Zsoltár 27. BIZALOM AZ ÚRBAN; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 27,1 Dávidé. (jelentése: szeretett, szerető, összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára, mielőtt fölkenetnék]. Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én világosságom [('ôr): fényem, ragyogásom] és üdvösségem [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, azaz üdvösségem]: kitől féljek [(járé'): kitől tartsak, féljek, remegjek, reszkessek]? Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [(ḥaj): virágzó, sikeres, prosperáló] életemnek erőssége [(máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója]: kitől remegjek [kitől rettegnék]?*

*És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „Mert te vagy az én szövétnekem, (az én mécsesem) Uram, S az Úr (fénysugarat ad nekem), és megvilágosítja az én sötétségemet” (2 Sám. 22,29).

Mert: „Világosság támad fel, és (fényözön árad) az igazra, és az a tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).

Igen: „Az igazakra világosság fénylik, és (ragyog) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).

Az Úr Jézusban teljesedtek be ezek a próféciák is, aki kijelenti: „Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad« (Ján. 8,12).

„Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).

Zsolt. 27,2 Ha gonoszok [(ráʿaʿ): rossz szándékú ártalmasok (qáraḇ): közelednek felém], és jőnek ellenem, hogy testemet [(báśár): húsomat] egyék [('áḵal): elemésszék, elpusztítsák]: [(cár car)]: szorongatóim [háborgatóim]  és elleneim [('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenségeim] - ők botlanak meg és hullanak el [(náp̄al): megtántorodnak és a földre zuhannak, és ők hajtják meg, és vetik földre magukat]*

*És így folytatja Dávid: „Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek. [Héber szerint: ráḏap̄): Követem őket, és a nyomukban vagyok, (náśaḡ): míg meg nem szerzem, míg birtokba nem veszem őket, (šúḇ): nem hagyom abba, (káláh): míg be nem fejezem, el nem készülök, be nem végzem, míg vissza nem hozom, helyre nem állítom, meg nem újítom őket].Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,38-39.

 Én pedig: „Örülök és örvendezek [vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és Benned van örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos, [Felséges] a te nevedet. Hogy az én ellenségeim meghátráltak, [visszafordultak], és elbuktak, [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek, elpusztultak] a Te orcád előtt [a Te színed előtt]. (Más fordítás: Miattad hátat fordítanak ellenségeim, elfutnak előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen)” (Zsolt. 9,3-4).

Zsolt. 27,3 Ha tábor fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh):

ha hadsereg áll is velem szemben,és ha egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem ijed meg]; habár had támad reám [és ha harcra kelnek ellenem, ha háború tör is rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ) bizakodom; reménykedem]*

*Bizony: „Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).

Mert: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk….)” (Zsolt. 46,2-3).

 „Mivelhogy… az igaz, (a megigazított) semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve; nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire” (Zsolt. 112,6-8).

Zsolt. 27,4 Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él šá'al): könyörgök]: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam, milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában*

*Ezért így folytatja Dávid: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

„Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).

És mert az Úr meghallgatta Dávidot, ezért ezt vallja meg: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Mert: „Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ): sátradban, ahol (máʿín máʿôn): laksz, dicsőséged (káḇóḏ káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]” (Zsolt. 26,8).

Már az Úr Jézus kijelentette: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mát. 5,8)

„És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel. 22,4)

De a feltételről is beszél az Úr: „Az igének pedig megtartói (cselekvői) legyetek és ne csak (csupán) hallgatói, megcsalván (hogy be ne csapjátok) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (nem cselekszi), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát (arcát): Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal (nyomban) elfelejtette, (hogy) milyen volt” (Jak. 1,23-24).

Azokról, akik Krisztusban újjá születtek ezt mondja a Szent Szellem: „Mi pedig (miközben) az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal (mint egy tükörben) szemlélvén (más értelmezés szerint: tükrözzük vissza), ugyanazon ábrázatra elváltozunk (mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által), dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől” (2 Kor. 3,18) 

Ha: „… felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt (aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt)” (Kol. 3,10) .

Zsolt. 27,5 Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem*

*És így folytatja Dávid: „Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz]. (Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől). Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem]” (Zsolt. 17,7-9).

 És Dávid folytatja: „Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!” „Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. A bölcs az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!” „Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 31,21-22; 107,42-43; 117,2).

Hiszen, még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)

„Azért hozzád fohászkodjék minden hívő, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!” (Zsolt. 32,6-7)

 „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)

„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé = énem; életem; személyem), jobboddal támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).

És így folytatja Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]” (Zsolt. 11,2).

Bizony:„Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten! Mert: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).

Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

Mert az ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz ellen, felhasználva erre az embereket is: „És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül” (Zsolt. 109,3).

„Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak. (Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)! (Zsolt. 59,13-14).

