Máté Evangélium 16. fejezet: A vallási vezetők és a csodák (revideált)

Mát. 16,1 És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén* kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt [égi csodát, bizonyítékként]**

*Kísértvén: (peiradzó): kísértés: megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)

**Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, vagy hatalommal szólja Isten igéjét: „... az írástudók és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz [rossz, káros, gonosz, hitvány] és parázna [házasságtörő; hűtlen] nemzetség [és nemzedék] jelt kíván [jelt követel, és jelt szeretne látni; jelek után tör, és kutat]; és nem adatik [más] jel néki, hanemha [csak] Jónás [jelentése: galamb] prófétának jele. Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [vagyis a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [a föld belsejében, szívében]. (Mát.12,38.39)

Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30)

Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?” (Ján. 2,18)

De odamentek: „… hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. Ő pedig szellemében felfohászkodván (és felsóhajtva), monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség (és ez a nemzedék)? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek (és ennek a nemzedéknek)” (Márk. 8,11-12)

Az Úr Jézus hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek és: „Némelyek pedig azok közül (vagyis a farizeusok, vagyis vallásos emberek közül) mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által (és Belzebub segítségével) űzi ki az ördögöket (vagyis a démonokat, a gonosz szellemeket). Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (és követeltek) tőle” (Luk. 11,15-16)

„Mikor pedig (egyre nagyobb) sokaság hozzá gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség (és nemzedék) gonosz (nemzedék). Jelt kíván (és jelt követel), de (más) jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele; Mert amiképpen Jónás jelül volt (és jellé vált) a Ninivebelieknek (a Niniveiek számára), azonképpen lesz az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek (és ennek a nemzedéknek)” (Luk. 11,29-30)

Pál apostolon keresztül így hangzik a kijelentés: „És miközben a zsidók jelt [vagyis csodajeleket] kívánnak, a görögök [a hellének, vagyis pogányok] pedig bölcsességet keresnek, [és követelnek]. Mi [pedig] a megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [és prédikáljuk] aki a zsidóknak ugyan megütközés, [tőr, kelepce, sértő, bántó dolog, botlás köve] a pogányoknak [nemzeteknek] pedig bolondság, [balgaság, és oktalanság]” (1Kor. 1,22-23)

 Pedig a Szent Szellem már Ézsaiás prófétán keresztül kijelenttette, hogy egy fiúgyermek lesz a jel: „Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok (és fárasztanotok), hogy még az én Istenemet is bosszantjátok (és fárasztjátok)? Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek (jelentése: velünk az Isten)” (Ésa. 7,13-14)

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak (és Csodálatos Tanácsosnak), erős Istennek, örökkévalóság atyjának (és Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse (és megszilárdítsa) azt jogosság (vagyis törvény) és igazság által mostantól (fogva) mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme (és féltő szeretete) mívelendi (és viszi véghez) ezt!” (Ésa. 9,6-8)

Mát. 16,2 Ő pedig felelvén [ezt a nyilatkozatot tette előttük, és], monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép [tiszta, derűs, jó] idő lesz; mert veres [és mert vöröslik, és tűzpiros] az ég.

Mát. 16,3 Reggel pedig: Ma zivatar [és vihar] lesz; mert az ég borús [sötét] és veres. Képmutatók [annyi tudásotok van, hogy], az ég ábrázatját [vagyis arculatát] meg tudjátok ítélni [az ég jeleit felismeritek, és az ég színéből tehát tudtok következtetni], az idők [vagy idő(szako)k] (ismertető)jeleit pedig nem tudjátok [és nem vagytok képesek megítélni, és felismerni]?

Mát. 16,4 E gonosz^* és parázna nemzetség [és ez a rossz, házasságtörő, hűtlen nemzedék, mennyei] jelt kíván [és követel, és keres, és kutat]; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne^**

*Gonosz (ponérosz): tökéletlen, alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges.

