [(jéšaʿ ješaʿ): segítséget, szabadulást, biztonságot, jólétet, megmenekülést, oltalmat, védelmet; épséget, egészséget, megtartást adok mindenkinek] aki arra [sóvárogva] vágyik, és [megszabadítom azokat, kiket tőrbe ejtett az ellenség, s bizalmat gerjesztek bennük]” (Zsolt. 12,6).

És az Úr válaszolt az imára:  „Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből. [Más fordítás: Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt kimentett a vizek mélyéről]. Megszabadított [(nácal): megmentett, kiragadott, megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz] ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál” (Zsolt. 18,17-18).

„És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3).

„Mert te megtartod [(jášaʿ): megsegíted, megszabadítod, megőrzöd, támogatod, győzelmet adsz] a nyomorult [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, megalázott] népnek, és a kevély szemeket, a [(rúm): büszke, gőgös tekintetűeket] megalázod. (Zsolt. 18,28).

Zsolt. 35,11 Erőszakos [(ḥámás): kegyetlen, hamis, elvetemült] tanúk állnak elő [(ʿéḏ): tanúvallomást téve]; azt kérdezik tőlem [és olyanról faggatnak, olyanról vallatnak], amiről nem tudok*

*És így folytatódik a prófécia: „Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosak tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).  

Uram: „Figyelmezz én reám és hallgass meg engemet… Az ellenségnek szaváért … mert hazugságot hárítanak reám, és nagy dühösséggel ellenkeznek velem” (Zsolt. 55,3-4).

Az Úr Jézusról prófétált Dávid, ami így teljesedett be: „A főpapok pedig és az egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot (és bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene… „ (Márk. 14,55-57).

Isten igéje egy előképben mutatja be a történteket, és a célt: „Böjtöt hirdettek, és ülteték Nábótot (jelentése: kimagasló, sarj) a nép élére. Előjöve azután két istentelen (hitvány) ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép előtt, mondván: Megszidalmazta (átkozta) Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért őt a városból, és megkövezék, és meghala. Azután megizenék Jézabelnek (jelentése: nem otthonos nálunk), mondván: Megköveztetett Nábót, és meghalt. Mikor pedig meghallotta Jézabel, hogy megköveztetett Nábót és meghalt, monda Jézabel Akhábnak (jelentése: az atya fivére): Kelj fel és foglald el (vedd birtokba) a Jezréelbeli (jelentése: Isten vet, plántál; Isten szétszór; új vetést, új népet fog alapítani) Nábót szőlőjét, amelyet nem akart néked pénzért oda adni; mert nem él (már) Nábót, hanem meghalt. És mikor meghallotta Akháb, hogy Nábót meghalt, felkelt Akháb, hogy lemenjen a Jezréelbeli Nábót szőlőjébe, és azt elfoglalja (és birtokba vette azt)” (1 Kir. 21,12-16).

Zsolt. 35,12 Jóért rosszal [(ṭôḇ): kedvességemért (ráʿ): rosszindulattal] fizetnek meg nékem, [(šəḵôl nep̄eš): megfosztanak életemtől, életemre törnek]*

*És folytatódik a prófécia: „Ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És a kik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, rám támadnak, pedig én jóra törekszem” (Zsolt. 38,20-21).

És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem (harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem, (vádaskodással felelnek) én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölettel az én szeretetemért” (Zsolt. 109,3-5).

„Még az én jóakaróm is, akiben megbíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem (az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10).

 Pedig: „Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz baj annak házától” (Péld. 17,13). 

Kérlek: „Figyelmezz reám Uram (jəhóváh: Jahve, Örökkévaló), halld meg, mit beszélnek ellenfeleim! Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk haragodat” (Jer. 18,19-20).

És a prófécia így teljesedett be: Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő egy az Atyával, meg akarják kövezni Őt: „Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik cselekedetem miatt] köveztek meg engem? (Ján. 10,32).

Zsolt. 35,13 Pedig én az ő betegségükben gyászba öltöztem, böjttel gyötörtem magamat, imádságom keblemre vissza-vissza szállt [Héber szerint: (šúḇ): újra meg újra, ismételten (təp̄illáh): imában közbenjártam]*

*De ha: „Sírtam, és böjttel gyötörtem magam, de ez csak gyalázatomra vált. Ha gyászruhát öltöttem, szóbeszéd ért miatta” (Zsolt. 69,11-12).

