Zsoltár 30. Hálaadás a szabadulásért. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 30,1 Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára. Templom [(ḥănukkáh): felszentelési]

ének.

Zsolt. 30,2 Magasztallak, és [dicsőítlek] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], hogy [(dáláh): megszabadítottál], és felemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek [ujjongjanak, örvendezzenek] rajtam [a bajomon].

Zsolt. 30,3 Uram, Istenem, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló

'ĕlóhím] hozzád kiáltottam [(šávaʿ): segítségért], és te meggyógyítottál, és [(ráp̄áh ráp̄á'): helyreállítottál] engem!*

*Mert megígérte az Úr, hogy: „Ha a te Uradnak Istenednek [(jəhóváh ĕlóhím): Jahve, Örökkévaló Istenednek] szavára hűségesen, és (engedelmesen) hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az ő szemei előtt (amit ő helyesnek tart). és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem  (śím śúm): helyezhetnek) reád ama betegségek (és bajok) közül, amelyeket Égyiptomra (śím śúm): helyeznek), mert én vagyok az Úr, [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a te gyógyítód” (2 Móz. 15,26).

Mert: „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket” (Zsolt. 34,19).

És: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt. 147,3).

Mert: „(Ő) az, aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,3).

Zsolt. 30,4 Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, [kihoztál engem a holtak hazájából] fölélesztettél [megelevenítettél, kiszabadítottál] a sírba szállók, a [sírgödörbe menők] közül [életben tartottál, nem roskadtam a sírba]*

*És így folytatja Dávid: „Mert nem hagysz engem a Seolban, vagyis [a holtak hazájában]; nem engeded, hogy a te szented rothadást [romlást bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba, és meglássa a sírt] (Zsolt. 16,10)

Mert bizony: „Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből. [Más fordítás: Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt, és kimentett a vizek mélyéről]. Megszabadított [(nácal): megmentett, kiragadott, megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz] ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál. Rám jöttek [(qáḏam): rám rontottak, és megtámadtak, megrohantak engem] veszedelmem [('êḏ): szerencsétlenségem, nyomorúságom] napján; de az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló védelmemre kelt, Ő] volt az én támaszom [és oltalmam]. És kivitt [kivezetett] engem tágas helyre [tágas térre a szabadba, tágas mezőre]; kiragadott [szabadulást hozott; megmentett; megszabadított] engem, mert kedvét leli [mert gyönyörködik] bennem [mert szeretett; mert jómat kívánja énnékem]” (Zsolt. 18,17-20).

És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3).

„Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik őt”  „Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél” És: megszabadítottál engemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (Zsolt. 109,31; 86,13; 116.8).

Zsolt. 30,5 Zengedezzetek [(zámar) hangszeren játszva énekeljetek] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak], ti hívei [(ḥásíḏ): ti szentjei]! Dicsőítsétek [(jáḏáh): megvallva, és áldva] szent [(qóḏeš): az ő szentsége] emlékezetét*

*És Dávid újra -és újra arra buzdít, hogy: „Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az ő szentséges emlékezetét (és magasztaljátok szent nevét)!” (Zsolt. 97,12).

És ismét: „Örüljetek az Úrban, (ujjongjatok) vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti igaz szívűek!” (Zsolt. 32,11).

„Dicsérjétek az Urat (adjatok hálát az Úrnak) citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. Mert az Úr szava (igéje) igaz, és minden cselekedete hűséges” (Zsolt. 33,1-4).

És az apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy kiknek szól ez a buzdítás: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban mindenkor, azaz minden időben szüntelenül. Újra csak azt mondom, örüljetek és örvendjetek!” (Fil. 4,4).

És a Szent Szellem újra- és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, nekem nincs terhemre, és engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, sőt szükséges, mert biztonságot jelent, és titeket megerősít” (Fil. 3,1).

És azért örüljenek, mert: „… a Szellem gyümölcse: öröm…” (Gal. 5,22).

Már Dávid így prófétál róluk: „Az igazak, azaz a megigazultak… örvendeznek és vígadnak az Isten színe előtt, és ujjongnak örömmel, és vígan örvendeznek” (Zsolt. 68,4).

Hát: „Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek, örvendezzetek együtt velem” (Fil. 2,18).

És ismét: „Mindenkor örüljetek” (1 Thess. 5,16).

