Várj három napot!

"Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen!"

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett. Megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.

A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.

A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől:

- Ahogy nézem, ma boldog, ugye?

- Miért ne lennék? - válaszolta. - Minden rendben van, hát nem?

Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.

- Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog. Úgy látszik jól viseli a bajokat!

- Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.

- Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.

- Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, Húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból.

Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:

"Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen! Várj három napot!"

http://johir.neobase.hu/content/book/V%C3%A1rj_h%C3%A1rom_napot

C. H. Spurgeon: Kegyelem és bűnbocsánat

"Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké" (Zsolt 103,9).

Isten olykor megfedd bennünket. Ha ezt nem tenné, nem lenne az a bölcs Atya, aki figyelemmel van oktalan, tévelygő gyermekeire. Feddése fájdalmasan érinti azokat, akik hűségesek akarnak lenni, mert érzik, mennyire megérdemlik a szidást, és milyen hálátlan dolog volt tőlük, hogy megszomorították Atyjukat. Mi már tudjuk, mit jelent ez a feddés, és meghajolunk az Úr előtt, őszintén megbánva, hogy megharagítottuk.

Milyen vigasztaló is ez az ígéret: "Nem perel mindvégig" az Úr. Ha bűntől megtört szívvel megtérünk Hozzá és a bűnt megtagadjuk, Atyánk tüstént kegyelmébe fogad. Mert nem szívesen fordít haragos arcot azok felé, akiket szeret. Abban van öröme, ha mi is teljes örömmel örvendezni tudunk.

Gyertek azért, keressük arcát! Nincs okunk sem kétségbeesésre, sem csüggedésre. Szeressük a minket fenyegető Istent, és akkor nemsokára így énekelhetünk: "... bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál" (Ézs 12,1). Félre minden sötét gondolattal, amely csak rágja a lelkünket. Jöjjenek az alázatos reménységek és hálára fakasztó emlékek, szívünk szelíd vigasztalói. Aki mint bíró régen megkegyelmezett nekünk, mint Atyánk, újra meg fog bocsátani. Örvendezzünk hát végtelen, változhatatlan szeretetének!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Keresztény dalok

Életcseppek

"Mindenkinek vannak problémái. Ezek abból származnak, hogy bukott világban élünk. Ha úgy gondolod, neked nincsenek problémáid, ellenőrizd a pulzusodat. Csak azoknak nincsenek problémáik, akik a temetőben vannak." /Rick Warren/

Albert Einstein (1879-1955)

Mi az értelme létezésünknek,

és mi értelme egyáltalán az élőlények életének?

Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb,

mint hívőnek lenni.

http://www.hotdog.hu/isteni-sztorik/aforizma/albert-einstein-1879-1955

Hagyd, hogy az ajtó becsukódjon

3,14 …de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé… (Filippi)

Évekkel ezelőtt egy kormányépületbe igyekeztem, ahol dupla fotocellás ajtó volt, egymástól négy méter távolságra. Ahhoz, hogy a második ajtó kinyíljon, az elsőnek teljesen be kellett csukódnia, ehhez pedig megfelelő mértékben el kellett távolodni tőle. Addig, amíg túl közel voltam az első ajtóhoz, a második nem nyílt ki. Ugyanígy van az életben is. Túl kell lépnünk a múltbeli csalódásokon, bukásokon, az elszenvedett sérelmeken és fájdalmakon. Hagynod kell, hogy a múlt ajtaja teljesen becsukódjon. Ami elmúlt, azon már nem lehet segíteni. A múltat már nem lehet megváltoztatni, viszont a jövődért még tudsz tenni. Ami előtted van, sokkal fontosabb, mint ami mögötted van.