Zsolt. 35,14 Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem érte [úgy viseltem magam]; mintha anyámat siratnám [('áḇél): mint ki anyját gyászolja], úgy jártam bútól meghajolva [(šáḥaḥ): lesújtva, úgy roskadoztam a szomorúságtól]*

*Pál apostol is megvallja, hogy együttérez a szenvedőkkel: „Ki beteg, hogy én is beteg, és szenvedő ne volnék? Ki botránkozik, és tántorodik meg, hogy én is ne égnék a szégyentől? (2 Kor. 11,29).

Zsolt. 35,15 Ők pedig örültek [(śámaḥ): örvendeztek] az én bukásomon [(celaʿ): elesésemen] és összegyűltek [('sp̄): gyülekeztek], és  összegyűltek ellenem a rágalmazók, a [(néḵeh): nyelvükkel megsebzők], tudtom nélkül gyaláztak [(qáraʿ): átkoztak] és nem nyugodtak, nem [(dámam): hagyták abba]*

*És folytatódik a prófécia: „azt gondolom: csak ne örülnének (bárcsak ne nevetnének) rajtam; mikor lábam ingott, (ne lennének dölyfösek velem szemben) hatalmaskodtak ellenem!” (Zsolt. 38,17).

„Jobb felől ifjak támadnak ellenem, (csőcselék támad rám) gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém (és utat építenek ellenem), hogy megrontsanak. Az én utamat elrontják, romlásomat öregbítik (hogy romlásomat siettessék), nincsen segítség ellenük (pedig nincs is segítőjük). Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, (úgy törnek ellenem) pusztulás között hömpölyögnek ide (viharként zúdulnak rám)” (Jób. 30,12-14).

„Feltátották ellenem szájukat, gyalázatosan arcul csapdostak (gyalázkodva arcul vertek) engem, összecsődültek ellenem (együtt vonulnak ellenem)” (Jób. 16.10).

És így teljesült be a prófécia: Az Úr Jézust halálra ítéli a szanhedrin, és: „Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták [és ütötték, ököllel verték] őt, némelyek pedig botokkal verik [és vesszővel csapdosták]” (Mát. 26,67).

És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). (Luk. 22,63-65).

Zsolt. 35,16 Az (ḥánép̄): istentelenek elvetemülten gúnyolódnak, acsarkodnak ellenem, fogukat csikorgatva.

Zsolt. 35,17 Oh Uram [('ăḏónáj)], meddig nézed? Szabadíts meg engemet tombolásaiktól [(šó'áh šô'áh šô'): pusztításuktól, rombolásuktól], az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet [ments meg engem az ordítozóktól, életemet az oroszlánoktól]*

*És így folytatja Dávid: „Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).

Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3).

„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).

„Hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én életemet, [és el ne ragadja ellenségem az én életemet], szét ne szaggassa [menthetetlenül], ha nincsen szabadító [Más fordítás: Nehogy mint oroszlán, valaki elkapjon és szétszaggasson; Hiszen senki sincs, aki megmentene, és nincs, ki megváltson, sem ki megszabadítson]” (Zsolt. 7,3).

Mert ezek: „Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz. [Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]” (Zsolt. 17,12).

 „Én Uram Istenem, benned bízom; oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem, hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én személyem, szét ne szaggassa, ha nincsen szabadító” (Zsolt. 7,2-3)

Mert az ellenség: „Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9)

„Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán” (JSir. 3,10).

„Feltátották rám [(pácáh): fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva]  szájukat, mint a ragadozó [marcangoló] és [mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ): üvöltő] oroszlán. Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a kutyák körmeiből [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából]” (Zsolt. 22,14.21)

Zsolt. 35,18 Dicsérlek, és [(jáḏáh): megvallak, hálát adva] a nagy [(raḇ): erős] gyülekezetben, [(qáhál): közösségben] az erős [(ʿácum ʿácúm): hatalmas] nép között magasztallak [(hálal): énekkel dicsérlek, ünnepellek] téged*

*És: „Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben, és nem zárom be számat, jól tudod, URam! Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezet előtt” (Zsolt. 40,10-11).

És: „Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, (és hangos szóval magasztalom az Urat) és dicsérem őt a sokaság közepette!” (Zsolt. 109,30).

És a Megváltóról így hangzik a kijelentés: „Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan [(heisz hen): vagyis egyetlenből származnak], amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni [vagyis testvéreinek nevezni]. Mondván: Hirdetem [és (apaggelló): kijelentem] a te nevedet [(onomá): hatalmadat, jellemedet, dicsőségedet, és erődet] az én atyámfiainak [az én testvéreimnek], a gyülekezetnek [(ekklészia meszosz): vagyis a kihívottak közösségének] közepette dicséretet mondok néked [(hümneó): énekelve magasztallak, és újra meg újra elmondom]” (Zsid. 2,11-12).