Mert: „Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Sof. 3,17).

 Ezért: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób Istenének! (Más fordítás: Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt)!” (Zsolt. 81,2).

Akkor is örüljetek, ha az Úr Jézus nevéért üldöznek. Hát: „Örüljetek és örvendezzetek, ujjongjatok, vigadjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség jár nektek a mennyekben: mert így háborgatták, így üldözték, zaklatták, vádolták a prófétákat, azaz az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,12).

 Örüljetek, mert: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, javukra válik és szolgál, összedolgozik, együttmunkál, mert minden összejátszik - minden körülmény, esemény - mint akik az ő végzése szerint hivatalosak, akik az ő végzése értelmében, és az Ő elhatározása szerint arra hivatottak, hogy szentek legyenek” (Róm. 8,28).

 Dávid is örvendezésre buzdít: „Örvendezzetek, és vigadjatok ti igazak az Úrban; a hívekhez, vagyis a megigazult emberekhez illik a dicséret” (Zsolt. 33,1).

Mert: „Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra, és a tiszta szívűekre öröm. Örüljetek ti igazak az Úrban, és magasztaljátok az ő szentséges emlékezetét, és szent nevét!” (Zsolt. 97,11).

Habakuk is az Úrban való örömről, és annak okáról prófétál: „Hallám és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, és porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim és reszkető léptekkel járok: hogy nyugtom legyen a nyomorúság napján, amely feljön a bennünket fosztogató népre, mely megsanyargatja azt. Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben a szőlőtőkéken nem lészen gyümölcs, megcsal, és hiányozni fog az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni, és vigadozni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben” (Hab. 3,16-18).

Ézsaiás is erről prófétál, és arról, hogy mit tett az Úr velünk: „Örvendezvén örvendezek, és ujjongva ugrálok örömömben, mert nagy örömöm telik az Úrban, örüljön egész lényem az én Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvnek, a szabadulásnak, megmentésnek, biztonságnak, és jólétnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság, azaz a megigazulás palástjával vett engemet körül. A megigazulás palástját terítette rám, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, aki fölteszi fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, és ékszereit. Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, azaz a megigazulást s a dicsőséget minden nép előtt, és öröméneket ad minden nép hallatára” (Ésa. 61,10-11).

Zsolt. 30,6 Mert csak pillanatig tart haragja, [bosszankodása] de élethossziglan [egész életen át] jóakarata [kegyelme, jósága]; este bánat száll be hozzánk, és [ha sírunk is], reggelre öröm, és [ujjongás]*

*Ezt tudva kéri Dávid: „Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben! Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, amelyekben gonoszt láttunk (ahányban rossz sorsunk volt)” (Zsolt. 90,14-15).

 És az Úr válasza: „Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad” (Ésa. 54,7-8).

A próféta megvallása: „Mert nem zár ki (nem vet el) örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint (mert nagyon szeret)” (Siral. 3,31-32).

Zsolt. 30,7 Azt mondtam, és azt [('ámar): gondoltam, azzal dicsekedtem] azért én jó állapotomban [magamban bízva, a (šaləváh): nyugalom, biztonság, békesség idején]: Nem rendülhetek [(môṭ): nem inoghatok, és nem tántorodhatok] meg [(ʿólám ʿôlám) egész életemben] soha.

Zsolt. 30,8 Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd [elfordítottad tőlem] orcádat, és [én] megroskadtam [megrendültem; megháborodtam]. »Héber szerint: (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló! (rácón rácôn): jóindulatod, kedvezésed idején (ʿôz ʿóz): erőt, hatalmat, szilárdságot, stabilitást, méltóságot, dicsőséget, adtál és (ʿámaḏ): erősen álltam, mint egy (hárár): hegy, de (sáṯar): elrejtetted (páním): jelenlétedet, és én (bhl): összezavarodtam, és megrettentem«*

*És így folytatja Dávid: „Mindenek te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben. Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal. Ha elrejted, elfordítod orcádat, megháborodnak, megrémülnek; elveszed a szellemüket kimúlnak és porrá lesznek újra” (Zsolt. 104,27-29).

Zsolt. 30,9 Hozzád kiáltok [(qárá'): segítségért] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]: Az én Uramnak irgalmáért könyörgök, és [(ḥánan): kegyelemért, irgalomért könyörögtem]!

