Frank Damazio: Isten jelenléte utáni szenvedély

    Amikor az ébredés végigsöpör az országon és elkezdi lángra lobbantani az emberek szívét, Istennek az az első dolga, hogy beviszi népét a jelenlétébe. Ez a hívás arra szólít fel bennünket, hogy egész életünket az élő Isten fenséges jelenlétébe éljük le, egyénenként és közösségként egyaránt. Az Úr jelenlétéből származó felüdülés időire vonatkozik az ígéret.

   „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy bűneitek eltöröltessenek, s így eljöhesenek a felüdülés idői az Úrnak színétől” (Apcsel 3, 19).

    Minden hívő számára Isten jelenléte legyen a legnagyobb szenvedély. Arra hívattattunk, hogy szeressük az Úr jelenlétét és kívánjunk az Ő jelenlétében élni a nap minden percében.    1 Péter 2,9 azt állítja rólunk, hogy „királyi papság” vagyunk és ilyenekként elhívásunk az, hogy belépjünk és éljünk az Ő jelenlétében.

   Amikor a szellemi tűz nagy lánggal lobog, Krisztus jelenléte a döntő tényező az egyházban. Amikor az egyház, a gyülekezet úgy működik, ahogy kell, amikor lobog a tűz a szívekben az Úrért, akkor Krisztus jelenléte a testületi élet középpontja. Amikor Krisztus fenséges jelenléte eltűnik a helyi gyülekezetekből, vagy bármilyen keresztyén összejövetelről, minden azonnal mechanikus szervezetté válik, amely nem tölti be Krisztus megbízását.

    A. W. Tozer megállapítja: „Isten akarata volt az, hogy benyomuljunk jelenlétébe és ott éljük le egész életünket. Ez nem egy megtartandó, megőrzendő tanítás, hanem nagyon valóságos élettapasztalat a nap minden pillanatában.”