Hogyan ért hozzám Isten hangja

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z. 13. FEJEZET

Háromszor hallottam Isten hangját. És mindig május hónapban. 1935 májusában azt mondta az Úr: "Fiam, én meggyógyítlak és az Én gyógyító hatalmamat te közvetíted majd embertársaidnak!" 1947 májusában azt mondta: "Fiam, ez órától kezdve betegeket gyógyítasz és ördögöket űzöl ki az Én hatalmam által." A harmadik eset 1948 májusában történt. Éppen a betegekért imádkoztam, amikor Ő harmadszor szólt hozzám. Alig néhány percig imádkoztam, amikor egy fiatal anya jött hozzám. Elhozta a kisfiát azért, hogy a süketségből kigyógyítsam. A gyermek bal fülére már alig hallott. Prédikációmat sem hallotta, mert szavak helyett legfeljebb csak hangok jutottak el a füléhez. Kezemet előre nyújtottam, hogy imádkozzam érte, amikor hirtelen meghallottam Isten hangját. Világos volt, és tisztán érthető. Azonnal megálltam imádságomban és teljes csendben maradtam: "Fiam, te hűséges voltál mindezideig és most érezd hatalmamat a te jobb kezedben. Felismered a démonok jelenlétét, megtudod számukat és nevüket, és meg lesz Tőlem a hatalmad ahhoz, hogy kiűzd őket!"

Különös szavak voltak, de én nem kérdezősködtem Istentől. Soha semmit sem kérdeztem Tőle, ha beszélt hozzám. Most egy pillanatig még csendben álltam a helyemen, majd kinyújtottam kezemet a fiúcska felé. Amint ezt tettem, jobb kezemben valóságos kapcsolatot éreztem Isten erejével. Mint az elektromos áram, olyan volt. Isten ereje végigfutott jobb kezem minden porcikáján. Testemnek egyetlen más részén sem éreztem ezt. Ott álltam, nézve jobb kezemet és magamban így szóltam: valóság, hogy Isten szólt hozzám, és ha a jobb kezemben ez a furcsa érzés Isten ereje, akkor ez a fiú hallani fog. Jobb kezemet süket fülére tettem és e percben megint éreztem azt az elektromos bizsergést a jobbomban, míg a bal kezemben semmit sem. Majd a másik füléért imádkoztam, rátéve a jobb kezemet. Újra másodszor is áthatott rajtam az Úr ereje. Olyan bizonyos voltam a fiú gyógyulásában, hogy magam felé fordítva őt, megkértem az anyát, hogy beszéljen a fiához. Erre egészen halk hangon kezdett hozzá beszélni. A fiú hirtelen megfordulva ismételte mindazt, amit az anyja mondott neki. Én ismét magam felé fordítottam a gyermeket és az anya tovább beszélt hozzá. A fiú minden egyes szót megértett. Mikor végre mindketten észbe kaptak, hogy gyógyulás történt, szemük csillagként ragyogott, egymás nyakába ugrottak és arcukon patakzottak az öröm könnyei. Soha el nem felejthető látvány volt ez.

A tömeg azonnal örömujjongásban tört ki. Egy szót sem szóltam nekik arról, hogy Isten beszélt hozzám, vagy arról, ami a jobb kezemmel történt. Valójában megfeledkeztem arról, hogy egyáltalán jelen vannak. De amikor a fiúért imádkoztam és Isten hatalma megszállta a jobb kezemet, ezt az egész tömeg megérezte és úgy reagált erre, akár az acél a mágnesre. Pontosan a hátam mögött egy öregasszony ült, akit tolószékben hoztak ide. Izületi gyulladás miatt meg voltak merevedve az izületei, és már nyolc éve nem bírt járni. Ránéztem és láttam rajta, hogy erős a hite. Szemtanúja volt éppen most a csodának, ahogy Isten hatalma még a jobb kezemben bizsergett. Oda léptem az öregasszonyhoz, gyengéden megérintettem a homlokát, majd a térdét és parancsoló hangon mondtam: - Légy újra ép! Mintha hirtelen lökést kapott volna egész testében. Felpattant a székéből és rohanva száguldott végig a sátor hajóján, s kezét égnek emelve áldotta Istent.

A közönség körében zűrzavar tört ki úgy, hogy legalább öt percig senkiért nem tudtam imádkozni. Arrafelé néztem, ahol a feleségem ült. Olyan volt, mint egy angyal. Mintha boldogságában éppen elrepülni készülne.

