APOSTOLOK CSELEKEDETEI 1. Fejezet: Jézus a Szent Szellem eljövetelét ígéri. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 1,1 Első könyvemet [(logosz): beszámolómat]  írtam, Theofilus [jelentése: Istent szerető, Isten barátja; akit Isten szeret], mindazokról, amiket [kezdettől fogva] kezdett Jézus [Jehosua = az Úr (JHVH= Jahve) a szabadulás, a menekülés, az üdvösség] cselekedni [tenni] és tanítani

*És Lukács így ír az első könyvében, azaz: az Evangéliumban: „Mivelhogy sokan kezdették [megkísérelték; igyekeztek] rendszerint megírni [sorjában elmondani; vállalkoztak arra, hogy tudósítsanak bennünket] azoknak a dolgoknak [eseményeknek] az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek. [úgy], Amint nékünk előnkbe adták [továbbadták; ahogy ránk maradt azoktól], akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái [hirdetői] voltak az Igének. [(logosz):Ige].

Tetszék énnékem [jónak láttam én] is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan [pontosan] végére [utána] jártam, hogy azokról rendszerint írjak [sorjában leírjam] néked, jó [tiszteletreméltó; nagyra becsült; igen derék] Theofilus. Hogy megtudhasd [megismerd; megértsed] azoknak a dolgoknak [igéknek (logosz) igazságát] bizonyosságát, [hogy meggyőződjél róla; megtudd a kétségtelen valóságot, mennyire megbízhatók azok a tanok, és magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess arról] amelyekre taníttattál” (Luk. 1,1-4)

Csel. 1,2 Mind a napig [egészen addig], melyen fölviteték [felemelteték az égbe], minekutána parancsolatokat [megparancsolta, elrendelte, meghagyta, és megbízást, utasításokat, útbaigazítást] adott a Szent Szellem által [a kiválasztott] apostoloknak^* kiket választott vala magának^**

*Apostoloknak: (aposztolosz): Krisztus (parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettese parancsára cselekvő személy).

**És a feltámadott Úr parancsa így hangzott: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mát. 28,19-20)

Márk is bizonyságot tesz az Úr parancsáról: „… Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és bemeritkezik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik (katakrinó: A görög fogalom mondanivalója: kárt hozó valami – vagyis a sátán hatalma – alatt  marad)” (Márk. 16,15-16)

De ezt csak akkor tegyétek, amikor: „… én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában (a városban), mígnem (amíg fel nem) felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49)

És akkor: „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban [(verő)fényben; fényes nappal] mondjátok [el, szóljátok]; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről [hírnökként] hirdessétek [prédikáljátok]” (Mát. 10,27)

Csel. 1,3 Kiknek az ő szenvedése [kínszenvedése] után sok [bizonyító, csalhatatlan] jel által [és sok bizonyítékkal] meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át [ismételten] megjelenvén nékik [láthatták őt, megláttatta magát], és szólván az Isten országára [az Isten királyságára, királyi uralmára] tartozó dolgokról^*

*Az Evangélium részletesen beszámol a feltámadott Úr megjelenéseiről. Így írja le Márk: „Mikor pedig (kora) reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ez (Ő) elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának (és megvitte a hírt követőinek) és (most) keseregnek (gyászoltak) és sírnak vala. Azok pedig mikor (meg)hallották, hogy él és Ő (Mária) látta vala, nem hitték el.

Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre (a vidékre) mennek vala. Ezek is elmenvén, megjelenték (megvitték a hírt) a többieknek; de nekik sem hittek. Azután, (végül pedig) mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek (is), és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hittek” (Márk. 16,9-14)

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala (Az eredetiben hatvan stadion, összesen kb. 11 kilométer, két és fél órányi gyalogút.), melynek neve vala Emmaus (jelentése: forró (meleg) források vagy fürdők). És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek.