Lehetséges, hogy úgy érzed, az élet elbánt veled. A kulcs: ne maradj lent! Kelj fel újra, porold le magad, és lépj előre, hogy az ajtó be tudjon csukódni. Ha nincs senki, aki bátorítana, hogy menj előre, akkor meg kell tanulnod magadat bátorítani. Amikor reggel felkelsz, húzd ki magad, nézz a tükörbe, és mondd ezt: „Túl messzire eljöttem ahhoz, hogy most itt megálljak. Lehet, hogy földhöz vágott az élet, de nem ütött ki. Felkelek, mert tudom, hogy győztes vagyok és nem áldozat.” Meglátod az ajtó ki fog nyílni. Hiszem, hogy ha megőrzöd a jó hozzáállásodat, akkor még több lehetőséggel fogsz találkozni a jövőben, mint amennyit a múltban elveszítettél.

Ez egy új nap. Hadd bátorítsalak: Isten jó, és jó dolgokat tartogat a számodra. Ne táborozz le a múlt és a jövő ajtaja között, és ne is érd be az „elég jó” földjével. Menj tovább! Higgy! Menj előre! Nagyszerű dolgok vannak benned. Isten nem arra alkotott, hogy átlagos légy, hanem arra, hogy kiváló légy! Arra alkotott, hogy nyomot hagyj magad után ebben a generációban. Engedd el a múltat, válaszd a megbocsátást, és lépj tovább, hogy átmehess Isten áldásának nyitott ajtaján, ami éppen előtted van!

Joel Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joel-osteen/156-hagyd-hogy-az-ajto-becsukodjon.html

Várj, Ne Fuss... - Perei Timóteus

A Jézus Jelenlétéből táplálkozó élet

Spurgeon: Hívő bánásmód

Megáld téged Istened az Úr mindenben, amit cselekszel" (5Móz 15,18).

   Izráelben a rabszolgákat bizonyos szolgálati idő eltelte után fel kellett szabadítani, és ha az elhagyta ura házát, bőségesen el kellett látni. Urának mindezt kész örömmel kellett megtennie, mert csak így nyert áldást az Úrtól. Ennek az igehelynek a szelleme és Krisztus

törvénye is arra kötelez minket, hogy bánjunk jól beosztottainkkal. Gondoljunk arra, miképpen jár el velünk Urunk. Ez kötelezzen arra, hogy mi is jóakaratúan bánjunk másokkal.

Aki a kegyelmes Isten gyermeke, legyen nagylelkű saját maga is. Hogyan várhatjuk üzleti

ügyeinkben Mesterünktől az áldást, ha elnyomjuk azokat, akik nekünk szolgálnak?

   Milyen nagy áldást helyez kilátásba ez az Ige a nagylelkű ember számára! Aki áldott minden cselekedetében, az igazán áldott! Az Úr ezt az áldást részben anyagi jólétben, részben lelki-szellemi áldásokban, részben pedig jótetszésének kinyilvánításában adja, és ez utóbbi a

legjobb valamennyi között. Megérezteti velünk, hogy milyen megkülönböztetetten gondja van ránk, és milyen különlegesen körülvesz szeretetével. Ez földi életünket az eljövendő élet örömteli előízévé teszi. Isten áldása több, mint a vagyon. Úgy gazdagít meg, hogy abból nem következik szomorúság.

http://www.eurochrist.net/hungary/spurg/0426.txt

Vigasztalás

Egy 5 éves kislány hazajött a szomszédasszonytól, akinek a kislánya néhány napja tragikus körülmények között halt meg.

- Mit keresel ilyenkor a szomszédban? Van annak az asszonynak elég baja, még csak te hiányzol neki! - korholta a gyermekét édesanyja.

- Azért mentem át, hogy megvigasztaljam a nénit.

- Gyermek létedre, hogyan tudnád te megvigasztalni azt a bánatos asszonyt?

- Hát az ölébe ültem és együtt sírtam vele. - válaszolta együttérző szeretettel a kislány.

"Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal."

Pál levele a Rómabeliekhez 12.15.

A biblia arra tanít bennünket, hogy az emberekkel együttérzők legyünk. Az együttérzés a szeretet egyik kifejezésmódja. Amikor vigasztalod a szomorkodókat, akkor szereteted juttatod kifejezésre és Isten akaratát teljesíted, aki azt kéri tőled:

"...szeressétek egymást, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt."

Pál levele a Rómabeliekhez 13.8.

