Máté evangélium 22. fejezet: a királyi törvény (revideált)

Mát. 22,1 És megszólalván Jézus, ismét példázatokban [hasonlatban, példában, jelképben, allegóriában, talányban] beszél vala nékik, mondván:

Mát. 22,2 Hasonlatos a mennyeknek országa [Isten Királysága] a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze [és aki esküvői vacsorát rendezett fiának, aki lakodalmat készített].

Mát. 22,3 És elküldé (rab)szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának [és hogy hívják össze a meghívottakat]; de [ők] nem akarnak vala eljőni. 

                                                 

Mát. 22,4 Ismét külde más (rab)szolgákat, [s azt üzente] mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak [vagyis a meghívottaknak]: Ímé, ebédemet [a lakomát] elkészítettem [még a vacsora is elkészült, és a legfinomabb ételeket készítettem el nektek], tulkaim [és ökreim] és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre [az esküvői vacsorára, a lakodalomba].

Mát. 22,5 De azok [a meghívottak azonban] nem törődvén vele [nem hallgattak rá, és nem törődtek a hívással], elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; [és az üzlete után nézett];

Mát. 22,6 A többiek [vagyis a megmaradtak, a meghagyottak, a maradék] pedig megfogván [megragadták] az ő [a király] (rab)szolgáit, bántalmazták [megverték, erőszakoskodtak velük; gyalázattal illették] és megölték őket.

Mát. 22,7 Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék [és haragra gerjedt, haragra gyulladt], és elküldvén hadait [az ő seregeit, a csapatait, a katonáit, és kivezényelte hadseregét], és azokat a gyilkosokat elveszté [vagyis elpusztította, megölette, és felkoncoltatta], és azoknak városait fölégeté [és felgyújtatta].

Mát. 22,8 Akkor monda az ő (rab)szolgáinak: A menyegző [és az esküvői vacsora, a lakoma] ugyan készen van, de a hivatalosok [vagyis a meghívottak] nem valának méltók [rá].

Mát. 22,9 Menjetek azért a keresztutakra [és az útkereszteződésekhez, és a bekötő utakra], és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe [vagyis az esküvői vacsorára, a lakodalomba].

Mát. 22,10 És kimenvén [szét is mentek] azok a (rab)szolgák az utakra, begyűjték mind [és mindenkit behívtak, és összegyűjtöttek] akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat [vagyis a rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitványakat] egyaránt. És megtelék a menyegző [és a lakodalmas ház, a menyegzői terem] vendégekkel [vagyis asztalhoz dőlőkkel].

Mát. 22,11 Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse [és megszemlélje] a vendégeket; [vagyis az asztalhoz dőlőket, észrevett], és láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája [aki nem volt lakodalmas ruhába öltözve].

Mát. 22,12 És monda néki: Barátom, mi módon jöttél [és hogy kerültél] ide [hogyan jöhettél be ide], holott nincsen menyegzői [vagyis lakodalmas] ruhád? Az pedig hallgat [és néma maradt].

Mát. 22,13 Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek [és dobjátok ki] őt a külső sötétségre; ott lészen sírás [jajgatás] és fogcsikorgatás.

Mát. 22,14 Mert sokan vannak a hivatalosok [az elhívottak; mert sok ember kap meghívást], de kevesen a választottak [de kevés van kiválasztva]^*

*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „…Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva (és sok vendéget hívott meg); És elküldé szolgáját a vacsora idején (a vacsora órájában), hogy megmondja a hivatalosoknak (vagyis a meghívottaknak): Jertek el, mert immár minden kész! És (azok egytől egyig) mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam (vagyis földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem); kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem (most nősültem), és azért nem mehetek. Mikor azért az a szolga visszatért), és haza ment, (jelentette), és megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda (vagyis a ház ura), monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város (útjaira és) utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat (a nyomorékokat), sántákat és vakokat hozd be ide. A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely.  Akkor monda az úr a szolgának: Eredj (és menj) el az utakra és a sövényekhez (és a kerítésekhez), és kényszeríts (sürgesd, nyomatékosan szólítsd fel, érveléssel győzd meg, és erőszakot alkalmazva kényszeríts) bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül (akiket meghívtam) meg nem kóstolja az én vacsorámat” (Luk. 14,16-24)

„Ekképpen [és így] lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok [vagyis mert sok a meghívott], de kevesen a választottak [vagyis kevés a kiválasztott]” (Mát. 20,16)

„Ez ország fiai pedig [akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat] kivettetnek. [Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása” (Mát. 8,12)

„Bizony, ott (és akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek (és asztalhoz dőlnek)” (Luk. 13,28-29).

