Zsolt. 17. Könyörgés szabadulásért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 17,1 Dávid imádsága, [könyörgése]. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél [hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel]^*

*Dávid minden nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2)

„Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4)

„Hozzád kiáltok, Uram! Így esedezem az Úrhoz: Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram! (Zsolt. 30,9-11)

„Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől” (Zsolt. 64,2-3)

„Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kerubokon ülsz, jelenj meg fényeddel!” (Zsolt. 80,2)

„Tőrt hánytak elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére, hurkokat vetettek elém! Szela” (Zsolt. 140,6)

 „Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6)

„Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1).

Zsolt. 17,2 A Te orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

[Más fordítás: Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat]^*

*És Dávid nem szűnik meg kérni, megindokolva kérését: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments meg engem!” (Zsolt. 43,1)

„Uram, szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem, az Úrban bíztam ingadozás nélkül!” (Zsolt. 26,1)

 Az Úr pedig nem hagyja válasz nélkül a könyörgést: „Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik. A Sionon szabadulást szerzek ékességemnek, Izráelnek... Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az ÚR szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot - így szól az ÚR” (Ésa. 46,13; 54,17).

Zsolt. 17,3 Megpróbáltad [(báḥan): megvizsgáltad] az én szívemet, [(léḇ): az én bensőmet]. Meglátogattál, és [(páqaḏ): szemügyre vettél] éjjel. Próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat [semmi álnokságot, ármánykodást, gonoszságot, istentelenséget]; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.

[Más fordítás: Ha szívemet megvizsgálod és éjjelente kifürkészed, s ha tűzben kipróbálsz is, nem lelsz hamisságot bennem. Nem vétkezik a szám. Elmém egyezett az én számmal]^*

*A Dávid, és Jeremiás megvallása: „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!... Te ismersz engem, Uram! Látod, mert megvizsgáltad, hogy tied a szívem...” (Zsolt. 139,1-4; Jer. 12,3).

Zsolt. 17,4 Az emberek [('áḏámi): az ádámi faj embereinek] cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire

[Más fordítás: Az emberek cselekedeteinél a Te ajkad Igéjével őrizkedtem az erőszakosnak ösvényeitől. Bármit tettek az emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem a kegyetlenek útjától; Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem ajkad igéi szerint az erőszakos utakat].

Zsolt. 17,5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. [Haladnak lépteim a te nyomaidon: így nem botlik lábam].

»Más fordítás: (támaḵ): tartsd erősen, léptemet a te (maʿəḡáláh maʿəgál): utadon hogy (môṭ): ne remegjen, ne támolyogjon, ne tántorogjon, és meg ne inogjon a lábam. Így (katartidzó paʿamáh paʿam): lesz tökéletessé lépésem«^*

*Dávid tudja, hogy csak az Úr tudja megtartani az Ő útján, ezért azt kéri, hogy: „Vezéreld utamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam!” (Zsolt. 119,133)

És megvallja, hogy: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábam megtántorodjék, nem szunnyad őrizőm” (Zsolt. 121,2-3)

Jób megvallása pedig így hangzik: „Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait” (Jób. 23,11-12).

 És Isten útját az Újszövetség jelenti ki, ahol az Úr Jézus kijelenti, hogy: „… ÉN VAGYOK AZ ÚT” (Ján. 14,6).

Zsolt. 17,6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam].

 »Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem«^*

*Dávidot bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált:  „Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)

És megvallja, hogy:„Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt. 116,1-2)

De az Úr is erre biztatja, megígérve a szabadítást is:  „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)

És hogy ki az az Isten, akit segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a szent Szellem: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.... .... akik  a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül hívják” (1Kor. 1,2-3).

Zsolt. 17,7 Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz].

»Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől«^*

*Dávid így folytatja a bátorítást: „Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!” „Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. A bölcs az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!” „Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 31,21-22; 107,42-43; 117,2).

Zsolt. 17,8 Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]^*

*Még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)

„Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem” (Zsolt. 27,5)

„Mily bőséges a te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt. Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől” (Zsolt. 31,20-21)

„Azért hozzád fohászkodjék minden hívő, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!” (Zsolt. 32,6-7)

„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)

„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé = énem; életem; személyem), jobboddal támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).

Zsolt. 17,9 A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem.

[Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem]^*

*És így folytatja Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.

[Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]” (Zsolt. 11,2).

Bizony:„Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten! Mert: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).

Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

Mert az ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz ellen, felhasználva erre az embereket is: „És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül” (Zsolt. 109,3). „Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.

(Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)! (Zsolt. 59,13-14).

Zsolt. 17,10 Megkövéredett [konok, érzéketlen] szívüket elzárták [megkeményítették], szájukkal kevélyen [elbizakodottan, fennhéjázva] szólnak.

[Más fordítás: A kövérség elborította orcájukat; hájukkal elzárják magukat, szájuk gőgösen beszél; szájuk ontja a kevélységet]^*

*Az ellenségnek, a gonoszoknak: „A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjük gondolatai csaponganak. Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet” (Zsolt. 73,7-10)

De én, bár nekik: „Kövér a szívük, érzéketlen, én pedig törvényedben gyönyörködöm” (Zsolt. 119,70)

A prófétai szó figyelmezteti az elbizakodott, Isten nélkül élő embert: „Ne beszéljetek oly sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le. A hősök íja összetörik, és a roskadozókat erővel övezi fel” (1Sám. 2,3-4).