Oswald Chambers: KICSODA AZ ISTEN SZOLGÁJA?

"Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket" (Jn 20,21).

Jézus Krisztus úgy küldi el szolgáját, mint ahogyan Isten küldte el Őt. Ennek az elhívásnak nem az emberek rászorultsága a döntő, hanem Jézus parancsa. Istenért való szolgálatunkban az ihlető erő forrása mögöttünk van, nem előttünk. Manapság hajlunk arra, hogy ihletettségünkben előre nézzünk, hogy mindent elsöprően sikerre vigyük elképzeléseinket. Az Újszövetségben a felülről való sugalmazás mögöttünk van: az Úr Jézus az ihletettségünk forrása. Eszményünk az, hogy hűek maradjunk hozzá és az Ő vállalkozásait vigyük véghez.

Soha nem szabad figyelmetlenül elhanyagolnunk kapcsolatunkat az Úr Jézussal és nem szabad mellőznünk az Ő szempontjait. Az Úrért végzett munkában nagy veszélyt jelent, ha Isten hívását túlharsogja az emberek rászorultsága, és végül az emberi rokonszenv teljesen háttérbe szorítja azt a gondolatot, hogy Jézus küldött engem. A szükség oly nagy, olyan zavaros a helyzet, hogy értelmünk minden ereje meginog és csődöt mond. Elfelejtjük, hogy az Istenért tett minden szolgálatnak egy nagy indítéka van: nem az emberek felemelése, sem nem a népek nevelése vagy rászorultsága, hanem elsősorban és legfőképpen Jézus Krisztus parancsa: "Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket."

Amikor visszatekintünk Isten embereinek életére, hajlandók vagyunk ezt mondani: "Milyen csodálatosan mély volt a bölcsességük! Milyen tökéletesen megértették, hogy mit akart Isten!" Pedig az okos gondolkozás Isten gondolkozása volt, nem emberi bölcsesség. Mi hitelt adunk az emberi bölcsességnek, holott az isteni vezetésnek kellene hitelt adnunk, amelyet a gyermeki lelkületű emberek életében látunk, akik elég "bolondok" voltak arra, hogy bízzanak Isten bölcsességében és természetfeletti felkészítő hatalmában.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Michael w: Smith

Michael W Smith on WhoSay

Ahol összeérnek a sinek.

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Ott ültem a vonatsíneken, vártam....az egyetlen megoldást.

Nem az jött... amit vártam. Egy kisfiú közeledett felém a sínek között. Csak képzelődöm, gondoltam, és tovább bámultam a talpfák közé szórt köveket.

- Mit csinálsz itt?

Szőke hajú, ötéves forma kisfiú állt előttem. Nagy barna szemeivel a tekintetemet fürkészte. Éreztem, hogy olvas benne, most olvassa ki belőle az elmúlt évtizedeket.

Elfordultam, nem akartam, hogy lássa. Elkéstem.

- Ezen a vonalon nem jár vonat.

- Honnan?...

- Honnan tudom, miért vagy itt? Ismerlek, ugyanúgy, mint önmagadat. Ismerlek már több évtizede... Most eljöttem, hogy mutassak neked valamit.

- Mit?

- Állj fel! Nézz egyenesen a sínek közé a távolba, látod azt a pontot, ahol összeérnek a sínek?

- Látom.

- Ott van a boldogság. Ezen a pályán mindenki arra tart. Gyere induljunk mi is.

Szegény gyermek, hogyan mondjam meg neki, hogy sohasem érhet oda... ahol összeérnek a sínek...

- Tudom, ne gyötörd magad, Tudom, hogy nem érhetek oda, de mutatok valamit. Nézz le a lábad elé, mit látsz?

- Semmit.

- Nézd meg jobban, láss is, ne csak nézz. Mit látsz?

- Egy kis virágot, lila szirmokkal...Sok kis virágot...Hiszen itt mindent elborítanak az ibolyák! Ez gyönyörű!

- Most nézz fel az égre. Ott, mit látsz?

