2015. május 8.

Spurgeon: Nem csúszol el

Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg" (Péld 3,23).

Ha mint Krisztus hűséges követői, a bölcsesség és a szentség útját járjuk, Isten megőriz minket ezen az úton. Aki világosságban közlekedik az úton, az védelem alatt van. Minden embernek megvan a maga útja, azaz élethivatása. Ha istenfélelemmel és buzgón járja ezt az utat, Isten megőrzi a gonosztól. Esetleg egyszerűen járjuk ezt az utat, de biztonságban. Talán nem tudunk úgy sietni, mint a fiatalok, de tudunk úgy járni, mint istenfélő emberek.

A legnagyobb veszélyt a lábunk jelenti: hamar beleütjük valamibe és megbotlunk. Kérjünk ezért Istentől egyre több szellemi látást, hogy botlásra való hajlandóságunkat legyőzhessük. Sokszor azért ütjük meg magunkat, mert nem látjuk meg az utunkban lévő követ: a bűnt. Csak Isten kegyelme tehet képessé arra, hogy a bűnt meglássuk és elkerüljük. Bízzunk ebben az ígéretben és abban, aki megtartja választottait.

De mert sajnos a tulajdon gondatlanságunk a legnagyobb veszély számunkra, gondoljunk mindig az Úr Jézus figyelmeztetésére: Vigyázzatok és imádkozzatok!"

Bárcsak Isten kegyelméből ez a nap botlás nélkül telne el! Nem elég, hogy nem esünk el, kérjük és akarjuk azt is, hogy a legkisebb botlás se legyen életünkben, hogy majd Őt imádhassuk hálával, hogy biztonságban jártunk és lábunkat sem ütöttük meg."

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.