Zsolt. 35,19 Ne örüljenek, és ne [(śámaḥ): örvendezzenek] rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim [(ḥinnám): akik ok nélkül gyűlölnek] se hunyorgassanak rám*

*Mert: „Haszontalan [(bəlijjaʿal): értéktelen, hitvány, gonosz, elvetemült, semmirekellő, ravasz, hitszegő, mihaszna] ember, hamis férfiú, [('áven 'íš): üres, hazug, csaló, romlott, gonosz, igazságtalan ember] aki álnok [(ʿiqqəšúṯ): torzult, fonák, csalárd] szájjal jár. [aki bajt, csapást, szerencsétlenséget beszél, és (hálaḵ): pusztulásba visz]. Aki hunyorgat [(qárac): kacsingat] szemeivel; lábaival is szól [(szémainó): jelez], és ujjaival jelt ád [(málal járá' járáh): szól, tanít]. Álnokság [(tahəpúḵáh): elvetemedettség, hamisság, fonákság] van az ő szívében [(léḇ): bensőjében], gonoszt forral minden időben [(ráʿ ḥáraš): rosszat kohol mindenkor; gonoszságon járatja az eszét], háborúságot indít. [és (məḏán): vitát, veszekedést, viszálykodást szít, és hint el szüntelen]” (Péld. 6,12-14).

Igen: „Aki szemmel hunyorgat, (kacsingat) bántást (fájdalmat) okoz; és a bolond beszédű elesik” (Péld. 10,10).

„Aki behunyja szemeit, azért teszi, hogy álnokságot gondoljon; aki összeszorítja ajkait, már véghez vitte a gonoszságot” (Péld. 16,30).

És hogy kiről szólnak ezek, és a további próféciák, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, amelyeket senki más nem cselekedett, nem volna bűnük [(hamartia): nem maradtak volna továbbra is céltévesztésben]; de most láttak is, gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat. De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás [(logosz): az Ige], amely megíratott az ő törvényükben [(nomosz): az ő tanításukban]: Ok nélkül gyűlöltek engem [(dórean miszeó): indokolatlanul ellenszenvet éreztek irántam] (Ján. 15,24-25).

Mert így szólt a prófécia: „Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).

Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).

„Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem: Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,8-9).

Óh Uram!: „Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem. Őrizd [(šámar): óvd] meg életemet és szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments] meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. [Más fordítás: Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah): oltalmat / menedéket Nálad kerestem]” (Zsolt. 25,19-20).

Zsolt. 35,20 Mert nem békét beszélnek, s azok ellen, kik csendesen élnek a földön (akik senkit sem bántanak), álnokságot forraltak. [(mirəmáh dáḇár ḥášaḇ): csalárd dolgokat terveznek]*

*És így folytatja Dávid: „Az istenteleneknek (az isten nélkül élőknek) beszédei vérszomjasak, leselkednek a vér után...”  (Péld. 12,5).

„Sebző nyíl a nyelvük, álnokságot beszél; szájával békességesen szól barátjához, a szívében pedig lest hány (cselt sző)” (Jer. 9,8).

 „A vajnál simább az ő szájuk, pedig szívükben háborúság van; lágyabbak beszédeik az olajnál, pedig éles szablyák azok” (Zsolt. 55,22).

Zsolt. 35,21 Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na most majd meglátjuk]*

*És így folytatja Dávid a próféciát: „Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak, kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam [gúnyt űznek belőlem]. Félrehúzzák [lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják [csóválják] fejüket.. . Feltátották rám [(pácáh): fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva] szájukat, mint a ragadozó [marcangoló] és [mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ): üvöltő] oroszlán” (Zsolt. 22,8.14).

Az Úr Jézus imája a Golgotán, amikor ott függött ég és föld között: „... gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!” (Zsolt. 109,25-27)

Az Evangélium bizonyságtétele: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved, és: „Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolják; gyalázzák, becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia vagyok” (Mát. 27,39-40.43).

De azt mondja az ÚR: „Feltátották ellened szájukat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt! (Elpusztítottuk!) Bizony ez a nap az, amelyet vártunk; megértük, megláttuk! De nem ők, hanem az Úr műve ez: Megcselekedte (véghezvitte) az Úr, amiket gondolt (amit eltervezett); beváltotta szavát, (valóra váltotta, amit megmondott) amelyet szólt eleitől fogva (amit régóta elrendelt); rombolt és nem kímélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, (örömöt szerzett az ellenségnek) felemelte szarvát a te szorongatóidnak (támadóidnak)” (Siral. 2,16-17).

