János evangélium 21. fejezet: Az úr megjelenései ; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 21,1 Ezek után ismét megjelentette [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá tette] magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél [a Tibériás tavánál]. Megjelentette [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá tette] pedig ekképen [(hútó hútósz): ilyen módon]:

Ján. 21,2 Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek [vagyis Ikernek] hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül.

Ján. 21,3 Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.

Ján. 21,4 Mikor pedig immár reggeledék [és megvirradt], megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban [nem tudták], és nem ismerték meg, hogy Jézus van ott.

Ján. 21,5 Monda azért nékik Jézus: Fiaim [(paidion) gyermekeim]! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!

Ján. 21,6 Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták [nem volt erejük] azt a halaknak sokasága miatt.

Ján. 21,7 Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét [(ependütész): felső ruháját], mert mezítelen vala, és beveté magát a tengerbe [a vízbe].

Ján. 21,8 A többi tanítványok pedig a hajón menének, mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire [vagyis kb. 100 méterre], és vonszszák vala [és kivonták] a hálót a halakkal.

Ján. 21,9 Mikor azért a partra szállának, látják, hogy [izzó] parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.

Ján. 21,10 Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.

Ján. 21,11 Felszálla [vagyis beszállt] Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.

Ján. 21,12 Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr Ő.

Ján. 21,13 Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is.

Ján. 21,14 Ezzel már harmadszor jelent meg [és tette magát láthatóvá] Jézus az ő tanítványainak, minekutána feltámadt [vagyis életre kelt] a halálból [a halottak közül]^*

*Úgy, ahogy megígérte az Úr: „De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete]” (Mát. 26,32).

 A feltámadott Úr, először a női tanítványainak jelent meg, akik a sírjához mentek ki, akiknek angyalok jelentették meg, hogy feltámadott az Úr, és ezt az örömhírt vitték meg a tanítványinak: „Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek, és örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és imádták őt]. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak [ott majd viszontlátna engem, mert megjelenek, megmutatkozom nékik]” (Mát. 28,9-10).

Ezután a sírnál maradó Mária Magdolnának jelenik meg külön: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül állt) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba (vagyis a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (és nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (vagyis azt jelenti): Mester! Monda néki Jézus: Ne illess (ne tartóztass tovább) engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (az én testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki” (Ján. 20,1-2.11-18).

Azután megjelent az Úr  a tizenegynek: „A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, [arra] a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket.  És mikor meglátták őt, [imádattal] leborulának előtte [és imádták őt, de]; némelyek [voltak, akik még] kételkedtek [mert némelyeket kétségek fogtak el; és bizonytalankodtak, tétováztak]. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [és bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,16-19).

Majd az emmauszi úton menő tanítványoknak, és újra a tizenegynek: „És lőn, hogy amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek, [és tanakodtak, és együtt vitatták a történteket] maga Jézus hozzájuk menvén, [melléjük szegődött], és velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg ne ismerjék

[Más fordítás: de szemüket (krateó): akadályozta, és visszatartotta valami attól, hogy felismerjék].

És lőn, mikor leült [(kataklinó): asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt] velük, a kenyeret vévén megáldá, és megszegvén, [vagyis megtörvén], és nékik adá, [(epididómi): nékik nyújtva, odaadta]. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerik őt; de ő eltűnt előlük [(aphantosz): láthatatlanná vált számukra]. És felkelvén [útra keltek] azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Valóban feltámadott az Úr, és [láthatóan] megjelent Simonnak! És ezek is részletesen elmondták, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről [és megtöréséről]. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség [épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] néktek! Megrémülvén pedig és félvén, [mert azok megrettentek, zavarukban és félelmükben azt (dokeó): gondolták], és azt hitték, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások.

[Más fordítás: Ő azonban így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és mit vagytok zavarban. És miért támad kétség, okoskodás, fontolgatás, aggodalmaskodás a szívetekben]?

Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: [(pszélaphaó): érintsetek, és] tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hisznek az öröm miatt, és csodálkoznak [és álmélkodnak], monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttük evék [Más fordítás: Ő pedig elvette és szemük láttára megette]” (Luk. 24,15-16.30-31.33-43). 

És külön megjelent az Úr a kételkedő Tamás miatt: „És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba [és tedd az oldalamra]: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,26-29).

Pál apostol bizonyságtétele: „És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek.  „Kiknek az ő szenvedése után sok jel által (sok bizonyítékkal) meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,5-8; Csel. 1,3).