*Azután az Úr: „Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz; és úgy lesz. Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni (és a föld és az ég jelenségeit felismeritek); erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni (és e mostani időt miért nem tudjátok felismerni)? És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?” (Luk. 12,54-57)

A Jónás története pedig ez: amikor Jónás nem akart engedelmeskedni az Úr szavának: „Az Úr pedig egy nagy halat (oda)rendelt, hogy benyelje Jónást (és az lenyelte). És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének (és imádkozott Istenéhez az Úrhoz) a halnak gyomrából. (És így folytatja): Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem (amikor elcsüggedtem), megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem (az imádságom) te hozzád, a te szentséged templomába. (Sőt) én hálaadó szóval (és hálaéneket zengve) áldozom néked; megadom, amit fogadtam (és teljesítem). Az Úré a szabadítás (mert az ÚRtól jön a szabadulás). És szóla (és parancsot adott) az Úr a halnak, és kiveti (és az kiköpte) Jónást a szárazra (vagyis a szárazföldre)” (Jón. 2,1-2.8.10-11)

És az Úr Jézus meg is magyarázza a „jelet”, hiszen Jónás meghalt, de „feltámadt”: „Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [a föld belsejében, és szívében]” (Mát.12,38.39.40)

Mát. 16,5 És az ő tanítványai a túlsó partra menvén [átkeltek, de], elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.

Mát. 16,6 Jézus pedig [figyelmeztette őket és] monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek [és óvakodjatok] a farizeusok [jelentése: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és sadduceusok [jelentése: vallási szekta, mely egyben befolyásos politikain párt is] kovászától

[erjesztő, tovaterjedő emberi magatartást vagy tanítást is jelent].

Mát. 16,7 Ők pedig tanakodnak vala [és fontolgatták, töprenkedtek, és arról beszélgettek] maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.

Mát. 16,8 Jézus pedig [észrevette, és] megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között [mit töprenkedtek, és fontolgattok magatokban; Mit beszélgettek egymás között] óh kicsinyhitűek [ti kishitűek], hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal [hogy nincs kenyeretek]^*

*A kishitűségről sok mondanivalója van az Úr Jézusnak. Amikor életünk hajója viharba kerül, azt így példázza az Úr. A tanítványok hajóba szállva át akartak menni a túlsó partra, de hatalmas vihar lett: „És hozzá menvén (a tanítványok), felköltik őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén (felkelt), megdorgálá a szelet és a víznek habjait (és ráparancsolt a hullámokra); és megszűnnek (és lecsillapodtak), és lőn csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek?...” (Luk. 8,24-25)

Máté is bizonyságot tesz erről: „És monda  (Jézus) nékik: Mit féltek [miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok, gyávák], óh kicsinyhitűek? [milyen kevés a hitetek] Ekkor fölkelvén [felállt], megdorgálá [és ráparancsolva megfeddi,] a szeleket és a tengert [vagy a tavat], és lőn nagy csendesség [vagyis nagy nyugalom támadt, és teljes szélcsend lett]” (Mát. 8,26)

Amikor a mindennapi dolgok miatt aggodalmaskodunk: „Az öltözet felől [ruházat miatt] is mit aggodalmaskodtok [és miért nyugtalankodtok; miért viseltek gondot; és miért tépelődtök]? Vegyétek eszetekbe [figyeljétek, és nézzétek meg; és tanuljátok el] a mező liliomaitól [vagy a bíbor színű pipacs virágaitól], mi módon növekednek: nem munkálkodnak [nem fáradoznak], és nem fonnak [szőnek-fonnak]; De [mégis] mondom néktek, hogy Salamon minden [teljes] dicsőségében [pompája teljében] sem öltözködött úgy, mint ezek közül [akár csak] egy [is]. Ha pedig a mezőnek füvét [vagyis a mezei virágot], amely ma van [és virít], és holnap kemencébe [a tűzbe] vettetik [és tűzbe dobják], így ruházza [és így öltözteti] az Isten; nem sokkal inkább-e [és vajon nem sokkal jobban] titeket, ti kicsinyhitűek? [kishitűek]” (Mát. 6,28-30)

Ha a viharban levesszük szemünket az Úrról. Péter a vízen járt: „De látva a nagy szelet [hogy milyen erősen fúj a szél], megrémült [mert amikor azonban az erős szélre figyelt, nézett, megijedt, megriadt, és félt]. És amikor kezd vala merülni [és amint süllyedni kezdett], kiálta, [hangosan kiáltott, rikoltott, sikított, és ordított] mondván: Uram, tarts meg [ments meg] engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván [felé a] kezét, megragadá [és megfogta] őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Mát. 14,30-31)

Az Úr kijelentése: a kishitűség = a hitetlenséggel. A tanítványokhoz hoznak egy démontól gyötört gyereket, de ők nem tudják a démont kiűzni: „Ekkor a tanítványok magukban (külön) Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek (vagyis kishitűségetek) miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne (oda); és semmi sem volna lehetetlen néktek. Ez a fajzat (vagyis a hitetlenség szelleme) pedig ki nem megy (nem távozik el), hanemha könyörgés (imádság) és böjtölés által” (Mát. 17,19-21)

Mát. 16,9 Mégsem értitek-é [még mindig nem fogtátok föl], nem is emlékeztek-é [és nem jut eszetekbe] az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg [hogy hány kosár maradékot szedtetek össze]?