És hogy milyen ruhában kell lennünk a menyegzőn, arról így szól a Szent Szellem: „Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki (és ujjongjunk és dicsőítsük Őt), mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége (az Ő menyasszonya felkészült), és elkészítette magát, És adatott annak (vagyis megadatott neki), hogy felöltözzék (és körbetekerje magát) tiszta és ragyogó fehér (fényes, és tündöklő) gyolcsba; mert a fehér (fényes, és tündöklő) gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei (vagyis a megigazulás tetteit jelenti). És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak (és meghívottak). És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei (igaz (nem hamis); valóságos igéi)” (Jel. 19,7-9)

 És a dicsőség Urának ígérete mindazok számára, akik megharcolják a hit harcát: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik (vagyis fehér ruhákba öltöztetik, és fehér ruhával tekerik körbe); és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, (hanem) vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt. Ezért: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált (izzított, és megtisztított) aranyat, hogy gazdaggá légy (hogy meggazdagodj); és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen (és ruhával körbetekert legyél), és ne láttassék ki (ne váljék nyilvánvalóvá, és ismertté) a te mezítelenségednek rútsága (a te szégyenletes, gyalázatos mezítelenséged); és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss” (Jel. 3,5.18)

János apostol lát egy nagy sokaságot, tömeget a trón előtt, és az őt kísérő angyal megkérdi tőle, hogy kik ezek: „És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke (vagyis trónusa) előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük (és a trónuson ülő velük lakik)” (Jel. 7,14-15)

Ézsaiás próféciája pedig így hangzik: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem (vagyis egész lényem) az én Istenemben; mert az üdvnek (vagyis a bűnbocsánat, megmenekülés (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből, mindenfajta problémából, bajból). megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás) ruháival öltöztetett fel engem, az igazság (megigazulás) palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit (Más fordítás: Nagy örömöm telik az Úrban (JHVH=Jahvéban), víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság (megigazulás) palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit)” (Ésa. 61,10)

Jób megvallása: „Igazságot (a megigazulást) öltöttem magamra, és az is magára öltött engem, jogosság volt a palástom és a süvegem” (Jób. 29,14)

Mát. 22,15 Ekkor a farizeusok elmenvén [félrevonulva], tanácsot [vagyis tanácskozást] tartának [és elhatározták, és kitervelték], hogy szóval [vagyis beszédben, hogyan] ejtsék [és csalják] őt tőrbe [és kelepcébe, hogy szavaiban fogják meg Őt].

Mát. 22,16 És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal [együtt], akik ezt mondják vala: Mester [Tanító], tudjuk, hogy igaz [vagyis igazságos] vagy és az Isten útját igazán [vagyis az igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak (az Igének) megfelelően] tanítod, és nem törődsz senkivel [és hogy nem tartasz senkitől,és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak], mert embereknek személyére nem nézel [mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, számodra minden ember egyforma; mert nem vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodol emberi tekintélyhez].

Mát. 22,17 Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz [mi a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?

Mát. 22,18 Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [és átlátva álnokságukon, és felismerve, és jól látva gonosz szándékukat], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók [színészkedők és kétszínűek]?

Mát. 22,19 Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.

Mát. 22,20 És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?

Mát. 22,21 Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek.