- Felhőket... Bárányfelhőket. De érdekes! Ott az egyik... Most olyan alakja van, mint egy angyalnak... Gyönyörű felhőcske! Ott egy másik épp most alakul ki, mintha gomba nőne ki az ég kék szőnyegéből! Csodaszép!

- Mit érzel most, ebben a pillanatban?

- Boldog vagyok!... Boldog vagyok?

- Igen... itt és most összeértek a sínek.

Az óra

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Az óra (Meghallani Isten hangját)

Évekkel ezelőtt, amikor még nem volt hűtőszekrény, az emberek jégházakat használtak, hogy az élelmiszerek ne romoljanak meg. Ezeknek a kis építményeknek vastag falai voltak, nem volt rajta ablak, csak egy jól záródó ajtó.

  

Télen amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki, és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg fűrészport, és így az kitartott majdnem nyárig.

Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott. Áttúrta az egész fűrészport, szorgalmasan keresgélt , de az óra csak nem lett meg.

Egy kisfiú aki hallotta, hogy elveszett az óra, belopakodott az ebédszünetben a jégházba. Nemsokára megjelent az órával együtt. A csodálkozó kérdésre, hogy miként sikerült megtalálnia az órát, ezt felelte:

- Jól becsuktam az ajtót, lefeküdtem a fürészporba, teljesen csendben voltam, és

meghallottam az óra ketyegését."

Gyakran nem halljuk tisztán Isten hangját. El vagyunk foglalva azzal, hogy buzgón, sőt néha kétségbeesetten keressük az Ő akaratát. Elcsüggedünk és türelmetlenek leszünk, ha látszólag nem kapunk feleletet. Talán még azt is feltételezzük, hogy Isten nem törődik velünk. De ha szeretnénk meghallani a hangját, nem csak a jelenlétét kell keresnünk, hanem el is kell csendesednünk előtte. Atyánk azt mondja gyermekeinek:

"Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten"(Zsolt 46,11)

Ott, az Ő áldott jelenlétében meg fogjuk hallani halk hangját:

"Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!" (Ézsaiás 30,21)

P.Smidt:

Rövid történet a tizedről

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Volt egyszer egy ember akinek nem volt semmije, de Isten adott neki tíz almát.

* Három almát adott, hogy legyen mit ennie;

* három almát adott arra, hogy azok árát ruházkodásra költse;

* hármat pedig, hogy azok fölhasználásával megvédje magát az időjárás káros hatásaitól, az esőtől és a naptól.

* Egy almát arra adott, hogy tudjon valamit visszaadni Teremtőjének, amivel kifejezheti háláját a kilenc almáért, amit magára költhetett.

Így az ember három almát megevett, három árát öltözködésre költötte, hármat pedig az otthonára fordított, házat épített.

Ekkor ránézett a tizedik almára... Az sokkal nagyobbnak és zamatosabbnak látszott a többinél.

Tudta, hogy Isten azért adta, hogy hálából egyet visszaadhasson a kilencért.

Végül is így okoskodott: Istennek úgy is van elég. A világ összes almája az Övé ...

... így az ember megette a tizedik almát, és Istennek visszaadta - a csutkát.

Isten neked is adott almát minden szükségleted kielégítésére. Azon felül is ad, hogy kifejezhesd iránta való háládat.

Hajlandó vagy visszaadni Istennek a legnagyobb és a legjobbnak látszó almádat? Vagy csak a csutkát adod?

Pintér Béla - Hinni Kell

Ige: Árulás a szeretet színe alatt

„És mikor (Jézus) még beszél, ímé sokaság (közeledett, és) jöve, melynek (élén) az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete (és oda lépett) Jézushoz, hogy őt megcsókolja. Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát? Látván pedig azok, akik ő körülötte valának, ami következik (hogy mi készül), mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel (odavágjunk a karddal)? És közülük valaki megvágá a főpap szolgáját (oda is csapott a főpap szolgájára), és levágá annak jobb fülét.