Zsolt. 17,11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek

[Más fordítás: Lépteinket figyelve most körülvettek minket, árgus szemekkel néznek, hogy földre terítsenek]^*

*És így folytatja panaszát Dávid: „Körülvettek, mint a vizek, minden napon. Együttesen körülvettek, teljesen bekeríttek” (Zsolt. 88,18)

Zsolt. 17,12 Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz.

[Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]^*

*Dávid – mint mindig – az Úrhoz kiált az ellenség miatt: „Én Uram Istenem, benned bízom; oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem, hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én személyem), szét ne szaggassa, ha nincsen szabadító” (Zsolt. 7,2-3)

Mert az ellenség: „Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9)

„Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán” (JSir. 3,10).

Zsolt. 17,13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]^*

*És így folytatja Dávid: „Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet kivetett, essék belé a veszedelembe” (Zsolt. 35,8).

És az Úr válasza: „Ha megélesítem fényes (villogó) kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek” (5 Móz. 32,41).

„És fegyver száll az ő városaira, (véget vet a fecsegésnek) és elpusztítja az ő zárait, és felemészti őket az ő szándékaik, és (terveik) miatt” (Hós. 11,6).

Zsolt. 17,14 Az emberektől, oh, Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van. Megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amijük pedig marad, gyermekeikre hagyják.

[Más fordítás: Ments meg kezeddel, a Te karod szabadítson meg az emberektől, a világ embereitől, e világ halandóitól URam, akik kiveszik részüket az életből, de akiknek csak ez a létezés a részük! Töltsd meg hasukat azzal, amit nekik tartogatsz, lakjanak jól vele a fiaik is, és ami megmarad, hagyják gyermekeikre, azt hadd örököljék gyermekeik]^*

*Jóbon keresztül így szól az Úr azokról, akik azt hiszik, hogy a saját erejük és ügyességük eredménye a jólétük: „Az ő magvuk előttük nő fel ővelük, és az ő sarjadékuk szemeik előtt. Házuk békességes a félelemtől, és az Isten vesszeje nincsen ő rajtuk. Bikája folyat és nem terméketlen, tehene megellik, és el nem vetél. Kieresztik, mint nyájat, kisdedjeiket, és ugrándoznak az ő magzataik. Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének. Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utjaidnak tudásában nem gyönyörködünk! Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte? Mindazáltal az ő javuk nincsen hatalmukban, azért a gonoszok tanácsa távol legyen tőlem!” (Jób. 21,8-16)

Ezért így int Isten Igéje: „Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse. Bár életében áldottnak tartja magát, és dicsérik, hogy jól megy sora, Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, akik soha sem látnak világosságot. Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak” (Zsolt. 49,17-21)

Az Úr Jézus egy példázaton keresztül mutatja be ezek sorsát: Nincs már lehetőség a halál után Istennel találkozni: „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki” (Lk. 16,22-26)

Ezért hangzik a figyelmeztetés: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő életében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért?)”(Mát. 16,26).

Zsolt. 17,15 Én igazságban [megigazultságban] nézem, a te orcádat [és gyönyörködöm, amikor meglátom színedet], megelégszem [(ḥázáh): a Te megjelenésedkor] a te ábrázatoddal, [(páním): jelenléteddel] midőn felserkenek.

[Más fordítás: Én pedig meglátom orcádat, mint megigazult ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek képeddel, azaz: ha föltámadok a visszanyert isteni képmással, és láthatom alakodat]^*

*Jób így vall reményéről: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem” (Jób. 19,25-27)

Dánielen keresztül hangzik a kijelentés: „És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” (Dán. 12,2).

 És hogy ez mit jelent, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Ne csodálkozzatok [és ne lepődjetek meg] ezen: mert eljő [(erkhomai): megérkezik, bekövetkezik] az óra [az alkalmas idő], amelyben mindazok, akik a koporsókban [a sírokban] vannak, meghallják [(akúó): felfogják, és megértik] az ő szavát [az ő hangját, és beszédét]. És kijőnek akik a jót [(agathosz): szeretetre méltó dolgokat] cselekedték, az élet feltámadására [az életet jelentő feltámadásra, a már most jelenlévő élet birtoklására]. Akik pedig a gonoszt [(phaulosz): értéktelen, hitvány, haszontalan, hatástalan] művelték [(prasszó): "praktizál", azaz ismételten vagy szokásosan gyakorol, és jól érzi magát benne], a kárhozat [(kriszisz): döntés, következményeként elszenvedett válság, krízis] feltámadására. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő [(erkhomai): bekövetkezik] az idő, és az most [(nün): jelenleg] vagyon, mikor a halottak hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik] az Isten Fiának szavát [(phóné): hangját, beszédét]. És akik hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik], élnek [(dzaó): életre kelnek]” (Ján. 5,28-29; 5,25).

Pál apostol pedig arról tesz bizonyságot, hogy mindenki meghallja az Úr Jézus szavát, hogy éljen: „Reménységem lévén az Istenben, hogy amit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak” (Csel. 24,15)

Ezért: „Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok” (1 Thess. 5,6)

Hát: „...Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus”  „Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk” (Eféz. 5,14;Róm. 13,11)