Zsolt. 27,6 Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, akik [(səḇíḇáh sáḇíḇ) minden oldalról körülvesznek], és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, és [diadalkiáltással mutatok be áldozatot hajlékában], énekelek [dicséretet mondok] és [zsoltárt] zengedezek [hangszeren játszva] az Úrnak*

*És így folytatja Dávid. Mert: „te, [oh] Uram, azért védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).

„Aki megment [(pálaṭ): megszabadít, biztonságba helyez] engem [(ḥámás): haragos, dühödt, kegyetlen] ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők [az ellenem támadók] fölött is felmagasztalsz engem, [sőt támadóim fölé emelsz]. (Más fordítás: Az erőszakos embertől, az erőszakoskodó, igaztalan férfiútól megszabadítottál, [(nácal): megmentettél, elragadtál engem). Azért dicsérlek [magasztallak; áldalak] téged, [hálát adok neked] Uram, a nemzetek között, [a népek előtt] és éneket zengek [zsoltárt éneklek; dicsőséget zengek] a te nevednek” (Zsolt. 18,49-50).

„Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend szívem és énekemmel dicsérem őt, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt. 28,6).

Zsolt. 27,7 [(šámaʿ): Figyelj rám], és halld meg, Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] hangomat – hívlak [Uram, Hozzád (qárá'): kiáltok segítségért]! Irgalmazz nékem [könyörülj rajtam, (ḥánan): kegyelemért, irgalomért könyörgöm] és hallgass meg engem [(ʿánáh): és válaszolj nékem]!*

*Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! Könyörülj rajtam és hallgasd [halld] meg imám! //könyörgésem//]”(Zsolt 4,2).

„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos kiáltozásomra), én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok (Uram, reggel eléd készülök, és várlak)” (Zsolt. 5,2-4)

Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2)

 „Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram, Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt. 35,23-24)

A próféta pedig már örvendezve énekel az Úrnak: „Az Úr Isten az én erősségem (Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt), hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel (a karmesternek: húros hangszerre)” (Hab. 3,19).

Zsolt. 27,8 Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat [az én (páním): jelenlétemet] keressétek, és [(bqš) kívánjátok]! A te orcádat, a Te [(páním): jelenlétedet] keresem, és [(bqš) kívánom] oh Uram! [Más fordítás: Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram]!*

*Mert még ha a bálványok közül is kiáltasz Hozzá, és még: „ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt” (Móz. 4,29).

Hát: „Dicsekedjetek az ő szent nevével, és (dicsőítsétek szent nevét); örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat. Kívánjátok az Urat, és az ő erejét; és (folyamodjatok az Ő hatalmához) keressétek az ő orcáját szüntelen” (Zsolt. 105,3-4).

Zsolt. 27,9 Ne rejtsd el, ne [(sáṯar): fedd el] orcádat előlem. [Ne fordítsd el tőlem (páním): tekintetedet]. Ne utasítsd [ne taszítsd] el szolgádat haraggal, és [ne fordulj el haragodban szolgádtól]. Te voltál segítőm [oltalmazóm, (ʿezəráṯ ʿezəráh): támaszom], ne taszíts el [ne utasíts vissza, ne távozzál el én tőlem] és ne hagyj el engem [végképp, se ne vess meg], üdvösségemnek Istene [('ĕlóhím jéšaʿ ješaʿ): szabadító Istenem, megmentőm]!*

*És Dávid így folytatja könyörgését: „Siess, URam, hallgass meg. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, URam, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,7-9).

Zsolt. 27,10 Ha atyám [apám] és anyám elhagynának [elfelednének] is, az Úr magához vesz [fölkarol, és magához fogad] engem*

*És a prófétán keresztül válaszol az Úr: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Ímé, az én markaimba metszettelek fel (tenyerembe véstelek be) téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen” (Ésa. 49,15-16).

Zsolt. 27,11 Taníts meg engem a te utadra [mutasd meg ösvényedet], oh Uram! Vezérelj [hordozz, vezess] engem egyenes [a helyes] ösvényen, az én üldözőim [(šôrér): ellenségeim] miatt*

*Már Mózes így könyörög az Úrhoz: „Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, (ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem) és mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted…” (2 Móz. 33,13).

Jób azt kéri: „Amit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem (ha álnokságot követtem el), többet nem teszem!” (Jób. 34,32).

Dávid pedig így folytatja könyörgését: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).

„Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel tiszteljem nevedet” (Zsolt. 86,10-11).

Ezért kérem, hogy: „„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban (hűségesen) és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged (mindig benned reménykedem)” (Zsolt. 25,4-5)

„Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes úton” (Zsolt. 143,10).

Mert az én ellenségeim azok: „Akik gonoszt gondolnak (és rosszat terveznek) szívükben, és minden nap háborút kezdenek (háborúságot szítanak). Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge (viperaméreg) van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4)

És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).

„Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát, és az utat, amelyen járjunk: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22)

És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).