És így folytatja az ÚR: „Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? Nem ti vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? (Más fordítás: Mit csúfolódtok, miért jártatjátok a szátokat, miért öltögetitek a nyelveteket? Hiszen ti vagytok a hűtlen népség, a hazug fajzat)” (Ésa. 57,4).

És a prófécia értelmét az Úr Jézus jelenti ki: „Ti az ördög [vagyis: a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz): embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé): eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi): felkelt, fellázadt, és ellenállt a (alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert hazug [(pszeusztész): és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja” (Ján. 8,44).

Zsolt. 35,22 Láttad, oh Uram - ne hallgass, [(ḥáraš): ne maradj néma] oh Uram [Jahve, Örökkévaló]; ne légy távol tőlem!*

*Dávid minden helyzetben - sürgetve - hívja segítségül az Urat, példát adva nekünk is: „Uram, [Jahve; Örökkévaló] miért állasz [és miért maradsz] távol [miért vagy oly messze]? Miért rejtőzöl el [és miért rejted el magadat, és fordulsz el] a szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején [amikor bajok érnek]. Te látod ezt [a vészt, nyomorgatást, bajt és a nyomorúságot], mert te megnézed [(náḇaṭ): figyelemmel kíséred (ʿámál): a szenvedést, gyötrődést, vesződést, fájdalmat, kínt s a gyötrelmet]. A hamisságot [(kaʿaś kaʿas): haraggal, felháborodással (náṯan): veszed figyelembe. Érzékeled, és észleled] a fájdalmat [a bánatot], hogy rávessed kezed [hogy kezedbe vedd azt]. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, a [(ḥéləḵáh ḥéləḵá'): boldogtalan, szerencsétlen, nyomorult], az árvának [a megfosztottnak, és vigasztalannak] is te vagy segedelme [segítője]” (Zsolt. 10,1.14).

„Ne rejtsd el orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts (ne vess) el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene!” (Zsolt. 27,9).

„Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől” (Zsolt. 55,2).

„És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; Bajban vagyok, mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,18).

„Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, és ne légy tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket. Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen” (Zsolt. 83,2-4).

Zsolt.35,23 Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)], az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért*

*És így folytatja Dávid: Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]” (Zsolt. 17,13).

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! (Ébredj), kelj fel, ne vess el minket örökké (ne taszíts el végképp)! Miért rejted el orcádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?” (Zsolt. 44,24-25).

„Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem (sietnek, hogy rám rontsanak): serkenj fel előmbe (jöjj ide) és lásd meg ezeket! Hiszen te vagy, URam, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.)” (Zsolt. 59,5-6).

Ézsaiás is így kiált az Úrhoz:  „(Ébredj, ébredj), kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, (szedd össze erődet) oh Úrnak karja! (Ébredj) kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban (mint hajdanában az ősrégi nemzedékek idején)! Avagy nem te vagy-é, aki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-é, aki a tengert kiszárította, a nagy mélység vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!” (Ésa. 51,9-10).

 „És az Úr válasza: „Ha megélesítem fényes (villogó) kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek” (5 Móz. 32,41).

„És fegyver száll az ő városaira, (véget vet a fecsegésnek) és elpusztítja az ő zárait, és felemészti őket az ő szándékaik, és (terveik) miatt” (Hós. 11,6).

Zsolt. 35,24 Ítélj meg engem, és [(šáp̄aṭ): tégy igazságot] a te igazságod szerint, oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], Istenem [('ĕlóhím)], hogy ne örüljenek [(śámaḥ): ne diadalmaskodjanak] rajtam!*

*És így folytatja imáját Dávid: „Ítélj meg engem, [szolgáltass nekem igazságot] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! Mert én ártatlanságban [(tóm): tökéletességemben] éltem [(hálaḵ): jártam] és az Úrban [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban] bíztam ingadozás nélkül, [s bizalmam az Úrban nem rendült meg, meginogni, meglankadni nem fogok, és nem tántorgok]” (Zsolt. 26,1).

S a Szent Szellem Isten igazságáról így tesz bizonyságot: „Istennek igazsága pedig Jézus Krisztus...” (Róm. 3,22).

