Zsoltár 28. Az Úr az Ő népének ereje; (Héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 28,1 Dávidé (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára]. Hozzád kiáltok, [(qárá'):

Téged hívlak] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én szirtem; [(cur cúr): Kősziklám, erősségem, Istenem] ne fordulj el szótlanul [(ḥáraš):némán] tőlem, [(ḥášáh): ne zárd be előlem füled; ne légy hallgatag irántam] hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz [(bôr mášal): a sírba roskadókhoz] hasonló. [Más fordítás: Ha nem hallgatsz meg, ha némán elfordulsz olyan leszek, mint a sírba, szállók (a sírverembe roskadók; (járaḏ): sírgödörbe lemenők]*

*És Dávid nem szűnik meg kiáltani az Úrhoz: „Feléd terjesztgetem kezeimet, és (imádkozva nyújtom feléd kezem); mint szomjú, és (kiszikkadt) föld, úgy epekedek utánad. Szela. Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik, és odavan az én szellemem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom!” (Zsolt. 143,6-9).

És boldogan vallja meg Dávid, hogy az Úr meghallotta a kiáltást: „Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem! URam, kihoztál engem a holtak hazájából, (fölélesztettél), és életben tartottál, nem roskadtam a sírba” (Zsolt. 30,3-4).

Zsolt. 28,2 Halld meg esedezéseimnek szavát, [(šámaʿ taḥănúnáh taḥănún qól qôl): figyelj, és értsd meg könyörgő szavam, esedező hangomat] mikor [(šávaʿ): segítségért] kiáltok, és [imádkozom] hozzád, és mikor felemelem [kitárom] kezeimet a te szentséged lakhelye [(qóḏeš dəḇir dəḇír): szent templomod] felé *

*Dávid minden nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2)

„Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4)

„Hozzád kiáltok, Uram! Így esedezem az Úrhoz: Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram! (Zsolt. 30,9-11)

„Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől” (Zsolt. 64,2-3)

„Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kerubokon ülsz, jelenj meg fényeddel!” (Zsolt. 80,2)

„Tőrt hánytak elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére, hurkokat vetettek elém! Szela” (Zsolt. 140,6)

„Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6)

„Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1).

És újra: „Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél [hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel]” (Zsolt. 17,1).

Ezért buzdítja így Pál apostol a szenteket: „Akarom [(búlomai): szeretném, és tanácsolom] azért, hogy imádkozzanak a férfiak [(anér): a felnőtkorúak (a Krisztusban felnőttek)] minden helyen. Tiszta [(hosziosz): Istennek tetsző, tiszta, megszentelt, azaz istenfélő – hívő – szent] kezeket emelvén föl (imára) harag [(orgé): emberi indulatok nélkül] és versengés [(dialogiszmosz): okoskodás, számítgatás, fontolgatás, vitatkozás, kételkedés] nélkül” (1 Tim. 2,8).

Zsolt. 28,3 Ne számlálj, és [(mšḵ): ne sorolj, ne taszíts] engem a hitetlenek és gonosztevők [(rášáʿ): a célt eltévesztők] közé, [(páʿal 'áven): akik a rosszat, hiábavalóságot teszik, akik romlottsága bajt, csapást, szerencsétlenséget hoz]. Akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, és [(šálóm šálôm dibbér): békességet, biztonságot, sikert, harmóniát ígérnek] pedig gonoszság [(ráʿ): rossz szándék] van szívükben, [akik gonoszat forralnak bensőjükben]*

*És így folytatja Dávid: „Ne sorozd [ne rekeszd] a bűnösökkel együvé lelkemet, [engem] sem életemet a vérszopókkal [a vérontókkal] együvé. [Héber szerint: Ne veszíts, ne ragadj el engem az istentelenekkel, az Isten nélkül élőkkel, sem életemet a vérengző, a gyilkos emberekkel]. Akiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel. [Más fordítás: (jáḏ): Erőszak, gonoszság tapad a kezükhöz, és (zammáh zimmáh): elgondolásuk, tervük, szándékuk gonosz. Jobbjuk kész a megvesztegetésre és az ö jobb kezük rakva ajándékokkal]” (Zsolt. 26,9-10).

Hanem: „Segíts [(jášaʿ): szabadíts, és őrizz meg, támogass, és győzelmet adj] Uram [Jahve], mert elfogyott a kegyes, az [(ḥásíḏ): istenfélő], az igazak / megigazultak eltűntek az emberek [('áḏám): az ádámi / emberi faj] fiai közül. [Más fordítás: Jöjj, segíts, Uram, az igazak eltűnnek, az emberek közt megszűnt a hűség, az igazmondás, és őszinteség]^* Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon, hízelkedő ajakkal beszél társával, és felebarátjával, [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]^** (Zsolt. 12,2-3).