Mát. 22,22 És ezt hallván, elcsodálkoznak [és meglepődtek]; és ott hagyván őt, elmenének [és eltávoztak, eloldalogtak]^*

^*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És küldenek hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják őt a beszédben (és hogy szóval csalják tőrbe). Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel (és nem tartasz senkitől); mert nem tekintesz emberek személyére (és nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét), hanem igazság szerint (az igazsághoz/az Igéhez ragaszkodva) tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt (egy dénárt), hogy lássam (hogy megnézzem). Azok pedig hoznak (egyet). És monda nékik (Jézus): Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak (és igen elcsodálkoztak) ő rajta” (Márk. 12,13-17)

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Annakokáért vigyázván ő reá (és ezután állandóan szemmel tartották őt), leselkedőket küldenek ki (és kémeket küldtek utána), akik igazaknak tettetik magukat, hogy őt megfogják beszédében (hogy Jézust a saját szavaival fogják meg); hogy átadják a felsőbbségnek (a hatóságnak) és a helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán (vagyis az igazsághoz ragaszkodva) tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig észrevévén (és felismerve) álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok nékem egy pénzt (egy dénárt); kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És (így tehát) nem tudták őt megfogni beszédében (nem tudtak belekötni szavaiba) a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak” (Luk. 20,20-26)

„Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6)

„Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt [tanakodni kezdtek, és] tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt [hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust]” (Márk. 3,6)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Amikor elfogták az Úr Jézust, így koholtak vádat ellene: „És fölkelvén az ő egész sokaságuk (elindult az egész testület), vivék őt Pilátushoz. És (ott így) kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk (és megállapítottuk), hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja (ellenzi) a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja (és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király)” (Luk. 23,1-2)

Pál apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem az Úr Jézus parancsát: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: [ami jár neki; (ami megilleti)] akinek az adóval, a [kirótt, kiszabott] adót akinek a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet; [akinek hódolattal, annak a hódolatot] akinek a tisztességgel, a tisztességet. [akinek megbecsüléssel, a megbecsülést]” (Róm. 13,7)

Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek (vessétek magatokat minden emberi felettes hatóság, és méltóság alá) az Úrért: akár királynak (vagy császárnak), mint feljebbvalónak (mint legfölsőbbnek, mint fölöttes úrnak)” (1Pét 2:13)

Mát. 22,23 Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduceusok, akik a feltámadást tagadják [és azt állítják, hogy nincs feltámadás], és megkérdezék őt,

Mát. 22,24 Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok [vagyis utódok] nélkül hal meg, annak testvére [a fivére] vegye el annak feleségét, és támasszon [vagyis nemzzen] magot [vagyis utódot] testvérének^*

*A törvény kimondta. hogy: „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia (vagyis fiúgyermeke): a megholtnak (az elhunytnak) felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6)

Mát. 22,25 Vala pedig minálunk hét testvér: és az első feleséget vévén, meghalt; és mivelhogy nem vala magzata [vagyis utóda], feleségét a testvérére hagyá;

Mát. 22,26 Hasonlóképpen a második is, a harmadik is, mind hetediglen [és így egymásután mind a hét].

Mát. 22,27 Legutoljára [végül] pedig az asszony is meghala.

Mát. 22,28 A feltámadáskor azért a hét közül melyiké [és kinek a felesége] lesz az asszony? Mert mindeniké vala [hiszen mindegyiknek a felesége volt].

Mát. 22,29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek [és tévedésben vagytok], mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát [és erejét].

Mát. 22,30 Mert a feltámadáskor [vagyis feltámadt testben ugyanis] sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek [és úgy élnek], mint az Isten angyalai a mennyben^*

*Márk is leírja a történetet: „És jövének hozzá Sadduczeusok, akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván: Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot (vagyis utódot) a fitestvérének. Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot (azaz, utódot) nem hagya. És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot (vagyis utódot) ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképpen; És mind a hét elvevé azt, és magot (vagyis utódot) nem hagynak. (Végül) legutoljára meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, mikor (majd ezek) feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor (az emberek) a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben” (Márk. 12,18-25)