Mát. 16,10 Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg [hogy ott hány nagy kosár maradékot szedtetek össze]?

Mát. 16,11 Hogyan [és miért] nem értitek [meg, hogyhogy nem fogjátok fel], hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek [és óvakodjatok] a farizeusok és sadduceusok kovászától!?

Mát. 16,12 Ekkor értették meg [látták be, és ekkor fogták fel], hogy nem arról szólott, [és nem attól óvta őket] hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduceusok tudományától [vagyis tanaitól, és tanításától] őrizkedjenek [és óvakodjanak]^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik „De elfelejtenek kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velük több a hajóban. És Ő (Jézus) inti vala őket, (és figyelmeztette), mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek (és óvakodjatok) a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk. Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok (azon), hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be (még mindig nem veszitek észre) és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek (hát még mindig olyan keményszívűek vagytok)? Szemeitek lévén, nem láttok-é? És füleitek lévén, nem hallotok-é? És nem emlékeztek-é? Mikor az öt kenyeret megszegtem (és megtörtem) az ötezernek, hány kosarat (szedtetek tele és) hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt. Mikor pedig a hetet (törtem meg) a négyezernek, hány kosarat (szedtetek tele, és) hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. És monda nékik: Hogy nem értitek hát (még mindig)?” (Márk. 8,13-21)

Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Ezenközben mikor sok ezerből álló (megszámlálhatatlan) sokaság gyűlt egybe (és gyűlt össze), annyira, hogy egymást (majd) letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Luk. 12,1)

Pál apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Őrizkedjetek az ebektől (óvakodjatok a kutyáktól), őrizkedjetek (és óvakodjatok) a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől (a megmetéltektől). Mert mi vagyunk a körülmetélkedés (és a körülmetéltek), akik Szellemben (vagyis Isten Szelleme szerint) szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a (hús)testben bizakodunk” (Fil. 3,2-3)

Hát: „Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet [és rabul ejt valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át] a bölcselkedés és üres csalás által [és megtévesztéssel], mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való, (és hiú, és üres). Amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik]

>Más fordításban: Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen (és meg ne csaljon) benneteket (világi) bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson>” (Kol. 2,8)

„… Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny [egy kevés; egészen parányi] kovász az egész tésztát megposhasztja. [megkeleszti; és erjedésbe hozza]” (1 Kor. 5,6)

Mát. 16,13 Mikor pedig Jézus Czézárea [jelentése: császári] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják/] környékére [vidékére, tartományába (mely Filep Királyról neveztetik)] méne [vagyis Filippi környéke felé haladt, és területére ért], megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak [s kinek tartják] az emberek?

Mát. 16,14 Ők pedig mondának: Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.

Mát. 16,15 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem [ki vagyok]?

Mát. 16,16 Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus [a Messiás; a Felkent], az élő Istennek Fia.

Mát. 16,17 És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia [Jóna jelentése: galamb], mert nem (hús)test és vér jelentette ki ezt néked [és nem a hústest és vér és fedte fel nyilatkoztatta ki, és leplezte le előtted], hanem az én mennyei Atyám^*

*Márk is bizonyságot tesz erről, a következőképpen: „És elméne Jézus és az ő tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek? Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül. És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle (ne beszéljenek őróla)” (Márk. 8,27-30)

Lukács így írja le a történetet: „És lőn (történt), mikor (egyszer) ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság? Ők pedig felelvén, mondának: Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig (azt mondják), hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának. Ő pedig reájuk parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják (el)” (Luk. 9,18-21)

Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott [különválasztott; kiszemelt] engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse [kinyilatkoztassa; leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként] hirdessem őt a pogányok [nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam (hús)testtel és vérrel, [és azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam (és mindjárt nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek)]” (Gal. 1,15-16)

Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván (beszélni kezdett), és elkezdvén ezen az íráson (és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva), hirdeti néki a Jézust. Mikor pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik (vagyis az udvari főember): Ímhol a víz: mi gátol (és mi akadálya annak), hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállnak mindketten a vízbe, Filep és a komornyik (vagyis az udvari főember); és bemeríti őt” (Csel. 8,35-38)

Pál megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem kijelentését: „… prédikálá (és hirdetni kezdte) a zsinagógákban (Jézusról) hogy ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20)