 Isten népének állapotát mutatja be a Szent Szellem a prófétákon keresztül: „Elveszett e földről az Istent tisztelő, és igaz / megigazult sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a bíró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt. Aki jó közöttük, olyan, mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor... ...elveszett a hűség; kiszaggattatott az ő szájukból” (Mik. 7,2-4; Jer. 7,28)

Az Úr panasza: „Bárcsak pusztába vinne engem valaki, utasok szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlük; mert mindnyájan paráznák, hitszegők gyülekezete! Felvonták nyelvüket, mint kézívüket, hazugsággal és nem igazsággal hatalmasok e földön; mert gonoszságból gonoszságba futnak, engem pedig nem ismernek, azt mondja az Úr. ... De a jeruzsálemi prófétákban is rútságot láttam: paráználkodnak és hazugságban járnak; sőt pártját fogják a gonoszoknak, annyira, hogy senki sem tér meg az ő gonoszságából; olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, és a benne lakók, mint Gomora. ... Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megutálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. ...Járjátok el Jeruzsálem utcáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és tudakozzátok meg annak piacain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, aki igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki! Még ha azt mondják is: Él az Úr! Bizony hamisan esküsznek! (Jer. 9,2-3; 23,14; Ésa. 1,4; Jer. 5,1-2)

Mert: „eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be. És a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr és nem tetszék szemeinek, hogy jogosság nincsen” (Ésa. 59,14-15).

Ezért: „Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak, és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz” (Ésa. 57,1).

Dávid újra-és újra erről prófétál: „Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

„Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)

Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).

Ezért a hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és kinem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).

Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

 Hát: „Ne irigykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).

Ezek rombolják a mások hitét: Elteltek évszázadok és évezredek, de a hitetők módszere nem változott: „Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (Róm. 16,18)

„Ezek... érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem” és: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Júd. 1,19; Fil. 3,19).

Zsolt. 28,4 Fizess meg nékik az ő cselekedeteik és igyekezetük [szándékaik] rosszasága szerint. Kezük munkája [cselekedetei, és találmányai] szerint fizess meg nékik; add meg nékik jutalmukat. [Kezük művei szerint jutalmazd meg őket, add meg nekik, amit érdemelnek]!*

*Pál apostol bizonyságtétele az Úrról. Ő az: „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint. Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént” (Róm. 2,6.9).

És hogy milyen cselekedetek alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11).

 Elihu így szól Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8)

„Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)

A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9).

Zsolt. 28,5 Minthogy nem figyelnek [(bín) nem értik, és nem ismerik, és nem is gondolnak] az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, [(pəʿulláh): műveire], lerontja [(háras): lerombolja, elpusztítja, megsemmisíti] őket és föl nem építi őket*

*Igen: „Gonosztevők gyanánt tapodja meg őket olyan helyen, ahol mindenki látja. Akik azért távoztak el, és fordultak el tőle, és nem gondoltak, nem törődtek útjaival. Miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását” (Jób. 34,26-28).

Hanem: „citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét” (Ésa. 5,12).

„Akik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik, és zenéjük olyan, mint Dávidé. Akik a bort serlegekkel isszák, és szín-olajjal kenegetődnek, és nem búsulnak a József romlásán: Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának, vége szakad a nyújtózkodók dáridózásának” (Ámós. 6,5-7).

Zsolt. 28,6 Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát*

*Péter apostol kifejti az igét: „Áldott [imádni való] az Isten, azaz a mi Urunk Jézus Krisztusnak [Istene és] Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint [az ő nagy könyörületességéből, gyengéd, szerető irgalmából] újonnan szült minket élő reménységre [vagyis az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló, „földöntúli” reménységre] Jézus Krisztusnak a halálból [a halottak közül] való feltámadása által (feltámadásán keresztül)” (1 Pét. 1,3).

Dávid boldogan vallja meg, hogy: „Az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvehez, az Örökkévalóhoz] kiáltok [és dicsérve segítségül hívom], aki dicséretre méltó, [akit magasztalok, aki (hálal): ragyog, fényt ad, világít] és megszabadulok [(jášaʿ): megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől” (Zsolt. 18,4).

„Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én életemmel! Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,16-20)

„Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6)

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő, s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

 „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Hiszen: „Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16).

És: „Beteljesíti az őt félőknek (az Őt tisztelőknek) kívánságát, kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,19).

Péter apostol megvallása: „Mert az Úr szemei [(proszópon): jelenléte] az igazakon [megigazultakon] vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein; [és füle az ő könyörgésükre figyel]…” (1 Pét. 3,12).