És lőn, hogy amint beszélgetnek, és egymástól kérdezősködnek (és vitatkoztak egymással), maga Jézus hozzájuk menvén (melléjük szegődött, és), velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak (látásukat azonban valami akadályozta), hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban (miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak). És miért vagytok szomorú ábrázattal?

Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás (jelentése: híres), monda néki: Csak te vagy-é jövevény (idegen) Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban (mi történt ott) e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok (mi történt kérdezte tőlük)? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mi módon adák őt (hogyan adták át) a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és (hogyan) feszíttették meg Őt.

Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek (ezek történtek). Hanem (ezenfelül) valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának (akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál); És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, (és azt beszélték) mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják (akik azt hirdették), hogy ő él.

És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és (mindent) úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. (Akkor ő így szólt hozzájuk,) és monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?

És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe mennek (igyekeztek) vala; és ő úgy tőn, mintha tovább (akarna) menni. De kényszerítik (és unszolták és kérték) őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott!

Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük (és asztalhoz telepedett), a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén (megtörte), nékik adá. És (erre) megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük.

És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e (nem hevült-e) a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk (feltárta előttünk) az írásokat? És felkelvén azon órában (útra keltek és), visszatérnek Jeruzsálembe, és (ahol) egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és megjelent Simonnak!

És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről). És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik (és így köszöntötte őket): Békesség néktek! Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék (azok megrettentek, és félelmükben azt hitték), hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg (miért rémültetek meg), és miért támadnak szívetekben okoskodások (kétségek)? Lássátok (nézzétek) meg az én kezeimet és lábaimat, hogy (valóban) én magam vagyok: tapogassatok (tapintsatok) meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, (de) amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.

Mikor pedig még nem (mertek hinni) az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami ennivalótok? Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet. Melyeket elvőn, és előttük (szemük láttára) evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem.

Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket (értelmüket), hogy értsék az Írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: És prédikáltatni (és hirdetni kell) az Ő nevében a megtérésnek (a gondolkozásmód megváltozásnak, az Isten felé fordulásnak) és a bűnök bocsánatának minden pogányok (minden nép) között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai (ti vagytok erre a tanúk)” (Luk. 24,13-48)

János is bizonyságot tesz a következőképpen: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül) sírva. Amíg azonban siránkozék (amint ott sírt), behajol vala a sírba (a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit (miért) sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.

És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (de nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit (miért) sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem (elhozom) őt. (Jézus nevén szólította, és) monda néki: Mária! Az megfordulván, monda néki (héberül): Rabbóni! Ami azt teszi (azt jelenti): Mester!

Monda néki Jézus: Ne illess (érints) engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna (a magdalai Mária), hirdetvén (és hírül adta) a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért este vala (amikor beesteledett), azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként (ahogyan) engem (el)küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek (el) titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak (azok bocsánatot nyernek); akikéit megtartjátok, megtartatnak (azoknak a bűnei megmaradnak).

És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd (nyújtsd) ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd (nyújtsd) ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,12-23.26-29)

„Ezek után ismét megjelentette magát (ismét megjelent) Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen (így jelent meg): Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek (Ikernek) hívtak, és Nátánael, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül. Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.

Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban (nem tudták, és) nem ismerék meg, hogy Jézus van ott. Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen! Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták (nem tudták) azt a halaknak sokasága miatt.

 Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét (felső ruháját, mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire, kétszáz könyöknyire //görög hosszmérték, 46 cm; az egész távolság tehát 100 m//), és kivonták vala a hálót a halakkal.

Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.

Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő. Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak (ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak), minekutána feltámadt a halálból (a halottak közül)” (Ján. 21,1-14)

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [(hamartia): céltévesztésünkért] az írások szerint.

És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott [életre kelt] a harmadik napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek].

 Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,3-8)

Péter apostol is bizonyságot tesz: „És mi vagyunk bizonyságai (tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. (de) Őt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá (neki), hogy Ő megjelenjék nyilván (láthatóan), Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve (előre) kiválasztott bizonyságoknak (tanúknak), nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból (a halálból).