És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15)

Mát. 16,18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy [Jelentése: kődarab, szikladarab], és ezen a kősziklán [ezen a sziklaszirten; ezen a kőszálon] építem fel az én anyaszentegyházamat [a kihívott gyülekezetemet, eklézsiámat]. És a pokol [vagyis a láthatatlan ország (a Hádész, az alvilág)] kapui sem vesznek rajta [erőt], és diadalmat [mert a halál erői sem lesznek képesek legyőzni]

Mát. 16,19 És néked adom a mennyek országának [a mennyek

Királyságának; az Isten Királyságának] kulcsait. És amit megkötsz [és megkötözöl] a földön, a mennyekben is kötve lészen. és amit meg / vagy feloldasz [elengedsz, vagyis ha a bűnöst feloldozod] a földön, a mennyekben is oldva lészen. [Más fordításban: „Ha bármit kijelentesz, hogy meg van kötve ezen a földön, az a mennyben is meg lesz kötve. Ha bármit kijelentesz, hogy fel van oldva itt a földön, az a mennyben is fel lesz oldva]^*

*A feltétel, és amit megkötni vagy feloldani kell: „Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szent Szellemet! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak” (Ján. 20,21-23)

 „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el (hozzá) és dorgáld (és intsd) meg őt négyszem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó (és minden vallomás). Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek. Ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan (és tekintsd olyannak), mint a pogány(t) és a vámszedő(t)” (Máté 18, 15-17)

És azért kell figyelmeztetni, mert azt mondja az Úr: „És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni.  Ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, amelyeket cselekedett; de vérét (vagyis életét) a te kezedből kívánom meg.

(Más fordítás: Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét (vagyis életét) tőled kérem számon).

Ha pedig te megintetted (vagyis figyelmezteted) azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék (többé), és ő nem vétkezik többé: élvén él (mert akkor életben marad), mert engedett az intésnek (és a figyelmeztetésnek), és te (is) a te lelkedet (vagyis a te életedet) megmentetted” (Ezék. 3,20-21)

 És így folytatódik a kijelentés: „Bizony mondom néktek: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit (fel, vagy)megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18)

És azért kell megkötözni a Gonoszt előbb, mert csak azután lehet kezéből kimenteni az embereket, hiszen: „Nem rabolhatja el [és nem foszthatja ki, nem dúlhatja fel] senki az erősnek [az erős harcosnak, a hatalmasnak] kincseit [javait, vagyonát, holmiját]. Bemenvén [nem hatolhat be, és nem törhet be] annak házába, hanemha elébb az erőset [az erős vitézt] megkötözi, és azután rabolja [és foszthatja] ki annak házát” (Márk. 3,27)

Mát. 16,20 Akkor megparancsolá [szigorúan meghagyta, és lelkére kötötte] tanítványainak [és keményen rászólt a tanítványokra], hogy senkinek se mondják, hogy ő a Jézus Krisztus [a Messiás, a Felkent].

Mát. 16,21 Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni [jelezni, és elmagyarázni,] az ő tanítványainak [és tanítványai előtt arra kezdett célozgatni; és megkezdte Jézus a tanítványai előkészítését; többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, és rámutatott], hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni^* [sok szenvedést eltűrnie] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [és törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon föltámadni [életre kelni]^**

*Szenved: (paszkhó): átél, megtapasztal, elvisel, eltűr, szenved.

*Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23)

És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, (és útközben) monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. És halálra kárhoztatják (vagyis halálra ítélik) őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják (és kigúnyolják) és megostorozzák (sőt megkorbácsolják) és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad” (Mát. 20,17-19)

 És újra: „És kezdé őket tanítani (arra), hogy az Emberfiának sokat kell szenvedni, és megvettetni (és el kell vettetnie) a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni” (Márk. 8,31)

Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, újabb részlettel kiegészítve: „Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra (vagyis három nap múlva) föltámad. De ők nem értik vala e mondást (ezt a beszédet), és féltek őt megkérdezni” (Márk. 9,31-32)

És újra: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek. Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják (halálra ítélik) őt, és a pogányok kezébe adják őt. És megcsúfolják (és kigúnyolják) őt, és megostorozzák (sőt megkorbácsolják) őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon (vagyis három nap múlva) feltámad” (Márk. 10,32-34)

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni (és el kell vettetnie) a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni” (Luk. 9,22)

És ismét:„És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (és kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34)  

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „Mert miként a felvillanó villámlás az ég aljától az ég aljáig fénylik; úgy lesz az embernek Fia is az ő napján (Más fordítás: Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján). De előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől (nemzedéktől)” (Luk. 17,24-25)

Mát. 16,22 És Péter előfogván [félrehívta, félrevonta, magához vonta] őt, kezdé feddeni [korholni, és kezdte Őt óva inteni, és rosszallóan így szólt hozzá], mondván: Mentsen Isten [távol legyen ez tőled, Uram; irgalmazz, kedvezz magadnak], Uram! Nem eshetik [és semmiképpen sem történhet] ez meg te véled.