Pál apostol találkozásai a feltámadott Úrral így történt: „És amint méne (útközben), lőn, hogy (amikor éppen) közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből (hirtelen mennyei fény villant fel körülötte). És ő leesvén a földre, halla szózatot (egy hang így szólt hozzá), mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz (miért üldözöl) engem? És (megkérdezte), és monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz (üldözöl). Nehéz néked az ösztön ellen rugódoznod” (Csel. 9,3-5)

„De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni (amit ezután fogok neked magamról kijelenteni)” (Csel. 26,16)  

„Lőn pedig (történt azután), hogy mikor Jeruzsálembe megtértem (visszatértem) és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben (révületbe estem), És látám őt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből: mert nem veszik be (nem fogadják el) a te tanúbizonyság-tételedet én felőlem” (Csel. 22,17-18)

 És hogy hová ragadtatott el, arról így beszél: „Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e (szóma=egész valójában), nem tudom; ha testen kívül-e (szóma= egész valóján kívül), nem tudom; az Isten tudja; elragadtatott a harmadik égig. És (én) tudom, hogy az az ember, (ha testben-e, ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja), Elragadtatott a paradicsomba, és hallott (olyan) kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie (elmondania)” (2 Kor. 12,2-4).

János apostol bizonyságtétele a feltámadott, élő Úrról: „Ami kezdettől fogva, és [(arkhé): Aki eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit szemléltünk, [és akit egészen közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek [(logoszáról)] Ígéjéről” (1 Ján. 1,1).

És ezután már csak a helyettünk meghalt, és értünk feltámadott Úrról tesznek bizonyságot, akik találkoztak már vele: „de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból” (Csel. 10,40-41).

„És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép előtt” (Csel. 13,31).

Ján. 21,15 Mikor aztán megebédelének, [vagyis ettek], monda Jézus Simon Péternek [jelentése: meghallgatott kődarab]: Simon, Jónának [jelentése: galamb] fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek [(phileó): kedvellek] téged [hogy milyen kedves vagy nekem]! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!

Ján. 21,16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki: Őrizd [(poimainó): terelgesd, pásztorold] az én juhaimat! [Viseld gondját a nyájamnak].

Ján. 21,17 Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem [(phileó): kedves vagyok neked]? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem [(phileó): kedves vagyok neked]? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged, [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!^*

*Azért kérdezi az Úr, hogy átadja e Péter magát– és mindazok, akik pásztorolják az Ő juhait – Neki, mert egyedül Ő a jó Pásztor: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11).

És így teljesíti be ígéretét: „És adok néktek szívem szerint való pásztorokat, és legeltetnek tudománynyal  és értelemmel (hozzáértéssel és okosan)” (Jer. 3,15).

Ján. 21,18 Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.

Ján. 21,19 Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!^*

*Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy megfeszítik, és elmegy, Péter ezt kérdezi: „Monda néki Simon Péter: uram, hová mégy? felele néki Jézus: ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz” (Ján. 13,36).

Péter apostol később megvallja, az Úr Jézus kijelentését: „… tudom [és biztos vagyok abban], hogy hamar leteszem porsátoromat, [vagyis hogy közel van sátram lebontása], amiképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette [világossá tette, és tudtomra adta] nékem” (2 Pét. 1,14).

De akik az Úréi, azok megvallják, hogy: „… tudjuk [és tisztában vagyunk vele], hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk [lakásunk, hajlékunk] van Istentől. Nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [vagyis az örökkévalóságra szóló] házunk [örök otthonunk] van a mennyben” (2 Kor. 5,1).

Ján. 21,20 Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt] és mondá [és megkérdezte]: Uram! Ki az, aki elárul [aki kiszolgáltat, átad] téged?

Ján. 21,21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]?

Ján. 21,22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!

Ján. 21,23 Kiméne azért, e beszéd [(logosz): ez az Ige] az atyafiak [a testvérek] közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]?

Ján. 21,24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz [(martüreó): tanúskodik] ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele [az ő tanúságtétele] igaz, vagyis a [(aléthész): valóság]^*

*Mert Ő kezdettől az Úrral volt: „De ti is bizonyságot tesztek; [ti is tanúskodni fogtok] mert kezdettől fogva énvelem [(emú): és az enyéim] vagytok” (Ján. 15,27).

Aki a megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is higyjetek” (Ján. 19,35).

Ján. 21,25 De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának [és ha azt mind megírnák egytől egyig], azt vélem, és úgy [(oiomai oimai): gondolom], hogy maga a világ sem foghatná be [sem tudná befogadni a megírt] a könyveket, amelyeket írnának. Ámen^*

*Mert: „Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó): és számos csodát tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a tanítványai szeme láttára] amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében, vagyis Őbenne” (Ján. 20,30-31).

De: „Ezt (pedig) azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van” (1 Ján. 5,13)