Olyan erősen éreztem jobbomban Isten hatalmát ezen az estén, hogy azt hittem, leszakad a kézfejem.

Éjjel órákig feküdtem a szobámban, egyre csak arra a különös érintkezési pontra gondolva, amelyet Isten a jobb kezembe adott. Hozzám intézett első szavai ezek voltak: "Fiam, te hűséges voltál!" Én igyekeztem hűséges maradni. Amikor senki sem értette meg a szolgálatom és amikor erős kritika ért minden oldalról, híven kitartottam. Amikor úgy tűnt, hogy saját tévedéseim sodornak romlásba, híven kitartottam. Mindezidő alatt Isten őrködött felettem és hűségesnek talált azokban az időkben is, amikor nem értettem Istennek Szellemével kapcsolatos szándékait. Csekély ismereteim birtokában is hűen kitartottam. Szavai: "Fiam, te hűséges voltál mindezideig", a leggyönyörűbb szavak, amelyeket valaha is hallottam. Majd azt mondta, hogy érezni fogom az Ő hatalmát a jobb kezemben. Ez olyasmi, ami letagadhatatlan. Éreztem, hogy Isten érintkezést teremtett bennem szellemi hatalmával. Isten azt is megmondta, hogy felismerem a démonok jelenlétét, és meg tudom számukat és nevüket. Felismertem minden démontól megszállott egyént, aki ma este a gyógyítósorban elém került. Meg tudtam ítélni a bennük rejlő démonok számát és szabadulást hozhattam részükre. Egész életemben féltem a démonoktól. Féltem attól is, hogy démonoktól megszállott emberekért imádkozzam. De ezen az estén olyasvalamit éreztem, amit még soha. Úgy éreztem, hogy kész volnék bármilyen és bármennyi démonnal szembeszállni, mert Isten megszabadít tőlük.

Másnap este, amikor felálltam hogy prédikáljak, új emberré váltam. A bizonytalanság, amely időnként rámjött és gyötört, eltűnt. Eltűnt belőlem minden gátlás és félelem. Isten megmondta, hogy jelenlétét érezteti a jobb kezemben, és én láztól vibráló kézzel álltam odafenn a szószéken. Sohasem feledhetem el a roppant bátorságot, amely lelkemet megszállva tartotta. Hangom új zengést kapott, beszédem parancsoló erőt. Az emberek szóvá tették a hangomban megnyilatkozó változást, és azt a különös valamit, ami prédikációm alatt őket áthatotta. Azt mondták, hogy úgy hullámzott át rajtuk Isten hatalma, mint a szellő fuvallata. Amikor ezen az estén imádkoztam a gyógyulásukért, az isteni hatalom jelenlétét az épületnek még a legtávolabbi sarkában is érezte a nép.

Ezen az estén rámszállt az Úr Szelleme, hogy egy démonok által megszállt lányt megszabadíthassak. Felismertem a benne lakozó démonok számát is, és azt is, hogy hány éve tart a megszállottsága. Úgy jelentettem ki ezeket a tényeket, mintha könyvből olvasnám. Minden szavam helyességét elismerte ő is, meg a hozzátartozói is. Mikor a démonok eltávoztak belőle, testét majdnem szétszaggatták. Húzták, hasogatták minden porcikáját. Úgy zuhant a földre, mintha letaglózták volna, de Isten azt mondta nekem, hogy érezhetem az Ő erejét a jobb kezemben. Éreztem is. Ott vibrált a jobb kezemben, akár a villamos áram. Lementem a lányhoz, felemeltem a földről. Ugyanakkor isteni sugárzás öntötte el arcát, a szellemét pedig isteni hatalom. Nyílegyenesen állt előttem, azt kiáltva, hogy megszabadult a démonoktól, és hogy azok már soha többé nem fogják gyötörni. A roppant tömeg olyannyira a csoda hatása alá került, hogy helyükből felugorva hangosan dicsőítették Istent.

Azóta tízezrek érezték - fejük búbjától a lábuk hegyéig - Isten jelenlétét abban a pillanatban, amikor jobb kezemmel megérintettem őket. Jobbomban mindenkor érzem, ha Isten jelenlétének kegyelme eláraszt. Ha pedig nem áraszt el Isten kegyelme, akkor kezemben sem érzem az erejét. Amikor gyógyító szolgálatomban Isten erejének érzése nélkül a jobbomban imádkozom, akkor az emberek lelke nem igen mozdul meg, és csak igen kevés csoda történik. De ha az a bizonyos hatalom eltölti a kezemet, a népek tömege azonnal érzékeli, hogy az Úr jelen van és gyógyításra kész.