És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,39-43)

Csel. 1,4 És velük összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt evett (sózott) velük], meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy el ne menjenek [ne távozzatok el] Jeruzsálemből, hanem várják^* be [türelemmel] az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem:

*Már Dávid így prófétál: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsolt. 27,14)

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy kit kell várni: „Az Úr pedig a Szellem [az Úr ugyanis Szellem]; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság” (2 Kor. 3,17)

És hogy ki az az Úr, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Az Isten Szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják” (Ján. 4,24)

Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29)

Csel. 1,5 Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva [nem sokkal e napok után.]^*

*Bemerítő János így prófétál: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód) megváltoztatás végett], de aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó [alkalmas megfelelő]; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11)

Csel. 1,6 Mikor azért [a parancsra] azok egybegyűltek, megkérdék [tudakozódtak Tőle, és faggatták] őt, mondván: Uram, avagy nem ez [nem a mai] időben [mostanában] állítod-é helyre az országot [állítod fel újra a királyságot] Izráelnek?

Csel. 1,7 Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni [ismerni] az időket vagy alkalmakat [az időpontokat, vagy időszakokat, az időket és a korszakokat; (kairosz): alkalom, alkalmas / megfelelő idő; kijelölt, elrendelt idő(pont)], melyeket az Atya a maga hatalmába [hatáskörébe] helyezett

[Más fordítás: Egyedül az Atyának van hatalma ezeket meghatározni, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg]^*

*A farizeusok is ezt tudakolták az Úr Jézustól: „Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el (nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá, vagy kiszámíthatná: Az eredeti szó csillagászati szakkifejezés, arra utal, hogy az ember a csillagászati jelenségeket meg tudja figyelni, előre ki tudja számítani). Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti közöttetek, van” (Luk. 17,20-21)

Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten országa [királysága; uralma]… igazság, [megigazultság;] békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellem által való öröm. [öröm, jókedv, vidámság, boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17)

Aki így ír a mindenkori hívőknek: „Az időkről és időszakokról (az időpontokról és alkalmakról) pedig, atyámfiai (testvéreim), nem szükség, hogy írjak néktek” (1 Thess. 5,1)

Dávid pedig így könyörög az Úrnak: „Te kelj fel, könyörülj a Sionon (indulj irgalomra Sion iránt)! Mert ideje, hogy könyörülj rajta (hogy megkegyelmezz neki), mert eljött a megszabott idő (itt van már az ideje!)” (Zsolt. 102,14)

De az Úr azt mondja: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mindörökké, hogy e törvénynek minden igéjét beteljesítsük” (5 Móz. 29,29)

 Mert: „Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni (Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti); a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni. (a királyok dicsősége az, hogy a dolgokat kikutatják)” (Péld. 25,2)

 Arról pedig, hogy kiknek dicsőség kikutatni a titkokat, így ír Isten Igéje. Jézus Krisztus: „… tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1,6)

Csel. 1,8 Hanem vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig^*

*Az Úr Jézus szenvedése előtt már megígéri az övéinek a Szent Szellemet, és feladatát: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót (és másik Pártfogót, Bátorítót, Szószólót) ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.

Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (akit a világ nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.

Ama vigasztaló (Pártfogó, Bátorító, Szószóló) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,16-18.26)

És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek).

Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki nektek)” (Ján. 16,13-14)

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó, Bátorító, Szószóló), akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok„ (Ján. 15,26-27)

Ézsaiás prófétán keresztül már így hangzik az ígéret:  „Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam (és szolgáim, akiket kiválasztottam), hogy megtudjátok (és megismerjetek) és higgyetek nékem (bennem) és megértsétek, hogy én vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam sem lesz! Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító.

Én hirdettem (és én mondtam meg), és megtartottam, és megjelentettem (hogy megszabadítalak, nem valamelyik idegen isten), és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.

