2013. június 20.

Andrew Wommack Ne felejtsd el!

Zsoltárok 103:1-22
Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsoltárok 103:2)

1991 májusában egy gyülekezetben ültem, várva, hogy egy perc múlva szolgáljak. Az utolsó ének a “Mily nagy vagy Te!” volt. Hirtelen visszaemlékeztem 1961 májusára, amikor tizenkét éves gyerekként édesapám temetésén ültem. A terem tele volt, több mint 500 ember töltötte meg, akik ugyanezt az éneket énekelték, amely édesapám kedvenc himnusza volt. Élénken emlékszem, hogy mire gondoltam akkor. Nem sírtam, mert még nem értettem meg teljesen a történteket, de azt tudtam, hogy ami történt, az örökre megváltoztatta az életem.

A szolgáló győzelemről és reményről beszélt, ami úgy tűnt számomra, hogy ellentétben állt az adott helyzettel. Az ének sem volt odaillő, mégis megpendített egy húrt a szívemben. Úgy éreztem, hogy a hitem megnövekszik, ezért imádkoztam az Úrhoz: “Ha tényleg olyan hatalmas vagy, akkor védelmezz meg engem, és irányítsd az életem elkövetkező részét!”

Harminc éven át nem gondoltam erre az imára, de az ismerős ének egy pillanat alatt visszahozta az emlékeket. Teljesen elborított az Úr hűsége, ahogy megválaszolta egy tizenkét éves fiú egyszerű imáját. Olyan túláradóan gazdagon és bőséggel tette, hogy felülhaladta a kérésemet, de még a gondolataimat is! Az Úr hűségére való emlékezés hitem alapvető része lett. A jó emlékek felgerjesztenek engem (2Péter 1:13). Az Úr azt parancsolta, hogy ne felejtsünk, mivel tudta, így fogunk tenni, ha nem teszünk tudatos erőfeszítéseket az emlékezés érdekében.

Mindannyian imádkoztunk olyan imákat, – akár kimondott kéréseket, vagy csak vágyakat – melyekről azóta megfeledkeztünk. Csak az örökkévalóság fogja felfedni az Úr hűségének gazdagságát, de ez idő alatt is tehetsz erőfeszítéseket, hogy megemlékezz az Ő irántad való jóságáról. Ma, engedd, hogy a Szent Szellem emlékeztessen Isten hozzád való hűségének példáira, és légy áldott, ahogy velem történt.


http://awme.hu/2010/07/napi-inspiracio-julius-29/#.UcK5qztZbJY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.