Lukács írása további részleteket tartalmaz: „Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok (vagyis gyermek) nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot (azaz, utódot) az ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül (vagyis gyermektelenül); A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak (maguk után) magot (vagyis gyermeket), és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt (végül) az asszony is. A feltámadáskor azért kinek (vajon melyiknek) a felesége lesz közülük? mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká tétetnek (és akik méltónak ítéltetnek), hogy ama (eljövendő) világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai(vá lesznek), mivelhogy a feltámadásnak fiai” (Luk. 20,27-36)

Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25)

A sadduceusok és farizeusok eltérő hitére való hivatkozás mentette meg Pál apostolt is, amikor vádolták: „Mikor pedig Pál eszébe vette (vagyis tudta), hogy az egyik részük a sadduczeusok, a másik pedig a farizeusok közül való, felkiálta a (nagy)tanács előtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én. Amint pedig ő ezt mondta, meghasonlás (és vita) támada a farizeusok és a sadduczeusok között, és a sokaság (és a gyűlés véleménye) megoszlott. Mert a sadduczeusok azt mondják (az állítják), hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem szellem; a farizeusok pedig mind a kettőt (vagyis mindegyiket) vallják” (Csel. 23,6-8)

Mát. 22,31 A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-é, amit az Isten mondott néktek, így szólván:

Mát. 22,32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene^*

*Márk is bizonyságot tesz: „A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem (a) holtaknak, hanem (az) élőknek Istene. Ti tehát igen (nagyon) tévelyegtek” (Márk. 12,26-27)

 Lukács további részleteket tár fel: „Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is (rámutatott, és) megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki (az ő számára). Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni” (Luk. 20,37-40)

A csipkebokornál így szól az Úr Mózeshez:  „… Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejti az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni” (2 Móz. 3,6)

És István is a szanhedrin előtt erről tesz bizonyságot. „Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem merte megnézni” (Csel. 7,32)

Mát. 22,33 És a sokaság [a tömeg] ezt hallván, csodálkozik [magán kívül volt; álmélkodott; megdöbbentette őket; el volt ragadtatva] az ő tudományán [az ő tanításán; Az őt hallgató tömeget megrázta a tanítása]^*

*  „Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [mint akinek fennhatósága van az embereken és; (telj)hatalma (felhatalmazása) van], és nem úgy, mint az írástudók, [és a farizeusok; és törvénytanítók]” (Mát. 7,29)

Mát. 22,34 A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala, egybegyűlnek [és köréje gyűltek];

Mát. 22,35 És megkérdé őt közülük egy törvénytudó [egy írástudó], kísértvén őt [vagyis kísértő szándékkal], és mondván:

Mát. 22,36 Mester, melyik a nagy [a legfontosabb; a fő] parancsolat a törvényben?

Mát. 22,37 Jézus pedig monda néki: Szeresd [ez azt jelenti, hogy: magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből [vagyis egész lényeddel] és teljes elmédből [azaz: egész gondolkozásmódoddal].

Mát. 22,38 Ez az első és nagy [és legfontosabb] parancsolat.

Mát. 22,39 A második pedig hasonlatos ehhez [és ugyanannyira fontos, mint ez, úgy]: Szeresd [ez azt jelenti, hogy: szeret, önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] felebarátodat [vagyis a közelálló személyt, az embertársadat, a szomszédodat, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való idegent], mint [saját] magadat.

Mát. 22,40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták [E két parancsolaton függ (ezen alapszik) az egész törvény és a próféták]^*

*Márk így mondja el a történetet:  „Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, aki az ő vetekedésüket hallotta vala (és aki hallotta őket vitázni), és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első (a legfőbb) minden (vagyis az összes) parancsolatok között? Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első (és a legfőbb): Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel), és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán (és helyesen) mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál. Jézus pedig látván, hogy bölcsen (és értelmesen) felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni” (Márk. 12,28-34)

Lukács is beszámol a történetről: „És ímé egy törvénytudó felkele (vagyis előállt), kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem (és elnyerjem)? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? Mint (és hogyan) olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből (azaz teljes lényeddel) és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól (és helyesen) feleltél; ezt cselekedd, és élsz (és élni is fogsz)” (Luk. 10,25-28)

Ezt már a törvény kimondta: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr (egyedül az ÚR= JHVH/Jahve)! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5)

„Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj (mindenben), és szeresd őt, és tiszteljed (és szolgáld) az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből (vagyis egész valóddal)” (5 Móz. 10,12)

És: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a te népedhez tartozókkal), hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)

Az apostolokon keresztül magyarázza a Szent Szellem az egyetlen törvényt: Mert ez az (az) üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást” (1 Ján. 3,11)

„Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot, amely előttetek volt (és amely megvan nálatok) kezdettől fogva; (ez) a régi parancsolat az (az) ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva. Viszont új parancsolatot írok néktek, (azt) ami igaz Őbenne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd (és múlik), és az igazi világosság már fénylik. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát (vagyis testvérét) az még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát (az ő testvérét az) a világosságban (van, és) marad, és nincs benne botránkozásra való (vagyis megbotránkoztató, azaz: csapda, kelepce; bűnre csábítás / késztetés, kihívás)” (1 Ján. 2,7-10)

„Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli (viszont) a maga atyjafiát (az ő testvérét), hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát (a testvérét), akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van (és kaptuk) Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 4,20-21)

Az Úr Jézus a tanítványaitól búcsúzva kijelentette, hogy miről ismerhetők fel az Övéi: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint (és ahogyan) én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg (és fogja megtudni) mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35)

„Ez az én parancsolatom, hogy (úgy) szeressétek egymást, amiképpen (és ahogyan) én szerettelek titeket” (Ján. 15,12)

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt:  „Senkinek semmivel ne tartozzatok [és ne legyetek adósok]  hanem csak azzal, hogy egymást [az ugyanabból a fajtából (vagyis Krisztusi) egy másikat] szeressétek. [kölcsönös szeretettel; (ez azt jelenti, hogy: SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül] mert aki szereti a felebarátját [az embertársát; a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi); idegent] a törvényt [vagyis Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította, és tartalmat adott neki] Mert ez: Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd, [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [vagyis egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint tenmagadat. [mint saját magadat] A [felebaráti] szeretet [vagyis isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni.] nem illeti gonosszal a felebarátot. [és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10)

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5)

„Mert: az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok (és betöltitek) a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól (és helyesen) cselekesztek” (Jak. 2,8)

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez (befed, betakar, elrejt, eltitkol) a szeretet” (Péld. 10,12)

Tehát: „Amit akartok azért [és amit szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és tegyétek meg] azokkal [vagyis velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12)

Mát. 22,41 Mikor pedig a farizeusok összegyülekeztek [és együtt voltak], kérdezi őket Jézus,

Mát. 22,42 Mondván: Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől [és mit gondoltok ti a Krisztusról, a Messiásról]? Kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.

Mát. 22,43 [Majd újabb kérdést tett fel nekik és] monda nékik: Miképpen hívja [és hogyan nevezheti] tehát őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt mondván:

Mát. 22,44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [vagyis az én jobbomra], míglen vetem [és alázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

Mát. 22,45 Ha tehát Dávid Urának hívja [és így szólítja] őt, mi módon [és miképpen lehet a] fia?

Mát. 22,46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala Őt e naptól fogva többé senki megkérdezni^*

*Márk is bizonyságot tesz a történetről: „És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellem által: Monda az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, (akkor) mi módon (és hogyan lehet a) fia hát néki? És a nagy sokaság örömest (és szívesen) hallgatja vala őt” (Márk. 12,35-37)

 Lukács bizonyságtétele: „Monda pedig nékik: Mi módon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia? Holott maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobb kezem felől, Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Dávid azért Urának mondja (Urának szólítja) őt, mi módon (és hogyan lehet akkor a) fia tehát néki?” (Luk. 20,41-44)

Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul (vagyis amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem). Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34)

 Dávid próféciája pedig így hangzott: „Dávidé, zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (az én jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1)

És: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által (Más fordítás: Az ÚR Szelleme beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen)” (2 Sám. 23,2)

Angyal sem lehetett, mert azt mondja az Írás „Melyik angyalnak (és közülük kinek) mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?” (Zsid. 1,13)