Felelvén pedig Jézus, monda: (Hagyjátok abba) Elég eddig. És illetvén (megérintve) annak fülét, meggyógyítá azt. Monda pedig Jézus azoknak, akik ő hozzá mentek (amikor odaléptek hozzá), a főpapoknak, a templom tisztjeinek (a templomőrség vezetőinek) és a véneknek: Mint valami latorra (mint valami rabló ellen), úgy jöttetek (úgy vonultok ki ellenem) szablyákkal és fustélyokkal (kardokkal és botokkal)? Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma (és a sötétség hatalmának ideje)” (Luk. 22,47-53).

János még további részletekkel írja le a történteket: „Júdás tehát magához vevén (maga mellé vette) a katonai csapatot, és a papi fejedelmektől és a farizeusoktól (küldött templomi)szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Jézus azért tudván mindazt, ami reá következendő vala (ami reá vár), előre méne (előlépett), és monda azoknak: Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust.

Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velük Júdás is, aki elárulta őt. Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulnak (visszatántorodtak) és földre esének. Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust. Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el (és engedjétek ezeket elmenni); Hogy beteljesüljön a beszéd (így kellett beteljesednie annak az igének), amelyet mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el (nem hagytam elveszni senkit).

Simon Péter pedig, akinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a főpap szolgáját (Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára), és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus (jelentése: tanácsadó,  király, ragyogás) vala. Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat (kardodat); avagy nem kell-é kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nékem? A (katonai) csapat azért és az ezredes és a zsidók (templom)szolgái (ekkor elfogták, és) megfogták Jézust, és megkötözték őt” (Ján. 18,3-12).

Az Úr Jézus így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté (a maga képmására alkotta) az embert” (1 Móz. 9,6).

És: „Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite (Más fordítás: Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének)” (Jel. 13,10).

 Péter apostol bizonyságot tesz arról, hogy a próféták ezt előre megmondták: „Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt [előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [elfogták] Jézust. Mert mi közénk számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét [a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül)” (Csel. 1,16-17).

És Dávid így prófétál erről: „Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem (és az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10) Jeremiás is erről szólt: „Orrunk lehelete (éltető leheletünk), az Úr felkentje megfogattaték (foglyul esett) az ő vermeikben, akiről azt (gondoltuk, és) mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között, (hogy oltalma alatt élhetünk a népek között)” (Siral. 4,20)

Ige: Az imádkozásról

Az Evangélium bizonyságtétele szerint az Úr Jézus minden cselekedete előtt azt megbeszéli mennyei Atyjával, példát adva minden hívőnek. 1. A tanítványokat előre küldi, hogy Ő meg tudja beszélni az aktuális tennivalót„És azonnal kényszeríti tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg ő a sokaságot elbocsátja. Minekutána pedig (elbúcsúzott tőlük, és) elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni” (Márk. 6,45-46)

Amikor az emberek királlyá akarják tenni: „Az emberek azért látva a jelt, amelyet Jézus tőn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra. Jézus azért, amint észrevevé, hogy jőni akarnak (érte) és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonult (vagyis visszavonult) egymaga a hegyre” (Ján. 6,14-15)

Mielőtt a tanítványait kiválasztja: „És lőn (és történt) azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és imádkozva virrasztotta át az éjszakát). És mikor megvirrada, előszólítá (és odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk. 6,12-13)

 Mielőtt a tanítványainak kijelentette, hogy mi vár Őreá: „És lőn (történt), mikor ő (egyszer) magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság?” (Luk. 9,18)

Mielőtt kijelenti, és bemutatja, hogy mi a feladata: „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne [és eltávozva a városból], elméne egy puszta [elhagyatott; lakatlan; magányos] helyre és ott imádkozék” (Márk. 1,35)

Ige: Az elhamarkodott beszéd

Az elhirtelenkedett beszédnek szomorú vége van: „Ne gyorsalkodjál a te száddal (és ne beszélj elhamarkodottan), és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt (és ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat). Mert az Isten (a) mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen; Mert… a sok beszédből bolond beszéd lesz (és a sok beszéd ostoba fecsegéssel jár)” (Préd. 5,2-3)

Múlt és jövő