Zsolt. 27,12 Ne adj át engem [ne szolgáltass ki, és ne dobj oda] szorongatóim [ellenségeim] kívánságának, [indulatának, bosszújának. Ne adj át ellenségeim akaratának] mert hamis [(šeqer): hazug] tanúk támadnak [(qúm): lépnek föl] ellenem, és erőszakot [(ḥámás): kegyetlen bosszút] lihegnek [hazugságot szólnak, gonoszat forralnak]*

*És így folytatja Dávid: „Könyörülj rajtam, (légy kegyelmes) Uram, (mert bajban vagyok) mert szorongattatom; szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem” (Zsolt. 31,10).

 És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Evangélium jelenti ki: „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot (és bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás: Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene):  Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom (és lerombolom) ezt a kézzel csinált (és alkotott) templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel csináltatott (és alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük (az ő vallomásuk). Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmasnak) jobbján, és eljőni az ég felhőiben. A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni (és betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (és verték) vala őt” (Márk. 14,53-65).

A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság (és vétek) és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15)

Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (és hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (és olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (és életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12).

„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosak tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).

És mindazokról, akik a Krisztuséi, így történt ez Istvánnal is: „Akkor felbujtottak [felbéreltek] valami embereket, [akik azt állí­tották] és akik mondának: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen [Más fordítás: Ekkor pénzt adtak néhány embernek, hogy mondják ezt: „hallottuk Istvánt, amikor Mózest és Istent szidta, és káromkodott]. És felzendítik [és fellázították, és felizgatták] a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, [rátörtek, rárontottak; rátámadtak Istvánra, és elfogták őt], és magukkal ragadják őt, [és vonszolva] vivék a nagytanács elé [vagyis a Szanhedrin elé]; És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen: Mert hallottuk, amint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja [lerombolja, romba dönti], és megváltoztatja a ceremóniákat [és megváltoztatja a szokásokat], melyeket adott nékünk Mózes [és amelyeket Mózes hagyott ránk]. És szemeiket reá vetvén [mind rátekintettek, és valamennyien meredten bámultak rá] a nagytanácsban [vagyis a Szanhedrinben] ülők, és mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját [Más fordítás: Egyszer csak a nagytanácsban ülők mind meredten néztek rá és az arcát olyannak látták, mintha angyal orcája volna]” (Csel. 6,11-15).

Ahhoz, hogy Istvánt megöljék, a törvény szerint kellett eljárniuk, amely kimondja: „És aki szidalmazza (és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon” (3 Móz. 24,16).

De: „Csak két vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való (mert csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni); de egy tanú szavára meg ne haljon (mert egy tanú vallomása alapján nem szabad). A tanúk keze legyen első rajta (ők emeljenek rá először kezet), hogy megölettessék, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt” (5 Móz. 17,6-7)

A hamis tanúk vallomása után: „… kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, elaluvék” (Csel. 7,58-60).

Erőteljesen működött Jézabel szelleme, és a hatalmuk megtartása érdekében azt tették, amit egy előképben bemutatott Isten Igéje: „Ekkor leveleket írt Akháb (jelentése: az atya fivére) nevében, lepecsételte annak gyűrűjével, és elküldte a leveleket azoknak a véneknek és nemeseknek (és főembereknek), akik Nábóttal egy városban laktak. A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére. És ültessetek vele szembe két (hitvány) istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad (és átkoztad) az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon. A város polgárai, a vének és a nemesek (és főemberek), akik abban a városban laktak, úgy is tettek, ahogyan Jézabel megüzente (és megparancsolta) nekik, és ahogyan a nekik küldött levelekben írta. Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették. Odajött a két hitvány ember is, leültek vele szemben, és ezek a hitvány (istentelen) emberek így tanúskodtak Nábót (jelentése: kimagasló sarj) ellen a nép előtt: (Megszidalmazta), és átkozta Nábót Istent és a királyt! Ezért kivitték őt a városból és agyonkövezték. Azután ezt az üzenetet küldték Jézabelnek: Agyonkövezték Nábótot” (1 Kir. 21,8-13).

Zsolt. 27,13 Bizony hiszem, és [biztos vagyok benne] hogy meglátom az Úr jóságát, és [dicsőségét] az élőknek földén [az élők honában]!*

*És folytatja Dávid: „Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén; Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! Vezess ki engemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem” (Zsolt. 142,6-8).

„Minthogy (megmentettél) és megszabadítottál engem a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az elbukástól.  Az Úr orcája (az ÚR színe) előtt fogok járni az élőknek földén” (Zsolt. 116,8-9).

„Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Zsolt. 27,14 Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és megerősíti a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]*

*És így folytatja Dávid: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).

Hát: „Uram, könyörülj rajtunk, (kegyelmezz nekünk)! Téged várunk (benned reménykedünk); Légy segítségünk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak, és (nyomorúságnak) idején! (Ésa. 33,2).

És az Úr válasza: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom (győzelmes) jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,10.)

Ezért így bátorít Dávid: „Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, akik várjátok az Urat, (és Benne reménykedtek)! (Zsolt. 31,25)