A buzgólkodó

„Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.”Máté 19:30

„Vannak, akik olyan módon keresik az Istenről való megfeledkezés lehetőségét, hogy közben úgy tűnik, mintha emlékezni akarnának rá.” (E. G. White: The Great Controversy, p. 572.)

Valahol, valamikor, egy nemlétező vallás hitbuzgó követője így töltötte mindennapjait:

Legyen szó bármilyennapról, reggel első dolga volt a mosakodás és a reggeli kávé után, hogy gyorsan elhadarja mindennapi imádságát. Fejére téve kézzel hímzett kendőjét, fehér könyvecskéjéből olvasta az írott szavakat olyan sebességgel, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb ima elhangozhasson. Sokat segített, hogy gyermekként édesapja és tanárai stopperral mérték teljesítményét és sokszor jutalmazták is, ha gyorsabb volt másoknál. Pár perccel később magára öltötte egyszerű öltözékét. Színekben szegény, lehetőleg sötét árnyalatú ruhája nem volt kényelmes. Inge alá rejtette szúrós palástját, hogy egész napi szenvedése közelebb vezesse a megváltás kiérdemléséhez. Reggeli után a szent iratok tanulmányozása következett, majd az azokról szóló magyarázatok elsajátítása, végül a magyarázatok magyarázatát próbálta megérteni tematikusan követve a központilag kiadott olvasótervet. A szent iratok mindössze pár polcot foglaltak szekrényében, a magyarázatok több mint egy szekrénynyit tettek ki, míg a magyarázatok magyarázata egy egész könyvtárat jelentett, így sohasem volt egyszerű dolga. Mindig újabb és újabb helyre kellett mennie közben és ezt az időt is ki akarta használni isten-keresésre.

Minden szobaajtóban állt egy imamalom, amit be- és kilépéskor egyaránt megpörgetett. A henger felületén több mint száz könyörgés szerepelt. Ahányszor a henger megpördült, hite szerint annyiszor száz imádság szállt istene felé.

Mivel az olvasótermek koedukáltak voltak, szemét lesütve közlekedett. Hitbuzgó testvérei korábban a szent szövegek velejét a padlóra festették, így menet közben jó párat kívülről megtanulhatott. Szerény ebédjét hittársaival fogyasztotta el, majd a másfél órás hálaadás után a maradékot ájtatosan szétosztották a gyülekezetük közelében levő szegénynegyedben. Közben kínosan ügyeltek arra, hogy sem öltözékük, sem jellemük be ne piszkolódjon a hajléktalanok, munkanélküliek sokaságától. Csak annyit érintkeztek velük, ami elengedhetetlen volt. Ha valaki érdeklődött hitük, vallásuk iránt, annak nagyobb figyelmet szenteltek, de leginkább egymással beszélgettek.

A délután a munka ideje volt. Mivel a világban élt, kénytelen volt dolgozni is, legtöbbször akár hat, nyolc órát. Jelmondatuk szerint azonban mindenkor párhuzamosan folytatta kegyességét. Tökéletesen elsajátította a telefonálás közben való olvasás képességét. Két tárgyalás szünetében imagyöngyöket morzsolgatott. Este számonkérte gyermekeitől az aznap tanultakat. Vacsora után párjával együtt imádkozott, majd azzal a boldog tudattal aludt el, hogy a menny kapuja ma sem zárult be előtte, mert újból sikerült bűn nélkül maradnia. Buzgóságában csak azt felejtette el, miért is imádkozik, miért is olvas, miért is igyekszik jót cselekedni. Azaz, hogy Kiért…

Imamalmot mozgató fiatalok valahol keleten.

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/04/a-buzgolkodo.html