Zsolt. 30,10 „Mit használ [neked a] vérem, ha sírba [vagyis a sírgödörbe] szállok? Dicsér-e téged [és hálát ad-e neked] a por [és aki porrá lett]; hirdeti-é igazságodat [és hűségedet]?” (Zsolt. 30,10). [Héber szerint: (becaʿ): nyereség-e, ha a [(šaḥaṯ): a sírgödörbe szállok? (jáḏáh): megvallhat, hálát adhat, ünnepelhet, dicsőíthet-e; áldani fog-e; magasztalhat-e téged ʿáp̄ár): az elporladt tetem? Hirdeti-e igazságodat (náḡaḏ'ĕmeṯ): és hűségedet]?*

*Ezért így könyörög Dávid: „Térj vissza [fordulj hozzám] Uram, ments ki engemet [mentsd meg, szabadítsd ki életemet], segíts meg engem kegyelmedért (és szabadíts meg, mert irgalmas vagy). Mert nincs emlékezés rólad a halálban, [és a halál után nem emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád] a seolban [a koporsóban, a sírban, a holtak országában] kicsoda dicsőít téged [ki ad hálát neked]” (Zsolt. 6,5-6).

„Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (és magasztaljanak) téged? Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet (és beszélik-e a sírban szeretetedet), hűségedet a pusztulás (az enyészet) helyén? Megtudhatják-é (ismerhetik-e) a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?” (Zsolt. 88,11-13).

„Mert nem a sír dicsőít (és nem a holtak hazájában magasztalnak) Téged, és nem a halál magasztal (és nem a halottak dicsőítenek) Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók (reménykedhetnek, és) várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged (csak az magasztalhat téged), akárcsak most én! Az atya a fiaknak hirdeti (és tanítja) hűségedet” (Ésa. 38,18.19).

„Nem a halottak (a meghaltak) dicsérik az Urat, (sem) nem azok, akik a csend honába tértek (akik a csendességbe alászállnak), hanem mi, mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 115,17-18).

Zsolt. 30,11 Hallgass meg [(šámaʿ): figyelj rám, törődj velem], Uram [(ḥánan): kegyelmesen], könyörülj rajtam! Uram, légy segítségem!*

*Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam és halld meg az én imádságomat!”(Zsolt 4,2).

„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos kiáltozásomra), én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok (Uram, reggel eléd készülök, és várlak)” (Zsolt. 5,2-4)

Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2)

 „Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram, Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt. 35,23-24)

A próféta pedig már örvendezve énekel az Úrnak: „Az Úr Isten az én erősségem (Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt), hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel (a karmesternek: húros hangszerre)” (Hab. 3,19).

Zsolt. 30,12 Siralmamat vígságra [(misəpéḏ):  gyászomat, panaszomat (máḥôl): örömtáncra] fordítottad és [(háp̄aḵ): gurulok, hempergek]. Leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel [(śiməḥáh): jókedvvel, vígassággal, és örömbe öltöztettél]*

*És a szabadításért: „örül az én szívem [az én bensőm] és örvendez [vígad] az én szellemem, [és ujjong a nyelvem]. Hústestem is biztonságban lakozik, és [reménységben pihen, és békében fog majd nyugodni]” (Zsolt. 16,9).

Miriám is így örül: „Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimennek utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva” (2 Móz. 15,20).

Az Úr jelenlétében való öröm: „Dávid pedig teljes erejéből ugrálva táncol vala az Úr előtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid” (2 Sám. 6,14.16).

Erre buzdít minden korban élő szentet Dávid: „Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében), a szenvedőket (és elnyomottakat) szabadulással dicsőíti meg, és (győzelemmel ékesíti fel)” (Zsolt. 149,2-4).

Hát: „Vigadozzanak, és örvendezzenek a szentek dicsőségben; ujjongjanak, és rikoltsanak örömükben, és örömkiáltást hallassanak nyugvó helyükön” (Zsolt. 149,5)

Zsolt. 30,13 Hogy [az én dicsőségem] zengjen [énekeljen] néked és el ne hallgasson felőled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké [hálát adok néked] dicsőítlek téged. [Héber szerint: És én: (zámar): énekelek, zenélve táncolok néked, nem maradok (dámam): csendben, nem hallgatok el. Uram, én Istenem, örökké (jáḏáh): megvallom, dicsérem, ünnepelem (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőségedet, fenségedet, pompádat].