 Mostantól fogva is én az leszek (ezután is csak én leszek), és nincs, aki az én kezemből kimentsen (kiragadjon); cselekszem, és ki változtatja (ki másíthatja meg) azt meg? Így szól (ezt mondja) az Úr (JHVH = Jehova), a ti megváltótok, Izráel Szentje.

Ti értetek (érdeketekben) küldöttem el Bábelbe (Babilóniába, letörök minden zárat), és leszállítom mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk hajóiba” (Ésa. 43,10-14)

(Megjegyzés: az Ószövetség minden Igéjében, ahol az ÚR szó szerepel, a héberben mindenütt a JHVH, vagyis Jehova szó szerepel).

„Ímé, (én) újat cselekszem; most készül (most kezd kibontakozni), avagy nem tudjátok még?  (majd megtudjátok) Igen, a pusztában utat szerzek (már készítem az utat a pusztában), és a kietlenben (a sivatagban) folyóvizeket (folyókat fakasztok).

Dicsőítni fog engem (még) a mező vada (is), a sakálok és struccok (is), hogy vizet szereztem (mert vizet fakasztok) a pusztában; a kietlenben folyóvizeket (és folyókat a sivatagban), hogy választott népemnek inni adjak. A nép(nek), amelyet magamnak alkoték (formáltam, hogy), hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,19-21)

„Kopasz (kopár) hegyeken folyókat nyitok (fakasztok) és a rónák közepén (a völgyek mélyén) forrásokat; a pusztát vizek tavává (bővizű tóvá) teszem és az aszú (a szomjú) földet vizeknek forrásivá.

A pusztában cédrust (a hatalom szimbóluma), akácot nevelek (növesztek) és mirtuszt és olajfát (Júda szimbóluma), plántálok a kietlenben (a pusztaságba). Ciprust, platánt, sudár cédrussal együtt (borókafenyőt ültetek, meg kőrisfát). Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék (vegyék észre) és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze művelte ezt (hogy az ÚR keze vitte ezt végbe), és Izráel Szentje teremtette ezt!” (Ésa. 41,18-20)

„Mert vizet öntök (árasztok) a szomjúhozóra (a szomjas földre), és folyóvizeket (patakokat) a szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te csemetéidre (sarjadékaidra).

És növekednek, mint fű között (mint fű a víz mellett), és mint a fűzfák vizek folyásinál (csatornák mentén). Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti (Jákób nevére hivatkozik), és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve (dicsekedve) Izráel nevét említi.

Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. És ki hirdetett hozzám hasonlóan? Jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém. (Kicsoda olyan, mint én? Szóljon, mondja meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta hajdan népet alkottam); és jelentsék meg (és mondják el) a közeli és távoli jövőt.

Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? (Hiszen régóta hirdettem, megmondtam). Ti vagytok tanúim! Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál (kőszikla), nem tudok (róla)!” (Ésa. 44,3-7)

János apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki tette az ígéreteket: „Szellemben valék ott (elragadtattam) az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót (hatalmas hangot), mint egy trombitáét. Megfordulék azért, hogy lássam a szót (milyen hang szólt hozzám), amely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót;

És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába (palástba) öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel. 1,10.12-13.17)

Csel. 1,9 És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemelteték, és felhő fogá el [takarta el] őt szemeik elől

[Más fordítás: felemelkedett, azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől].

