És halálos gyötrõdésben mind buzgóbban imádkozott. (Lukács 22, 44)
Jézus az imádkozás dolgában is dicsõséges példáképünk. Minél
hevesebben tört rá a félelem, annál buzgóbban imádkozott. Minél erõsebb lett a
kísértés, ami le akarta téríteni az engedelmesség útjáról, annál erõsebben
kapaszkodott az Atyába. A legnagyobb gyengeség órája volt ez. Az Õ testének,
azaz földi életének napjaiban (Zsid 5, 7) minden oldalról kísértés támadta.
Hiszen a test erõtelen és fogékony a bûn minden támadására.
A Megváltó Gecsemánéban jutott el az erõtlenség
mélypontjára. A halál rettegtetése mögött, amely a földre sújtotta, maga a
Sátán állt. Az Úr világosan megmondta, hogy a világ fejedelme jön ellene (Jn
14, 30). Szenvedése a "sötétség órája" volt (Lk 22,
53) és ennek hatalma a tanítványok álmosságában is megmutatkozott. Az ellenség
el akarta szigetelni az Úr Jézust, hogy annál könnyebben gyõzze le Õt. A Sátán
azt mutatta Jézusnak, hogy szinte lehetetlen az elõtte álló nehéz utat
megjárnia. Rettenetes feszültség támadt az Úr lelkében, de a legnagyobb
feszültség sem tudta Õt elszakítani az Atyától.
Tovább imádkozott és nem engedte el az Atya kezét. Amint a
Zsidókhoz írt levél írója mondja: "Erõs kiáltás és könnyhullatás
közben könyörgésekkel és esedezésekkel áldozott." Erõtlenségében
önmagát tette az oltárra Istennek. Egy pillanatra sem gyõzhetett rajta a
gyengeség. A teher majdnem agyonnyomta, véres verejtéket sajtolt ki belõle, de
nem hátrált meg. Nem hagyta abba az imádkozást, kitartott, míg csak teljes
gyõzelemre nem jutott.
Jézus legyen a példaképünk! Ha aggodalom és félelem tör rád,
azonnal fordulj imádságoddal az Úrhoz. Ha rossz gondolatok félelmesen reád
telepszenek, mélységbe akarnak rántani, kiálts Jézushoz, Õ hozzád hasonlóan
megkísértetett, gyõzelme a tied is! Ne engedj a gonosznak! Fogózz hittel
Jézusba, Õ szeret és nem ejt el téged, mert az Õ drágán megvásárolt tulajdona
vagy.
Ne állj meg félúton, hanem hittel és kitartó imádsággal törj
egészen keresztül, amíg el nem mondhatod te is a zsoltáríróval: "Vártam
az Urat és hozzám hajolt és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás
gödrébõl, a sáros fertõbõl, és sziklára állította fel lábamat; megerõsítette
lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét" (Zsolt
40, 2-4).
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.