Zsolt. 17. Könyörgés szabadulásért; (szerkesztett)

Zsolt. 17,1 Dávid imádsága, [könyörgése]. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél [hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel].

Zsolt. 17,2 A Te orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

[Más fordítás: Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat].

Zsolt. 17,3 Megpróbáltad [(báḥan): megvizsgáltad] az én szívemet, [(léḇ): az én bensőmet]. Meglátogattál, és [(páqaḏ): szemügyre vettél] éjjel. Próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat [semmi álnokságot, ármánykodást, gonoszságot, istentelenséget]; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.

[Más fordítás: Ha szívemet megvizsgálod és éjjelente kifürkészed, s ha tűzben kipróbálsz is, nem lelsz hamisságot bennem. Nem vétkezik a szám. Elmém egyezett az én számmal.

Zsolt. 17,4 Az emberek [('áḏámi): az ádámi faj embereinek] cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire

[Más fordítás: Az emberek cselekedeteinél a Te ajkad Igéjével őrizkedtem az erőszakosnak ösvényeitől. Bármit tettek az emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem a kegyetlenek útjától; Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem ajkad igéi szerint az erőszakos utakat].

Zsolt. 17,5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. [Haladnak lépteim a te nyomaidon: így nem botlik lábam].

»Más fordítás: (támaḵ): tartsd erősen, léptemet a te (maʿəḡáláh maʿəgál): utadon hogy (môṭ): ne remegjen, ne támolyogjon, ne tántorogjon, és meg ne inogjon a lábam. Így (katartidzó paʿamáh paʿam): lesz tökéletessé lépésem«.

Zsolt. 17,6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam].

»Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem.

Zsolt. 17,7 Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz].

»Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől«.

Zsolt. 17,8 Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem.

Zsolt. 17,9 A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem.

[Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem.

Zsolt. 17,10 Megkövéredett [konok, érzéketlen] szívüket elzárták [megkeményítették], szájukkal kevélyen [elbizakodottan, fennhéjázva] szólnak.

[Más fordítás: A kövérség elborította orcájukat; hájukkal elzárják magukat, szájuk gőgösen beszél; szájuk ontja a kevélységet].

Zsolt. 17,11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek

[Más fordítás: Lépteinket figyelve most körülvettek minket, árgus szemekkel néznek, hogy földre terítsenek.

Zsolt. 17,12 Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz.

[Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké].

Zsolt. 17,13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal].

Zsolt. 17,14 Az emberektől, oh, Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van. Megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amijük pedig marad, gyermekeikre hagyják.

[Más fordítás: Ments meg kezeddel, a Te karod szabadítson meg az emberektől, a világ embereitől, e világ halandóitól URam, akik kiveszik részüket az életből, de akiknek csak ez a létezés a részük! Töltsd meg hasukat azzal, amit nekik tartogatsz, lakjanak jól vele a fiaik is, és ami megmarad, hagyják gyermekeikre, azt hadd örököljék gyermekeik].

Zsolt. 17,15 Én igazságban [megigazultságban] nézem, a te orcádat [és gyönyörködöm, amikor meglátom színedet], megelégszem [(ḥázáh): a Te megjelenésedkor] a te ábrázatoddal, [(páním): jelenléteddel] midőn felserkenek.

 [Más fordítás: Én pedig meglátom orcádat, mint megigazult ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek képeddel, azaz: ha föltámadok a visszanyert isteni képmással, és láthatom alakodat].