Jacksonville-ben (Florida, USA) az első ott tartott összejövetelem estéjén Isten ezt a jobb kezemben levő érintkezési pontot arra használta fel, hogy az egész jelenlévő néptömeget megmozgassa és gyógyítson. Gyógyító szolgálatomnak már majdnem a végére jutottam, amikor a jobbomat rendkívüli módon megcsapta az Ő ereje. Néha elektromos hullámként éri kezemet ez az erő, néha mintha folyadékként hatolna be, néha pedig, mintha maró tűz égetné. Ezen az estén, mint égető tűz jelentkezett. Előzőleg csak kevés alkalommal éreztem még így. Imádkoztam, miközben percenként jelentkezett kezemben az isteni erő. Mint a tűz, úgy égtem. Majd hirtelen olyan erővel ütött belém, hogy teli tüdőből elkiáltottam magamat:

- Emberek! Itt valami lesz! Emberek, itt valami lesz!

Hangom a megszokottól eltérő lehetett, mert hallatára tömeg mintha felkorbácsolódott volna, azonnal megérezte, hogy itt most valami nagy dolog történik. Másodszor olyan erővel érte Isten hatalma a jobb kezemet, hogy torkom-szakadtából kiáltottam:

- Emberek, itt van! Emberek, itt van!

Mintha földrengés rázta volna meg a sátrat. A népet, mint egy elmosódott foltot láttam magam előtt. Jobbomban Isten ereje vibrált és bizsergett. Az emberek felemelkedtek a helyükről és a sátor hajóján keresztül áradtak felém. Kezdték a ruhámat húzni, fogdosni.

Mint hatalmas vízár zúgása, olyan hangot hallatott a tömeg. Leugrottam a főemelvényről az első emelvényre és várakozva álltam ott. Az emberek körém tolongtak, és én mindazokat, akiket csak tudtam, megérintettem a jobb kezemmel. Mintha tüzes golyók áradtak volna kezemen keresztül és minden megérintett ember érezte általam Isten gyógyító hatalmát. Jézus gyógyító ereje kezem érintésének pillanatában áthatotta őket, s ők ujjongva és szökdécselve mentek tőlem tovább. Jobboldalt fordultam, hogy néhány ott lévő emberért imádkozzam. Egy férfit és egy nőt láttam meg tolószékeikben. Könyörögtek, hogy valaki vigyen hozzájuk, hogy megérinthessem őket. Én kinyújtottam a kezemet és mindketten megragadták. Egyetlen szó nélkül felemelkedtek székükről és azután már csak azt láttam, hogy végig száguldanak a sátor hajóján. Mögöttem valaki elkiáltotta magát, hogy lát. Hátra fordultam. Egy vak férfi volt, aki egyre azt kiáltozta, hogy látja a fényt, látja az emberek arcát.

Süket dobhártyák nyíltak meg, béna és elaszott lábak egyenesedtek ki, a sátor egész népe érezte, hogy csodálatos hatalom hoz reájuk szabadulást. Mindez néhány percig tartott. Olyan volt, mint amikor angyal zavarta fel a tó vizét a bibliai időkben. Aki csak tudott, a közelembe férkőzött és aki hitt, meggyógyult. Majd eljött a pillanat, amikor egyszerre csak megszűnt minden. Amikor Isten Lelke elszállt tőlem, senki sem kísérelte meg hogy hozzám jöjjön. A mikrofonhoz léptem, és felszólítottam a népet, hogy emelje fel kezét és dicsérje Istent azért, amit most cselekedett miértünk. Dicséretek tömege árasztotta el a sátrat, széltében, hosszában. Azt gondolhatná az ember, hogy ilyen esetben nehéz dolog ellenőrzés alatt tartani a tömeget. Ám itt tökéletes rend uralkodott. Az óriási sátorban mindenki a legteljesebb áhítattal viselkedett.

Döbbenetes látvány fogadott, amikor másnap néhány percre kimentem a sátorhoz. Halomban feküdtek a mankók, botok, hallókészülékek, szemüvegek, néhány tolószék és más hasonló holmik. Néma tanúi annak, hogy Isten hatalma leszállhat erre a földre is, hogy gyógyítsa a beteg és szenvedő emberiséget.

