Jób. 6. fejezet: Az ember csak maga tudja a baját (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 6,1 Jób [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] pedig felele, és monda [(ʿánáh'ámar): megszólalt, és válaszolt]:

Jób. 6,2 Oh, [(lú lu' lú'): bárcsak] az én bosszankodásomat [(kaʿaś kaʿas): gyötrelmemet, kínomat] mérlegre vetnék, [(šáqal): megmérnék]. És az én nyomorúságomat [(hajjáh): romlásomat, szerencsétlenségemet, csapásomat, bajomat] vele együtt tennék a fontba [(jaḥaḏ násá' náśá' mó'zén): együtt, mérleg serpenyőjébe téve mérnék meg]!

Jób. 6,3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél [(ḥôl): homokjánál]; azért balgatagok [lácú: tántorognak, és haszontalanok] az én szavaim*

*És így folytatja a szenvedő Jób: „Ha szólok is, nem kevesbednék a keserűségem, (nem enyhül fájdalmam); ha veszteglek is, (ha abbahagyom): akkor sem múlik el” (Jób. 16,6).

„Most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat” (Jób. 23,2).

De én nem tartóztatom meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, (beszélni fogok szorongó lélekkel) és panaszkodom az én szívemnek keserűségében” (Jób. 7,11).

Bizony: „Súlyos a kő, és nehéz a homok, de az istentelen / az Isten nélkül élő gyötrelme, kínzása mindkettőnél nehezebb” (Péld. 27,3).

Jób. 6,4 Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]*

*És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12).

És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18).

Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).

„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).

Dávid panaszkodik, de megvallja szenvedése okát is: Uram! „nyilaid belém akadtak, (belém hatoltak) és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban (nincs sértetlen csontom) vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet (összecsaptak fejem fölött); súlyos teherként (nehezednek rám), erőm felett. Megsenyvedtek, (elgennyesedtek) megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt. Lehorgadtam, (elcsüggedtem), meggörnyedtem nagyon; naponta szomorúan járok (mint aki gyászol). Mert derekam megtelt gyulladással, (égő fájdalommal van tele) és testemben semmi ép sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége (gyötrelme miatt jajgatok)” (Zsolt. 38,3-9).

Jób. 6,5 Ordít-é a vadszamár a [(deše'): zsenge] zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

Jób. 6,6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Jób. 6,7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér [Héber: (má'én): nem akarom (nḡʿ): érinteni sem, (dəvaj leḥem): undort keltő étel. Irtózom még hozzányúlni is]!

Jób. 6,8 Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek;

Jób. 6,9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

„Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

Jób. 6,10 Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Jób. 6,11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?!

Jób. 6,12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzból]  jött létre a [(báśár):] (hús)testem]?

Jób. 6,13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!

Jób. 6,14 A szerencsétlent [(más): bajbajutott, reménytelen helyzetűt] barátjától részvét [(ḥeseḏ): jóindulat] illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét [(jirə'áh): tiszteletét]*

*Mert a „barátok” így vigasztalták Jóbot: „Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed [(l'h): gyengének, erőtlennek bizonyulsz, és türelmedet veszted]; hogy téged ért a baj, [(nḡʿ): hogy téged sújt a csapás] elrettensz [(bhl): megrettentél, és összezavarodtál]? »Más fordítás: De most, hogy te kerültél sorra, megzavarodsz? Mikor téged ér baj, mindjárt elhagy erőd«. Nem bizodalmad-é, és [nem ad bizodalmat] a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége [a te feddhetetlen utad, és igazságos életed]? »Más fordítás: Hová lett istenfélelmed, kitartásod, béketűrésed, türelmed, s útjaid tökéletessége« (Jób. 4,5-6).

A „barátok” igét idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat (ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat) a nyomorúságnak (és gyötrelemnek) idején: szűk (és kevés) a te erőd” (Péld. 24,10).

Jób. 6,15 Atyámfiai [('áḥ): embertársaim] hűtlenül elhagytak [(bḡḏ): elpártoltak], mint a patak, mint a [(naḥəláh naḥal): folyó], amint túláradnak medrükön, amint [(ʿáḇar'áp̄íq): kiárad medréből]*

*És folytatja Jób: „Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem” (Jób. 16,4.20).

„Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt” (Jób. 17,1).

„Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kívánom védeni ügyemet. Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok. Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok!” (Jób. 13,3-5).

Jób. 6,16 Amelyek szennyesek [(qáḏar): piszkosak, zavarosak, sötétté válnak] a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög;

Jób. 6,17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

Jób. 6,18 Letérnek útjukról a vándorok; felmennek a sivatagba utánuk és elvesznek [Más fordítás: Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre a pusztába jutnak, és elpusztulnak].

Jób. 6,19 Nézegetnek utánuk Téma, a [(témá' têmá'): sivatag] vándorai [(hălíḵáh): karavánjai]; Sébának [jelentése: eskü; hét; iszákos; ember] utasai [a sébai vándorok] bennük reménykednek.

Jób. 6,20 Megszégyenlik, hogy bíztak, [(bvš): szégyenkeznek, mert csalódnak várakozásukban,] közel mennek [(bô'): közösséget keresnek] és elpirulnak [(ḥap̄ér): csalódnak, amikor odaérnek].

Jób. 6,21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek [Más fordítás: Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek].

Jób. 6,22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból, a ti [(kôaḥ kóaḥ): erőtökből] ajándékozzatok meg engem?

Jób. 6,23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? [Héber: (málaṭ): mentsetek meg a (cár car): szorongattatás, nyomorúság, gyötrelem  (jáḏ): erejétől,  a (ʿáríc) félelmetes, rettenetes, vad, erőszakos (jáḏ): kezéből (páḏáh): váltsatok ki]?

Jób. 6,24 Tanítsatok meg és én elnémulok [(ḥáraš) csendben maradok, és elhallgatok], s amiben tévedek, értessétek meg velem.

Jób. 6,25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok [Héber: Az (márac): erőteljes (jóšer): igaz ('émer): beszéd (jḵḥ): érvel, bizonyít, védekezik, ti meg cáfoljátok, vitáztok]?

Jób. 6,26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai [Héber: (milláh): szavakat (jḵḥ) cáfoltok meg, szavakkal vitatkoztok? (ḥášaḇ): hiszen (rúaḥ) hiábavaló a (já'aš): reménytelen, kétségbeesett ember ('émer): beszéde]!

Jób. 6,27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is. [Héber: Az (jáṯôm): árva, magányosra, megfosztottra is (náp̄al): rárontanátok, és megtámadnátok, és (káráh): vermet ásnátok a (réjaʿ réʿa): barátnak is]?!

Jób. 6,28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom. [Héber: Hát (já'al): tessék (pánáh): megfordulni, én (páním): őszintén, nyíltan beszélek, nem fogok (kázaḇ): hazugnak bizonyulni].

Jób. 6,29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll [(šúḇ): Hagyjátok abba, ne legyen álnokság (ʿavəláh ʿável ʿevel): gonoszság, csalás, jogtalanság) ! (šúḇ): Hagyjátok abba, még mindig igazam van].

Jób. 6,30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot? [Nem (bín): különböztetné-e meg, nem érzékelné-e a nyelvem a (havváh): romlást, pusztulást, rosszindulatot, gonoszságot]?