Csel. 1,10 És amint szemeiket az égre függesztették [De mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, hogy hogyan emelkedik az égbe], mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

Csel. 1,11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok [itt] nézve a mennybe [égre emelt tekintettel]? Ez a Jézus, aki felviteték [fölemelkedett] tőletek a mennybe [égbe], akképpen [ugyanazon a módon] jő [majd] el [ismét], amiképpen [ahogy] láttátok őt felmenni a mennybe [ahogyan szemetek láttára (szemlélve őt) elment az égbe]^*

*Péter apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő [legyőzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk, és]) Istennek jobbján van (ül), felmenvén a mennybe. Akinek alávettettek (alárendel, engedelmes, legyőz), (alája vannak vetve, uralma alá vetette) az angyalok, hatalmasságok (fennhatóságok, hatalmasságok) és erők (hatalmak, erősségek) (képesség, lehetőség, hatalom)” (1Pét 3:22)

Csel. 1,12 Akkor megtérnek [ezután visszatértek] Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre [ez a rabbinikus értelmezés szerint annyi lehetett, mint a pusztai táboron átvezető út, azaz 2000 lépés, ami kb. 880 méter].

Csel. 1,13 És mikor bementek [hazatértek], felmenének a felsőházba [a felső szobába], ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és [buzgó] Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.

Csel. 1,14 Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt.

Csel. 1,15 És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok [a testvérek] között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz főnyi sokaság [tömeg]):

Csel. 1,16 Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt [előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [elfogták] Jézust.

Csel. 1,17 Mert mi közénk számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét [a mi szolgálatunk részese volt].

(Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül)

Csel. 1,18 (Ez hát mezőt [telket] szerze hamisságának [gonoszságának, istentelenségének] béréből [ennek a gonosztettnek jutalmából]; és [felakasztván magát] alázuhanván [és fejjel lezuhant], elhasadt középen [kettészakadt derékban], és minden belső része kiomlott [kifordult].

Csel. 1,19 És ez tudtukra lőn [közismertté is vált] mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak [tartózkodnak]; úgy hogy az a mező [az a telek] tulajdon [saját] nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el.

Csel. 1,20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye [szállása, hajléka] puszta [elhagyatott, váljék sivataggá], és ne legyen [ne éljen] lakó abban [ne lakja senki sátrukat]. És: Az ő püspökségét^* [hivatalát, felvigyázói tisztét, tisztségét pedig] más vegye [foglalja] el [más nyerje el]^**

*Püspökség (episzkopé): 1) meglátogatás; számbavétel. 2) felügyelet, hivatal, tisztség; püspökség (de nem a mai értelemben, mert az nem bibliai, és nem az Újszövetség fogalma szerinti). Felügyelői tisztség, általában vezető beosztás; így az apostolok tiszte is az. Az apostolok korában a pásztor, a püspök, a presbiter, és a vén elnevezés még egy volt, Pál ugyanazokra a személyekre vonatkozóan mindhárom szót alkalmazta a következő Igében: Apcs 20:17,28)

**Péter apostol megvallja, hogy Jézus a Krisztus, és az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek (mégis) ördög (diabolosz: vádló, rágalmazó, ellenség). Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül” (Ján. 6,70-71)

Az Úr Jézus tanítja az övéit, hogy milyennek kell lenni egy tanítványnak, és egyben kijelenti, hogy: „Nem mindnyájatokról szólok; én tudom kiket választottam el (kiket választottam ki); hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát (az) emelte fel ellenem (Az alattomos támadás jelképes kifejezése)” (Ján. 13,18)

És a prófécia így hangzik: „Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (aki velem együtt evett), fölemelte sarkát ellenem (az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10)

És Júdás keresi az alkalmat, hogy elárulhassa Urát: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén, Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harminc ezüstpénzt. És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt” (Mát. 26,14-16)

„Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik (melyet páskának neveztek). És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt (Jézust); mert féltek (ugyanis) a néptől.

(Akkor) beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala (és egyike volt a tizenkettőnek); És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel (a templomőrség parancsnokaival), mimódon (hogyan) adja őt nékik kezükbe. És azok örülének, (és megígérték) és megszerződének, hogy pénzt adnak néki; Ő pedig megigéré (elfogadta az egyezséget), és keres vala jó (kedvező) alkalmat (arra), hogy őt nékik kezükbe adja zenebona nélkül (amikor nincs jelen a sokaság)” (Luk. 22,1-6)

Az Úr Jézus az utolsó vacsorán ismét kijelenti, hogy Őt elárulja a tanítványok közül egy: „Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala (az asztalhoz) a tizenkettővel, És amikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.

