… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép.
(ApCsel 2:47)
A
látszatra sokat ad az ember. Többek között öltözködése,
lakberendezése, kertje, önmagán túl mutatva bizony egyfajta látszatot kelt. Egy
képet ad. Egyrészt arról, hogy mi az, ami neki tetszik; másrészt pedig példát
mutat arra, hogy annak rendezettsége, vagy éppen rendetlensége követendő példa,
vagy nem, mások előtt.
Sokat adunk
a látszatra. Néha többet is, mint kellene. Gyermek- és kamasz- lányok és fiúk,
– mind többet, és egyre többet adnak a látszatra, mint kellene. Felnőttek
sokasága – szintén többet mutat, – különösen ma – mint ami bennük van. Ezt a
megjelenésben, viselkedésben, döntéshozatalban és különböző magatartásformákban
jól lehet követni…
De vajon ez igaz a személyes hitéletünkben is? Egyáltalán
adunk mi ezen a téren a látszatra? „Látszódunk”? És ha igen,
sokat adunk erre? Nem kell sokat, és nem is kell többet. Csak annyit, - mint az
ősgyülekezetben - eleget.
Mert a Szentlélek munkájának igenis van
látszatja! És persze van látszatja annak is, amikor valaki nem bízza a
Szentlélekre az életét és az ügyét… ezáltal van látszatja a képmutatásnak is,
és a gonoszságnak is. Mindennek, aminek relációja, értéke éppen ellentéte a bibliai
tanításnak. (Lovász Krisztián)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.