Mát. 16,23 Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem [távozz és takarodj  előlem; Eredj, takarodj a hátam mögé; terhemre vagy] Sátán; bántásomra [kelepce] vagy nékem [és akadályul szolgálsz; bűnre csábítasz engem]. Mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra [mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkozol, Mert nem érted azokat, mik Istenéi, hanem azokat, mik emberekéi; Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain, és mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak]^*

*Márk bizonyságtétele. Amikor az Úr Jézus elmondta, hogy neki szenvednie kell: „Jézus nyíltan beszélt erről a dologról. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni. És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé (és megdorgálta) Pétert, mondván: Távozz tőlem sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra (mert te nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint)” (Márk. 8,32-33)

Mát. 16,24 Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét [vagyis a kínkaróját naponta, //ez a halálnak kitettséget, azaz önmegtagadást jelenti//], és kövessen engem.

Mát. 16,25 Mert aki meg akarja tartani [és menteni] az ő életét, elveszti [pusztulásba viszi, megsemmisíti, romlásba viszi] azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja [megszerzi, megnyeri] azt^*

*A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet is jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete sorén sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg, ha kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért.

Mát. 16,26 Mert mit használ [és ugyan mi haszna lenne abból] az embernek, ha az egész világot [a (koszmoszt) világ(egyetemet), a teremtett világot] megnyeri [és megszerzi] is, de az ő lelkében kárt vall [vagyis életével, azaz önmagával fizet érte, és elveszíti az életét, és az ő élete kárba veszne]? Avagy micsoda váltságot [vagyis váltságdíjat] adhat az ember az ő lelkéért [az ő életéért; Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; avagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért]?

Mát. 16,27 Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival [az Ő angyalai kíséretében]; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete [vagyis kinek-kinek tettei] szerint^*

*Az Úr Jézus kijelentése Márk szerint: „A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét,(vagyis az ő kínkaróját) és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani (és menteni) az ő életét (vagyis önmagát), elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét (vagyis önmagát) én érettem és az evangéliumért, az megtalálja (és megmenti) azt. Mert mit használ (ugyanis) az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében (vagyis életében, és önmagában) pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul (vagyis váltságdíjul) az ő lelkéért (vagyis életéért, önmagáért)? Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között (és e nemzedék előtt), az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Márk. 8,34-38)

 Már Dávid így prófétál: „Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek. Minthogy lelküknek (vagyis életüknek) váltsága drága, abba kell hagynia örökre;

(Más fordítás: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla)” (Zsolt. 49,8-9)

Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én útánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét (az ő kínkaróját naponta, //ez a halálnak kitettséget, azaz önmegtagadást jelenti// minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (és menteni) az ő életét (vagyis önmagát), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (vagyis önmagát) én érettem, az megtartja (és megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall (vagy magát romlásba viszi)? Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet, az embernek Fia  is szégyellni fogja azt, mikor eljő az Ő(maga) dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval”  (Luk. 9,23-26)

És így folytatja az Úr Jézus: „Aki inkább szereti [vagyis jobban kedveli] atyját és anyját, hogysem engemet [és jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához semmint hozzám], nem méltó én hozzám. És aki inkább szereti [és jobban kedveli] fiát és leányát, hogysem engemet [és jobban ragaszkodik fiához és leányához, mint hozzám], nem méltó én hozzám. És aki föl nem veszi [aki nem fogadja el] az ő keresztjét [az ő kínkaróját naponta, //vagyis a halálnak kitettséget, azaz önmegtagadást//] és úgy nem követ [és úgy nem kísér] engem [és úgy nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam], nem méltó én hozzám [és ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon]. Aki megtalálja az ő életét [és aki próbálja megtartani az életét, önmagát], elveszti [és pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti [és pusztulásba viszi] az ő életét (vagyis önmagát) én érettem [én miattam], megtalálja [és megmenti] azt” (Mát. 10,37-39)