És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki (és egyenként kérdezni kezdték tőle): Talán csak nem én vagyok az Uram? Ő pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az embernek Fia (az Emberfia) jóllehet elmegyen, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát (az Emberfiát) elárulja; jobb (lett) volna annak az embernek, ha nem született volna.

Megszólalván Júdás is, aki elárulja vala őt, monda: (Talán csak nem) én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád” (Mát. 26,20-25)

 És eljött Júdás számára a kedvező alkalom, erről így számol be János: „Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron patakán (jelentése: zavaros, piszkos, sötét, fekete; fekete patak), ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai.

Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő tanítványaival. Júdás azért magához (maga mellé) vevén a katonai csapatot, és a papi fejedelmektől (a főpapoktól) és a farizeusoktól (küldött templomi)szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.

Jézus azért tudván mindazt, ami reá következendő vala (ami reá vár), előre méne, és monda azoknak (előlépett és így szólt hozzájuk): Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ővelük Júdás is, aki elárulta őt.

Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának (visszatántorodtak) és földre esének. Ekkor újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Ők ismét ezt felelték: A názáreti Jézust. Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok: Azért, ha (tehát) engem kerestek, ezeket bocsássátok el (engedjétek ezeket elmenni); Hogy beteljesüljön a beszéd (mert így kellett beteljesednie annak az igének), amelyet mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el (nem hagytam elveszni senkit).

A (katonai) csapat azért és az ezredes és a zsidók (templom)szolgái (ekkor) megfogák (elfogták) Jézust, és megkötözék őt” (Ján. 18,1-12)

Előzőleg az Úr Jézus a Gecsemáné kertbe (Jelentése: olajütő, olajprés) ment a tanítványaival, imádkozni, erről így számol be Máté: „Ekkor méne (visszatért) az ő tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár (tovább) és nyugodjatok (pihenjetek). Ímé, elközelgett (eljött) az óra, és az embernek Fia (az Emberfia) a bűnösök kezébe adatik.

Keljetek fel (ébredjetek), menjünk! Ímé elközelgett, aki engem elárul. És még mikor beszél vala, ímé (egyszer csak) Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve (megjelent) és vele együtt sok nép (nagy sokaság) fegyverekkel (kardokkal) és fustélyokkal (botokkal), a főpapoktól és a nép véneitől.

Aki pedig őt elárulja vala, jelt (ismertetőjelet) ada nékik, mondván: Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg (fogjátok el) őt (és vigyétek be biztos kísérettel). És mindjárt (egyenest) Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! És megcsókolá őt.

Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél?  (hát ezért jöttél, csókkal árulod el az embernek Fiát/az Emberfiát)? Akkor hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák (elfogták) őt” (Mát. 26,45-50)

„És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Poncius Pilátusnak, a helytartónak. Akkor látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát (megbánta tettét), és visszavivé a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és a véneknek, (és ezt mondta) mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad (a te dolgod).

(Erre) ő pedig eldobván (elhajítva) az ezüstpénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüstpénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára (mert vérdíj). Tanácsot ülvén pedig (határozatot hoztak), megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig.

Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, aki így szólott: És vevék a harminc ezüstpénzt, a meg/felbecsültnek árát, akit Izráel fiai részéről megbecsültek (akit Izráel fiai ennyire becsültek), És adák azt a fazekas mezejéért (a Fazekasmezőért), amint az Úr rendelte (megparancsolta) volt nékem” (Mát. 27,2-10)

Péter apostol ezekre a próféciákra hivatkozik: „Legyen az ő palotájuk puszta (legyen pusztává szállásuk), és az ő hajlékukban ne legyen lakos (sátraiknak ne legyen lakója)” (Zsolt. 69,26)

Uram: „Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki (a törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig éljen), és a hivatalát más foglalja el (tisztségét más kapja meg).

Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül bolyongjanak és kéregessenek), és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt (és a romok között keresgéljenek).

Foglalja le minden jószágát (mindenét) az uzsorás (a hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek fosszák meg szerzeményétől). Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta (senki se maradjon hűséges hozzá), és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin!

Vesszen ki az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a nevük (már a következő nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR), és anyjának bűne el ne töröltessék (és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről (emléküket pedig irtsa ki a földről),

Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy másokkal szeretettel bánjon) és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette).

Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és maradjon is távol tőle). Úgy öltözte fel (úgy vette magára) az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik (az legyen ruhája, amely befedi), és övül, amellyel mindenkor övezze magát (melyet állandóan viseljen).

Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (rólam). De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem (jóságos szereteteddel ments meg engem)!” (Zsolt. 109,6-21)

Csel. 1,21 Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,

Csel. 1,22 A János bemerítésétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy [még valaki] az ő feltámadásának bizonysága [tanúja] legyen mivelünk egyetemben^*

*A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt: „Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai (ti vagytok erre a tanúk). És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,48-49)

Pünkösdkor, a Szent Szellem kitöltetésekor azonnal bizonyságot tesz Péter apostol: „Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai (tanúi) vagyunk. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván (és miután felemeltetett az Isten jobbjára), és a megígért Szent Szellemet megnyervén (megkapta) az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok” (Csel. 2,32-33)

Péter apostol bizonyságtétele a templomban meggyógyult béna ember kapcsán: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok (kiszolgáltattatok), és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt (úgy döntött), hogy elbocsátja (Őt). Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok (és azt kértétek), hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek (hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért).

Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai (tanúi). És az ő nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a hit, mely Őáltala van, adta néki ezt az épséget (és a teljes egészséget) mindnyájan a ti szemetek láttára” (Csel. 3,13-16)

Péter apostol bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek (kivégeztetek). Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá (üdvözítővé) emelte jobbjával, (jobbjára) hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot (megtérést, vagyis Isten felé fordulást) és bűnöknek (a cél elvétésének) bocsánatát (bűnbocsánatot). És mi vagyunk néki bizonyságai (tanúi) ezen beszédek felől (és ezeknek az eseményeknek), és (tanúja) a Szent Szellem is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek (engedelmeskednek)” (Csel. 5,30-32)

 Péter apostol bizonyságtétele a Kornélius házában: „És mi vagyunk bizonyságai (tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Őt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván (láthatóan).

Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak (csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten), nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak” (Csel. 10,39-42)

Csel. 1,23 Állatának azért elő [kijelöltek; felállítottak] kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak [jelentése: Sabbas fia, a hűségeskü fia; a bővölködés, megelégítés fia; a szombaton született], kinek mellékneve Justus [jelentése: az igaz, igazságos] vala, és Mátyást [jelentése: Isten ajándéka].

Csel. 1,24 És [így] imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered [ki belelátsz mindenkinek a szívébe], mutasd meg [te jelöld ki, jelentsd meg] a kettő közül egyiket, akit kiválasztottál [magadnak; kire esik választásod],

Csel. 1,25 Hogy elnyerje [megkapja; átvegye; elfoglalja] az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak [hogy ebben a szolgálatban és apostolságban azt a helyet], melytől eltévelyedék [amelyet hűtlenül elhagyott] Júdás, hogy az ő saját helyére [az őt megillető helyre] jusson.

Csel. 1,26 Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték [sorolták őt]^*

Amíg ki nem töltetett a Szent Szellem, addig a Mózesnek adott parancs szerint kellett cselekedni az apostoloknak is: „Ezt mondták (Izráel fiai Mózesnek): Neked, uram, azt parancsolta az ÚR, hogy sorsvetéssel oszd ki ezt a földet örökségül Izráel fiainak…” (4Móz. 36,2)