Amikor Isten ereje eltölti a jobb kezemet, ezzel beáll nálam az érintkezési pont. Amikor ezt érzem, igen erős a hitem. Eltűnik előlem Oral Roberts, elfelejtem kételyeimet, kisebbségi és félénkségi érzéseimet, Krisztussal vagyok Istenben. Ő segíti hitemet szabad szárnyalásra, és ez az a hit, amelyet Isten az emberek gyógyítására felhasznál.

Ugyanerre az összejövetelre Papa és Mama is eljött néhány napra Jacksonville-be. Ők kedvelik szolgálatomat, és hiszik, hogy Isten kiválasztott engem. Egyik este, amikor prédikáció után visszamentem az emelvény háta mögé, hogy a rokkantakért imádkozzam, Papa lépett hozzám, és így szólt: "Oral, gyere gyorsan! Egy fiú van itt, akin kitört az eszelősség és akit a rendőrök tartanak lefogva a sátor végén. Azt akarják, hogy te gyere oda és nézd meg, hogy mit tehetsz érte." Jacksonville-ből több rendőr látogatta az összejöveteleket és mély hatást tettek rájuk a látottak. Közülük kettővel-hárommal már találkoztam, amikor egyik-másik estén a sátorba léptem. Miközben a fiúhoz siettünk, Papa elmondta, hogy mi történt. A fiút idehozták a szülei, hogy itt gyógyulást nyerjen, de ő az igehirdetés alatt megszökött tőlük, és a sátorból kirohanva leszaggatta magáról a ruháit és teljes erejéből elkezdett üvölteni. A jelenlévő rendőrök ezt észrevéve utána szaladtak és lefogták őt, amiben a fiú apja is segítségükre volt. Mire odaértem, a fiút a rendőrök karjában találtam.

20-22 éves lehetett. Szemét vadul forgatta, ruhadarabjai pedig rongyokban lógtak testéről. Tudtam, hogy tisztátalan szellemek szállták meg és az, hogy ezek őt elhagyják, csakis a Názáreti Jézus Krisztus hatalma által lehetséges. Minden félelem nélkül közeledtem feléje. Egyszerre csak megindult jobbkezemben az isteni erő hullámzása. Fejére tettem jobbomat és imába kezdtem. Ő megmarkolta a kezemet és le akarta húzni a fejéről. Bár a marka finom acélként szorított, jobb kezemmel nem tehetett semmit. Jézus Krisztus nevében szóltam a démonokhoz, rájuk parancsoltam, hogy jöjjenek ki. A fiú egész testében remegve vonaglani kezdett. Húsát tépték, facsarták a démonok, el akarták őt még imám elvégzése előtt pusztítani. Apja megijedt, de én - megérintve vállát - meggyőztem őt, hogy minden az én ellenőrzésem alatt történik. A rendőrök azt sem tudták, hogy elfussanak-e, vagy maradjanak. Papa a bal oldalamon állt és szíve mélyéből imádkozott. Én nem vettem le kezemet a fiú fejéről. Kezem alatt úgy reszketett a teste, mint a szélben a falevél. Végül megparancsoltam a démonoknak, hogy jöjjenek ki, és soha ne térjenek vissza. Azután kijöttek, a fiú pedig kisiklott a kezem alól, és a földre zuhant. Az apa azt hitte, hogy meghalt. Megnyugtattam, hogy semmi baja. Lenyúltam érte, felemeltem és amikor ezt tettem, az Úr hatalma megérintette a fiút, aki hirtelen felegyenesedett. Apja megragadta őt és keblére ölelte. Gyönyörű látvány volt.

Én megfordultam és elmentem. Papa ott maradt még, hogy lássa, miként viselkedik a fiú. Teljesen eszénél volt és józanul beszélgetve állt ott apjával. A rendőrök egymásra néztek, s könnyekre fakadtak. Azt mondták, hogy ilyen csodát még sohasem láttak. A csoda híre elterjedt a hatalmas sátorban. Ezen az estén elmenetelemkor ezernyi ember tódult körém és kocsim köré, és azon igyekeztek, hogy megérinthessék a ruhámat. Azok a rendőrök, akik szemtanúi voltak a fiú gyógyulásának, a szó szoros értelmében behúztak a kocsimba. Papa hozzám rohant.

- Oral - szólt -, az a fiú teljesen normális. Az apját kéri, hogy próbálja őt közeledbe juttatni, hogy megköszönhesse azt, amit érte tettél.