Lukács így idézi az Úr Jézus kijelentését: „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli (vagyis aki kevésbé szeret atyjánál, anyjánál, feleségénél, gyermekeinél, testvéreinél, vagy mögéjük helyez, és őket választja…) az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét (vagyis életét) is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő (maga) keresztjét (kínkaróját naponta, //vagyis a halálnak kitettséget, és az önmegtagadást//, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,26.27)

Léviről (jelentése: kísér, csatlakozik, kötődik) – példaként minden hívő számára – így prófétál Mózes: „Aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról. Nem láttam őt. És az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt (és nem néz se apjára, se anyjára, nem ismerte el testvéreit, nem akart tudni fiairól); mert megtartották a te beszédedet (a te parancsodat), és ragaszkodtak szövetségedhez (és megőrizték)” (5 Móz. 33,9)

János apostol is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (és ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el//és meg//hal, sok gyümölcsöt terem (és sokszoros termést hoz). Aki szereti a maga életét (vagyis önmagát), elveszti azt (mert elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (vagyis kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét (azaz önmagát) e világon, örök életre tartja (és őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26)

Mert: „Valaki igyekezik (és törekszik) az ő életét megtartani (és megőrizni), elveszti (mert elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (megtartja, életben tartja, és életre kelti) azt” (Luk. 17,33)

Pál apostol így inti a mindenkorban élő keresztényeket: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk [és leplezetlenül kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (A görög szó igazából azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá válik, manifesztálódik az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. („Átvilágítás” történik)] a Krisztus ítélőszéke [vagyis díjkiosztó emelvénye] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (szómato: lényében, személyében) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt [vagyis rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat]” (2 Kor. 5,10)

És Ő: „Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett” (Jób. 34,11)

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd. 12,16)

Ezért figyelmeztet az apostol: „Te pedig miért kárhoztatod [vagyis ítéled el] a te atyádfiát? [a te testvéredet] avagy te is miért veted meg [nézed le; állítod semminek] a te atyádfiát? [a te testvéredet; embertársadat] Hiszen mindnyájan oda állunk [és oda jutunk] majd a Krisztus ítélőszéke [vagyis díjkiosztó emelvénye; a trónja] elé” (Róm. 14,10)

Az is kijelentést nyer, hogy a hit és a szeretet cselekedeti alapján történik a megítélés: „Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké (és gazdagítson) az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok (és ahogyan mi is szeretünk titeket). Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben (a szent életben), a mi Istenünk és Atyánk (színe) előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szentjeivel egyetemben” (1 Thess. 3,12-13)

„Mert Krisztus Jézusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6)

Mát. 16,28 Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [és nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni [királyként] az ő országában [és az ő királyságában]^*

*Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak (és nem ízlelik, nem tapasztalják meg) addig (a) halált, míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal” (Márk. 9,1)

Lukács szerint: „Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják (és meg nem ízlelik), mígnem meglátják az Istennek országát” (Luk. 9,27) 

És mikor: „… abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok [és meneküljetek; fussatok] a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok [és végig sem járjátok] Izráel városait [és igazán mondom: nem végzitek el ezt a munkát Izrael minden városában], míg [és mire] az embernek Fia eljövend [vagyis visszajön hozzátok]” (Mát. 10,23)

A farizeusok kérdésére így válaszol az Úr: „Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el (és nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá, vagy kiszámíthatná). Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa közöttetek van” (Luk. 17,20-21)

Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5)

 „Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; és nem szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49)

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8)

És ez be is teljesedett pünkösdkor: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt), és eltelé (és betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek (vagyis lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak) és (és leszálltak), és üle mindenikre azok közül. És megtelnek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni más nyelveken (azaz különféle nyelveken), amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel. 2,1-4)

 Így vált valóra az Úr ígérete, aki megígérte a Szent Szellem eljövetelét: „Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (és nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek” (Ján. 14,17-20)

Hiszen: Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám (az Úr Jézus) pedig megelevenítő Szellemmé” (1Kor 15,45)

Dávid így prófétál erről: „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét (és állította fel trónját) és az ő uralkodása mindenre kihat (mert királyi hatalmával mindenen uralkodik)” (Zsolt. 103,19)

Ezért: „Dicsér (és magasztal) téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid (a Te híveid). Országodnak dicsőségéről szólnak (és elmondják, hogy országod milyen dicsőséges), és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát (és megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit), és az ő országának fényes (és ragyogó) dicsőségét. A te országod örökre fennálló (és örökkévaló) ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre (tart)” (Zsolt. 145,10-13)