Zsolt. 28,7 Az Úr az én erőm [(ʿôz ʿóz): szilárd, stabil, megbízható segítőm] és pajzsom, [az én (məḡinnh máḡén): védőpajzsom, és oltalmazóm]. Ő benne bízott [és remélt], a szívem [(léḇ): a bensőm] és így került [(báṭaḥ): biztonságba, akinek nincs félnivalója] és megsegíttettem [(ʿázar): segítséget kaptam]. [(anathalló): Hústestem is újjáéledt, újra virágzó lett]. Örvend [(ʿlz): ujjong, örvendezik, és vidám] a szívem [(léḇ): a bensőm] és énekemmel [(jáḏáh): adok neki hálát, és mondok köszönetet], és dicsérem őt*

*Dávid így folytatja próféciáját: „Az Úrra néztem (tekintek) szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök (nem tántorodom meg). Azért örül az én szívem (H:léḇ: bensőm) és örvendez (ujjong) az én lelkem (szellemem); /hús/testem is biztosságban lakozik (kataszkénoó): tábort ver, sátorozik). Mert nem hagyod lelkemet (H: nep̄eš: élet, én magam) a Seolban (a holtak hazájában); nem engeded, hogy a te szented (híved leszálljon a sírba, és) rothadást (diaphthora: bomlás, pusztulás, enyészet) lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére (megismerteted velem az élet útját), teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).

Hiszen: „Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela. (Más fordítás: De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. Szela.)” (Zsolt. 49,16).

Dávid így vall arról, hogy Őrajta keresztül Isten Szelleme szólt: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde (logosz=Ige; szava) az én nyelvem által” (2 Sám. 23,2)

 Ézsaiáson keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy a Messiásról, Krisztusról szólnak a próféciák: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott (kínos) halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul” (Ésa. 53,8-9).

Az apostol - az Úr Jézus feltámadása után - kifejti a prófécia értelmét: „Mert Dávid [már eleve] ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor [(pasz): állandóan], mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam [hogy meg ne inogjak; Meg ne rendüljek, hogy biztonságban legyek]. Annakokáért örvendezett az én szívem [(kardia): szellemi élet központja; a bensőm], és vígadott az én nyelvem [Örül hát szívem és nyelvem énekel]; annak felette az én (hús)testem is reménységben nyugszik [még a húsom is  reménységgel lakik (sátorozik) itt]. Megjelentetted nékem [megismertetted velem] az életnek útjait [megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket]; betöltesz engem örömmel [örvendezéssel] a Te orcád előtt [Más fordítás: közel jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal (proszópon: jelenléteddel) együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel]” (Csel. 2,25-26.28).

Zsolt. 28,8 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az ő népének ereje [erőssége], és az ő fölkentjének, és [(mášíaḥ): Királyának] megtartó erőssége [(jəšúʿáh máʿôz): megsegítő ereje, oltalmazója, védelmezője, megmentője, Ő a szabadulás vára]*

*Dávid így dicséri megmentő Istenünket. Ő az: „Aki megment [(pálaṭ): megszabadít, biztonságba helyez] engem [(ḥámás): haragos, dühödt, kegyetlen] ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők [az ellenem támadók] fölött is felmagasztalsz engem, (sőt támadóim fölé emelsz). Azért dicsérlek [magasztallak; áldalak] téged, [hálát adok neked] Uram, a nemzetek között, [a népek előtt] és éneket zengek [zsoltárt éneklek; dicsőséget zengek] a te nevednek” (Zsolt. 18,49-50).

Hiszen: „Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,6).

És: „Jól tudom, hogy az ÚR győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel;” (Zsolt. 20,7).

A hívő megvallása: „Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!” (Hab. 3,13).

Zsolt. 28,9 Tartsd meg [(jášaʿ): szabadítsd meg, őrizd, segítsd, támogasd, győzelmet adj, és helyezd biztonságba] a te népedet és áldd meg a te örökségedet, a te [(naḥăláh): tulajdonodat], legeltesd [(ráʿáh): légy pásztora, és gondozd, kormányozd, igazgasd őket] és magasztald fel [és tedd naggyá] őket mindörökké!*

*És Dávid boldogan vallja meg, hogy Isten meghallgatta őt, és: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én pásztorom. Ő [(ráʿáh): legeltet, pásztorol, táplál, ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem];  nem szűkölködöm [(ḥásér): nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem leszek]” (Zsolt. 23,1.3).

Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért« És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Úr Jézus jelen ki: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11).

És hogy ki Ő, arról Mózes így prófétál. Ő: „… az Isten, aki pásztorom, aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig” (1 Móz. 48,15)..

Az Úr válasza az imára: „És (én megszabadítom, és) megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között (vagyis igazságot teszek bárány és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24).

János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).

Ézsaiás is a jó Pásztorról prófétál: „Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).

És hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/): Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat). Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (vagyis a völgyekben) s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, (és én keresek nekik pihenőhelyet) s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,12-16).

 És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa, (és megmentse)….” (Luk. 9,56).

Péter apostolon keresztül hangzik az isteni szó: „Mert olyanok valátok, mint [(planaó): elkóborolt], és tévelygő juhok, [akiket megtévesztettek], de most megtértetek [visszafordultatok] lelketek, vagyis [(pszükhé): életetek] pásztorához és felvigyázójához (és gondviselőjéhez, oltalmazójához)” (1 Pét. 2,25).

És ezért: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19).