Papa, Mama és én a szállodába mentünk. Papa rövidesen bejött szobámba. Éppen pizsamát húztam, hogy az ágyba bújjak, amikor Papa így szólt:

- Fiam!

- Tessék, Papa!

- Oral, tedd a kezedet a fejemre és imádkozz értem!

- Mi a baj, Papa?

- Fiam, szeretném, ha imádkoznál értem. Amit Isten ma este a sátorban tett azért a fiúért, az a legnagyobb csoda, amit valaha is láttam. Mikor láttam a fiút teljesen ép észre térni, s apját arra kérni, hogy engedje hozzád megköszönni imáidat, akkor elhatároztam hogy megmondom neked: tedd a kezed a fejemre, hogy Isten kegyelme rám áradhasson.

- Papa, - feleltem - ennek a kegyelemnek a birtokában vagy, amióta csak emlékezni tudok.

- Oral, ilyen kegyelem sohasem volt a birtokomban. Tedd kezedet a fejemre fiam, és imádkozz!

- De Papa, hiszen te az én saját atyám vagy!

- Ez nem változtat a dolgokon. Fiam vagy, és az Isten hatalma veled van és én azt akarom, hogy te most imádkozzál értem!

Ott álltam egy helyben és néztem őt. Isten ereje még nem hagyott el. Némelykor még órákig velem maradt, miután visszatértem a szobámba.

Láttam, hogy Papa őszintén beszél, és hogy halandó mivoltában vágyva tekint a Királyok Királya felé. Kezemet fejére tettem és imába kezdtem. Ő széttárta két karját és így térdelt le elém, átölelve lábaimat. Arca sugárzott, mint az angyaloké, tekintete elragadtatást tükrözött. Azt mondta, hogy sohasem érezte még ennyire Isten kegyelmét, és hogy ez a kegyelem most minden porcikáján áthatol.

- Fiam,  - folytatta - évekkel ezelőtt megmondtam neked, hogy egykor te szerzed meg korunk legnagyobb újjáébredését. Fiam! Légy alázatos Istennel szemben. Minden gondolatod az Úr legyen, légy alázatos! Figyelned kell, hogy Isten mit akar rajtad keresztül cselekedni.

Ezekkel a szavakkal távozott.

Nemrégiben papbarátaink egyike eljött hozzánk, és megkérdezte tőlem: biztos vagyok-e abban, hogy Isten szólt hozzám, és hogy az Ő jelenlétét érzékelem a jobb kezemben? Azt feleltem rá, hogy igen, biztos vagyok benne. Erre ő azt mondta, hogy más papok nem érzik így Isten jelenlétét és szerette volna tudni, hogy azok hogyan juthatnának hozzá. Mondtam neki, hogy más papok nevében nem beszélhetek, csak a saját magaméban. Azt pedig nem tagadhatom, amit Isten adott nekem. További faggatására így szóltam:

- Jól van! Ha te feleletet akarsz a jobbkezemben levő érintkezési pontra vonatkozólag, akkor kérlek, mondd meg, hogy miért adatott Mózesnek a vesszeje, Illésnek a köpenye, Péternek az árnyéka, Pálnak a kendője, meg a kötők. Mert ez mind érintkezési pont, amelyen keresztül Isten hatalma mozdult meg, hogy áldást árasszon az emberiségre.

- Helyes, de mindez a Biblia korában történt - válaszolta.

- Isten nem halt meg - mondtam én, - és az emberiség éppen úgy vár ma is szabadulásra, mint akkor; és Isten ma is ugyanúgy kiválaszthat egyes embereket, mint azt akkor tette.

Elmondtam, hogy nagyon gyakran próbát tettem saját magamon. Ha ez szabadulást hozott az embereknek és Istenhez vezette őket, nem elegendő bizonyíték és eredmény ez? Ha a szolgálatom eredmények híján volna, én lennék az első, aki azt mondanám: Tévedtem! Jézus azt mondta: "Ha nekem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek" (Jn. 10:38) Én pedig azt mondom mindenkinek aki nem hisz nekem, mint egyénnek, hogy higgyen a munkáimnak, amelyeket végzek, mert ezek bizonyítják, hogy Istentől valók és éppen ezért hoznak áldást az emberiségre. A papok némelykor túlságosan elmerülnek felekezetük ügyeibe. Elfelejtik, hogy Isten szabadítókat választ majd ki ezekre az utolsó napokra.