És Dávid tovább folytatja: „….Bírálj meg engem, [és szolgáltass nekem igazságot és történjék velem, és fizess énnékem] Uram, az én igazságom [teljes jogom] és ártatlanságom szerint [és mondj ítéletet fölöttem, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok]!” (Zsolt. 7,9).

És Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mitől lesz ártatlan, bűntelen az ember: „Mert semmit sem tudok magamra vonatkozólag ami ellenem szólna, de nem ebben vagyok megigazulva. Aki ugyanis engem megítél, és alaposan megvizsgál, és ezt megállapítja, az Úr az. [Más fordítás: Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de ez által még nem igazulok meg. Ő, vagyis az Úr az, akinek a vizsgálata alá tartozom]” (1 Kor. 4,4).

Zsolt. 35,25 Ne mondhassák szívükben, ne [('ámar): gondolhassák, és ne dicsekedjenek magukban]: Örüljünk! [(he'áḥ): haha! Aha! Tessék! Ez az, ezt akartuk] Ne mondhassák: Elnyeltük őt [(blʿ): végeztünk vele, elpusztítottuk, megsemmisítettük]!*

*Mert: „Ellenségeim rosszat mondanak rólam: Mikor hal már meg, mikor vész ki a neve? Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,6.9).

Zsolt. 35,26 Szégyenüljenek meg, piruljanak, és [(bvš ḥap̄ér):

zavarodjanak meg, csalatkozzanak reményükben] együttesen [(jaḥaḏ): teljesen], akik bajomnak [(ráʿ): szerencsétlenségemnek] örülnek [akik nyomorúságomon  (śáméaḥ): örvendeznek]; szégyen és gyalázat, mint [(láḇéš láḇaš): ruha] borítsa be őket, akik felfuvalkodtak ellenem [(gáḏal): akik dölyfösek velem szemben; akik fölényesen beszélnek felőlem]*

*És így folytatja Dávid próféciát: „Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt (akik életemet el akarják venni); riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják (akik bajomban gyönyörködnek). Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé! (Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam)!” (Zsolt. 40,15-16).

„Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe!” (Zsolt. 109,29).

Az Evangélium jelenti ki, hogy kiről, és kikről szólt a prófécia: „És mikor vádolák Őt - az Úr Jézust - a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és a vének, [vádjaikra] semmit sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok tanúbizonyságot [vagyis tanúvallomást] tesznek ellened [hogy mennyi mindennel vádolnak]? És nem felele néki egyetlen szóra [és egyetlen vádra] sem, úgy hogy a helytartó igen [sőt szerfölött] elcsodálkozék [és nagyon meglepődött]” (Mát. 27,12-14).

Lukács további részleteket közöl a történtekről: „És (így) kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk (és megállapítottuk), hogy ez a népet félrevezeti, és (ellenzi és) tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja (és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király). Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben. De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti (fellázítja tanításával), tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig. Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajon galileai (vagyis Galileából való) ember-é ő? És mikor megtudta, hogy ő a Heródes hatósága alá tartozik, Heródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala (és tartózkodott) azokban a napokban” (Luk. 23,2-7).

János így tesz bizonyságot a Pilátus előtt zajló eseményekről: „Kiméne azért Pilátus őhozzájuk (az épület elé), és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen? Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg (és ítéljétek el) őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad (és nincs jogunk) megölnünk; Hogy (így) beteljesedjék a Jézus szava, amelyet (akkor) monda, amikor jelenti (és jelezte) vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia. Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba (a helytartóságra), és szólítja (behívatta) vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya? Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem (vagyis énrólam)? Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papi fejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél? Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének (és harcolnának), hogy át ne adassam (és NE SZOLGÁLTASSANAK KI) A ZSIDÓKNAK. Ámde az én országom nem innen való. Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt” (Ján. 18,29-38).

Zsolt. 35,27 Vigadjanak [ujjongjanak] és örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást hallatva örvendezzenek], akik kívánják, és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és [magasztaltassék] az Úr, ki szolgája békeségét szereti. [Aki (ḥáp̄éc ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét leli az Õ szolgájának (šálóm šálôm): békességében, biztonságában, sikerében, épségében, egészségében, teljességében]*

*És tovább buzdít Dávid: „Énekeljetek néki új éneket, [(šúr šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel, örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]” (Zsolt. 33,3).

Azért: „Hogy az én ellenségeim meghátráltak, (visszafordultak), és elbuktak, [elgyengültek, meginogtak,  megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek, elpusztultak]” (Zsolt. 9,4)

Zsolt. 35,28 Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet, [(háḡah təhilláh): beszélni fogja dicséretedet] minden napon.